Tolnai Népújság, 1991. március (2. évfolyam, 54-75. szám)
1991-03-15 / 63. szám
4 KÉPÚJSÁG Bonyhád és környéke 1991. március 15 Alsóbörzsöny diákokra vár Nagy elődök nyomában 1848 vívmánya Bonyhádon A szabad község Megállt a hófehérre meszelt, tor- nácos ház grádicsán, zsebébe kotort a cigarettáért és a dohányosok felhőtlen boldogsága ülte meg borostás arcát. Azt sem mondhatta, hogy a nyugdíj első forintjait eregette a börzsönyi tavaszi széllel útjára, mert a korengedményes nyugdíj még nem ért oda mai otthonába. Tóth István a Nyírség szülötte, sorsa vetette csak erre a tájra. Tetszik neki itt. Kérdem mit tud a nagy elődről, hallott-e már Vörösmartyról?- Hallani hallottam, azt hiszem az övé volt ez a ház annak előtte.- S azt tudja-e, milyen tavaszi ünnep, közeleg?- Ünnep? Nem jön ide a kutya se, hacsak a gyerekeket nem számítom. Szoktak azok hozni ide koszorút, virágot. Azt, ami atáblán van, már majd kívülről tudom. Hát... Annyiszor elolvastam, hogy na. Perczel? Azt nem tudom, de valamit mintha hallottam volna. A gyerekek beszélték. Volt itt „Nem a Vörösmartyé volt a ház...” Alsóbörzsönyi csendélet egy szép cserépkályha, rá volt csinálva az oldalára... a na, hogy is hívták azt az asszonyt, valami királyné...- Mária Terézia...?- Na az, igen, az! Március 15-e a mi nemzetünk ünnepe. Tudón én! Hamar kellett ám menni dolgozni az iskolát odahagyva. Hiába, hatan voltunk testvérek, kellett a kenyér.- Aztán milyen érzés itt lakni?- Milyen lenne?! Jó. Csöndes vidék, hat család lakik itt. Megférünk békességben. Szóval nem a Vörösmartyé volt ez a ház? Tudom, mindenféléket írt. Ott van a tábla tetejin is egy sorra való. Örömmel mesél, azt mondja, az élete is elég cifra volt. Munkához szokott ujjai között lassan elhamvad egy szál Kossuth...cigaretta. Mária Terézia urbáriuma óta bírót a nép csak a földesúr által megjelölt három személy közül választhatott. Jegyzőt (nótáriust) és az esküdteket szabadon, - úgymond - „minden vagyoni és személyi megkötöttség nélkül”. így volt ez néhány emberöltőn át. Mivel a földesúr számított a község első fokú felettes szervének, nyilvánvaló, hogy bírónak az érdekeit legjobban szolgáló egyéneket jelölte. Ezért fogalmazták meg aztán az 1832-1836. évi országgyűlésen, hogy „nem mindig olyat szokott candidálni, aki a nép közbizalmával.bír.” Ám az 1836. évi új községi törvény sem szolgált megelégedéssel. Megerősítette ugyanis az eddigi bírókijelölési jogot, a választói kört pedig a helyben házzalbírók- ra szűkítette, ugyanakkor korlátozta a jegyző szabad választását is. Hiába harcolt aztán az alsótábla a házatlan zsellérek bíróválasztási jogáért, e reformküzdelem eredménytelen maradt. Egészen 1848-ig. A márciusi forradalom után a feudális függőség alól felszabadult a községi önkormányzat is. A legtöbb helyen mártavasszal új elöljáróságot választottak. Az óvatosabbak azonban megvárták a megyei szabályozást, mely szolgabírói „jelölést” irt elő, ám ezt „a lakosok meghallgatása után, azok ajánlatára”így történt Bonyhádon is. A bíróválasztásra összegyülekezett község előtt Grabaritsch János szolgabíró négy nevet olvasott fel: Li- czenburger Györgyét, Kun Ferenc- ét, ifj. Smidt Jánosét és Pichler Józsefét. Közülük közfelkiáltással ifj. Smidt Jánost választotta bírónak a nép. Az elöljáróság 14 „közbizalmat élvező„ esküdtből állott, akiktől Bonyhád és a bonyhádiak érdekeinek hű szolgálatát várták. A választásról jegyzőkönyvet készítő Ritter Sebestyén tanító a helyi hatalomváltásról megjegyzi: „részint meg hagyattak, részint újra választattak”. Lássuk a névsorukat! 1848 mindenszentek napjától esküdtként tevékenykedett Pichler Jósef, Steib György, Reinperger István, Kaiszer Jósef, Liczenburger György, Vagner János, Deckmann Frigyes, Bekker Jakab, Beck Jakab, Izsák Konrád, Blomann Péter, Viliinger Venczel, Schön János, Mészáros Mihály. (Itt és később is meghagytam a korabeli írásmódot!) Látható volt, hogy a köz ügyei megsokasodtak, ezért megfogalmazódott és elfogadásra talált az a „többségi óhaj”, hogy „...választatnának 40 egyénekből álló kül ta nács vagy választmány, oily for mán, hogy tekintetbe vétetne a val lás és polgári sors.” A vagyoni é: társadalmi tagozódásnak megfele lően 20 gazdából, 14 házas és ( házatlan zsellérből állt össze a tes tület. A negyven választott férfiú né szerint: Nusszer János, Panhol ezer Péter, Volf Fülöp, ifj. Schröckl Adam, Réder Henrik, Tésler János Vagner Venczel, Vagner Jósé Sneider János, Krum Jósef, Stop fér Márton, ifj. Kalupka István, Ja kabicska Jósef, Szorg Lőrinc, Li czenburger János, Romeister Já nos, Hirt Bálint, Mutnyánszky Alá jós, Szorg Jósef, Engeszer Adárr Smidt Jakab, Kari Keresztelj öregb. Smidt János, Faubl Jáno: Kun Ferenc, öregb. Schuchman Adam, Pczner János, Géring Já nos, Mindum János, Reining Dar (így!), Serie Jakab, Hütter Adan Gert Henrik, Hesz János, Forste Henrik, Mindum Konrád, Lan György, Beck Jósef, Erhard Fri gyes, Lindheimer Fülöp. Bár azóta öt generáció követt az akkori nemzedéket, e törzsökö családnevek többsége ma is is mert Bonyhádon, vagy az innen e származottak körében. SOLYMÁR IMR Levelesláda Malom a városban Mostanában divat a vezetőket szidni, elmarasztalni. Sok esetben rá is szolgálnak, mi most egy vezető elismeréséről kívánunk szólni. Domokos Sándorról van szó, aki a Gabonaforgalmi Vállalat bonyhádi körzeti üzemének vezetője. Ez az ember 5-6 év alatt csodát müveit Mi, akik az üzem szomszédságában lakunk, látjuka változásokat. Régebben szemét szemét hátán volt az üzemben és környezetében. Amikor arra sétáltunk, a patkányoktól kellett tartani, most minden talpalatnyi területen szép parkokat láthatunk. Annak idején a bűztől-zajtól nem tudtunk létezni, ma a Gyár utcai telepen gyönyörű par van. Ismerjük az üzem dolgozóinak véleményét is, akit nek a munkakörülményei javultak. Nem ismerjük e üzem gazdasági eredméyneit, de feltételezzük, ahi ilyen rend van, ott a gazdálkodással sem lehet baj. Nac örömünkre szolgál, hogy a Gyár utcai telepen lisztbe építéséhez kezdtek, ahol a lisztet és más élelmiszert olcsóbban fogják árusítani. Kérjük, ha lehet levelünk szó szerint az újságban jelentessék meg.” Gyár utca, Mikes utca laki Nem faház - fapalota Legfeljebb a piacnak „Hódolnak” A németországi Lerbach falucska lakója, Annelies Bödinger lenne a legszak- avatottabbb minőségellenőre ennek a faháznak, melyet a Hód Fa- és Építőipari Kisszövetkezet brigádja épít a városban, hiszen a hölgy is rendelkezik egy ehhez hasonló bonyhádi faházzal.- Ilyen katasztrófa, mint ami van a magyar gazdaságban... szinte hihetetlen - mondja Samu Lajos elnök. Minden áll, mindenki vár valakire, az árak hetente változnak, s a kiadott árajánlatok változtatásai a szavahihetőségünket teszik kérdőjelessé partnerünk előtt. Az előrejutás szinte lehetetlen, hiszen áremelés és forintleértékelés, tartozások sokasága... Itt mindenki tartozik valakinek, s annak is tartoznak aki tartozik. A cégek bizalmatlanok egymással, vásárolni csak egy táska pénzzel lehet elindulni. A kintlévőségek javarészt behajthatatlanok. A 30-40 veszteséges nagyvállalat magával húz több száz kicsit is. Már 26 éve dolgozom a gazdaságban, megértem nehéz helyzetet, válságot, de a mai katasztrófához foghatót még nem láttam. Szabadságoltattunk 11 fiatal dolgozót, mert nincs elég munka, s jobb ha a családosok keresnek. Az építőipar, faipar máról holnapra él. Mégis bizakodóak a Hód szövetkezetnél, hiszen az elmúlt egy esztendő alatt, mióta különváltak a Piramis szövetkezettől, azt mindenesetre sikerült bizonyítaniuk, hogy életben vannak, s remélik van jövőjük is. Talpon vannak, s a félszáz ember boldogul. Tavaly 38 millió forint volt az árbevételük, ebből is 12 millió az export. A faházakról van szó, melyet Németországban állítottak föl, de Bonyhádon gyártottak. A palettán ajtó és ablakgyártás, lakossági szolgáltatás, vállalkozóknak végzett munka található, s a nyereség ha szerény is, de van: 650 ezer forint.- Az újraindulás temérdek költséget jelentett, mely többször nem tér visz- sza. Új iroda kellett, telefon, fénymásoló, cégbírósági bejegyzés és szavatossági költségek is voltak, melyet még a múltból örököltünk. Eközben az igen alacsony béreket 57 százalékkal kellett emelni, s az ebédjegy-hozzájárulást is megemeltük 500-ról 2500 forintra. Szóval szerény a nyereség, de mi elégedettek vagyunk vele. Ma is bizakodunk, amit bizonyít ez a kétszer 82 négyzetméter alapterületű, kétszintes épület is, amit referenciaként építünk. Tervünk szerint az emeleten irodák lesznek, az alsó szinten faipari termékeket árusító üzletünk, ahol ajtót, ablakot, épületasztalos-ipari termékeket adnánk el, a facsavartól a tapétán át a gerendáig. Tőkéstársra várunk, már hirdettük is, de bérlővel is tárgyalnánk. Hét német cégnél van kiajánlásunk, s ezt a kapcsolatrendszerünket bővíteni is kívánjuk. A mai nehéz helyzeten elöbb-utóbb úrrá kell legyen az ország. S akkor itthon gyártunk és eladunk, nyugaton szerelünk. Ez a tervünk. A Perczel utcában épülő referencia faház Az ünnep közös - a kegyelet örök Méltón a Perczel örökséghez Az ünnepről: Prick Imre történelemtanár Bonyhád olyan történelmi múlt hordozója lett Perczel Mór tábornok sírjának kegyhellyé alakításával, melyet sok város szívesen vallana magáénak. Mindez persze nem volt korán sem ennyire egyértelmű az elmúlt években, de a rendszerváltás márciusi fuvallata, a jobb jövőben töretlenül hinni tudók táborát megmozgatta, tettre sarkallta. Prick Imre a lll-as Számú Általános Iskola történelemtanára is egyike volt azoknak, akik már három esztendővel ezelőtt is úgy ünnepeltek, mint ahogy az a mai napra érvényes. A változtatás éveire, a teremtő erejű példa szerepére eképp emlékezik ma.- Pártom, az MDF két évvel ezelőtt egyszerűen elhatárolta magát a városi ünnepségtől, s mivel nem létezett még a párttörvény, alternatívoknak hívtak minket. Az elhatárolódás nem a város ellen történt, de mindenkit rá akartunk végre döbbenteni, hogy van egy 1848-as honvéd tábornokunk, akit múltja, családja ide kötött a városhoz. A Kálvária tövében pedig ott van a szovjet hősi emlékmű, mely mindig ragyogóan, rendezetten -, méltóan egy kegyhelyhez - várta a koszorúzásokat akkor, amikor Perczel tábornok sírja körül az első ünneplésnél gazt kellett tépkednünk... Tudtuk, éreztük, ez így nem mehet, s nekünk cselekednünk kell. Nemzeti múltjához méltán ragaszkodó kis csapatunk kegyhelyhez méltóvá tette a tábornok sírját. A demokratikus városvezetés a városhoz méltó módon kell kezelje ezt. Nem engedhetjük meg, hogy az ünnepet „kiosz- szák” egy közgazdasági iskolának, vagy egy általános iskolának, mint kipipálandó feladatot. Ne legyen ad hoc jellege egy ilyen nagy nemzeti ünnepnek abban a városban, ahol a történelmi múlt fellelhető. Bennünket nemzeti öntudat, méltó büszkeség kell áthasson, ha e kegyhelyeink egyikén nemzetiszín kokárdáinkkal fejet hajtunk. Nekünk bonyhádi patriótáknak van kit tisztelnünk, hát akkor azt nevéhez, múltjához méltón ünnepeljük. Felvettük az élő Perczel rokonokkal a kapcsolatot, meghívtuk őket az ünnepségre és megvendégeltük őket. Igaz, az első ünneplés összhatását rontotta a városban kiaggatott vörös zászlók hada, ami proletár internacionalizmussal kevert torzszülemény volt, hiszen 48-at ünnepeltük.- Tavaly a képviselő-választás kellős közepén tartottunk, amikor az ellenzékiséget kellett képviselnünk e márciusi ünnepen. A rendszerváltás küszöbén voltunk, s mégis külön ünnepeltünk. Aki a mi ünnepünkre jött - mely már az ellenzéki pártok közös rendezése volt - nem ért oda a gimnáziumi műsorra. A három esélyes képviselőjelölt közül senki sem szólalt meg, mert kampánycsend volt. Tehát ebben is korrektek maradtunk. Megtaláltuk az országzászló egy eredeti darabját, újra fölállítottuk régi helyén. így jutottunk el a mához. Az idén a város azt csinálja, amit mi már három éve akartunk. A Perczel család tagjai már hagyományként jelenthetnek meg a végre közös ünnepen. Két éve könnyebb volt politizálnunk, célok, feladatok voltak, sebben eleinte teljesen magunkra maradtunk. Több olyan észrevételt kapott az MDF, melyben a kisajátított ünnepet, a családdal való kapcsolatot ostorozták, csakhogy n kor a részletekről esett szó: - „Nektek va nak címeitek, kapcsolataitok, ti már csín; tatok ilyet...” Erre a helyzeti előnyre épi mintegy automatikusan ez az MDF privil gium. Az idei közös ünnep lesz, amire m első alkalommal vágytunk. Valódi emb rekről, jelképekről van szó Bonyhádon, mi követeltük, hogy a város hivtalosan t kintse magáénak a Perczel-örökség felv; lalását, s az azzal járó feladatokat. A szov hősi emlékmű rendben tartása rnelh érezze magáénak a továbbiakban e keg helyeket is, gondoljon a tábornokra, Be bély tiszteletesre... érezze magáénak, ho valódi ünnep lehessen belőle, s senki mondhasa, hogy pártünneppé degrad; juk. A város erre hajlik, s végre tesz is él valamit. A Perczel-dokumentumok, a kul tások közkinccsé válása sem elhanyagi ható feladat.- Mint történelemtanár több időt fordít majd Perczel tábornok életének, a csalá nak, Borbély tiszteletesnek a megismeri tésére, mert az ifjúság szemléletformáló a helybenlévő történelmi múlttal szemt sítve, a valódi nemzetben gondolkodí segítheti. Tavaszelő a Kálvárián
