Tolnai Népújság, 1991. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-18 / 115. szám
10 NÉPÚJSÁG 1991. május 18. Múzeumi világnap, 1991. május 18. Nemcsak holt tárgyak gyűjteménye A múzeum nemcsak a múlt emlékeinek gyűjtőhelye, hanem egy közösség szellemi életének meghatározója is. így volt ez a múlt században is, amikor az 1882-ben megalakított Tolnavármegyei Régészeti és Történelmi Társulat, majd a Múzeumegylet Wosinsky Mór vezetésével, Apponyi Sándor gróf önzetlen támogatásával létrehozta a vármegye múzeumát. A múzeum szorosan kötődött az alapítók szűkebb és tágabb közösségéhez. A szigorúan vett tudományos tevékenységen túl megpróbálta kielégíteni igényeiket, érdeklődésüket. A „köz művelését” magas szintű szakmai igényességgel igyekezett megvalósítani. A milleneum nemzeti múltunk felé forduló légkörében alapított szekszárdi múzeum gyűjteményét először a gimnázium épületében helyezték el, így nem véletlen, hogy Wosinsky segítőtársai között az első pillanattól kezdve ott voltak a főgimnáziumi tanárok. Különösen szívesen tartottak képző- és iparművészeti, valamint néprajzi előadásokat, részt vettek a múzeumban működő munkásgimnázium munkájában. A tanárok közül néhányan egy-egy múzeumi gyűjteményi osztály vezetését is elvállalták. Egyikük volt Ács Lipót, főgimnáziumi rajztanár, az ipar- és szépművészeti osztály őre, akinek értékmentő tevékenysége nemcsak a maga korában volt példaértékű a kutatók és múzeumbarátok számára. Ács Lipót eredetileg festőművésznek készült. Lotz Károly és Székely Bertalan tanítványa volt az Akadémián. Miután megnőÁcs Lipót sült, a biztos állás reményében Szekszárdra jött, s rajztanár lett a főgimnáziumban. Művészként, tanárként, múzeumi emberként egyaránt nagy szakmai felkészültséggel, igényességgel, lelkesedéssel dolgozott. Saját és tanítványai munkáival sokat járt külföldön. Kiállított Firenzében, Velencében, kerámiáival 1906-ban Milánóban a világkiállításon első díjat nyert, a sárközi gyermekek rajzaiból összeálított gyűjteményével pedig Drezdában aratott nagy sikert. Fontos szerepe volt a sárközi népművészet felfedezésében, országos és nemzetközi megismertetésében. Wosinskyval és Malonyai Dezsővel részt vett a Sárközben tartott első néprajzi gyűjtőúton 1900 nyarán. Tanfolyamokat szervezett a főkötőhímzés felelevenítésére, Őcsényben kézimunkatelepet, Szekszárdon kerámiaműhelyt hozott létre. A neves Steig-dinasztia is az ő tervei alapján készült edényekkel szerepelt az országos iparművészeti kiállításon, s vált ismertté. 1910-ben az Iparművészeti Múzeumban, a következő évben pedig a Nemzeti Szalonban mutatta be a sárközi néprajzi anyagot. Ma azt mondanánk, „menedzser-szemléletű” tudós volt. Megszervezte a sárközi hímzésű ruhák nemzetközi értékesítését, s az 1908-as londoni világkiállításra is sikerült belopnia a sárközi motívumokat. A Sárköztől, a sárközi emberektől akkor sem tudott elszakadni, amikor 1912-ben Pestre, a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályára került. Tudományos pályájának tapasztalatait 1928-ban a „Nép- művészeti gyűjtés” könyvben foglalta össze. Élete a művész, a pedagógus, a néprajzos pálya útkereszteződésének, az értékteremtő, az értékmentő munka összegzésének tekinthető. Tevékenysége azt példázza, hogy a múzeum nemcsak holt tárgyak gyűjteménye, hanem mindaz, amivé a létrehívó közösség és a szakemberek teszik. Hogy a múzeum nem önmagáért van, hanem azért, hogy az ott felhalmozott tudást beépítsük jelenünkbe is, annak szerves részévé tegyük. A Múzeumi világnapon tisztelettel gondolunk mindazokra a szakemberekre, valamint polgárokra, akik munkájukkal, gyűjteménygyarapító ajándékaikkal a múzeumot létrehozták, anyagát gazdagították, és segítették a tárgyakba kövült múlt beépítését mindennapjainkba. Szabó Géza A két Tavaszy Bonyhádon Tavaszy est címmel rendezett irodalmi-képzőművészeti estet a bonyhádi Vörösmarty városi művelődési központ. Az író, műfordító - Tavaszy Sándor - mutatkozott be feleségével - Tavaszy Noémi grafikusművészszel. A kiállítás június 29-ig tekinthető meg és a Gyertyaláng című verses kötet, mely válogatás Tavaszy Sándor fél évszázados költői munkálkodásának terméséből, a helyszínen megvásárolható. A bonyhádi bemutatkozást a tervek szerint tolnai követi. Ezúttal három verset és három grafikát közlünk a művészházaspár alkotásaiból. dkj Várak (I.) Harmincöt év Drága cicámnak Ó mennyi tarka év suhant el felettünk, Ó jaj, mennyit sírtunk, és mennyit nevettünk... Amikor - van eZ így - „ürmös” volt az élet, avagy másszor, amint könnyünk örömmé lett. Bizony, szívem, a lét semmiképp sem álom - (kissé eltúlozta luzitán barátom...) No de álmodozni szebbről s tenni érte, olyan szép kaland ez, hogy mindnig „megérte”. És Te, drága kincsem, gyönyörűket álmodsz, színeiddel szólt az elszürkült világhoz. Oly szép víziókról vallasz dús ecsettel - s hitet is teszel rá teljes életeddel. ... és eközben terhes-tarka évek szálltak, (olyikon ólomsúly, máson lepkeszárnyak) és mi kézenfogva álltunk, mindig ketten, hol ám hóban-fagyban, hol nyájas melegben. így, így kézenfogva jártunk, míg az évek szédítő vágtában arcainkon égnek, bőrünkön matatnak - s furcsa ákom-bákom marad a nyomukban: rajz a lepkeszárnyon. Mígnem a sodrástól könnyű lesz vállunk és egy könnyű szélben súlyunk vesztve széliünk En e szent örvényben el sosem eresztlek, mert nagyon szeretlek, ó nagyon szeretlek. 1986. június 19. Várak (II.) Ornamentika írás közben /Széljegyzetek Nietzschéhez/Lukács György elfogultsága a fasizmus előfutárát látta benne, igaz, hogy Bergson vagy Heidegger sem kapott tőle jobb osztályzatot. Az elmúlt negyven évben Nietzsche tiltott gyümölcs volt, nem adták ki, a könyvtárakban sem lehetett hozzájutni. Egyszer kelet-német vendégeim megütközve nézték könyvtáram Nietzsche-köteteit, náluk otthon is tilos volt ilyen veszedelmes szerzőt rejtegetni. Veszedelmes? Legföljebb kellemetlen. A hatalom mindenkor gyanakodva nézte, s még az volt a jobbik eset, ha költőnek vélték, nem tartották filozófusnak, mert nem alkotott rendszert. Irt verseket is, lehet, hogy mégis csak költő volt, bár az ilyen vitáknak nincs sok értelme. Szava kiáltás- . ként hangzik a múlt század utolsó feléből: ma is tisztán halljuk. Egyik epigrammájában azt mondja: akkor követsz, ha a magad útját járod, így olvassuk. A vidám tudomány /Die fröliche Wissenschaft/ című könyve rövidebb-hosszabb aforizmák gyűjteménye, az egyikben ezt a mondatot olvasom: „A szabad ember lehet jó vagy rossz, de aki nem szabad, szégyene a természetnek, eljátszotta jussát a földi és égi üdvösségre, de aki szabad akar lenni, saját erejéből kell szabaddá válnia.” Az 1880-as évek elején vagyunk, de ezt a néhány sort saját korábbi Wagner-tanulmányából idézi, mert úgy érezte, túlmutat a Wagner-kér- désen. A sedani győzelem után Németország nagy és gazdag, de Nietzsche nem éri be a pillanattal, ekkor is a szabadság gondolat foglalkoztatja. Kiábrándult a jelenből és a kereszténységből, lenézte korának álnokságait, felismerte, hogy az életben a hatalom lett az úr. Az új világot a Wille zur Macht, a hatalom akarása kormányozza, a hatalom toldaléka pedig a hazugság. Az állam szervezett erkölcstelenség, organisirte Unmoralität, s a jövő falán riasztó jeleket lát az ember elgépiesedéséről, a kultúra válságáról, sőt, a szocializmus eljöveteléről is. Nietzsche szabad szellem, ezt újra meg újra hangoztatja, s legföljebb azon csodálkozunk, hogy nem éri be azzal a szabadsággal, amit kora kínál. Harcol a butaság, a kisszerűség, az önelégültség, sőt, a kereszténység ellen, mert megalkuvást lát benne, erkölcsét rabszolga-erkölcsnek véli. De azért ez nem útszéli antikleri- kalizmus, a magányos filozófus autochton világot keres gondolatainak. Ehhez van szüksége fenntartás nélküli szabadságra, mert aki nem szabad, az szégyene a természetnek. A kor szabadelvű, az európai határokat könnyű átlépni, Thomas Mann novellahőse, Tonio Kroger, amikor a dán határon arról faggatják, hogy ki fiaborja, készülő novellájának kéziratát húzza ki zsebéből, a határőr bólint, jól van, mehettovább. A katonatisztek, mint az operettbonvivánok, cifra egyenruhában parádéznak, az urak Abbáziában nyaralnak,vagy Herkulesfürdőn, esténként kártyáznak a kaszinóban, mert ez is a jómodorhoz tartozik. Akinek nem jut a jóból, nekivág az óceánnak, mert Amerika az ígéret földje, s az is marad napjainkig. A világ szekere el is döcögne így, de Nietzsche nem hisz ebben, tudja, hogy a felszín alatt indulatok fortyognak, a koronás fejekben kísért a hódítás vágya, meri nekik minden hatalom kevés. Szarajevóban revolverlövések dördülnek, s egyszerre összeomlik a világ. Ferenc József aláírta a hadüzenetet, s azt mondja a katonáknak: mire a levelek lehullanak... Természetesen hazudik, de Nietzschétől tudjuk, hogy a hazugság a hatalom toldaléka. A magyar bakák elhiszik, s dalolva mennek a pusztulásba; soha többé nem fognak dalolni a hadüzenet hírére. Nietzsche ekkor már másfél évtizede testi mivoltában is halott, szelleme jóval előbb húnyt ki. Ha életben marad, ekkor lenne hetven éves, s nyilván újra figyelmeztetné Európát a szabadság méltóságára. Pedig ez még csak a kezdet. A háborús nyomorúság a győzteseket sem kíméli, s az emberek lehetnek jók vagy rosszak, de ha nem szabadok, az erkölcsi értékeknek sincs jelentősége. A háború utáni elnyomorodásban álpróféták jelennek meg, hamis apostolok, hamis eszmék. Horthy is a zavarosból bukkan fel, mint a többiek. Annak idején Nietzsche az erőt és az egészséget ünnepelte, s mélyen megvetette a szolga-erkölcsöt. Most éppen ennek az ideje következik, sötét indulatokkal gonosz indulatokat gerjesztve. A szabadság fogalmilag is átértékelődik, s a gyűlölet áradatában senki nem lehet szabad. Nietzsche azt is mondja, mindenkinek magának kell kivívnia szabadságát, de épp ez vált lehetetlenné, mert ugyan mit tehet az, akit gázkamrába löknek, koncentrációs táborok drótsövényei mögött őriznek? Korunk a folyamatos csalódások kora, aki szabadon választ, nem biztos, hogy a jobbik részt választja. Megrendítő visszaemlékezést olvastam a minap a Tekintet című folyóiratban, szerzője Végh László, akiről mit sem tudok. Mint ifjú kommunista 1940 októberében három társával átszökött a Szovjetunióba, a szabadság vélt hazájába. A menekülteket azonban ellenségesen fogadták, kémnek nézték, börtönbe vetették őket. Egyik társuk meghalt, ő kilenc évi rabság után jutott haza, s végre egybekelhetett szerelmével, aki vele szökött, s épp úgy tömlöcökben sínylődött, mint ő, s mialatt a Szovjetunióban raboskodott - a sors cinizmusa -, itthon martadt családtagjait Auschwitzban ölték meg. Nietzsche azt jósolta, hogy a XX. század a háborúk korszaka lesz, de nem így képzelte. A rémület korszaka jött el, nemzedékek éltek folyamatos félelemben, megalázva, kiszemelve a halálra. Aki nem szabad, valóban szégyene a természetnek, de ez elmélet csupán, bár veszélyes elmélet, ezért volt egyszerűbb Nietzschét is betiltani, mint szabadon hagyni az embert, aki majd eldönti magában, hogy jó vagy rossz, derék vagy becstelen akar-e lenni. Börtönök mélyén, vérebekkel őrzött lágerekben mit lehet mondani erkölcsről, emberi tisztességről? Erről Nietzschének nem volt szava, sok mindent előre látott, de el sem tudta képzelni az ember ilyen fokú lealjasodását. De valóban magunk mögött tudjuk ezt a kort? Csányi László „Halad a nyelv, akárhogy nyúzzuk.” /Arany János/ A megzavart jelentés Azt szokták mondani, hogy a szavak használatában az a legszebb, ha a maguk helyén pontosan azt jelentik, amit mondani szerettünk volna. Ha a jól használt szó, kifejezés természetes, akár a jó levegő, akkor az elvétett használatnak éppen az ellenkezője lenne igaz. Ez azonban, sajnos, nincs így, gyakran lépnek észrevétlen csapdákba azok is, akik pedig szemmel láthatóan ügyelnek szóhasználatukra. Az Élet és Irodalom április 19-i számában jelent meg a következő mondat: „A műtrágyás, nagy üzemi termelésnek köszönhetően Európában az elmúlt húsz esztendőben a termőföldek humusztartalma mintegy negyedével csökkent". Vajon mi van ebben megköszönni való? Semmi. Pedig ha megköszönünk valamit, abban benne rejlik elismerésünk, hálánk, az iránt érzett örömünk, hogy valami jól sikerült. Itt ennek nyoma sincs, sőt, éppen ellenkezőleg! A miatt alkalmazása találóbb lett volna, ráadásul rövidebb is, így: a műtrágyás nagyüzemi termelés miatt. Ugyanebben a cikkben egy- másik csodabogár is fejtörésre késztette az olvasókat: „Az emberek izompáncélja, gondolati merevsége, kiegyensúlyozatlansága még a maradék jó energiát is elnyeli'. Izom és páncél? Hús és acél? Távoli, összeegyeztethetetlen jelentésű szavak ezek. Más is akadályt jelent, mégpedig az, hogy a páncél kívülről véd, az izom nem, mert a hámréteg alatt van. Ha mindezzel meg is birkózunk és már- már azt hisszük, hogy megértettünk valamit, akkor ér meglepetésként a mondat vége. Tegyük fel, hogy valóban van jó és rossz energia. Igen ám, de a páncél, az izompáncél elnyeli ezt az energiát?! Sosem tudjuk már meg, valójában mit is szerettek volna mondani e megzavart jelentésű szóvirággal. A Magyar Nemzet március másodiki számában két megtört értelmű mondat hívta föl magára a figyelmet. „Az elnök demokratikus érdekeltségről beszél, hiszen a könyvelő, elszámoló, irodisták és kisegítők közül jó néhányan az életük nagy részét, munkaképességüket adták a Sasad sikeréért.” Nem kételkedem benne, hogy valóban sok időt töltöttek el ebben a téeszben az ott dolgozók, az is bizonyos, valóban sokat tettek az eredményekért. Azt azonban már nem hiszem, hogy eközben elvesztették volna munkaképességüket. T udom magam is, a húsz-harmincéves több munkára képes a hatvanhetvenévesnél, kár lenne azonban azt hinni, hogy az utóbbi semmire nem képes. A másik mondatban fölöslegesen cifrázták a mondanivalót: „S miért ne maradna meg továbbra is a ténylegesen garantáló körülmény, a részvény?”. Legjobb tudomásom szerint a részvény nem körülmény, sem ténylegesen garantáló, sem másmilyen. Vajon nem lett volna célszerűbb egyszerűen garanciáról vagy magyarul biztosítékról szólni? Bizonyosan az lett volna, dehát az olyan nagyon érthető... A BBC híradójának magyar fordítása április 23-án azzal lepte meg a nézőket, hogy a brit légitársaság azért szállította két napig ingyenesen az utasokat, mert „ezzel az Öböl-háború miatti visszaesést akarja fellendíteni." Aligha a további romlás lett volna eredeti szándékuk, pedig így ebbe a fordításban ezt jelenti a szöveg. A visszaesést célszerűbb megszüntetni. Talán ezt akarta elérni az a sutácska rímes reklám is, amely a Kossuthon hangzott el ugyanaznap. „Ha a zsebe kongó, segít majd a bongó!” - édesgették a szavak. Sok minden lehet kongó: a terem és a fej például az ürességtől, a zseb lapos, lyukas, üres, de ez nem kong, csak kellemetlenül hangzik. Dr. Töttős Gábor
