Tolnai Népújság, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-13 / 86. szám
6 NÉPÚJSÁG 1931. április 13. Iskola, önkormányzat, faluközösség A teveli polgárok szívesen dolgoznak az iskoláért Hét végi beszélgetés Kitanits Lajos polgármesterrel- Nem csodálkozhat azon senki, hogy te, aki 17 évig tanítottál Tevelen, 9 évig Aparhan- ton voltál iskolaigazgató, mint teveli polgármester iskolapárti vagy. Az azonban, hogy a helyi képviselő-testület a költségvetés tárgyalásakor egyértelműen, minden vita nélkül az iskola mellett tette le a voksát azzal, hogy egészéves költségvetésének csaknem a felét az intézmény működésére adta, nem nevezhető mindennapinak, manapság általánosan érvényes felfogásnak. Ráadásul nálatok az is ugyanilyen természetes volt, hogy biztosítani kell a pedagógusok 30 százalékos béremelését. Ezek szerint nagyon fontos az iskola a teveli polgároknak.- Tudod, én mindig azt mondom, hogy iskola, templom, művelődés háza nélkül nem lehet igazi faluközösség. Ezek az intézmények nevelhetik kicsi koruktól kezdve úgy a gyermekeket, hogy kötődjenek ahhoz a településhez, ahol születtek, ahol élnek. Legyenek büszkék arra, hogy itt nevelkedtek, tegyenek a falu fejlődéséért, hiszen élni akarnak és itt. Azt akarják, hogy gyerekeikben éljenek tovább és ezeknek a gyerekeknek jobb legyen, mint nekik volt és lehetőleg ők is ezen a helyen, a közelünkben találják meg boldogulásukat. Ezt érzi minden képviselő-testületi tag, ezért érdekelt abban, hogy az iskola működését biztosítsa. A teveli, a bony- hádvarasdi és a závodi polgárok sem gondolják másképp és nagyon szívesen dolgoznak az iskoláért. Nem is lehetnénk egyébként olyan helyzetben, hogy a közel 1700 lélekszámú településünk csaknem 300 gyermekének ilyen szép, nyolcosztályos, 12 tanulócsoportos, fakultatív tárgyakat, 195 tanulót német nemzetiségi nyelvre oktató iskolája, zeneiskolai kihelyezett tagozata legyen, hogy épüljön a tornacsarnokunk. Az itt élő emberek nagyon sok munkájával valósulhatott meg mindez, hiszen a pénz régebben is kevés volt, de ma is kevés.- Apropó, pénz. Unos unta- lan mondjuk, az önkormányzat feladata, hogy biztosítsa az iskola működési feltételeit és ezt a költségvetésben kell garantálniuk. Mire elég például az az összeg, amit egy teveli iskolapárti képviselő-testület megszavazott? Hozzátéve, hogy ennek az összegnek csupán a fele a kormányzati támogatás, a többit saját bevételekből kell pótolni.- Az éhen háláshoz sok, az életben maradáshoz kevés, vagyis talán a vegetáláshoz elég. Fedezi a bér, a fűtés, a világítás, a legalapvetőbb dolgok költségeit, de ebből fejleszteni lehetetlen. Az állami támogatás még a béreket sem fedezi. Arra gondolni is rossz, miből tudjuk majd biztosítani az esetleges energia- vagy élelmiszer-áremelkedésekből adódó többlet- kiadásokat. Igazi a veszély, hogy működésképtelenné válnak az iskolák. Az önkormányzatnak már így is az út-, a járdaépítés, az egyéb felújítások költségeit kellett csökkentenie ahhoz, hogy az alapvető intézményünk működni tudjon. Ha meg mégsem mondunk le a fejlesztésről, arra itt a tornacsarnokunk példája. A teveliek, a bony- hádvarasdiak és a závodiak összefogásával, sok-sok munkájával épül. A befejezéshez hiányzó anyagiakat megpróbáljuk pályázat útján megszerezni. A pályázatok elbírálása azonban lassú, vontatott, közben az árak emelkednek, vagyis az idő pénz. Arról nem beszélve, ha sikerül felépítenünk, vajon miből fogjuk fűteni, világítani. Csak önmagunkra számíthatunk tehát, ha valamit el akarunk érni, ezért az iskoláknak is meg kell tanulni gazdálkodni létszámmal, fűtéssel, világítással, a napközis ellátásban a termelőktől olcsóbban beszerzett élelmiszerekkel. Ez, ha úgy tetszik kényszer is.- A gazdálkodás kényszere valóban nagy. Ez a kényszer azonban magában rejti az oktatás, a nevelés minőségét veszélyeztető csoportösszevonásokat, vagy a pedagóguslétszám oly mértékű csökkentését, ami nem veszi figyelembe a valóságos igényeket, csak a pillanatnyilag rendelkezésre álló pénzt. Ráadásul már hallani olyan véleményeket is, minek az a sok pedagógus, régen a tanítókisasszony vagy a tanítóházaspár is elegendő volt, felesleges a sok drága eszköz... Mindez nem hiszem, hogy növeli a pedagógusok létbiztonságát, az egyébként is sok bizonytalanságtól terhes iskolákban.- Súlyos hibának tartom az ilyen maradi szemléletet, egyenesen a gyerekekkel szembeni bűnnek. Az önkormányzatnak biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy a gyerekek érdeklődésének megfelelő, a mindennapi életben hasznosítható, több szakmára felkészítő, sokrétű ismeretet tudjon adni az iskola. Legyen nagyobb a továbbtanulási esély is. Erre a falusi iskoláknak is fel kell készülni, hiszen a szülő oda járatja gyermekét, ahol ezt biztosítják, ahol a legjobb munka folyik. A jó pedagógusra tehát szükség van. Meg kell tartani azokat, akik a gyerekek érdekében dolgoznak. Biztosítani kell, hogy ők a munkára és ne a létbizonytalanságra koncentráljanak. Sajnos várható azonban, hogy a gyereklétszám csökkenése miatt sok helyen csoport- összevonások lesznek, ami a pedagógusok létszámának csökkentését is elkerülhetetlenné teszi. Nagyon nagy tehát az iskolaigazgató felelőssége, legtöbbjük igen nehéz döntések előtt áll. Én sem mondanám szívesen senkinek, hogy nem tartok igényt a munkájára. Ilyen esetben két jó pedagógus közül kitől váljunk meg? A fiataltól, aki letelepedett, házat épített, tele van adóssággal, de talán újat kezdhet, vagy az idősebbtől? Igen nehéz.- Abból, amit eddig elmondtál, kiderül, hogy az iskola és az önkormányzat teljesítendő feladatai, a polgárok jogos igényei és a jelenleg adott feltételek között enyhén szólva nincs összhang. Nem az igényekhez, a követelményekhez alakítjuk a feltételeket, hanem fordítva.- Ráadásul sok az önkormányzati munkában a bizonytalanság. Hiányzik az államháztartási törvény, a korszerű oktatási törvény, tisztázatlan, hogy az oktatásban végül is mit vállal az állam, mi a helyi önkormányzat feladata. Az államnak lényegesen többet kellene vállalnia, ha azt mondjuk az oktatásról, alapellátás. Lassúak a döntések is, néha úgy érzem sem az állam, sem a szaktárca nem tudja mit akar. Jelenleg folyamatos az egymásra mutogatás, amely senkinek sem használ, legkevésbé a gyerekeknek. I- Azért sok mindennel próbálkoztok az iskola érdekében azon túl, hogy a költségvetésben biztosítjátok a működését.- Természetesen, hiszen mint mondtam csak magunkra számíthatunk. Pályázatokat adtunk be például a sportcsoportok, a szabadidősport fejlesztésére, a torna- csarnok befejezésére. Megkeres- tüka Magyarországi Németek Szövetségét, ahonnan könyveket, oktatási segédanyagokat remélünk a német nemzetiségi nyelvoktatáshoz. Az angol nyelv oktatásához szeretnénk nyelvi laboratóriumot, ezért az Angol Királyi Nagykövetséghez fordultunk támogatásért. A gyerekek nyelvgyakorlását, csereüdülését segítheti a Tévéiről elszármazottak közreműködésével alakuló németországi testvérvárosi kapcsolat is. Legfontosabb azonban továbbra is a teveli, bonyhád- varasdi, závodi polgárok munkája, akik az iskolaszék felállításának gondolatával is foglalkoznak. A gondjaink, a tisztázatlan feladatok, feltételek között is a pedagógusokkal és az itt élőkkel együtt tehát azt keressük, mit, hogyan tudunktenni az iskoláért és egyben a faluközösségért. Nem értünk egyet azzal a „jó magyar” szokással, amikor csak azon fáradoznak, hogy elmagyarázzák, mit miért nem lehet megcsinálni. Egy önkormányzat ugyanis csak egyet tehet: mindent megtesz a feltételek biztosításáért, a fejlesztésért és nem pártcsatározásokra, az iskola belső életének szétzilálására, az ellentétek szitására fordítja energiáit.- Mellette vállaltad azt is, amit sajnos többen visszautasítanak, hogy a sajtó nyilvánossága előtt hajlandó voltál beszélni gondjaitokról. Attól ugyanis, ha hallgatunk, nem oldódik meg semmi, hiszen így a döntéshozókhoz sem jut el az, hogy mi a megoldandó feladat. Az is késlelteti a kormányzat, vagy egy szaktárca intézkedését, ha csak magunkban morgolódunk. Talán a jövő héten kezdődő pedagógiai tanácskozássorozat is - ahol mód nyílik a pedagógusoknak, az önkormányzatok képviselőinek, a művelődési kormányzat és a szakma kiváló személyiségeivel találkozni - a tisztázást segíti. Köszönöm a beszélgetést. KAMARÁS KATALIN FOTÓ: KISPÁL MÁRIA A HIT VILAGA „Példa mutálja, oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen.” Pál I. levele a korinthusbeliekhez, 14,10. Húsvét 3. vasárnapja „...még mindig nem hittek...” (Lk 24,35-48) A húsvéti ünnepkör közismert alakja a hitetlen Tamás. Azért nevezik hitetlennek, mert nem hitt azoknak, akik Jézust élve látták: ő maga akart látással-tapintással meggyőződni Jézus feltámadásáról. De a többiek is ugyanebben a hitetlenségben szenvedtek. Ugyanis amikor a két emmauszi tanítvány örömmel visszaérkezik, akkor már a többiek is ezzel fogadják őket: „Az Úr valóban föltámadt és megjelent Simonnak!” (Lk 24, 34). Ehhez járul még az emmau- sziak elbeszélése. Így azt várhatnánk, hogy ezek után már mindegyik apostol elhiszi Jézus valóságos feltámadását. Ám nem ez történik. Mikor megjelenik Jézus zárt ajtókon keresztül, „zavarukban és félelmükben azt hitték, hogy szellemet látnak”. Jézus biztatja őket: „Miért támadt kétely szívetekben? Tapintsatok meg és lássátok. A szellemnek nincs húsa és csontja, mint nekem!” De a tanítványok még mindig nem hisznek. Ekkor szemük láttára eszik sült halat és lépesmézet. Tehát tovább is ment, mint amit a hitetlen Tamás követelt: a látáshallás-megtapasztalás élményét megadja nekik, hogy a hitre segítse őket. Milyen messzire elmegy az emberi gyarlóság kívánságainak kielégítése terén az Úr, de nem gyengíti azt a törvényt, amit később Szent Tamással kapcsolatban kijelent: „Boldog, aki nem lát és hisz”. (Jn 20, 2.) Megadja tehát az élményeket és megtapasztalásokat, de kihirdeti a megtapasztalások nélküli hit magasabbrendűségét. A mi korunk nagyon középpontba állította az élményvallásosságot. Ez nem baj, de idővel meg kell minden hívőnek tapasztalnia, hogy az élmények jelenvalósága lassan eltűnik, és a titkok messzesége váltja fel a megtapasztalás benső- ségét. Ilyenkor kell Jézus ígéretére gondolnunk, hogy a Szentlélek meggyőzi a világot a bűn és az ítélet mellett az igazságról, „mert az Atyához megyek, és nem láttok engem.” (Jn 16, 10.) Szivünkbe kell vésni Szent Pál alaptörvényét: „Tudjuk, hogy míg vándorként élünk e testben, távol járunk az Úrtól, Hitben élünk ugyanis, és nem szemlélésben.” (2 Kor 5, 6.) PÁPAY JÓZSEF Magyar reformátusok világtalálkozója Elkészült a magyar reformátusok II. világtalálkozójának végleges programja. A találkozót megnyitó istentiszteletre június 21-én, a budapesti Kisstadionban kerül sor, ahol Kocsis Elemér, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mond megnyitót. Június 22-étől Debrecen lesz a fő színhelye a rendezvényeknek. Az ünnepi istentiszteletet a nagyerdei stadionban tartják, ahol Tőkés László nagyváradi református püspök hirdet igét. A nagyszabású ünnepi istentiszteleten Hegedűs Lóránt püspök, a zsinat lelkészi elnöke vezetésével 200 lelkész fog úrvacsorát osztani. Ezt a ceremóniát a Magyar Televízió egyenes adásban közvetíti. A II. magyar református világtalálkozóra mintegy 100 ezer résztvevőt várnak Debrecenbe, ahol június 23-án tartják a gyülekezeti találkozók napját. A világtalálkozó programjában emellett tudományos szimpózium, református lelkésztalálkozó és több kulturális program szerepel. A debreceni rendezvényekhez kapcsolódóan Kecskeméten rendezik meg a magyar református iskolák világtalál- kdzóját; Nagykőrösön, Sárospatakon és Pápán öregdiák-találkozókat tartanak, míg Cegléden a nők, Budapesten pedig a presbiterek találkozójára kerül sor. Ugyancsak Debrecen ad otthont június 21 -e és 29-e között a cserkésztalálkozónak, míg június 24-étől 30-áig Zán- ka lesz a színhelye a református ifjúsági világtalálkozónak. A találkozó befejező ünnepségét 30-án, Zánkán rendezik. Előadás Szekszárdon A Keresztény Pedagóguskamara szekszárdi tagozata szervezésében Reisinger János irodalomtörténész „A kereszténység megélése és továbbadása” címmel 1991. április 15-én este 18 órakor a Béla téri plébánia helyiségében előadást tart. Minden érdeklődő pedagógust szeretettel várnak a rendezők. Szerzetesrendek Magyarországon (5.) A jezsuiták újra visszatértek A Jézus-társaságot - másként jezsuitákat - a baszk származású Inigo de Loyola (Loyolai Szent Ignác), volt katonatiszt alapította 1534-ben. A rendet először 1540-ben hagyta jóvá III. Pál pápa, s III. Gyula 1550-ben ismét megerősítette. Alaptörvényük szerint a jezsuiták nemcsak saját üdvösségükön és tökéletesedésükön, hanem a hit védelmén és terjesztésén, valamint a lelkeknek a keresztély hitéletben való előbbre vitelén fáradoznak. A rend tagjai a szokásos három szerzetesi fogadalmon kívül (szegénység, tisztaság, engedelmesség) negyedik fogadalmat is tesznek: még külön engedelmességet fogadnak a pápának, hogy parancsára bármely küldetésbe elmennek. A rend hivatalos neve: Societas Jesu (S. J.) Ez az a szerzet, amelynél az ünnepélyes fogadalomtételt a leghosszabb várakozási idő előzi meg: 2 év noviciá- tus, 2 év humanisztikus tanulmány, 3 év filozófia, 3 év nevelősködés valamilyen jezsuita kollégiumban, 4 év hittudományi főiskola, 1-2 évnyi úgynevezett harmadik próbaév. Ezt még általában követi valamilyen tanári képesítés megszerzése. A Jézus-társaság tehát a szó teljes, bár nem kizárólagos értelmében tanitórend. A rend magyarországi megtelepítésére Oláh Miklós esztergomi érsek és Bornemissza Pál erdélyi püspök tett először kísérletet. Nagyszombati kollégiumukat 1561-ben nyitották meg, ám ez a háborús viszonyok miatt hamarosan feloszlott Ugyanez a sors érte az erdélyi jezsuitákat is. 1579-ben Báthory István újratelepítette Erdélyben a jezsuitákat, s rájuk bízta a kolozsvári egyetemet (1581). Ezt Székely Mózes katonái rombolták lel 603-ban. Magyarországon Draskovoch György bíboros Znióváralján és Vágsellyén létesít jezsuita rendházat amelyeket Bocskai hajdúi dúlnak föl. A nagy- szombati kollégiumot Forgách Ferenc bíboros nyitotta meg újra, amelyet Pázmány Péter 1635-ben egyetemmé fejlesztett A rend a török hódoltság és az állandó hadjáratok ellenére szépen fejlődött. A török kiűzése után rendházaik száma 36, a 18. század végére - pontosabban a rend 1773. évi feloszlatásakor - ez a szám 52-re emelkedett. Közülük 42-ben középiskolai, hétben főiskolai oktatás folyt a rendtagok száma meghaladta az ezret. A Jézus-társaság erejénekforrásaa rend zseniálisan megalkotott szervezetében, a rendtagok tudományos és aszkétikus képzésében s hivatásuk iránti teljes odaadásában keresendő. Nagy sikerű tevékenységük ellenségeket is szerzett a rendnek a katolikusok között is. A hamis vádak és rágalmak egész özönét zúdították a jezsuitákra. Különösen a 18. század felvilágosult hitetlensége indított heves harcot a rend ellen, amelyben az egyház fő támaszát látta. Az intrikákba a Bourbon-királyi udvarok is belekapcsolódtak. Franciaországban például az üldözés szikráját az lobbantotta lángra, hogy a jezsuiták nem vállalták el Pompadour asszony, XV. Lajos kegyeltjének lelkiatyai tisztét. A hölgy erre kieszközölte a királynál a jezsuiták kitiltását az országból. Afrancia példát a többi - portugál, spanyol, nápolyi - udvar is követte, majd követelték a pápától az egész rend feloszlatását XIV. Kelemen pápa hosszú ellenállás és halogatás után engedett 1773-ban eltörölte a Jézus-társaságot amelyet azután VII. Pius állított vissza régi szervezetébe és jogaiba 1814-ben. A jezsuiták volt Pius gimnáziuma és temploma Pécsett (a szerző felvétele) Magyarországra 1853-ban tértek vissza, mégpedig régi helyükre, Nagyszombatra, a helység azonban a trianoni békeparancs végrehajtásakor elveszett Az 1909-ben önállóvá vált magyar jezsuita rendtartománynak a következő helyeken voltak házai: Budapesten kettő, Kalocsán gimnáziummal és konviktussal, Pécsett gimnáziummal és konviktussal, Szegeden, Nagy- kapornakon, Mezőkövesden, Kaposvárott Hódmezővásárhelyt és Kispesten. 1948-ban elvették az iskoláikat 1950-ben pedig feloszlatták a magyar rendtartományt 1989-ben a magyar jezsuiták ismét megkezdték lelkipásztori tevékenységüket Budapesten, Hódmezővásárhelyt Szegeden, Kispesten és Kalocsán. DR. CSONKARÉTI KÁROLY
