Tolnai Népújság, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-13 / 86. szám
1991. április 13. KÉPÚJSÁG 9 Németkérj vidámságok, avagy egy falu lelke Egy falu lelkülete a megélt történelmének szomorú és vidám anekdotáiból, elbeszéléseiből, népdalaiból, népmeséiből tevődik össze. Németkér 160 éven át a magyar etnikumban egy kis - németül beszélő, de magyarul érző - sziget volt. Ezeket a gondolatokat olvashatjuk az idős Hanák Ottó szerkesztette „Egy falu lelke” című kötet bevezetőjében. Németkér község önkormányzata adta ki e gyűjteményt ami a Tolna Megyei Könyvtár sokszorosítójában készült. A német fordítást Szauer Ágnes és Hanákné Braun Margit végezte, Herczeg Ágnes lektorálta a németkéri vidám történeteket, közmondásokat és szólásokat. A helyi önkormányzatnak ez a kiadói tevékenysége példa értékű. Napjaink változásait csak úgy élhetjük meg jó eredménnyel, ha a múlt értékeit becsülve határozzuk meg a holnapok feladatait. Ezt sugallja a könyv is, ami a közelmúltban jelent meg. Nyilván elsősorban a helybeliek lapozzák majd készséggel és az olvasottakat saját szavaikkal is tovább adják. Aki nem ismeri Németkér sajátosságait, annak a kötet szerzője röviden bemutatja. Annak ellenére, hogy etnikai szigetnek nevezte a falut, tudni kell, az évtizedek során egyre közelebb került a községnyi Hard pusztához, ahol 5-600 tiszta magyar élt. Hard főutcája a németkéri főutca folytatása volt, de már más megyében, más járás, más község részeként. Az észak felőli utolsó kéri ház és az első hardi porta között egy licio- mos sövénykerítés volt Fejér megye - a sárbogárdi járás - és Cece község határa. A század elején alig volt gazdasági, szociális különbség a kéri szegényember és a hardi urasági cseléd között. Gyakran együtt dolgoztak a nagybirtokon, ott cserélték ki gondolataikat, s a fiatalok együtt hancúroztak és énekeltek. Átvették a magyar népdalokat és a halott történeteket a faluban, Németkéren - németül adták tovább. All. világháború után a régi kéri lakosság felét kitelepítették Németországba, s helyükbe Békés megyei magyarokat küldtek. Az utolsó négy évtizedben a község népe összeforrt. Talán így született az a mondás - amit ugyancsak e kötetben olvashatunk: „Der Grösste Reichtum ist die Zufriedenheit”, azaz „A legnagyobb gazdagság a békesség”. A gazdagságot takarékossággal is el lehet érni. A sváb ember takarékosságát sokan smucigságnak nevezik. Tehetik ezt gyakran joggal - és az alábbi történet szintén a németkéri történetekben olvasható - kevés kivetnivaló van benne. Hajdani jólétüket szigorú életüknek is köszönhették. Az 1945 utáni években „rájárt a rúd a mi népünkre. Mégis azt mondta a telepítési biztos: ha ezeket máma megkopaszt- juk, holnapra újból kinő a tollúk. A fene se érti ezt”. Számtalan hasonló és természetesen tréfásabbnál tréfásabb történettel, szólással találkozik az olvasó a könyvben. Nem tudni, mennyire teljes a gyűjtemény és mi az ami további kutatásokra, feldolgozásra vár. Az is ismeretlen, hogy a válogatás során mi maradt ki. A gyűjtemény minden kérdéstől függetlenül elérte célját és betöltötte küldetését, mert teljesítette a feladatot, amit nem kell egyébnek tekinteni, mint az emlékek megőrzését. Ez nyilván az utódokban újabb gondolatokat ébreszt majd és akad aki folytatja a megkezdett munkát. D. K. J. Oldott félelmeink A lélek viharai csendesülnek Emlékműavatás lesz Nagylányokon Az emlékmű a templom falán emlékeztet majd múltra, jelenre FOTÓ: ÓTÓS RÉKA Miért csak most?! A kérdés ott dobol a fülekben, rendhagyó történelmi múltunkból táplálkozón, negyven év bizonytalan érzéseit előcsalogatva. Brandt János nyugdíjas bányamérnök a szemüvegét törölgeti, felesége hangtalanul hullatja könnyeit, gyűri zsebkendőjét. Előkerült a múlt, az emlékek vihart kavartak a nagymányoki család életében. Ök az érintettek, akikkel a fájdalom együtt élt ennyi esztendőn át, s egyiknek apját, másiknak testvérét vitte el a háború. Vége. Elég volt. Az ismeretlen sírban, jeltelenül temetettek emlékére csak úgy a keresztek alá letett csokrok, szál virágok idejének vége van. Nagy ünnepre készül Nagymá-, nyok. Emléket állítanak a II. világháború mártírjainak, katonának és civilnek egyaránt. Itt egy falu fogott össze, s hitte el, hogy emlékezni kell. Az első világháborút követően 15 év telt el, mire emlék került a katolikus templom bejárati oldalára, most még több év pergett le a naptárak lapjain, mire a márványtáblákra vésett, sorsukat kényszerűen viselők hozzátartozói emlékezni tudnak.- Agyerekkorom jut eszembe. El sem lehet mondani ezt... hogy én most mit érzek? S ilyen sok családban érzik most ugyanezt? Vártuk a bátyámat haza és nem jött. Semmit sem tudunk róla. Öt év 10 nappal volt idősebb nálam. Száztizenha- tan voltak... Igen, annyian. Sokan kaptak értesítést. Brandt Jánost nagyon megviselik ezek a szavak, az emlékek könnyei könnyebben viselhetők, s a fájdalom nem tudja mi a szégyen. Meg már amúgy is könnyen sír ez a sokat viselt korosztály. Néha olyan jó sírni egyet.- Azt mondtam, végre kell egy hely, ami szimbolikus is, s mégis megfogható, ahová oda lehet menni, ahová emlékeket, virágot szokás helyezni. Sokat mentünk mire idáig jutottunk. Messze még a vége, ez csak állomás... Amikor az anya várja haza a fiát és az nem jön. Még tíz, húsz, harminc év után is várja... aztán egyszer csak azt mondja: - „Én már nem érem meg, de ti adjátok meg neki a végtisztességet...’’ Mindig itt dobolt a fülemben ez. Most két éve, hogy a párt amikor bedobta a „törülközőt", hogy mertek beszélni az emberek. Nehezen ment, de már több emberben megfogalmazódott itt a faluban, hogy tenni kell valamit. Meséli, hogyan jártak házról házra, kutatva adatokat, feltépve sebeket és megnyitva a bizonytalanságtól még inkább fájó lelkeket, hogy a száj szólni tudjon... Aztán a 116 név, kik mentek el, kit hová vittek. Az indulás a piros-fe- hér-zöld keretben lévő 23 katona neve ott a templomfalon, az volt. Előkerülnek szomorú példák, mint Erdős Jenő bányaigazgatóé, aki ugyan hazajött Oroszországból, de megőrült...a listáról ordítanak a nevek, melyek a feledésbe merültek.- Most izgulok. Nagyon. Mert közel van az eredmény, a nagy nap. Sok beszélgetés, javaslat, felajánlás és levelezés, futkosás, meg engedélykérés van ez mögött. De megérte. Nagyon nehéz nap előtt állunk sokan, de nagyon várjuk. Meséli, hogyan hozta össze a sors Hucker Andrással, Óber Károllyal, akik hasonló ügyben jártak a polgármesteri hivatalban, ahol 200 ezer forint támogatást kaptak. Nézem a listát. Nevek, mögötte emberek, sorsok, tettek. A másik rubrikában a felajánlás. Ezrek, forintok, márkák átváltott forintjai. Olyan is adott, akinek semmi köze az ügyhöz. Nincs. Csak ember. S a Szei- fert József főaknász kihalt családja így lesz most kőbe vésett emlékezet. Az emlékművet a váraljai polgár- mester, Amrein István vállalkozó készítette el. A templomfal oldalára kerül, rajta aranyló betűk sokaságával 116 év. A kuratóriumok, emlékbizottságok, a nép, az emberek temetni akarják hőseiket vagy egyszerűen csak az őseiket - mondja Amrein István, aki Medinán, Kisdo- rogon, Győrében, Bátán, Mázán, Nagymányokon segített már mindebben. Ö a következőket fogalmazta meg.- A leköszönő tanácsok mintegy utolsó gesztusként a nehéz anyagi helyzet ellenére is segíteni kívántak az emlékezőknek. Jogosan tették, amit mutatnak a helyi és külföldi adományok is. A nemes gesztust én segítek valósággá formálni. Nagy tapasztalatokra tettem szert a restaurálások során, sok első világháborús emlékműből lett a II. világháborúra is emlékeztető kegyhely így. Ez így van jól, mert ezeket a hősi emlékműveket nem szabad történelmi korszakokra osztva kezelni. Sokhelyütt a ledolgozásra kerülő felületek már nem csiszolhatók, ott egy nyugati technológia alkalmazásával segít a mesterember az újjávarázslásban. De térjünk vissza Nagymányok- ra. Az öreg nénik, anyukák, hozzátartozók, rokonok kérték hogy a templom elé kerüljön az emlékmű. Ök oda járnak, ott könnyen emlékeznek majd. Arra is, aki két hónapig volt csak nős ember egész életében, arra is akit egy sokat átkozott golyó terített le. Van itt gyermek, ki sosem ismerhette apját, s apa volt az is, ki még annyit sem kapott sorsától, hogy legalább lássa gyermekét.- Mit mondjak... ez egy határállomás az életünkben - fogalmazza meg Brandt János. Rakosgatja az iratkötegeket, belelapoz, beleolvas az első beszédekbe amit a tanácson tett meg, még akkor amikor saját bevallása szerint nem lehetett tudni mire fordul a jövő nálunk. Nagymányokon temetésre készülnek, az emlékezés viharai nagyot löknek majd a lelkeken. Virágokat szorongató izzadó tenyerek, remegőn simítgató kezek a fekete ruhán bizton lesznek. Katonai tisz- teletádás április 27-én szombaton délelőtt 10 órakor a katolikus templom előtt, aztán szentmise. Ennyi szomorú, ám megnyugodott embert mint majd ott látni lehet...- SZ. S. Itthon, 1976 nyarán Zichy gróf az istállóból küldte a főiskolára Tájakat, portrékat, lovakat festett Németországban halt meg a tolnai Kiss József Idén január 21- én a németországi Reutlin- genben 88 éves korában meghalt Kiss József magyar festőművész. Bizonyára kevesen tudják, ki is volt valójában ő. Az elhunyt mester testvérhúgát kerestük fel Tolnán.- Kati néni, legyen szives elmondani: mikor és hol született, merre nevelkedett Kiss József?- 1903-ban a Paks melletti Hegyespusztán született. Pár éves lehetett, mikor családunk Fácánkertre költözött, az első világháború után pedig Tolnára. Jóska az elemi iskoláit Fácánkerten és Tolnán végezte. El kell mondanom, hogy már elemista korában kitűnt rajzkészségével. Az iskola végeztével, minta legtöbb gyereknek, neki is cselédeskednie kellett, így került Vajtára Zichy grófék- hoz, ahol az istállóban alkalmazták. Egyszer a gróf az istállóba lépve meglepődve látta, hogy a falakra lovak, tájkép van felfestve. Rögvest megkérdezte: Ki ez az ügyes kezű? A „tettes” természetesen fivérem volt. Zichy gróf meglátta az őstehetséget Jóskában, mert közbenjárt, hogy mihamarabb felvegyék Pesten a Képzőművészeti Főiskolára. A beiratkozás 1924-ben történt.- A család miként tudta fedezni a főiskolai tanulmányokat?- Édesapánk csőszfizetéséből semmiképp! Zichy gróf negyed- évenkénti 30 pengőt küldött a taníttatásra. Bátyám pedig ekkor már eladásra is festegetett Leginkább portrékat Ezáltal sikerült a költségeket fedezni.- Kati néni, a főiskola akkori művész tanárai közül említene néhányat?- Hogyne, Csók István, Rud- nay Gyula. Ök voltak a leghíresebbek. Annyira megszerették Jóskát hogy a négy év letelte után engedélyezték, még négy évig a körükben maradhasson. Bátyám akkoriban már kezdett „nevet szerezni” magának! Nyolc év után visszatért Tolnára és a továbbiakban csak a festészetből, illetve a festészetnek élt. Jaj! Majd elfelejtettem, 26-ban vagy 28-ban a szünidejében megörökítette a szülői ház tűzfalán Ádám és Éva paradicsomi jelenetét. Az idősebbek talán még emlékeznek rá.- Mikor és miért hagyta el Kiss József Magyarországot?- Nősülése után, 35-ben feleségével Németországba ment. Az asszonyka itthon a selyemgyárban dolgozott, s munkahelyéről Németországba irányították szintén selyemgyárba, tapasztalatátadás céljából. Ott az a gyár akkor kezdett üzemelni. Végül Renthingenben telepedtek le. (Házasságukból 2-2 fiú és lány született, de egyikőjük sem folytatta apjuk pályáját.) 35-től minden évben 2 hónapot itthon töltöttek egészen 41 - ig. Ilyenkor bátyám sűrűn kilátogatott a helyi huszárkaszárnyába vázlatokat, portrékat készíteni. Sőt, több ízben a Horto- bágyra is leutazott. Nagyon szerette a természetet, állatokat. Főleg a lovakat. (Ez a tény festményeit nézegetve az „avatatlan” szemlélődőknek ugyancsak feltűnik). 41-től 72-ig személyesen nem találkoztunk, csupán leveleztünk. Ezen idő alatt ő híres tájkép-, ló- és portréfestő lett. Rengeteg kiállítást rendeztek Németország-szerte és Európa sok országában műveiből. Díjakat, kitüntetéseket vehetett át. Elmondok egy sztorit, jó? 72- ben néhány régebbi vázlatát vitte volna ki Németországba. A magyar határőr el akarta kobozni a füzetet, mert azt hitte, lopta valakitől, vagy valahon- nét! Bátyám vita helyett elővette kellékeit s azon nyomban lefestette a marcona egyenruhást, akinek tátva maradt a szája... Utoljára 76-ban járt itthon, s most januárban érkezett a gyászhír. Élt 88 és fél évet... Annak ellenére, hogy régóta külföldön élt és alkotott, haláláig magyarnak vallotta magát. Megtartotta magyar állampolgárságát, hisz nem mint disszi- dens hagyta el hazáját. Külhonban készült képei legtöbbjén is e hazai tájak, emberek fedezhetők fel. Kati néni végigvezet a lakásban (akár képtárat is írhatnék!) ahol a szebbnél szebb képeket megtekinthetem. Ládákból tucatnyi vázlatot, rajzot, vakkeretre feszített festményeket vesz elő. Rajtuk az eredeti kézjegy és a dátum, 1925-ig visszanyúlóan. Közben meséli, miként ásták, rejtették el a képeket a német és orosz katonák elől. Lóportré Akaratlanul kikívánkozik belőlem a kérdés:- Magyarországon rendez- tek-e kiállítást Kiss József munkáiból?- Sajnos nem. Ezért ismerik oly kevesen. Úgy 4-5 éve Martinék József általános iskolai tanár szándékozott venni egy házat és benne kialakítani, megteremteni a művészeti házat, melyben az innét elszármazott hírességek műveit gyűjtötték volna össze. Sajnos az akkori tanácselnök nem támogatta a tanár úr törekvéseit! Bár lennék fiatalabb! Én megpróbálnám hazahozatni szeretett testvéreim munkáit. Egy-két hete szó van kiállítás megrendezéséről (Tolna megyében) a nálam található festményekből, de a pontos helyszínről, az időpontról, hadd ne nyilatkozzam...- Kati néni, 1<öszönöm a beszélgetést. HUNYADI ISTVÁN Ötösfogat
