Tolnai Népújság, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-24 / 95. szám
1991. április 24. ^PÚJSÁGS A demokrácia színe és visszája (Folytatás az 1. oldalról.) Hallgatom a rádióban, hogy Pozsgay Imre, aki a közelmúltban függetlenítette magát a pártjától, felismerve, hogy a választók kiábrándultak és közömbössé váltak a napi politikai iránt, új „nemzeti centrummozgalmat” kíván többed- magával szervezni. Ezen politikai mozgalom lenne hivatott képviselni a politikában csalódottak millióit, legalábbis a nyilatkozó szerint. Ez eddig még nem is szenzáció, hiszen Pozsgay karizmatikus egyéniség, aki jó érzékkel ismerte fel, hogy a jelenlegi magyar politikai palettáról hiányzik néhány „meleg tónusú” szín, még ha a képviselendő tömegek nagyságrendje vitatható is. A bökkenő ott van, hogy elképzelései^) szerint ehhez a jelenlegi parlamenti képviselők közül kívánnak társakat találni! Mondanom se kell, hogy ez csak a jelenlegi parlamenti pártok rovására lehetséges. Jó érzékkel „mozdult” a témára a riporter, aki meginterjúvolta az illetékeseket. A nyilatkozatokból egyértelműen kitűnt a demokratikus játékszabályok körüli zűrzavar! A legnagyobb parlamenti párt elnöke - aki történetesen a miniszterelnök is - a parlamenti demokrácia játékszabályaival összeegyeztethetetlennek tartotta az elképzelést. A legnagyobb ellenzéki pártelnöknek más aggálya volt, nevezetesen, hogy az esetlegesen „át- keresztelkedő” képviselők úgye más színekben és programmal jutottak be a parlamentbe, így ezen változásra a választóiktól nincs felhatalmazásuk. (Szimpatikus érvelés, nem lenne haszontalan időnként vissza-visszalapozni a választási ígéretekhez!) Érdekesen vélekedett a szocialisták pártelnöke, aki valamennyi nyilatkozó közül a legnagyobb politikai rutinnal rendelkezik. Véleménye szerint egykori elvtársa kezdeményezése semmiben sem ellentétes a demokrácia írott és íratlan szabályaival, pusztán etikailag kifogásolható, hogy egy politikai szervezet a választáson történt megmérettetés nélkül jut parlamenti képviselethez. Nem áll szándékomban a hivatkozott politikusokkal vitatkozni, még akkor sem, ha a véleményem eltér az övéktől. Pusztán egy veszélyhelyzetre szeretném felhívnia figyelmet, miszerint az unos-unta- lan hangoztatott demokratikus játékszabályok bizonytalan ismerete könnyen abba a tévedésbe ejtheti az erre hajlamosakat (és ki nem hajlamos rá?), miszerint ezek a szabályok azonosak azzal, amit ők jól felfogott érdekükből kinyilatkoztatnak. Márpedig „ezek” biztosan ellenkeznek „azon” szabályokkal! Salgó Séta közben... ... az ember szemlélődik és ez többnyire nem haszontalan. Főleg, ha nemcsak néz, hanem lát is. Gyakran előfordul, hogy ilyenkor mást ugyan nem, de önmagát egy kissé elszórakoztatja. Például a szekszárdi Béla téren, melynekfur- csa elnevezésére néhai Veres Péter hívta fel a figyelmet hosz- szú évekkel ezelőtti ittjártakor. Ugyanilyen joggal lehetne ugyanis „László tér”, „József tér”, hisz a szocialista-realista álszemérem megfeledkezni látszott arról, hogy I. Béla történetesen király volt, egyáltalán nem akármilyen. Nos, ezen a Béla téren nemcsak az óriási termetű uralkodónak zsugorított szobra található, hanem a hatósági húsbolt is. Valamivel odébb pedig gyönyörű ékszereket kínáló arany-ezüst szaküzlet. Furcsa módon előbbi előtt rendszeresen hosszú sor áll, ami az árak ismeretében nem szorul hosszabb magyarázatra. Aranyvásárlási hajlandóságunk egyelőre mérsékeltebbnek tűnik, bár amikor az ezüst felvásárlási árát emelték, tumultuózus jelenetekre ilyen üzletek előtt is sor került. Vásárlási csatákra nem emlékszem. Vajh akkor jön el a Kánaán, ha a kétféle sorállás színhelye felcserélődik...? ORDAS IVÁN Azok a régi szép módszerek... Erdei méregkeverés Gyulajon elpusztult 72 dám Az elkövetőt csak a trófea érdekelte (Folytatás az 1. oldalról.) Szóval, nem is igazán ezzel van bajom, annál inkább Fónay Jenő sajátságos törvénytiszteletével. A Pofosz elnöke ugyanis a Magyar Hírlap múlt heti számában így nyilatkozott a június 30-a - tehát a szovjet csapatok távozása - után várható hazai fejleményekről: „A szélsőséges hangok fel fognak erősödni, akkor kell majd olyan ember, aki a lá- zító szélsőség elé oda mer állni. Én oda fogok állni csititani, mert meggyőződésem, hogy mindent törvényes keretek között lehet és kell elintézni.” A meghatottság érzése vesz erőt az olvasón, mert lám, vannak még törvény- tisztelő polgárok széles e hazában, akik nem a durva erőszak bűvöletében élnek, de annál jobban bíznak a jogállam igazságszolgáltatásában. Ezen emberi nagyság kiváltotta eufóriát azonban bosszantó módon tompítja az a beszédrészlet, amelyik a már említett 168 óra cimű hetilapban jelent meg. Ebből ugyanis kiderül, hogy a Pofosz elnöke miként is képzeli el valójában az ügyek „törvényes keretek” közötti elintézését: „Itt van mellettem az egyik széles mell- kasú fiú, akivel bementünk hatan ehhez a nagy emberhez, aki ilyeneket mert Írni. (...) Hatan bementünk. Az egyik kétméteres fiú, a másik ugyancsak jó nagy mellkassal: no, barátom, magához jöttünk! Reszketett a gyerek, nem tudta, mit csináljon, és ekkor döbbentünk rá, így kell az ügyeinket intézni.” Ejnye, kedves Fónay Jenő! Ez az elgondolás nem éppen eredeti. Mintha az ügyek ilyesfajta intézése visszaköszönne a magyar történelemből. Méghozzá a közelmúlt történetéből. Amikor valóban reszketnie kellett annak, akihez néhány jól megtermett bőrkabátos egyén becsöngetett. De ezekről az évekről Fónay Jenőnek - lévén egykori politikai fogoly - bizonyára sokkal élén- kebb és meglehetősen keserű emlékei lehetnek, s éppen ezért hihettük volna azt, hogy sohasem kívánja vissza ezen időszak módszereit... g^ERI ÁRPÁD (Folytatás az 1. oldalról.) Ez korábban szigorúan védett kormányrezervátum volt, ahova csak a kivételezettek tehették be a lábukat. Most viszont feltűnt egy illegális „vadász” is, és munkálkodásának következtében az erdészek április harmadikén hét dám tetemére bukkantak. És ez csak a kezdet volt. Az értékes és ritka állatok közül azóta 72 pusztult el, legtöbb jól fejlett, és ami a vadállomány további sorsára szinte katasztrofális, főleg bika. Kiderült hamarosan, az állatok tragédiáját mérgezés okozta. A méregkeverő pedig Orsós Tibor gyulaji lakos. Bevallása szerint, az első elhullások észlelése előtti napon növényvédő szerrel kezelt takarmányt rakott több etetőbe, de máshová is, ahol csak a vad találhatta meg. Tette mindezt azért, mert nem volt számára elég kifizetődő az elhullajtott dámlapátok gyűjtése. Ezzel ugyanis, mint Gyulajon mások is tették - annak ellenére, hogytilos-ő is folyamatosan foglalkozott. A hónap elején viszont gondolt egyet, mérgezni kezdte a dámokat. Az elhullott állatok fejét levágta, s egész trófeákat adott el. A megcsonkított tetemeket pedig az erdőben hagyta. Őrizetbe vétele után döbbent rá tettének súlyára, s mert megmutatta, hova helyezett el mérgezett táplálékot - amit az erdészet dolgozói gyorsan összeszedtek - valamint, mert az első vélemény szerint a kár egymillió forint alatt maradt, előzetes letartóztatására nem került sor. Azóta egy újabb szakvélemény szerint majdnem négymillió a kár, de a vadászok az elhullott 72 dám értékét ennél jóval többre becsülik. Mivel a megdöbbentő bűnügynek még van néhány homályos részlete, ezért a rendőrség tovább folytatja a nyomozást.- szepesi A világkiállításra elkészül?-a ___ E zt a kökeretes ablakot még az idén beépítik Ez az erkély az idén készült Sokat megélt kapu Béndek Pál egy zárt erkély konzolját szerkeszti A XV. században, gótikus stílusban építette, majd a XVIII. és XIX. században átalakított ozorai kastély feltárását és rekonstrukcióját 79 májusában kezdték. Az Országos Műemléki Felügyelőség kirendeltségének építőbrigádja, és alvállalkozói apró lépésekkel, minden év elteltével előbbre jutottak Ozorai Pipo várának helyreállításában. Az idei évre 20 millió forint értékű munkát terveztek, ami magában foglalja a keleti homlokzat teljes felújítását, ablakcseréket, víz-, villanyvezeték cseréjét, a pince és földszint, valamint a második szint padló- burkolatának cseréjét, elkészül két vendégszoba és egy zárt erkély is. A vár felújításának befejezését a világkiállítás idejére tervezik, ha az anyagiak együtt lesznek. Ezen a homlokzaton még sok stílus keveredik fotó: gottvald károly Egészséges gyermekekért A tavaszi pedagógiai tanácskozások előadássorozata részeként április 24-én - szerdán - 9 órai kezdettel a pedagógiai főiskola „E” épületében (Szekszárd, Mártírok tere 15/ 17.) - két szekcióban - kerül sor előadásra. Az egészség megőrzése a családok, óvodák, iskolák fontos feladata. Ennek érdekében készült az előadásban meghirdetett gyermeki fitt- nesprogram, melynek alkalmazásáról, a kapcsolódó vizsgálatokról tart tájékoztatót 9-11 óráig Háda Ferenc munkaközösség-vezető. Az óvodai szekcióban 11-12 óráig Szabó Lászlóné óvodavezető a tamási 1. sz. óvoda egészségmegőrző, mozgás- fejlesztő elképzeléseit mutatja be, az érdeklődők 12-13 óráig videofilmen megtekinthetik a Body-Roll lehetőségeit. Az általános iskolai szekcióban 11-11.45 óráig Frank Mária osztályvezető főorvos előadását hallgathatják meg az iskolás gyerekek egészségi állapotáról a megyei felmérések alapján, majd háromnegyed 12-től a regölyi iskola egészségnevelési munkájáról, az egészségnevelési munkafüzetek gyakorlati tapasztalatairól Ágoston Zoltánná tart tájékoztatót. Televíziós műhelytitkok Mátyássy Andrea, a Magyar Televízió Híradó című műsorának riportere lesz a szekszárdi orvosklub újabb vendége. Az MTV műhelytitkairól bizonyára sok fátylat felleb- bentő rendezvény holnap délután 18.30 órakor kezdődik a Szakszervezetek Házának első emeleti klubtermében. Testületi ülés Tolnán Mégis lesz rendőrőrs? A város vezetői már régóta szorgalmazzák egy, a mostaninál lényegesen nagyobb létszámú ésjobbfel- szereltségü rendőrőrs létrehozását Tolnán. Érdekes módon a megyei kapitányság is jogosnak tartja ezt az igényt, csak a szálak eddig valahogy nem futottak össze. Sőt a közelmúltban olyan tájékoztatás is elhangzott egy hivatalos fórumon, hogy az ügyet egy-két évre le kell venni a napirendről. De most kedvező fordulatról számolt be Antóni János alezredes, a szekszárdi kapitányság közrendvédelmi és közlekedési osztályának vezetője, aki hétfőn este részt vett a tolnai képviselő-testület ülésén. Rendőrőrs lesz, a dolog sínen van, már csak néhány formaságot kell elintézni, az engedélyeztetéssel kapcsolatosan. De az elhelyezés, a megfelelő épület biztosítása az ön- kormányzat feladata. Célszerű volna a központba telepíteni, hogy a polgárok könnyedén „bekopoghassanak”, bármilyen bűnügyi vagy igazgatásrendészeti problémájuk akad. Szó esett még az ülésen a város jelképeinek elkészíttetéséről is. A címer, zászló és pecsét megmintázására Szily Géza festőművészt kérték fel. Végül döntés született arról, hogy a leendő városi újság élén egy olyan összetételű szerkesztőbizottság áll majd, melybe a helyi politikai palettán fellelhető frakciók mindegyikéből delegálnak egy-egy személyt