Tolnai Népújság, 1991. március (2. évfolyam, 54-75. szám)

1991-03-23 / 69. szám

1991. március 23. NÉPÚJSÁG 5 TOLNATAJ MAgyarország Még a szabad(os) birálgatások kora előtt jutot­tam az alábbi gondolatra: Ami pozitívum az elmúlt negyven évben Magyarországon született, az nem a proletárdiktatúrának köszönhetően, hanen an­nak dacára jött létre. De sajnos a jelen is úgy ala­kul, hogy nem dobható sutba ez a megállapitás. Nem fogható föl a múlt szellemes bírálataként, ha­nem a mára is érvényes szlogen maradt. A követ­kező formában: Ami netán még-már jól működik Magyarországon, az nem az új rendnek köszön­hetően, hanem annak dacára funkcionál. A szaba­don választott demokratikus kormány még egyet­len dolgot sem készített elő, vitt végig és zárt le, megnyugtatóan. (Hitoktatás, költségvetés, privati­záció.) Mi lehet az oka? A tehetetlenségi erő hatása vagy a tehetetlenség? A dolgok nagyjábót letisztultak, s végül is két kérdés maradt: 1. Ez a kormány nem tud vagy nem akar a népnek kedvező intézkedéseket hozni? 2. Található-e profibb csapat Battonyától Nemes- medvesig, vagy bárkire voksolnánk (ha még lenne kedvünk választgatni) ugyanilyen gyéren muzsi­kálna? * TÉTEL Jól zárjuk be a műhelyajtót! Akkor talán nem szivárog ki - a köd. Ez a titoktartás kritériuma. Útitársamról kiderül: papnövendék. A bencé­seknél tanul, egy év múlva szentelik fel. Intelligens, vézna, törékeny, ragyásképű diakónus. Buggyos térdű nadrágot, nyütt kötött mellényt visel. A ka­lauznak alázattal nyújtja a jegyét. Szaggatottan lé­legzik, időnként erőtlenül köhög. (Mint egy ázott, beteg kismadár.) Ez nem futó nátha, ez komolyabb maradandó baj.- Nem hiányzik valami az életedből? - kérde­zem, s pénzre, rangra, víg cimborákra, keserédes szerelmekre gondolok...-Tudod, talán még nem szenvedtem eleget-fe­leli. * TÉTEL A gondolkodó ember elöbb-utóbb találkozik Istennel. Kérdés, hogy felismeri-e. Ez az eleve el­rendelés szabadon választhatóságának szabá­lya. A honorárium kicsikarása. Neves központi la­pok sem adnak a jó hírükre. A beküldött anyagok­ra nem válaszolnak és nem közük. Vagy közük, de nem fizetnek. Vagy fizetnek, de filléreket. Ki kell harcolni a jussod. Utánajárni, levelezni, telefonálni. Pedig valahol itt kéne, hogy kezdődjön - a kolle­giális viszonynál - az a bizonyos újságírói etika. Sajnos vagy teljesen hiányoznak, vagy roppant kevesen vannak az igazán nagyformátumú egyé­niségek. De számon lehet-e kérni, és ha igen ki­csodán, hogy napjaink irodalmi és/vagy sajtóéle­tében nincs jelen egy Kazinczy vagy egy Osvát? Megkopogtathatjuk-e a hátát annak, aki azzá le­hetne, hogy hé te miért a saját magad anyagi gya­rapodásával foglalkozol, miért nem a mások me­nedzselésével? Miért az illékony jelen habfürdőjét akarod élvezni, miért nem az utókor magasztalá- sát? Miért magadnak alapítasz lapot, miért nem másoknak? S miért a saját középszerű írásaiddal tömöd tele azt, miért nem kutatod föl a zseniális, de versenyképtelen tehetségeket (400 kilométer) széles e hazában? Hogyan is kérhetnénk számon mindezt egy olyan generáció most színre lépő tagjaitól, akik fél életükön át nem jutottak lehetőséghez, szóhoz, pénzhez? Adják tovább a stafétát, mikor még meg sem markolták igazán?! * TÉTEL Magyarország. Területe: 93 ezer négyzetkilo­méter. Lakossága: 10 millió. Fővárosa: Buda­pest Államformája: köztársaság. Hivatalos nyelve: magyar. Pénzneme: forint (Egy forint = 30fillér; de legalább20). Ezazanyagi lemaradás elve. A munkásosztály élcsapata reprezentált. Még véletlenül sem szolgálta a munkásosztályt. De most az értelmiség elitje sem pátyolgatja saját „faj­táját”, inkább kizsigereli. Hát még a más kasztbe­lieket! Ezt felismerni: egy dolog. Kimondani: egy másik. Változtatni rajta, közhírré tétellel...? A belénk fojtott szó évei után fantaszták módjára hittünk a nyilvánosság erejében. De rá kellett jön­nünk: nem több a sajtó szerepe, mint egy verse­nyen a startpisztoly dörrenése. Oda vonzza a szur­kolók tekintetét. * TÉTEL A felettes én és az alantas én szüntelen harca jellemez minket Küzdünk-küzdünk, hogy ne ke­rekedjen felül - egyik se. Ez a közép-kelet-euró- pai pszichikum kulcsa. Áremelések, infláció, munkanélküliség. Aszály, taxisblokád, Öböl-háború. Mi sújtja még a ma­gyart? Keleti tömb: széthull. Varsói szerződés: széthull. KGST: széthull. Szovjetunió...- Össze kell fognunk! - zengi egy neves oktató, akinek 50 ezer forint a havi keresete. Az enyém 10.- Jó - mondom - akkor neked is 30 nekem is. Nem igy gondolta. Elvi síkon. * TÉTEL Kapkodni nincs okunk. A magyar lakosság 2 százaléka optimista 1991 kilátásait illetően. (A felmérések hazánk külképviseletein, a Pénzügy­minisztériumban és a diliházakban készültek.) Olyan földrengetö dolgokra, mint amilyen például a brontoszauruszok násza, senki sem számít. Eza fontolgatva haladgatás vagy inkább a fontolgatva fontolgatás definíciója. A földtörténeti eseményektől a napi politikáig minden az állandó kiegyenlítődésre törekszik. Egyenletes mozgás, fejlődés, haladás nem létezik, de a részleges jobbra-balra siklások valami cso­dálatos módon mégis kikerekítik az egészet. (Nézz meg egy fát, nézd meg annak egy levelét: aszim­metrikus elemekből épít szimmetriát.) A fejlődés akadályokba ütközik, de törvénysze­rű, hogy túlnőjön azokon. Milyen áron? A részletek feláldozása árán: az életünk árán. Miközben a köz­bakák hullanak, a császár diadalmaskodik. Hin­nünk kell, hogy győzni fog a Jó, hogy átmenthető a szerelem, a becsület, a lét. Sorsunk a lépcsőfok- szerep, a kapocsszerep, a hídszerep, s még vélet­lenül sem a csúcs, cél, végeredmény. Elveszünk mind egy szálig. De talán menekvést jelenthet, ha fel tudunk mutatni egy értelmes életet - vagy leg­alább: egy értelmes halált. Kinőve a büszke ego- centrizmusból, ezek nagykorúvá válásunk szemé- lyiségfricskázó felfedezései. * TÉTEL Ha a bogár a baromfiudvarban landol, az kel­lemetlen. Neki. Tyúkanyónak és tyúkapónak vi­szont kifejezetten Jól jön”. Ez a relativitás elmé­lete. Ha működni fog a többpárti demokrácia, ha tisz­ták és kikezdhetetlenek lesznek a négyévenkénti szabad választások, ha már az ország vezetése nem sírig tartó pozíciót, uralkodást, utazgatást je­lent, hanem munkát, ha hősök és árulók, rehabili­táltak és talapzatukról ledöntöttek, egyik illetve másik oldalon kitüntetettek békében megférnek a képes történelemkönyvekben, ha kis- és nagyma­mák nem egymás járandóságát sokallják - akkor mondjuk, hogy: * TÉTEL Hat párt ül a Parlamentben. Három kormá­nyoz, három nem. A párhuzamos egyenesek a végtelenben találkoznak. Az ő elképzeléseik ott sem. Ez Euklidesz aktuális axiómája. Az emberi kötődés nullává lett. (Nem így volt haj­danán?) Rohanunk a - vér nélküli - forradalom­ban. Senkinek sincs kedve, ideje, lelkiállapota a másikkal foglalkozni. A pártállami „diszkrét” infor- málgatás, és az ennek nyomán kialakult majdnem totális közöny most a másik végletbe csap. Kinyíl­tak a szelepek, láthatók a szerepek. Rossz a kor­mány sajtója. (Megsúghatná nekik valaki, hogy jó sajtót nem úgy kell szerezni, hogy sajtót szerzünk.) Néhány most felkerült vezető önértékelési zava­rokkal küzd. Elvtársak, urak, demokraták hada­koznak ebben a veszekedős demokráciában. A tegnap és a holnap bajnokai nem állhatják egy­mást. Náluk jobban csak a mai posztok váromá­nyosai acsarkodnak. Szégyellheti magát, akit lefo­koznak tárca nélküli miniszterré! * TÉTEL Barátom meg házasodott Elvett egy két szo­ba összkomfortos lakást egy videót és egy La­dát Lányt is adtak hozzá. Széplelkűt Boldogan élnek?... Vigyázat ez Murphy-törvénye! A politika a nagyok, az erősek és ügyesek játéka - velünk. Egy aprócska kitétel: nélkülünk nem megy. Talán ezért van az, hogy mostanában olyan meccseket rendeznek, melyeken a drukkerek egy része is a küzdőtérre tódul. Úgy érzik, szükség van rájuk. Otthagyják a kényelmes lelátót, s remélik, hogy labdába rúghatnak. Csak igen kevesen ve­szik észre, hogy az ö nevük nem csapat, hanem tö­megbázis. * TÉTEL A gyermek él. Létezik. Megszületett Táplálko­zik, ürít Alszik, bőg. Járkál, beszél, szobatisztává válik. Megtanulja tőlünk a világot Az általunk is­mertet, az általunk ismert módon. A többi sze­rencse dolga. Felfigyelnek-e rá ott, ahol a termé­szetes kiválasztódás mesterségét gyakorolják? Ez az evolúciós elmélet alapkérdése. * * Egy hatalmas, ocsmány, de jóakaraté csillagkö­zi lény mancsába fogta a Földet. Gigászi lombfüré- szével precízen kivágta Magyarországot Európá­ból, és az USA közepére helyezte. A magyarok igyekeztek alkalmazkodni az új helyzethez. írtak magukról néhány ősi eposzt, esténként borozgat- tak, szalonnázgattak, és honvágytól csöpögő bús, borongós nótákat daloltak. Kiírtak néhány nép­szavazást, képviselőket választottak, azok pedig rutinszerű áremeléseket hajtottak végre, majd köl­csönökért, segélyekért folyamodtak. Erre semmi szükség - mondták nekik az amerikaiak. Most már itt éltek velünk, mindenünk közös. Kaptok lakást, kocsit, telefont, jó minőségű szolgáltatásokat, nor­mális béreket. A magyarok elképedtek. Mit ártot­tunk mi nektek? - kérdezték. * TÉTEL Aki a pincéből a napfényre toppan, hunyorog. Idevágyott, és most visszavágyik. Ez az a törté­nelmi pillanat, amiben ma élünk. Az eszme diktá­tuma és a pénz diktátuma közötti szökkenés: dobbantás és talajfogás között. Nyugalom, ed­dig még egyetlen artista sem maradt a levegő­ben. Ez a tömegvonzás alapelve. WESSELY GABOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents