Tolnai Népújság, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-06 / 80. szám
8 NÉPÚJSÁG 1991. április 6. Sepsiszentgyörgy visszavár A kántor újból hazatér Tolnán az ajtók nyitva maradnak Csedő István Akkor találkoztam először Csedő Istvánnal, amikor hírül vettem, hogy visszaköltözik Sepsiszentgyörgyre, Erdélybe, Romániába. A bemutatkozás utáni első pillanatokban kis csönd keletkezik, aztán egy éneket idéz, amivel magyarázni próbálja - bár nem szükséges - elhatározását: „Édes hazám szent földjéről hányán távoztak el, ahol pedig a székelyeknek élni és halni kell.”- Ez egy énekből való - kezdi Csedő István a beszélgetést -, de annyira megragadott, hogy eszerint tudok már gondolkodni és cselekedni... Amikor 1989. október 20-án jöttem át a határon, nyomós oka volt... Arra akartak kényszeríteni, hogy az egyházi dolgokról rendszeresen számoljak be a Szekuritáténak. Kántor voltam, vagyok... és azt tudták, hogy sok külföldi - köztük magyar is - gyakran megfordult a plébániánkon. Róluk kellett volna információkat adnom. Ezt nem vállaltam és amikor útlevelet kaptam, átjöttem Magyarországra.- Mi volt az első lépés, merre indult?- Ha tudtam volna, hogy lesz forradalom, akkor nem maradtam volna itt, de ki számított rá? Amikor átjöttem először a máltai szeretetszolgálathoz mentem, ott Kozma atya segítségét kaptam, aki keresni kezdte, hogy nekem, mint kántornak, hol tudnának munkát adni. így kerültem Tolnára. Úgy fogadtak, mint román kántort, de kértem, hogy én nem román, hanem székely vagyok. Szolgálati lakást is kaptam. Úgy érzem, örök hálára köteleztek a tolnaiak, mert a forradalom napjaiban is olyan megértőek voltak velem, amit talán székely testvéreim sem tettek volna.- Családja?- Feleségem és egy hatodik osztályos kislányom otthon van. Két nagyobb lányom itt tanul Szekszárdon a tanítóképző főiskolán.- Ők is magával jöttek?- Nem. Ők 1990 augusztusában érkeztek. Sikerült beilleszkedniük. Tanulnak, de ha végeztek, visszajönnek ők is Erdélybe. Ott van ránk szükség és másokra is. A televízió, rádió mindenkit hív haza. A szülőföld utáni szeretet most úgy fölerősödött bennem, hogy vissza kell mennem. Sokkal pehezebb lesz, mint itt Tolnában volt, de'vállalom. Itt jobb és minden más, de nem is szabad összehasonlítani. Ott az egyháznak magyarságot megtartó szerepe van, itt eljárnak a templomba, de ez egészen más. Istenfélőbbek talán ott túl... Talán... Volt lehetőség arra, hogy a lányaim itt magyar nyelven tanulhassanak. Ez megtörtént...- Nem lett volna egyszerűbb, ha a család otthon maradt tagjai is átköltöznek ide Magyarországra?- Furcsán hangzik amit mondok, de akkor csökkentek volna az én visszake- rülési lehetőségeim. Ők is jól érezték volna itt magukat és akkor már maradni kell, de így könnyebb az ész dolgát a szivéhez igazítani. Megyek. A tolnaiak segítenek a költözésben is. Amikor utoljára orgonál- tam és elköszöntem a gyülekezettől, a hívektől, érezhettem olyannak ítéltek meg, aki nem hozott szégyent a székelyekre. Egy idős tanító bácsinak az volt az utolsó mondata búcsúzáskor, hogy Tolnán minden ajtó ezután is nyitva lesz számomra... Csedő István kántor kezet nyújt. Szorításában ott érezni a hosszú útra indulók összegyűjtött erejét, amit az sokszoroz, hogy ezt a cselekedetet egyetlen érzés irányítja, a haza iránti szeretet. DECSI KISS JÁNOS Leokádi ’91 áprilisában Araszolunk, kátyúkat kerülgetünk - elvétve sikerrel - a valamikori összefüggő szilárd burkolattal fedett úton. A letaposott, padkával szegélyezett út menti árok mellett gyökeret eresztő, szél fésülte vetések, letarolt akácerdő, a távolban művelt területeket lezáró fasorok, majd egyre közelebb kerülő, egyre nagyobbodó fehér, illetve sárga foltok. Ez az úticélunk: Leokádi. Ha a térképre tekintünk, kiderül, Greenwichtől keletre vagyunk, a 46 fok 30 perc hosszúsági és a 46 fok 45 perc szélességi, illetve a 18 fok 15 perc és a 18 fok 30 perc hosz- szúsági fok között. De másként is megközelíthetjük, meghatározhatjuk földrajzi helyzetünket: Tamásiból Dombóvár felé menet Szemcsepusztánál le kell térni a 61 -es útról, aztán végig kell zötykölődni személykocsival - vagy más járművel - azon az úton, ami az Isten háta mögötti településre vezet. Megtettük, s most állunk a fehérre meszelt sertéstelep bejárata mellett és olvassuk az ajtón lévő táblát: Idegeneknek tilos a bemenet. Szót fogadunk annyira, hogy még az udvaron száradó ruhákat rendezgető asszonyt sem keressük meg, inkább továbbmegyünk a viharvert egykori cselédházak irányába. Nincs sok belőlük, csak pár lapul meg Tóth János: - Talán még megvan az a színésznő Amerikában. az üresen árválkodó magtár szomszédságában. Ezekben él a puszta népe, 7 család, 17 ember - közülük kettő gyerek - lakja az épületeket, s éli életét úgy, hogy dolgozik a tamási Béke Téesz sertéstelepén - törzs- állományt gondoz -, aztán a naponta fél 7-kor, 9-kor, 14-kor, fél 4-kor és negyed ötkor érkező téeszjáratokkal beugrik a városba, hogy bevásároljon. Autóbusz nem jár, megszűntek a járatok, így marad a munkáltató által biztosított eszköz, vagy az olcsóbb a gyalogmenet Szemcséig, aztán onnan busz- szal, vagy Szemcsétől haza lábbusszal. A színét vesztett, málló vako- latú szolgálati lakás falánál Lénád Istvánné napfürdőzik, piheni az ünnep fáradalmait. Körötte tyúkok csipegetik a sarjadó füvet. Szóba elegyedünk, s majd miután az előzőeket megerősíti, elmondja, villany, víz van, tv, rádió is. No meg egy autó.- Hogy miről kapta ezt a nevet a puszta? - kérdez vissza. - Azt nem tudom, de mindjárt szólok a szomszédomnak. Átkiabál. Kócos, ősz asszony Egy darabka világot hoznak Az egyetlen autó garázsa jön, s a kérdésünkre hadar valamit. Elmondja többször is, ám akkor sem tudjuk kiszűrni a lényeget. Kezet fogunk, aztán a férjével, Tóth Jánossal is, aki előbb még a farakás körülforgolódott, de a hívó szónak engedett. Neki már több ismerete van a név eredetéről.- Valamikor Lénárt Istvánné pihenőben ez egy hercegé vagy grófé volt - a fene tudja kié -, aztán odaadta Leo Katalin színésznőnek és így lett belőle Leokádi. Tóth János nem veszi észre tanácstalanságunkat, ezért folytatja a gondolatsort: - Talán megvan még valahol Amerikában az a nőcske - nevet.- Aztán hogyan élnek itt tizenheten? - kíváncsiskodunk, amire azt mondják, ez a jelenlegi béke csak viszonylagos, hiszen akad néhány összetűzés. Újságot nem járatnak, csak ha sürgős távirat jön, azt hozza ki a postás; bolt, kocsma nincs, van viszont kiskert, ami most már ad munkát.- Nem irigylem magukat - nézek Tóth Jánosra -, hiszen, ha elfogy a sör, akkorTamásiba kell bemenni érte. És az messze van...- Szerencsére nem kell addig menni, mert Szemcsén a palackozott italok boltjában megvehetjük - kacag. - Oda meg gyalog is átszalad az ember... Körbenézünk. Légvonalban nincs messze a város, ide látszanak a házai, s gondolom, este a fényei is. De vajon elér-e ide a világosság, ide, amitől kerülővel, kátyús úton nemcsak Európa, Magyarország is messze van.- ékes Szolgálati lakások FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Csendélet
