Tolnai Népújság, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-25 / 121. szám
8 NÉPÚJSÁG 1991. május 25, Ifjúsági hangversenyek Kulcsot a szívekhez Caravaggio: Az Egyiptomba menekülő Szent Család pihenője Caravaggio (1573-1610) olasz művész egyik alkotásának „Az Egyiptomba menekülő Szent Család pihenője” reprodukciója díszíti a Tolna megyében szervezett ifjúsági hangversenyek bérleti programfüzetének címoldalát. Ez még az 1989-90-es évadra szólt. Nagyon találó ez illusztrációs kép kiválasztása, hiszen csupán arról szól, hogy ilyen-olyan célú meneküléseink közben is pihentető lehet a zene. A képen ugyanis egy ruhátlan, háttal ülő női alak hegedül az előtte kottát tartó férinak. Az ifjúsági bérleti hangversenyek célja is ott keresendő, hogy a zenében búfelejtő örömre, vigaszforrásra, kikapcsolódásra leljen a fiatalok korosztályából szerveződött hallgatóság. Simontornya, Tamási, Dombóvár, Bátaszék, Sfekszárd, Hö- gyész, Bonyhád, Gyönk, Tolna, Du- naföldvár, Paks általános és középiskolás diákjai vettek részt azokon a hangversenyeken, melyekről dr. Tucsni Lászlóné, Földesi Lajos, dr. Rosner Gyula és Szily Lajos társaságában beszélgettünk Szek- szárdon a Liszt Ferenc Zeneiskolában. Személyüket aligha szükséges bemutatni. Közös tulajdonságuk, hogy a zene, a muzsikálás elkötelezettjei. Beszélgetésük akkor vált igazán szenvedélyessé, indulatossá, amikor a hangversenyeket fogadó települések neveinek sorolásakor Tolnához érkeztek, ahol ebben az évben, mint mondják: „nincs igényük a diákoknak" a korábbi években sikeresen megtartott hangversenyekre. Erről részletesebben kell majd szólni, a fiatal város zenei életének bemutatásánál. Most maradjunk a tényéknél, melyek holnapot akarnak e bérleti sorozatnak. Három évtizede már, hogy Szek- szárdról indulva a megye többi városában is szervezni kezdték az ifjúsági hangversenyeket. Az Országos Filharmónia financiális segítséget is adott e kezdeményezésnek, ami az ifjúság zenei nevelésének szolgálatába szegődött. Külön fejezetet érdemelnek a dokumentált emlékek a tegnapokról, melyekről dr. Tucsni Lászlóné, mint e hangversenyek szervezője, nyitott szívvel tanúskodott. Szily Lajos a Liszt Ferenc szekszárdi zeneiskola igazgatója és a hangversenyeken a műsorvezető ismertető arról adott számot, hogy egy-egy énekzene tanárnak mennyire kell felkészíteni a hangversenyre érkező diákokat. Högyész, Gyönk példáját említette követésre méltónak. A Szekszárdi Kamarazenekar elnöke, dr. Rosner Gyula és művészeti vezetője, Földesi Lajos a kultúra követeiként nem feladatnak tekinti - a zenekarral együtt - az ifjúsági hangversenyeken való szereplést, hanem - mint ők fogalmaztak - kötelességüknek érzik. Ilyen gondolkodással juttatják el Bach, Vivaldi, Boccherini, Händel, Purcell műveit a szakadáti, diósberé- nyi, várdombi diákokhoz. Minden településre nem juthat el ez a zenekar. Oka nem csupán az anyagi források hiánya, de gondot jelent az is, hogy a zenekar tagjai nem főállású zenészek. Amit tesznek, csak munkaidő után végzik, jó kedvvel, amikor viszont a diákok már elhagyják az iskolájukat. Az egyeztetés is problémát jelent. Ennek ellenére valamennyien örömmel szólnak azokról a pedagógusokról, akik a zenekarhoz hasonlóan kötelességüknek érzik a zene közelítését. Pontosabban a komolyzenéét, mert a könnyebb műfaj muzsikája könnyebben talál befogadóra. Aligha kell magyarázni bárkinek is a zene jelentőségét, fontosságát Valamennyien tapasztalhatjuk, mit élünk át ha megszólal egy zongora, trombita, hegedű, cimbalom, nagybőgő, orgona. Mennyire változik kedélyünk egy magyarnóta, népdal, operett, opera hatására. Mások leszünk néhány percig, óráig a diszkóritmustól is, vagy egy népszerűbb táncdalszövegtől, dallamtól. Amit Tolna megyében az ifjúsági hangversenyekkel adhatnak, nem egyéb mint egy kulcs. Ez nyitja a szépség, az igényesség kapuját vagy ahogy dr. Rosner Gyula emlékezett hegedűtanárának, Márffy Jánosnak szavaira: „a világ egyetlen kulcsa, a vio- linkulcs az, amelyik minden szívet képes kinyitni.” Ennek hitében, reményében várjuk az újabb és újabb híreket megyénk legkisebb településeiről is a következő iskolai tanévben, zenei évadban, amikor iskolákban, művelődési házakban ifjú szivek várnak kulcsfordulásra. DECSI KISS JÁNOS Írás közben (Hóman) A népbíróság, mint háborús bűnöst, életfogytiglani fegyházra ítélte, a börtönben halt meg, 1953-ban. Népbírósági tárgyalását nem kísérte olyan kíváncsiság, mint a főbünösökét, az ítélet jogosságában azonban nem kételkedett senki, hosszú minisztersége alatt valóban lelkes előkészítője volt annak a folyamatnak, ami a fasiszta megszálláshoz vezetett. Híre járt, én is hallottam, hogy a börtönben történelmi előadásokkal szórakoztatta rabtársait, de ahogy az évek múltak, emléke halványodott, végül már nem emlegette senki. Halála hírét a lapok nem közölték, de ha megemlékeznek róla, akkor sem kelt feltűnést, a népbírósági ítélettel élete és pályája véget ért. Valamiképp azonban mégis jelen volt a szellemi életben, neve egybeolvadt hajdani szerzőtársáéval, s a „Hóman-Szekfű" tekintélyét az is növelte, hogy a politika száműzte a Magyar történetet az oktatásból és a kutatásból, elmarasztaló jelzők nélkül említeni sem lehetett. A Kádár-korszak végefelé a régi példányokat méregdrágán árulták, azóta újra kiadták, joggal, mert marandandó munka, történész a jövőben sem nélkülözheti. Ki volt hát Hóman, a tudós történetíró, miniszter és háborús bűnös? Féja Géza nem csekély malíciával írja, hogy amikor a Nemzeti Múzeum élére került, az alagsorban konyhát rendezett be s a körutat belengte a pecsenyeillat, oly buzgón sütöttek, főztek a múzeumban. Lehetséges, nem ellenőriztem, de Hóman hatalmas termetű ember volt, méretei messze meghaladták az átlagot, s nyilván nagyétkű is volt. Munkabírásáról is legendák keringtek, tudományos fel- készültsége pedig méltóvá tette arra, hogy Szekfű szerzőtársa legyen. Tudósként magasra ívelt pályája, rang, elismerés kísérte mennyiségre is tekintélyes munkásságát, mi ösztönözhette vajon, hogy a mocsaras politikai életben is az elsők között tudja magát? Másokban is élt a mohóság, a háború után jó né- hányan akadtak, akik a politikai érvényesülésért hűtlenek letteka tudományhoz, s csődbe jutott életükkel fizettek a miniszteri, államtitkári rangért. Ilyen nagy lenne a hatalom kísértése? Hóman is meglakolt, a történelem pedig nem kérdezi, hogy ki milyen kalózlobogó alatt lett áruló. Az árulás fogalma azonban meglehetősen bizonytalan. A hatalom szempontjából mindenki áruló, aki átlát a jelen politikai parktikáin s kiábrándultán félreáll. X. Leó pápa árulót látott Lutherben, akit egyébként részeges barbárnak nevezett, Haynau árulás vádjával gyilkolta le azokat a tiszteket, akik a zsarnokság ellenében a szabadságharcot választották, a Kádár-kormány is árulásért ítélte el Nagy Imrét és társait. A vád hamis, magyarázni sem kell: mindenkor a hatalmi érdek sújt le azokra, akik nem kérnek álnok dicsőségéből, az erőszak pedig átmeneti győzelmével igazolja magát. A nagy történelmi árulásokat titokban követték el, de a nyomokat soha nem lehet eltüntetni. Hérodotosz beszéli el, hogy egy Epialtész nevű ember, nagy jutalom reményében, elárulta a perzsáknak a Thermopülaihoz vezető gyalogösvényt s Xerxész így támadhatta hátba Leónidasz seregét. Epialtészt nem sokkal utóbb egy thrakhiszi ember megölte, Xerxész sem sokáig vette hasznát az árulásnak, ami máskor sem volt kifizetődő vállalkozás. Júdás, amikor megérti, hogy mit tett, elszórja a harminc ezüst pénzt és felköti magát, mert nincs más választása. Jézussal együtt egy eszmét árult el s most már Dante poklának legmélyén kínlódik az idők végezetéig. Legújabb történelmünkben hemzsegnek az árulók. A kortársak gyanakodva nézték Kossuth fiát, aki Ferenc József alattvalója, sőt minisztere lett, utóbb a Tanácsköztársaság vezetőit kétszeresen sújtotta az árulás vádja, itthon és ott is, ahol menedéket reméltek. Érdekek és fogalmak kuszálódtak össze, aki a háború alatt ellenálló volt, nem kerülhette el Rákosi gyanakvását, s ami ezzel járt, a börtönt és bitót. Mindez a politika- és párttörténetre tartozik, melyben árulók és hősök gyakran helyet cserélnek, a történetírót azonban nem vezetheti alkalmi érdek. Hóman esetében sem. Az ügy, aminek szolgálatába szegődött, hitvány volt, alantas, s nem az volt a kérdés, hogy fel kell-e adnunk azokat a történelmi kapcsolatokat, amelyek a német néphez fűztek bennünket. Egyébként is történelmi ellenérzésünk mindig a császári háznak szólt, s az 1920-as trónfosztás után csak néhány önző és korlátolt legitimista ábrándozott a Habsburgok visszatéréséről. A hitlerizmusnak nem volt történelmi háttere, vele egy gyűlöleten alapuló ideológia jelent meg, olyan hatalmi szándékkal, ami elől józanon ki kellett volna térnünk. Szálasi kapcabetyár híveivel együtt szót sem érdemel; a tömeggyilkosság tény, magyarázat és mentség nélkül. Tételezzük fel, hogy Hóman sem erre gondolt, talán nem is vállalta volna azokat az uton- állókat, akiket mégiscsak ő segített hatalomra. A végeredmény szempontjából ez közömbös, de akkor miért tette? Magyarázatnak marad a hatalomvágy, aminek semmi nem elég, tudományos eredményei, földi gazdagsága mellé még az is kellett, hogy másfél mázsás alakja a romokon és hullahegyeken is magasodjék. Nem értem, sajnálni nem tudom, de ma is szívesen forgatom a Magyar történetnek azokat a köteteit, amiket ő írt. Ezzel be is érhetjük, emlékét lényének jobbik része őrizte meg. De most felmerült a gondolat, hogy visszaadják akadémiai tagságát, mert megérdemli a rehabilitációt. A terv szerencsétlen, a szándék meggondolatlan. Hóman nem koncepciós per áldozata volt, nagyon is valós bűnökért lakolt, tehát nincs miért rehabilitálni. Ha áldozat, hát telhetetlen hiúságának áldozata, s legföljebb példának alkalmas: aki pénzért, rangért elárulja tudós elhivatottságát, csapdába esik. Arra is hasznos gondolni, hogy nem mindenki bűntelen, akit a háború után ítéltek el, a Horthy-korszak politikai figuráinak nagyobbik felét pedig istenkísértés megidézni. Emléküknek az teszi a legjobb szolgálatot, aki nem emlegeti őket. Hómannal sincs másként. Ó sancte Valentine! - kiáltotta mennydörgő haraggal Szabó Dezső, de Bálint úr akkor már az ördög útját járta, jóvátehetetlenül. S még akár szerencsésnek is mondhatjuk. Tudományos teljesítménye függetlenült gyászos politikai szereplésétől, amit az utána következők legtöbbje, akik Rákosi szolgálatáért lettek hűtlenek tudományukhoz, nem mondhatnak el magukról. Elégtételnek elég, érjük is be ennyivel. Csányi László Lobby hobbi Mj |es2 veled, háború? brikettgyár? A portásfülke körül kisebb csoportosulás. Nem hangosak, szinte csak úgy becsületből vitézkednek a maguk igazával. Lelkűk mélyén már beletörődtek, hogy innen ma szén nélkül mennek haza. A keskeny, bakhátas úton, melynek egy része még macskaköves, sofőrök ődöngenek. Többen reggeliznek, hiszen akad aki Siklósról jött brikettért, s van olyan is, aki a baranyai megyecsücsökből húzta a pó- tost. Többen már másodszor jöttek, s reménykednek, hátha ma több szerencséjük lesz. Megsajnálnak. - Ne is próbálkozzon, nem tud szenet venni! Nézze meg mi van kiírva! Látja? Látom: Figyelem! Kapacitás- hiány miatt a brikett befizetése szünetel. Csak nem nyugszanak, tudni akarják, milyen csudabogár vagyok, ha már szenet nem akarok. Mikor rájönnek, mindenki a maga gondját érzi a legelviselhetetlenebbnek.- Na, szakikám, itt aztán televághatja a jegyzetfüzetét - vereget hátba egy tagbaszakadt idegen, s már csak annyit tesz hozzá: - Tudja, ha én jó házőrzőt akarok, akkor nem a láncot cserélem le, hanem a kutyát... Ezzel el is porol, mert bizony a brikettgyártás továbbra is porral jár.- Nézze, kérem! Én Galambos Béla vagyok Bikáiról. Ezt, legyen szives, írja meg! Itt dolgoztam a bányánál, innen mentem nyugdíjba, és most nem adnak szenet. Itt mondták tegnap a bátyámnak, hogy ma délig lehet a régi áron befizetni...- De ember, értse meg, nem én mondtam magának - szól bele a portás, és legyint egyet.- Idejöttem úgy, hogy előtte Komlóról igazolást hoztam, hogy valóban itt dolgoztam, aztán Szászvárról is kértem erről egy írást. Tíz órakor itt álltam és már szóba sem jöhetett, hogy szenet fizessek be. Engedjék befizetni, aztán majd kiszolgálnak bennünket ha lesz kapacitásuk... Nem megy semmire, a fülkére kitett írás marad érvényben.- Egy hónap múlva majd könyörögnek, de nem lesz senki aki egy rohadt darabot is befizetne... - kesereg. Novák Mihály hirdi fuvarozó a nyugdíjasoktól kapott, és erre a napra szóló széncédulákat mutatja.- Másodszor vagyok itt. Ki fogja nekem ezt megfizetni? Az a nyugdir jas, aki a szénrevalót is alig tudta összekapargatni? Itt a szelvény, nézze meg! Mégsem adnak szenet. Nagyon keserű, arról beszél, ez az ország a vesztébe rohan. Mennem kell, az üzemvezető vár rám. Az udvaron ott díszeleg a hatszoros élüzem nagyszerűségét hirdető vasállvány, csak a csillagokat vették le a táblák alól. Amikor a bejárat fölöttit szedték le, a sok várakozó sofőr egyszerre, és hosszan nyomta a dudát. Ismerőssel futok össze a folyosón, akivel azt latolgatjuk, vajon miért olyan éktelenül magas az önmagában szinte semmit sem érő porszén ára? Azt mondja: - Te, ez egy lobby. A keservit, ha tudnák mi lesz egy-egy ilyen rossz döntésből, más hobbit választanának - köszön el, és siet a dolgára. A megbízott üzemvezető, Pillér Tibor a frissen kinevezett főmérnökkel, Szabó Lászlóval vár.- Vége a birkettgyárnak? - ud- variatlankodok már első pillantásra is, amin az üzemvezető nem is csodálkozik. A sokszoros élüzem kardélen táncol? Ö is hasonló következtetéseket von le.- Vége... Amikor meghallottam a 285 százalékos áremelést, fölhívtam a tatabányai kollégámat, ő is csak szörnyűlködött és azt kérdezte vajon mi lesz ebből? Valóban, mi lesz ebből? A nagy- mányoki brikettgyárban feldolgozott szén tonnáját 1475 Ft-ról 6535 Ft-ra emelték.- Ez nem is 285 százalék - mondja a főmérnök, s rögtön utánaszámol. Ez pontosan 343 százalék.- Még ha duplájára emelik az árat, csak lett volna valami jövőkép, de így, majd négyszerese... Faggatjuk a különbséget, amit közösen sem lelünk meg. Talán az import brikettnél kellene keresgélni? A főmérnök szívesen megtudná miből kalkuláltak? A telefon állandóan csörög. Mindenki birkettet akar venni.- Annyira magas a szerződéses kötelezettségünk, hogy le kellett állítani a szén kiadását. Ma reggel hattól kilencig 463 tonnát fizettek be a pénztárnál. Vagy itt egy másik adat. A Mecseki Szénbányák dolgozói pár hét alatt 3800 tonnát fizettek be. Még azt sem mondhatom, hogy nem értem meg azt a kisnyugdíjast, aki odaadja a személyi igazolványát, pár száz forintért... Ki szerez itt feketén és jogtalanul brikettet? Nem a mi dolgunk kivizsgálni. Az üzemvezető is keserű. Azt mondja, a kormány indukálja ezt a nagy seftelést, hiszen játszottak az áremeléssel, mint kisgyerek a tűzzel. Hol bejelentették és nem lépték meg, aztán a fűtési szezon végén megint egy hasonló szénmizériát okoztak. Régi áron a hónap utolsó napjáig lehet befizetni a brikettet, s az már most látszik, nyáron nem lesz vevő. A jóféle darabos szén is olcsóbb lesz, mint a brikett. Kinek az érdeke ez? A szénbányászat kívánja megdöbbenteni az országot, vagy az Ipari Minisztérium? A piaci szabályozó szerepből mintha kilógni látszana a lóláb, legalább is a brikettüggyel... Mert miért ruházott be az ország 650 millió forintot Nagymányokra, ha most becsukhatják a kaput? További érdekességek? Igen... ha bezár a brikettgyár, háromszázötven munkás sorsa bizonytalan, de ettől azonnal pecsét kerül Szászvár sorsára is. Ott kilencszáz bányász jövője tűnik a semmibe... de ezzel rögtön Komló ügye is a végső lökést kaphatja.- Júniusban a Tüzépek gyanúm szerint mérsékelt ellátást kérnek, hogy a széncédulák, tüzelőutalványok kérdése rendezésre kerüljön - folytatja Pillér Tibor. Júliusban nagyjavítást tervezünk. Tovább, azt hiszem, nem is kell tervezgetni... Még elgondolkodunk azon a kétmilliárdon, amit a kormány 400 ezer család között kíván szétosztani. Az annyi mint ötezer forint családonként... csak a brikett ára 6535 Ft! Tíz mázsa szénnel legfeljebb egy közös szobába kényszerített több- nemzedékes család a tél feléttudja kihúzni. Csoda ha akad, aki már most fázik? Szabó Sándor
