Tolnai Népújság, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-09 / 34. szám
1991. február 9. NÉPÚJSÁG 3 Magyar-osztrák benzinkút A magyar-osztrák határátkelő közvetlen közelében, Rábafü- zesen az E66-os főút mentén nyitották meg az első magyar- országi ÖMV-benzinkutat, amely az Osztrák Kőolajtársaság és két magyar partner - az Áfor, illetve a Mineralimpex - közös beruházásában épült. Az esztétikus kivitelű és sok szolgáltatást nyújtó benzinkútnál egyszerre nyolc jármű tankolhat úgy, hogy minden oszlopnál négy termék közül választhat az autós. (MTI-FOTÓ) Infláció Fájdalmas, de ez csak a tünet Sok mindentől félünk, szorongunk mostanság, de leginkább ta- án az egyre növekvő inflációtól. Az nflációt tartják ma általában az első számú közellenségnek. Mit léiét tenni az egyre fenyegetőbbé /áló rém ellen? - kérdezte a Tőzsde Kurír munkatársa Szabó Kata- int, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem elméleti közgazdaságtan tanszékének vezetőjét.- Hadd kérdőjelezzem meg a <özkeletü vélekedést, miszerint az ilső számú közellenség az infláció. Egy olyan átmeneti időszakban, ímelyben ma élünk, különösen ontos, hogy ha már a barátainkat lem tudjuk, legalább az ellenségeinket jól válasszuk meg: és köz- illenségnek is azttekintsük, aki va- óban az. Szerintem ma a gyenge gazdasági teljesítmény és a mögötte meghúzódó cselekvöképte- enség, bizonytalanság és apátia íz első számú közellenség nem az nfláció. Azok, akik minden baj okaként íz inflációt akarják feltüntetni, úgy árnak el mint az orvos, aki az in- arktussal járó verejtékezést és a elkarba sugárzó fájdalmakat akar- a kezelni: hintőporral és reuma el- eni kenőccsel.- Akkor tegyük félre a kenőcsöt is a hintőport, s próbáljuk megta- álni a bajok igazi okát. Ön szerint ni lehet ez?- Az inflációs tünetegyüttes ízért ölt egyre ijesztőbb formát, nert mindig mindenki utoléri malát. Bárhonnan indul is el az ár- ímelés, a partnerek azonnal áthá- ítják. Mindez azt is jelenti, hogy az iflációs folyamat során rendre új- ateremtődnek a régi elosztási ará- lyok: a vállalatok között, a lakoság és az állam között, a vállalatok is a munkavállalók között. Mindez ermészetesen nem vonatkozik va- amennyi lakossági csoportra, hi- izen elsősorban a termelők képeik áthárítani megnövekedett költ- égeiket, viszonylag rövid időn beül helyreállítva a korábbi pozícióit. Pozitiv alkalmazkodás (haté- onyságnövelés) csak elméletben történik. A folyamat gyakorlatilag még mindig nem ütközik kemény korlátba. A fogyasztás lehetne ilyen korlát. Egy-egy hús- vagy tejáremelés után valóban visszaesik a fogyasztás, ám azok a fogyasztói csoportok, amelyek erre képesek, a megnövekedett terheiket áthárítják, azaz ők is árat emelnek, így ismét kialakul az egyensúly, de természetesen már magasabb árszínvonalon. Félő, ha a folyamat igy halad tovább, az infláció elszabadul és ellenőrizhetetlenné válik.- Mégis, van-e ma valamiféle korlátja az áthárításoknak?- Az egyetlen korlát ma a külföld. Az exportárakban nem tudjuk érvényesíteni a megnövekedett költségeket. Ez mutatja a megoldás irányát is: a valódi piacgazdaság, a tényleges piaci nyomás az egyetlen megoldás. Egyelőre ugyanis csak nagyon kevés termelő és termékcsoport áll belső piaci nyomás alatt. Az igazi versenyszféra csak elenyészően kis része a gazdaságnak.- Az infláció elszabadulásának az említetteken kívül vannak-e más látható jelei, és lát-e valamiféle esélyt, megalkuvást nem ismerő kormányzati szándékot megfékezésükre?- Számos folyamat enged arra következtetni, hogy a magyar gazdaság egyfajta álpiacgazdaság. Példa erre, hogy mostanában több győzelmi jelentést olvashattunk arról, milyen nagyszerűen sikerült átvészelnünk keleti piacaink elvesztését, és milyen tetemesen növeltük Nyugat-Európába irányuló exportunkat. Ha nem nézünk a számok mögé, ez tényleg nagyszerű eredmény. Ám ha alaposabban megvizsgáljuk a folyamatokat, kiderül, hogy alig van versenyképességjavulás, sőt esetenként romlást tapasztalhatunk. Az óriási adósságteher ugyanis kikényszeríti az exporttöbbletet, és egyszerűen parancsoló szükségszerűség - akár veszteségek árán - mindent eladni, amit lehet. Közben a technikai fejlesztés, a hatékonyság növelése és az érdemibb átalakítás elmarad. Amikor azt hallom, hogy vállalatok egy hónapra terveznek, bankok két hónapra hiteleznek, amikor az egész gazdaság időfogalma eltorzul, és előtérbe kerül a pillanatnak élés, akkor megint csak úgy gondolom, hogy nem lehet még piacgazdaságról beszélni. Mindenki azt várja, hogy a helyzetét kívülről javítsa meg valaki, vagy legalábbis tegye lehetővé, hogy a veszteségeit másra hárítsa.- Hadd kérdezzem meg ismét: a professzor asszony lát-e valamiféle szilárd elhatározást, erőteljes koncepciót arra, hogy ez az állapot megszűnjék?- Az infláció rátája, illetve annak leszorítása egy kicsit sikermutató is. A kormánynak ezért „hivatalból” inflációellenesnek kell lennie. Ha azonban a kormányzatot az állammal, az államot a költségvetéssel azonosítom, akkor „ő” is ugyanúgy beszél az osztozkodási játékba, mint bárki más. Szemléltetésül: 1980-87 között a bérek növekedése egy százalékkal, az állami elvonásoké pedig három százalékkal haladta meg az anyagköltségek növekedését. Természetesen mindenki, így a kormány is, meg tudja magyarázni, miért van szüksége több pénzre. De az igazi, hathatós antiinflációs lépés mégiscsak az lenne, ha a kormány erőteljesen megnyirbálná a kiadásait Ezt megtehetné, ha racionálisabban gazdálkodna.- Miképpen lehetne racionalizálni a rendszert?- Az államot racionalizálni leginkább „nem állammal”, az államapparátus „karcsúsításával”, az állami megoldások magángazdasági megoldásokkal való felváltásával lehet. Az említett negativ jelenségek egyetlen igazán mélyreható és hathatós ellenszere a privatizáció. Sajnos, ez a folyamat ma egyfajta rosz- szul értelmezett igazságosság jegyében igen lassan halad. A tízezres nagyságrendben meghirdetett előprivatizációból eddig mindössze 12(!) boltot privatizáltak. B. K. Mi újság, képviselő úr? Kiszler Ferenc tagja a 19 fős bonyhádi képviselő-testületnek, „civil” foglalkozása szerint főkönyvelő a nagymányoki termelőszövetkezetben. Csokorba gyűjtöj véleményét, mintegy monológszerűen adjuk közre.- Hatalmas fordulatszámon kezdtünk munkához, aztán mikor a testületi ülésekről fölálltunk, többször is úgy éreztük mi magunk is, nem az a végeredmény mint amire számítottunk. Még nem mindig arról és annyit beszélünk, ami a leglényegesebb. Az a meglátásom, ha értelmes, alkotókész embereknek korlátokat szabunk, ha tudják meddig mehetnek el, előbb látható lesz a végeredmény. Máskor halvány dunsztunk sincs arról, milyen koncepcióval is kellene x kérdéshez közelítenünk, pedig a jó szándék mindannyiunkban adott. De ez néha kevés. Rólam többen is mondják, hogy pénzszagú vagyok ... Igaz. A Fidesz?... igen... jó kis csapat a fővárosban, én nagyon tisztelem a bonyhádi gimnazista fiúkat is, akik itt tízen-tizen- ketten becsületesen, de kellő tapasztalat és tudás hiányában kissé felvértezetlenül ügyködnek. Még jó, hogy felnőnek. Ma kínos státus a képviselői. Amíg nincs költségvetés, addig semmi nincs! Ma munkanélkülieket nevelünk az iskolapadban. Ez szörnyű. De tanulni mindenkinek joga van. Helyi adó? Akkora stressz volt előre belőle... ma meg kiderül, hogy piti háromezrelékes iparűzési ügyekbe bonyolódunk, ami postaköltségre is kevés. Ha lakásra, egyébre is kivetik? Csak bírósági pereket indukál a fizetőképtelen családok esetében. Az én dolgom a szakmába vágó, költségvetési képviselősködés, akkoramikor érzem az érdekkülönbségek meglétét, érzem a pártoskodás hátulütőit. Fel kell tenni magamnak a kérdést: - Tudok segíteni a városon? Ha nem, régen rossz. Abba kellene hagyni a pártoskodást, a kortesbeszédeske- dést országszerte. Igen, baj az is, hogy ez a város információszegény. Meg pletykás. Nagyon keményen pletykás város. S az elszegényedés ennek egyre nagyobb táptalajt biztosít. Pótcselekvés. A rendszer- váltással együttjáró gazdasági kényszerlépések és a közgazdasági törvények nem találkoznak össze hamar hétköznapi jóléttel. Az ország gazdasági gondjai annyira elaprózzák az emberek teremtő erejét, hogy nehezen tudunk ötről hatra lépni. Ezt néha úgy érzem, maga a politika diktálja, néha alkukat kötnek egymással pártok, s a gondjai alul, a nép között csapódnak le. A mai gazdaságpolitikával azt érhetjük el, hogy egy év múlva nem lesz mit enni. És akkor majd min huzakodunk egymással? - szs Kiszler Ferenc Hangverseny a Művészetek Házában Szabó Imre orgonaestjére kerül sor február 11 -én, hétfőn este fél nyolc órakor Szekszárdon, a Művészetek Házában. A Csehszlovákiából érkezett orgonaművész műsorán Bach-és Liszt-müvek szerepelnek. Farsangi bál Az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesülete (EMTE) február 16-án - szombaton - 19 órától Szekszárdon, a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ márványtermében kosaras - bátyus - farsangi bált rendez. Aki részt kíván venni a rendezvényen, a művelődési központ portájánál jelezze, s bővebb felvilágosítást is itt kap a programról. Privatizációs tervek Nem talált még vevőt a Magyar Selyemipari Vállalat január 1-től bezárt váci bélésszövő gyárára. A vállalat olyan külföldi tőkeerős társat keres veszteséges részlegének, amely továbbra is szövődéi célra hasznosítaná a tavaly még 160 dolgozót foglalkoztató vidéki telephelyet. Folyamatban van a szentgotthárdi szövőgyár önállósodása is. Ehhez ugyancsak külföldi partnert keresnek, ám az eddigi tárgyalások nem vezettek eredményre. Légisegélyszolgálat Két helikopter és egy repülőgép üzembe állításával az első vidéki légisegély-szolgálat kialakítását tervezik Debrecenben. A légi-betegszállitást finanszírozó alapítvány gondolata a Repülőgépes Szolgálat Debreceni Polgári Repülési Kirendeltségétől származott. Az ötletet azóta több vállalat, számos magánszemély és Debrecen város önkormányzati testületé is felkarolta. A tervek szerint márciusban induló vállalkozást a hajdú-bihari mentősök orvosokkal és egészségügyi felszerelésekkel, a sportrepülők pedig rádiós ügyelettel és pilótákkal segítik majd. Az ingyenes betegszállítás feltételeit- mivel a társadalombiztosításnak a segélyszolgálattal kapcsolatos álláspontja még bizonytalan - repülőgépes bérfuvarozással szeretnék megteremteni. A szervezők reménykednek, abban, hogy mire alapítványukat bejegyzik, az engedélyt is megkapják a debreceni - volt szovjet katonai - repülőtér használatához. Gyermekszépségverseny, Szavazni az újságból kivágott és szerkesztőségünk címére beküldött fényképekkel lehet. Kecskés Nikolett, Balogh Rózsika, Krizák János Krisztián, Papp Kata, Török Dórika, Szekszárd, Csatári u. 54. Kocsola, Dombóvári u. 69. Dunaszentgyörgy, Óvoda u. 29. Sióagárd, József A. u. 8. Paks, Fenyves u. 12. Az lesz az első, illetve az ér el helyezést, akinek a fotóját a legnagyobb számban küldik be olvasóink. Ha valaki a verseny lezárulta után vissza szeretné kapni az eredeti képet, kérjük pályázatához mellékeljen egy magának megcímzett, bélyeggel ellátott borítékot. Legközelebb, február 12-én a szekszárdi Takács Mónika, a szedres! Bónyai Gusztáv, a gerjeni Hajdú Ramóna, a paksi Imre Zsolt és a bonyhádvarasdi Jakab Mónika fotóját közöljük.
