Tolnai Népújság, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-25 / 121. szám
10 íiÉPÚJSÁG 1991. május 25. Mátyás Ferenc: Luca még kislány Apó, nézz rám! Milyen vagyok, milyen a szemem, szám, alakom, mozgásom játéka, ha lépek? Ugye, az utcán engem néznek, s a nap is bennem gyönyörködik, mikor fényéből hajamra hint aranysugarat, hogy ragyogjak s tetszem a már okos nagyoknak, s ha karkötőm is lesz aranyból, a másni eltűnik hajamból? Ugye, olyan, ha én beszélek, mintha boldog volna az élet, ha mennek a farsangi bálba, s a zene behallik szobádba? S már illatom is van. Nem érzed? a rózsa szaga is szerényebb. Igaz, gyerek még, ki írt a nyáron, de már úgy szólít: Boldogságom! Úgy, a párduc úgy surran át az őserdőn, ahogy kis bokám tüntet el mellőled engem, mikor elszököm tőled a kertben? A szerelmet ugye majd megértem, s a férfiak gyilkolnak értem, olyan leszek, mint Kleopátra, amikor bevonult Rómába? Apó, nézz rám! Mondj már valamit, hadd erősödjön bennem a hit, hogy jövőre az iskolában a fiúk már nézik a lábam. „Halad a nyelv, akárhogy nyúzzuk.” (Arany János) Eltévesztett irányok A magyar igekötőrendszer számos alakja szemmel láthatóan mutatja az egykori helyhatározói eredetet, néhány forma némi gondolkodás után árulja el ugyanezt önmagáról, akad azonban olyan is, amely csupán a nyelvtörténet segítségével fejthető meg. A le-, fel-, szét-, össze-, vissza- nem szorul magyarázatra, az el- sejteti az elél, de a meg- alak már aligha a /Dögét. Pedig világos, hogy ez utóbbi eredetileg így állt az ige előtt: a Halotti beszédben például mügé szokosztja volá, azaz megszakasztotta olvasható. Ha el is homályosult néhol az igekötő eredete, azért a nyelv- használatban mégis él a képszerű használat elve. A megcsinált szóban ott a tény: valaki túljutott a munkán, az már mögötte van. A baj ott kezdődik, ha nem ebben a szellemben használjuk az igekötőket, s a kimondott szóban csupán érezzük a furcsaságot, de már pontosan meg sem tudnánk mondani, miért nem tetszik. Az Élet és Irodalom interjúalanya azt találta mondani: „általánosságban nézve nagy "lerohadásf látok az egészséget, környezetet, ökológiát illetően”. Itt azonban nem áll egyedül a vétség. Berzsenyi a maga korában a „romlásnak indult, hajdan erős magyar” kifejezést használta, s igaz ugyan, azóta nagyot változott az élet is, meg az irodalom is, de bizonyára akadt volna ideillőbb kifejezés. A ro/t/hadás - ha már ezt választotta a nyilatkozó - a szét- vagy el- és a meg- igekötőt szereti, a le- csak igen-igen alkalmilag állja meg vele a helyét. Itt azonban nem. Az illetően sem kívánatos szószaporítás; például az egész helyett azt mondhatta volna a mondat alkotója: 'nagyon megromlott az egészség, a környezet. Ez nemcsak rövi- debb, de érthetőbb és magya- rabb is. A meg- igekötőre amúgy is méltatlanul rájár a rúd. egyre-másra cserélik föl oda nem illő szótárssal. Leggyakrabban a be- helyettesíti: az ígéretet nem megtartjuk, hanem be-, azt viszont, hogy hova be, már sosem tudjuk meg. Van eset, amikor külön jelentése van a két igekötőnek: a megtanul azt jelzi, valamit elsajátított, a betanul felületesebb munkát tükröz, s talán mechanikusabbat is. Eléggé leleplező tehát, ha valaki nem megtanul egy szerepet, hanem betanul. Ha még ilyen jellegű eltérés sem mutatható ki a két igekötő csere-beréjekor, akkor bizonyosan hibásan használták. A Kossuth Rádió május 12-ikén azt állította: „Gorba- csovnak és Jelcinnek is be kell ígérnie a nemzetiségi autonómiáknak”. Hova be? Sehova. Lehet, hogy meg kell ígérnie valamit, de egész egyszerűen az ígérnie kell is azt jelenti, amit sugalmazni akart a szöveg. Ugyancsak a Kossuthon hangzott el e két igekötő másik cseréje, amely éppúgy terjed és éppolyan rossz, mint az ígér szó előtti be-. „A kábítószer-kereskedelem Kelet-Európábán is beindult' - szólt a meghívott vendég. Ha a földrajzi néven nem lett volna a helyhatározó -n, akkor lehetett volna, így azonban ez is csak egy a divatos iránytévesztések közül. Dr. Töttős Gábor Benke László: Csórd ltok nyírvizet Kívül s belül a végtelen homályos mint a virradat éjszakát old a havazás fátylát a lélek fölveszi Gyermekarcommal hópehely pillámra fagyva elmegyünk nagyfejsze sír a vállamon mesében hóban billegek Szentkirály fényes mezején felbúg a fehér orgona az élet csupa hófúvás anyám is mindig elmereng Magába száll a hómező valami mindig elmarad a muszáj mindig követel erdőre megyek irtani Hűtsd le tó a homlokom borongj te borús kupola boldog és görnyedt ágakon jégcsapok szentek orrai Nyíresem kényes derekát erdeim fehér törzseit tavaszodván majd megnyitom csordítok édes nyírvizet S hogy megremeg a hóesés nyírfa a lélek gondolom megeshet én is nyír leszek nagyfejsze hüppög vállamon M aga sem tudta, hogy történt, de egészen váratlanul fütyörészni kezdett. Egy régi slágert vasárnapi cipőpucolás közben. Ilyed- ten nézett körül, de már nem szívhatta vissza. Meghallották.-Mi az, apa -rikkantott a fiú -, te fütyülni is tudsz?-Apuci... - csodálkozott a leány -, még sohasem hallottalak fütyülni. Remekül csináltad! Fütyüld el még egyszer azt a dallamot, de olyan vidáman, mint az előbb. Az asszony a takarítást hagyta abba. Törlőronggyal a kezében jött ki a szobából, és úgy nézegetett körül, mintha a füttyöt keresné valamelyik sarokban.-János, te fütyültél? Korpás János a kezében tartott, fényesre kefélt fekete cipőt nézte, az orrától a sarkáig pásztázott rajta végig a tekintetével, majd lassan odahelyezte a párja mellé. „Ezek hallgatni fognak. .. ’’-gondolta, és szinte ellágyult, ahogy a két néma tanúra vetett még egy utolsó pillantást, mielőtt felemelkedett a guggolásból. Tóth - Máté Miklós: A fütty-Nem én voltam... -mondta szigorúan megszokott, kemény torokhangján, és senkire se nézve bement a fürdőszobába. A tükörbe bámult, vakargatta kicsit a borostáit, aztán fogta a pamacsot, és sokáig szappanozta az arcát. Olykor az ajtó felé lesett, hogy talán valaki mégis utánanyit, és meghazudtolja, vagy azt kérdezi: akkor ki volt? Nem nyitott utána senki. Hiszen amióta ismerték,még sohasem hallották vidáman fütyörészni, és már előttük is elképzelhetetlennek tűnt, hogy ez most megtörténhetett. És ilyen egyszerre, ilyen váratlanul! Egy komoly férj, példás életű családapa, kötelességtudó tisztviselő, kombinált buszbérlettel és élet- biztosítási kötvénnyel rendelkező állampolgár, aki mindig pontosan tudja, mit cselekszik, miért pont most ne tudná! Ha ő azt mondja, nem ő volt, akkor az egész biztosan úgy is van! Hogy mégis ki volt? Talán a szomszéd vagy a házmester, esetleg a postás, de lehetett az éppen egy rigó is a közeli parkban. Nem mindegy? De az sincs kizárva,hogy hallucináltak, és nem is fütyült senki. Korpás János szabályos mozdulatokkal szappanozta az arcát. Le, föl, le, víz. Le, föl, le, víz. Úgy, ahogy tegnap, vagy tíz esztendeje. Csak most valamivel lassabban, és nagyobb távolságokra a megszokottól. És minduntalan az volt az érzése, hogy nem a keze viszi a pamacsot, hanem a pamacs a kezét. És ennek az elszabadult pamacsnak köszönhetően, amikor befejezte, habos volt az egész arca, fel egészen a kopasz fejtetőig. Nagy kerek folt az egész. A felismerhetetlenségig kerek és fehér. Akárha egy nagyra gyúrt hógolyót csaptak volna oda. Es ezen az unalmasan fehér tánykérképen már valóban nem volt száj, ahonnan egy önfeledt, kamaszos fütty kirakoncátlan- kodhatott volna. Legyen-e világkiállítás? Érvek és ellenérvek hangzanak el naponta: legyen-e világ- kiállítás? Félő, hogy a józan megfontolás helyett politikai indulatok és személyes érdekek döntenek majd, pedig meg kellene gondolni, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben hova folynak el a milliárdok. Egy világ- kiállítás sok mindent jelent, árubemutatót, üzletkötést, népünnepélyt, de sok kockázattal is jár, mert keményen rá lehet fizetni. Miként az 1873-as bécsi világ- kiállításon történt, ami mindenkinek csalódást okozott, s a várt hatás is elmaradt, pedig az emlékérmen ezt hirdette a felirat: Dem Fortschritte - a haladásnak. Az emlékérmet Trautenhayn, akkor divatos érmész készítette, első oldalán Ferenc József babérkoszorús arcképe látható, a másikon a haladás allegóriája. Művészi szempontból nem különlegesség, de jól példázza a közízlést, márpedig ez volt fontos, s ennek a feladatnak meg is felelt. A múlt században kedvelték az érmeket, minden nagyobb esemény alkalmából készítettek. Nálunk az Akadémia Kazinczy születésének századik évfordulójára veretett érmet, s érem készült 1865-ben ilyen felirattal: Háza megnyitásának emlékéül a Magyar Tudom. Akadémia, amit Arany rendelt meg, a bécsi Radnitzky munkája. A világkiállításokat végigkísérik az érmek. Az elsőt Londonban rendezték 1851-ben, ezt követte az 1855-ös párizsi. Az 1867-es ugyancsak párizsi világkiállításnak emlékérmét a jeles Ponscarme, a modern éremművészet megteremtője készítette, ennek képét be is mu tatjuk, éppúgy, mint az 1900-asét, amelynek mestere Chaplain volt. Bemutatott érmünkön név is látható, C. Szász, aki nyilván kiállító volt, s ennek emlékére kapta az érmet. A művészettörténet számon tartja ezeket, mert általában a kor legjobb művészeit kérték fel, nem egy művésznek pedig ilyen alkalom hozta meg a hírnevet, mint az 1896-os ezredéves országos kiállítás jutalomérmei, amiket a fiatal Beck Ö. Fülöppel készíttettek. Lesz-e kiállítás Magyarországon, lesz-e emlékérme, s olyan alkotás lesz-e, amit joggal tart számon a művészettörténet? Ki tudja. Egyelőre folyik a vita, s azt sem tudja senki, hogy végül a legjobb megoldást választják-e az illetékesek. Cs. Fotó: Gottvald Károly Bécs,1873 Párizs,1867 Párizs,1900 „Egybeénekelni az országot” Szokolay Sándor imádsága és motettája „Alázat nélkül semmi nincs. Nem látszani kell, hanem szolgálni, de nem meakulpázva, és térdelve, hanem méltósággal. Szelíden szüljön, suttogva a mondat” - értelmezi az evangéliumi szöveget a szerző. Szokolay Sándor intencióit követve, lágyan szól a kórus: „Ekkor ölébe véve azokat, és kezét rá- jok vetvén, megáldá őket”. Lemezfelvételre, ősbemutatóra készült az új szerzemény, a Jézus megáldja a kisgyermekeket című motetta, amellyel a zeneszerző megajándékozta a székesfehérvári Kodály Zoltán ének-zenei általános iskola kórusát és karnagyát, Lovrek Károlyt. Többször hallotta őket, egyebek között a nemzetközi debreceni kórusfesztiválon, és meglátta bennük annak ígéretét, hogy a koronázó város rangos kórusává nőhetnek. Alázattal és örömmel ment közéjük. Nem a Nagy Szerző felsőbbrendűségével, hanem a kodályi intelemmel:„Senki se túlságosan nagy arra, hogy a kicsinyeknek írjon. Sőt, igyekeznie kell, hogy elég nagy legyen rá! Ady zenei ikerpárja-Tanár úr! Tudom önről, hogy Kodály Zoltán a meghatározó példaképei közé tartozik. Mely emberi, zenepedagógusi értékeit tartja a legtöbbre?-Kodály kórusai voltak az első zenei élményeim kisdiákként Békéstarhoson, a 40-es évek végén. A zene tiszta csengése mellett az ízes népi szövegek mélyen belém ivódtak. Kórusművei a fantázia, a művészi érzék, a hangfestés ábc-je, a magyar lélek szimbólumainak tárháza. Vallotta, és nekem is szent meggyőződésem, hogy a zene lelki táplélék, amely semmi mással nem pótolható. Magatartása, morálja is példaértékű számomra, benne Ady zenei ikerpárját látom.-Gyakran emlegeti a felelős, a szigorú szeretetet, amelyet tőle tanult.-Csípős iróniáját, éles, kihegyezett mondatait sokan nehezen viselték. Én hamar felismertem, hogy a tüskés külső szemérmes embert és meleg szeretetet akar. Most már a magam életéből is tudom, hogy a szeretet keménységre is készteti a jó nevelőt, a szülőt. A modern kor hányatott, zaklatott embere számára életvitele is modellértékű: a szellemi, a testi frissesség megőrzésének mestere volt. Én egy válság, s egy szívin Szokolai a próbán (F farktus után megtanultam értékelni, megbecsülni a testi és szellemi harmóniát, a belső békét.-Kodály ezt jósolta: valamikor állni fog a magyar zene zengő tornya. Élete ezt a tornyot alapozta kőmíves kelemeni erővel és elszántsággal, amit újra és újra lebontottak.-Igen. A zenei nevelés csődjének egyik oka, hogy a géniuszokat, a tanítómestereket kivonták a forgalomból. Faltörő kosként kellett azért is hadakozni, hogy lehessen Kodály- szobrokat emelni ebben a hazában. Ma is abban az önhittségben élünk, hogy meghaladtuk, túljutottunk rajta, holott el sem értük.-A demokrácia a zenében egyebek közt azt jelenti, hogy mindenki számára megteremtsük a zenei művelődés feltételeit. A másik parancs a nemzeti sajátosságok kibontása, érvényesítése.-Kodály arra figyelmeztet bennünket, hogy amit tudunk, nagy érték, az ősök hagyománya, a magunk kifejezése és ki- teljesítése, amiről gyakran elfeledkezünk idegen anyagi és szellemi javak utáni kalandozásainkban. Újra meg kell tanulnunk becsülni a magunk értékeit, mert ha többre akarunk tó: Páti - Nagy Bence) jutni, csak ezekre építhetünk. Az éneklés felerősített imádság Ebben a megrendült, megbolydult világban, ahol több a gyűlölet, mint a szeretet, nagyobb teret kell adni az éneklőknek, az éneknek, mert az nem más, mint felerősített imádság. A tanár úr bízik abban, hogy a negatív diktatúrát nem követi pozitív parancsuralom, és több okunk lesz a hitre, a reményre, amely valójában a lélek oxigénje. Szent haragjában sokat perlekedik a zenei közélet, a nevelés hiányai, torzulásai, az értetlenség és a közöny miatt, de hite és reménye nem hagyja el, hogy az ember tengernyi tévedéseiből egyszer csak partot ér. Nem a tragikus végek embere és szerzője, operáiban és más műveiben a megértők, a türelmesek, az engedni tudók a meghatározó erejűek. A kórusban minden egyénnek fontos szerepe van. Összhang csak akkor születik, ha együtt és egyet dalol az éneklő közösség. Szokolay Sándor szavával: „egybeénekelni az országot” - ez lenne most a legfontosabb, a legnemesebb cselekedet. Zágoni Erzsébet
