Tolnai Népújság, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-12 / 10. szám
4 NÉPÚJSÁG 1991. január 12 Január 20-27-ig: egyetemes imahét Az én egyházam, az én váram? Az ökumenikus mozgalom fejlődéséről Urunk megkeresztelése (Mk 1,6-11) „Én csak vízzel keresztelek...” Szekszárdi plébánosok emlékezete Wosinsky Mór szobra, Farkas Pál alkotása, a nagy tudósról - jókora késéssel - elnevezett múzeum előtt FÉNYKÉPEZTE: KPM Jól tudjuk, hogy a megye- székhely egyháztörténeti múltja I. Béla királyhoz kötődik. Az általa alapított bencés apátság vezetője nagy úr volt, János apát például nenV^ keveebb, mint 100 páncélos lovas élén ment meghalni a mohácsi csatatérre. Ott is maradtak valamennyien. Az apáti rang a török idők után még egy ideig élt, de később nem volt feltétlenül velejárója annak, ha valaki a belvárosi plébánia élére került. Az egyház nem felejt, az elődök lajstroma ma is olvasható a plébános szobája előtti folyosó falán. A városnak sokszor szerencséje volt papjaival. A következők voltak: Mérey Mihály 1693-1719, a város újjáépítője, akiről teljes joggal neveztek el lakótelepet és utcát. Gróf Trautsohn János József 1719-1757, Rodt Ferenc Konrád, aki bíborosi kalapot kapott, 1758-1775. Ko- vánczky Márton 1777-1792. Szluha György, a nagytemplom építtetője és a tűzvész után a város újjáépítője, 1792-1820. Utcája van. Aigl Pál 1821-1833, Ujváry József 1833-1850, Tho- maer Ignác 1850-1864, Bo- csor Antal 1864-1885, Hamsy Gábor 1885-1893. A múzeumalapító Wosinsky Mór apát, a régészet tudományának mindmáig világszerte számon tartott nagysága, 1894-1907. Dr. Fent Ferenc 1907-1922, Virág Ferenc, a későbbi pécsi püspök 1922-1926, Kiss Lajos 1926-1938, Gaál János 1938-1944, Kakony Lajos 1944-1946, Perr Viktor 1947-1964. A kitűnő tollú újságíró papot a rendszer Grá- bócra száműzte. Kényszerű távolléte alatt adminisztrátorok töltötték be funkcióját, éspedig Harsányi Ferenc 1953-1955, Solymár Gábor 1955-1962, dr. Szigethy László egész Perr Viktor haláláig. Dörnyei István apát következett a sorban, majd rövid időre, 1985-1989 között Mayer Mihály, aki egy ideig címzetes püspökként is ellátta funkcióit, jelenleg pedig a pécsi főegyházmegye élén áll. 1990 óta a belvárosi plébános Farkas Béla. O. I. Keresztelő Szent János alábecsült módon látszik szólni arról a vízről, mellyel keresztel; ellentétbe állítja a Lélek keresztségét, amit majd Jézus hoz és ami „hatalmasabb nála”. A kereszténységben sokszor jelentkezett ennek a kettősségnek a kiélezése. Anyag és szellem, test és lélek, természet és kegyelem szerepelnek e kettősségben. De finomabb áttételben sem ritka ez: jog és szeretet, liturgia és benső- ség, szertartás és ihletés, szokás és élmény mind e kettősségbe tartozik. Sokszor hajlamosak vagyunk olyan ellentétet szítani ezek közé, hogy egyik a másik színe előtt meg sem állhat. Való igaz, hogy az anyag, a test, de még a jog is, a szokás és a szertartás is egyhangú, változatlan, ismétlődő, mechanikus és merev. Míg a szellem friss, fürge, hajlékony, élettel és lendülettel teli. Jézus nem tagadja, de nem is igazítja helyre, amit János mond a vízről és a Lélekről. De figyelemre méltó, hogy amikor újjászületésről beszél Nikodémusnak, azt mondja: „Bizony, bizony mondom neked: aki nem születik vízből és Szentlé- lekből...” (Jn 3,5). Amikor tanítványait a világba küldi, lelkűkre köti, hogy ne csak tanítványokká tegyék a népeket, hanem kereszteljék is meg őket. (Mt 28,19; Mk 16,16) Ezzel a méltóságában megsemmisítő messzeségben lévő vizet felhozza az isteni világ szintjére. Ami tehát Szent János szemléletében is még kettő, azt Jézus eggyé ötvözi. Amit emelkedett emberek jóra törekvésükben alábecsülnek, ő azt rendeli a Lélek szolgálatára. Krisztus a víz fölemelésével az anyagi, a testi, a természet világát is felemelte az isteni kegyelem valamilyen formájú eszközlésére. Ezért van értelme Isten egyházában az anyagvilággal azonos, illetve abban gyökerező jognak, szertartásnak, szokásosságnak, mechanizmusoknak. Mindezek úgy szolgálhatják a lé- leképítést, ahogy a víz szolgálja az újjászületést. PÁPAY JÓZSEF A keresztyén felekezetek minden év januárjában egy teljes héten át azon fáradoznak, hogy egymással közösséget vállalva megvalósítsák az ökumenét. Ilyenkor szinte minden településen vasárnaptól vasárnapig egy helyen gyűlnek össze a hívek, hogy együtt hallgassanak igemagyarázatot, és közösen imádkozzanak a világ keresztyénéinek egységéért. Az ökumené szó eredetileg az egész lakott földet jelentette az ógörög nyelvben. Már időszámításunk előtt az ötödik században is ezt a szót használta Herodotos. Később találkozunk vele az Ószövetség görög fordításában, és az Újszövetségben is, ahol tizenötször fordul elő, gyakran azonban az emberiséget, vagy az emberlakta földet értjük alatta. Az idők során aztán a szó jelentése igencsak leszűkült, és például Jézus Krisztus születésekor már csak a Római Birodalmat jelölték az ökumené szóval. Még később - amikor a pogány rómaiak is kersztyénekké lettek - már a keresztyén világot jelentette a szó, az egyházatyák pedig az egész földkerekségen élő egyházat értik alatta. Az ökumenikus szó már igen korán - kb. az első században - azt jelentette, hogy általánosan érvényes. így például azokat a korai egyházatyákat, akiknek tanításait általánosan elismerik az egyházban, ökumenikus tanítóknak is nevezik. Hasonlóan az első zsinatokat is - melyek határozatait a mai napig is érvényesnek tartjuk - ökumenikus zsinatoknak hívjuk. (Ezek: 325-ben a niceai, 381. konstantinápolyi, 431. efézusi, 451. chalce- doni, 553. konstantinápolyi, 680. konstantinápolyi, 787. niceai zsinatok.) Az itt alkotott hitvallásokat pedig ökumenikus hitvallásokként tartjuk nyilván. Közülük máig is használatos a 325-ben a niceai zsinaton megalkotott hitvallás, amelyet minden keresztyén egyház elfogad. A múlt században aztán új értelmet nyert az ökumenikus szó azzal, hogy néhányan felismerték, hogy a különböző felekezetekben élő keresztyéneknek valamilyen módon közeledniük kell egymáshoz. Elsősorban a bennszülöttek között munkálkodó misszionáriusok fedezték fel azt a mérhetetlen kárt, amit az okozott, hogy a más és más felekezetekhez tartozó hrttéritők különböző dolgokat tanítottak a pogány őslakosságnak, és az egyszerű, tudatlan emberek nem tudták, hogy hol van az igazság, kinek is higgyenek. Ezért aztán kialakultak a különböző missziói világszövetségek, amelyek felosztották egymás között a missziói területeket, s ezzel megpróbálták elejét venni a bennszülöttek között felmerülő problémáknak, amellyel a misszionáriusok bizonyságtételének hitelességét próbálták óvni. De továbbra is akadtak feszültségek, elsősorban a katolikus és a protestáns hittéritők között. Ezeket leküzdeni viszont csak együttesen lehet Ezért John Mott és a Keresztyén Diák-világszövetség 1910-ben ösz- szehívták az edinburghi Világmisz- sziói Konferenciát. Ez tulajdonképpen csak a kezdet volt mert számos missziói konferencia követte ezt az első összejövetelt. A protestáns felekezetek sorban feladták a „my church is my castle” (az én egyházam az én váram) elvüket és Reményik Sándor: egyre inkább kezdett elterjedni ai ökumenikus gondolkodásmód melynek lényege, hogy a másít felekezetben nem riválist lát, hanem testvért aki más szertartások között más énekeket énekelve, de ugyanazt az Istent szolgálja ugyanaz a Jézus Krisztus a megváltója, és ugyanazt a Bibliát olvassa. Az ökumenikus mozgalom kibontakozásával két tábor alakult ki Az egyik véleménye szerint a teljes egységre kell törekedni, és el kell jutni a felekezetek teljes egyesítéséig. A másik csoport - és ma már ez az általánosabb vélemény - azt állítja, hogy meg kell hagyni a felekezetek önállóságát mert ezzel az Egyház sokszínűsége mutatkozik meg a világ előtt Napjainkban már nagyon sok felekezet részt vesz az ökumenikus megmozdulásokban, és örvendetes, hogy hazánkban is egyre több egyház bekapcsolódik például az imahét eseményeibe. Ez nemcsak a közös istentiszteleteket jelenti, hanem a hétzáró úrvacsorázást is. A magyarországi evangélikus és református egyházak teljes úrvacsorái közösségben vannak egymással, tehát a lelkészek kiszolgáltathatják a másik felekezetűnek is az úrvacsorát Hasonló a viszony a baptistákkal és a metodistákkal is. A többi felekezetnek nincs határozott tanítása, illetve egyezménye más egyházakkal e kérdésben. Azonban a gyakorlat már megelőzte a deklarált tanítást Általánosan elfogadott a protestánsok közötl az, hogy aki saját felekezetében úrvacsorázó egyháztag, az az ökumenikus alkalmakon is nyugodtan élhet ezzel a sákramentummal. Kompén Zsolt A paksi bibliaismereti szabadegyetem II. évfolyamának programja Életképek az élet könyvéből 1991. január 14-én, hétfőn 17 órakor: Jeremiás próféta. Előadó: Hetényi Attila baptista lelkész tanár, Budapest. 1991. január 21-én, hétfőn 17 órakor: Ezékiel próféta. Előadó: Tarkó Károly református lelkész, Gyál. 1991. január 28-án, hétfőn 17 órakor: Dániel próféta. Előadó: dr. Sólyom Károly nyugalmazott evangélikus lelkész, Paks. Az előadások helye a paksi művelődési központ nagyklubja. A bérleteseket és az érdeklődőket szeretettel várják. Rovatunk képzőművésze: Molnár C. Pál Az egyházalapító király (fametszet) Isten törvényt ad a nemzetnek (fametszet) Kenyér helyett „Változtasd a köveket kenyerekké!” - Nem a sátán szól, Milliók zokogják. Egyetlen jajkiáltás a világ, Egyetlen roppant fenyegetés. A nyomorúság völgyei fölött A bosszúálló Isten hegyei Feltornyosulnak irgalmatlanul. Nem indulnak változni kenyerekké. „Változtasd a köveket kenyerekké!” Hallom én is a rettentő igét, Mint végítéletet, úgy ruhán reám, Szíven talál, mint kővé vált kenyér. Az életemet mostan kérik számon, Most köveznek kővé vált kenyerekkel. Megálljatok... nagyon bűnös vagyok, De talán mégsem úgy, mint hiszitek. Én nem vettem el senki kenyerét Csak épp nem tudtam kenyeret keresni, Csak éltem, éltem, ingyen, irgalomból, Az Isten irgalmának hegyeit Bebolyongtam virágot szedegetve, Tudom, nem ér most falat kenyeret Az egész szárazvirág-gyűjtemény. „Változtasd a köveket kenyerekké!” - Máskor talán feleltem volna rá. Szóltam volna: „Nem csak kenyérrel éltek!” Most torkom, szívem egyként elszorul, Szédül a szó és megfullad a hang. Csak Egy, csak Egy, csak Egy felelhet így, - Nem én, nem én, az Ö nevében se... Testvéreim, ha volna rá hatalmam, Testvéreim, ha tőlem függene, Holnap puha sziklákon pihennétek, Kenyérhegyek nőnének számyotokra, Hegyóriások csupa szin-kenyérből, Merő aranykalácsból Alpesek... De nincs hatalmam, - betegen bolyongok, S még most is virágot keresek. S ha még találok egy-egy halaványat: Tépelődöm, hogy megmutassam-e? Asztalotokra merjem-e belopni - Kenyérfélén, üres asztalotokra Kenyérfélén kővilág kis virágát? - Vagy morzsoljam szét a kezem között, Mielőtt bárki rátekintene, Es fojtsam meg, mint gyermekét anya, Mint bukott leány drága szégyenét? „Változtasd a köveket kenyerekké!” Hegyeket változtatnék - nem lehet. Kenyérfélén, kegyetlen kővilágban Lehajtom megadással fejemet Testvéreim, ne könyörüljetek. Kenyérfélén, kegyetlen kővilágban, A bosszúálló Isten hegyein Én nektek most is csak virágot téptem. Zuhogj fejemre, kővé vált kenyér: Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem.
