Tolnai Népújság, 1991. március (2. évfolyam, 54-75. szám)
1991-03-30 / 75. szám
1991. március 30. NÉPÚJSÁG 5 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy LACZ GYULA (aki volt szedresi lakos) elhunyt, legközelebbi rokonai jelenjenek meg a lakásán (Szekszárd, Tartsay Itp. 28. II/ 16. ajtó) és temetéséről intézkedjenek. (Radnainé) * A szokatlan gyászközlemény ez év február 27-én jelent meg, a Tolnai Népújság hirdetési oldalán... Vajon ki lehetett Lacz Gyula, aki egy magyar kisváros szívében, lakótelepen, emeletes házban, tehát igen sok ember között élt, mégis egyedül, és mérhetetlenül magányosan. Megkérdezte-e tőle valaki, hogy van, jól van-e, szüksége van-e valamire, vagy valakire. Ki volt kíváncsi Lacz Gyulára, aki reggel felkelt, délben ebédelt, este lefeküdt, fizette a Tartsay úti bérlakás rezsijét, orvoshoz járt, patikába, beszélgetett ismerősökkel és ismeretlenekkel, aztán egyszer csak meghalt. Miért kellett ezt az újsághirdetést feladni, a hozzátartozókat, a rokonokat ilyen módon keresni, hogy eltemessék, hogy végső nyugalomra leljen Lacz Gyula, egy ember, aki örökre eltávozott az élők sorából. Kinek volt fontos Lacz Gyula, a nyugdíjas műszergyári munkás, akit igen sokan ismertek a városban. A fia messzire került tőle, a fővárosba, családot alapított, házat épített, szakmájára nézve pedig villamosmérnök. Ritkán találkoztak apa és fia, legutóbb - így mondják - három esztendeje, amikor Lacz Gyulánéttemették. A fiút, aki az apját nc~™"IA4+o Wnm.“>n meg lehetne róni, de mielőtt bárki is ezt tenné - gondoljon önmagára... Távolodunk egymástól, s nemcsak azért mert sokat dolgozunk, drága a vonat, a benzin, és drága az idő. Tudjuk pedig: sem levél, sem telefonhívás, sem névnapi távirat nem pótolhatja a személyes kapcsolatot, mikor idős szüléinkben felfedezhetjük önmagunkat, gyerekeink az unokák mozdulatát, termetét, arculatát, készségét és ízlését. Lacz Gyula, tán mert nem találta meg sem önmagát, sem hasonlóságát fiában, unokájában, s barátaiban sem lelt társra, egyedül maradt, s pótcselekvésként a kocsmák füstök, erjedt sörszagú bárpultjai elé menekült. A szemtanúk az albérlők A Tartsay utcai lépcsőház mállott vakolatú falai között kaptatunk felfelé az emeletre. A lépcsőkön kopog a cipőm sarka, s csaknem minden bejárati ajtó apró ablaka mögött árnyék lebben. Otthon vannak, néznek, figyelnek, lesnek, kihez mikor, és ki megy. A második emeleten a rövid, tétova csengetés után azonnal nyílik az ajtó: szerencsénk van. Hétköznap délelőtt tíz óra, az aprócska konyha ablakán behúzva a sárga függöny és ég a villany. Nemrég keltek fel, igy hát itt még kora reggel van. Régimódi konyhakredenc, kétszemélyes heverő, asztal, három hokedli, poharak, fazekak, gáztűzhely. A picinyke konyhában most éppen négy ember tartózkodik. Az ágyon az alsó szomszédasszony fújja az orrát, beteg, náthás, színes paplanban, és párna alatt kúrálja magát. A heverő szélén farmerruhában, arcát kezébe temetve ül az albérlő tizenhét éves élettársa, és egy árva szót sem szól. Valahol a kicsi konyha mögött víz csobog, az albérlő rokona teát főz. Rideg, hideg, átmeneti élet, ma itt vannak, de holnap ki tudja merre visz a sorsuk. Befogadta őket Lacz Gyula, s alig hogy idejöttek két napra rá, vasárnap délután három órakor lefordulta konyhaszékről és meghalt. Orsósék, az albérlők a következőképp mesélik el a haláleset körülményeit. Gyula bácsi szokásához híven vasárnap reggeli után valamelyik vendéglátóhelyen, a közeli Szőrkorcsmában, vagy az Éva presszóban töltötte az idejét, iszogatott, és beszélgetett az ismerőseivel. Ezen a vasárnapon éppen takarítottak, így aztán csak délután három órára kéMeghalt egy ember szült el az ebéd. Leültek, ettek, s Gyula bácsi egyszer csak lefordult a hokedliről.- Még kérdeztem is tőle, hogy mi történt, félrenyelt, vagy mi, de nem felelt, átrohantunk a szomszédhoz, de akkorra már tisztára kék volt, mindenféle szín látszott rajta. A feleségem meg szaladt a mentőkért. Gyula bácsi a konyhakövön feküdt, pokrócot tettünk alája. A mentősök megállapították, hogy nem tudnak rajta segíteni. Jó háromnegyed órát vártunk, mire a rendőrorvosnő kijött, megnézte, hogy esetleg nem történt-e gyilkosság. Azt mondta, menjünk el a Köjál-székházhoz, ahol megkapjuk a halotti bizonyítványt. Elrendeztük, hogy kivigyék a temetőbe -, mondja az albérlő, Orsós János...- Hány éves volt Lacz Gyula?- Hatvanéves, és csak egyetlen egyszer kapott nyugdíjat. De velünk nagyon rendes volt, bár csak a halála előtt pár nappal adta ki nekünk a konyháját albérletbe. Víg ember volt, teljesen egyedül élt, kellett neki a pénz, így aztán készítettünk egy szerződést, amely szerint ezer forintot fizetünk neki minden hónapban és reggelit, ebédet és vacsorát kap, takarítunk és mosunk rá. Ez olyan eltartási szerződés féle volt. Szeretett bennünket, mondta is, hogy ránk íratja a lakást, de sajnos ezt már nem értük meg. Rendes, kedves ember volt- Mit tudtak önök Lacz Gyuláról?- Nem sok mindent. Rendes, kedves ember volt, a fia villamosmérnök, aki megpróbálja elintézni, hogy a lakást megkapjuk. Ez nem is olyan könnyű, mert az önkormányzat nem segít bennünket, mivelhogy ellenzi, hogy itt vagyunk. Bonyolult dolog, a családi ügyekbe meg mi nem látunk bele, ez rájuk tartozik.- Az elhunytnak Gyönkön és Tengelicen élnek a testvérei.- A temetésen találkoztunk velük, nem ismerjük őket. A heverőn könyöklő kék szemű asszony, Orsós Mária, aki egy emelettel lejjebb lakik, valamivel többet tud az elhunytról.- A Gyula bácsinak élettársa is volt, Annus néni, de januárban elvitte a családja, mert beteg lett, és női kézre volt szüksége. Sokat járt hozzám Gyula bácsi - Isten nyugosztalja. Emlegette, hogy kellene, aki gondozná, mosna, főzne rá. Ekkor hoztam ide a Jánosékat, Az erkélyről így látszik a város akiket befogadott. Mesélte, hogy szegények voltak, a Bartina utcában laktak és sokat dolgozott a müszergyárban. A gyereket taníttatták, aki aztán Pesten szép házat épített, valóságos kastélyt. Gyula bácsi valahogy nem jött ki a pénzéből, úgyhogy nekem is tartozott 1200 forinttal. Amit megkívánt, megadta magának. Elmondjam a napirendjét?- Nagyon kíváncsi lennék rá.- Reggel nyolc órakor ébredt, ezelőtt ki nem nyitotta volna a szemét. Aztán lejött hozzám, főztem neki teát, majd elindult a törzshelyére, az Évába, a Szőr-kocsmába. Délben hazajött, s evett ami volt, de mert én szegény asszony vagyok, ha mást nem, de egy Delikát levest főztem és megfeleztem vele. Nem volt válogatós, sőt ha egy kis pénzhez jutott, boldogsággal hozott valami jobbféle élelmet, hogy most az ő ételét esszük. Elszívott 2-3 cigarettát, ebéd után feljött a lakásába, és néhány órát aludt, vagy szundikált. Aztán megint elment a Szőr-kocsmába, az Évába, beszélgettek, pletykáltak. Néha feljöttek a barátai diskuráltak, iszogattak. Este hat órakor hazajött, minden takarót magára terített, bekapÉlt 60 évet fotó. bakó jenö csolta a tévét, vagy hallgatta a rádiót, s aztán elaludt. Szép halála volt, ezt is kívánta - ne ápolja őt senki. Agyvérzést állapítottak meg nála az orvosok. A temetés- Hol temették el Gyula bácsit?- Először úgy volt hogy az alsóvárosban, de aztán a fia azt akarta, hogy az édesanyja mellé temessék az újvárosba. Ezért aztán miután a Gyula bácsi fia megjött Pestről, el kellett halasztani a temetés időpontját.- Miért kellett újsághirdetést feladni? Nem tudták megkeresni, értesíteni a legközelebbi hozzátartozóját, a fiát?- A Radnainéval a Gyula bácsi a halála előtt három héttel ismerkedett meg, szedresiek voltak mindketten, falubeliek. A Radnainé házat vett, és kezest keresett, Gyula bácsi ezt úgy vállalta, ha a Radnainé főz, mos, takarít rá, ápolgatja. Minden nap munka után jött is, és tisztességgel ellátta a Gyula bácsit mielőtt mi idejöttünk. Vasárnap Gyula bácsi meghalt, hétfőn szóltunk a Radnainénak. A Gyula bácsi fiának ugyanis csak a régi címe volt meg itthon egy levélborítékon, s hiába telefonáltunk Pestre a nyolcadik kerületben, nem találtuk, már nem ott lakott. így azután Radnainé kezdte rendezni a temetést. Feladta az újságban a hirdetést ezt elolvasta a Gyula bácsi két testvére, s ők szóltak az ifjabb Lacz Gyulának, aki a haláleset utáni hatodik napon, pénteken jött Szekszárdra. Tizenegyre ütemezték be a temetést, de délig sikerült elhalasztani, mivel hogy délelőtt tizenegy előtt érkezett Szekszárdra a Gyula bácsi fia. A temetést azután ők tették át hétfőre, majd visszautaztak Budapestre.- Hányán voltak a temetésen?- Nagyon kevesen, talán ha húszán. Több emberre számítottunk, hisz sokan ismerték szegényt. A katolikus pap temette el, meg ott volt a kántor. Rendes egyházi szertartással megkapta a végtisztességet. Ha háromnegyed órát tartott az egész temetés, aztán kijöttünk a kocsihoz az útra.- Hogyan intézték el a temetés költségeit?- A Radnainé, meg a Gyula bácsi fia közvetlenül a temetés után a temetőfalnál egyezkedtek, megbeszélték a dolgokat, sőt állítólag még pénzt is adtak Radnainénak, amiért az ügyeket intézte.- Ha már egyezkedtek, ön, Marika nem kérte vissza a kölcsönadott 1200 forintot?- Mondtam én azt az iflabb Lacz Gyulának, de azt kérdezte: ki látta? Tanúk előtt adtam a pénzt Gyula bácsinak, s azt ígérte a fia, hogy ha legközelebb jön, megadja. Tévét akarok venni, arra raktam össze a pénzt. Nézze mi cigányok vagyunk, de becsületesek, a testvéreim tanult emberek, csak én vagyok most éppen munkanélküli-segélyen már hetedik hónapja.- Meddig maradhatnak itt ebben a lakásban?- Az elhunyt fia bement az önkormányzathoz, s elrendezte, hogy amíg a szerződés le nem jár, maradhatunk. Ha az örökös, mint főbérlő megkapja, vagy megveszi a lakást átadja nekünk. Nem tudom, milyen úton megy a dolog, de jó lenne itt maradni. A város központjában van, szép lakás, kétszobás, er- kélyes, szóval nekünk megfelelne.- Mondják, ki siratta el legjobban a Gyula bácsit a temetésén?- A fia, a menye, de leginkább a fiatalabbik testvére, aki Gyönkön lakik. A János bácsi szegény igen sokat sírt neki a sírgödörnél. * A Tolnai Népújságba a gyászközleményt Radnai Istvánné 45 éves, négygyermekes takarítónő adta föl, mert nem ismerte az elhunyt rokonait, nem tudta, hova, kihez forduljon. „Intézkedni kellett, hogy Gyula bácsi ne maradjon a föld felett.” A temetés egyébként pontosan 15170 forintba került D. VARGA MÁRTA
