Tolnai Népújság, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-21 / 17. szám
2 Képújság 1991. január 21 Ne az érzelem, hanem az értelem irányítson Kisgazdafórum agrárszakembereknek a mezőgazdaságról Lakatos Csaba, a házigazda KSZE képviseletében (Folytatás az. 1. oldalról.) A cél ebben a helyzetben az legyen, hogy minden magyar állampolgár, akit megfosztott tulajdonától az elmúlt kollektivista időszak, most alkotmányos alapon kapja vissza jussát. Oláh Sándor beszédében kitért a „zöldbáróság” korábban gyakorta hangoztatott vádjára is. A politikai szakzsargonban kialakulnak ilyen tömörítések - mondta, majd rámutatott arra, hogy míg a báró az úri világban a sajátját dorbézolta el, addig a szocialista világban a „bárói” életformát folytató személyek a közös „hancúr-alapot” tékozolták. Ugyanakkor a kisgazdapárt mindig ellene volt és van a politikai meggyőződés miatti diszkriminációnak. Ezt követően dr. Szabó Lajos országgyűlési képviselő az FKgP agrárpolitikáját részletezte, kifejezve azon igényét, hogy minél több föld legyen magántulajdonban az országban, mert ez politikai kérdés is. Ómolnár Miklós főtitkárhelyettes, a Kis Újság című lap főszerkesztője aláhúzta, hogy a tulajdon- viszonyok rendezése nélkül nem lesz hazánkban agrárpolitika. A kisgazda politikusok után az agrárágazat megyei vezetői kaptak szót, elsőként Lakatos Csaba, a házigazda KSZE igazgatója köszöntötte a résztvevőket. - Csak egyféle agrárpolitika létezik: amelyik helyes, amelyik előnyére válik az országnak - jelentette ki, majd így fordult a hallgatósághoz: - Mit szeretnénk? Azt, hogy a tulajdonviszonyok kérdése ne mindent megelőző kérdés legyen. Beszéljünk a működőképességről és az üzleti háttéröl is! A földfoglalás helyett több logika lenne a bankfoglalásokban, mivel a bankok kerülnek hamarosan kulcsszerepbe. Asztalos Antal, a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát igazgatója mindezekhez hozzátette, hogy várja a bocsánatkérést a pocskondiá- zások miatt, s naiv ábránd lenne azt hinni, hogy a földtulajdon rendezése minden bajunkat automatikusan megoldaná. Varga János, az iregszemcsei tsz. elnöke annak a meggyőződésének adott hangot, hogy sok kérdésen már régen túljutottak volna, ha a tavaly március óta nyújtott kezet egyesek elfogadták volna. Fia nem lesz nyugalom, akkor nem tudunk dolgozni - zárta mondandóját, ám ez az óva intő megfogalmazás, miután a szólás jogát a hallgatóság kapta meg, jórészt süket fülekre talált. A mindeddig viszonylag rendezett keretek között zajló fórum a résztvevők soraiból elhangzó sarkos vélemények következtében panaszirodává alakult át, régi történetek hangzottak el a negyvenes-ötvenes évekből, évtizedes sérelmek, számonkérések és gyanúsítgatások röpködtek a levegőben. Maga Oláh Sándor ezek után azt kérte a jelen lévő kisgazdáktól, hogy lehetőleg ne aktuál- politikai, hanem agrárpolitikai kérdésekről vitázzanak. A másik fél álláspontját Varga János így fogalmazta meg: - Azt várjuk, hogy ne az indulat, hanem az ész beszéljen. Rózsás Attila, a KSZE agrármérnöke rákérdezett: - Melyik a kisgazdapárt igazi arca? Mert egymástól eltérő állásfoglalások látnak napvilágot bizonyos témakörökben, bár Oláh Sándor jelenlegi megnyilatkozása mindenesetre szimpatikus. A megszólított, azaz Oláh Sándor reagálásában rámutatott arra, hogy bár a kisgazdapárt összetételéből következően valószínűleg a legfegyelmezetlenebb, kétségkívül a legdemokratikusabb formáció a hazai politikai palettán. Tiszteletben tartja a különböző nézeteket, senkire sem kényszeríti rá akaratát. Ezzel az előremutató megjegyzéssel gyakorlatilag be is fejeződött a fórum, amelyet négyórás időtartama ellenére sem lehetne mindent tisztázó öszejöve- telnek nevezni. Ám minimális célkitűzését, a „haragszom rád” állapot helyett a két fél közös asztalhoz való ültetését kétségkívül elérte.- szá - gk Folytatódtak a nagyarányú támadások Irak ellen Rakétaelhárítók Izraelben - Iraki tartalékok a föld alá rejtve - Mostantól a kuvaiti hadállásokra összpontosítanak (Folytatás az 1. oldalról.) Az amerikai vezérkar szóvivői közölték, hogy a légierő eddig összesen 4700 bevetést indított és 216 robotrepülőgépet lőtt ki. A légitámadások következtében a szövetségesek képesek légi fölény kialakítására Irak bármely részén. Az adatokból kitűnt, hogy ez a gyakorlatban az ország déli és nyugati részét jelenti: a tájékoztatás szerint az iraki légierő északra húzódott, ahol csak most bontakoznak ki a szövetségesek légitámadásai (feltehetően a törökországi támaszpontokról is). A térségben állomásozó amerikai csapatok létszáma elérte a 460 000- et és George Bush elnök felhatalmazást adott további tartalékosok behívására, illetve azok szolgálati idejének meghosszabbítására. A Pentagon szerint mindenesetre bizonyos, hogy nem lesz szükség a maximális, engedélyezett egymillió tartalékos behívására, legfeljebb két évre. Szombaton a washingtoni iraki nagykövetség ügyvivőjének jegyzeteket adtak át a külügyminisztériumban, amelyben leszögezték: az amerikai kormány tartja magát a hadifoglyokra vonatkozó genfi egyezményekhez, s ugyanezt várja el Iraktól. A szövetségesek szombaton ejtették az első iraki foglyokat. Amerikai pilóták fogságba eséséről eddig csak az iraki fél adott tájékoztatást. Iraknak 140 mozgatható rakétakilövő állása van mélyen elrejtve föld alatti bunkerekben, s ezekkel folytatni fogják az Izrael elleni támadásokat -jelentette ki egymástól függetlenül egy iraki diplomata és a PFSZ egyik képviselője. A bejrúti ad-Dijarcímű napilapnak nyilatkozva Irak bejrúti nagykövete elmondta, hogy Bagdad folytatni fogja Izrael lövését föld-föld rakétákkal mindaddig, amíg háború folyik Irak ellen. A PFSZ képviselője a napilapnak elmondta, hogy „Irak északkeleti területén található hegyekben 400 katonai repülőgépet rejtettek el bunkerekben. Ezek Irak legkorszerűbb bombázói, amelyeket azonban a háború utáni időszakra tartalékolnak. Ezeken kívül 300 vadász- és elfogóvadász repülőgép van a felszínen, hogy felvegyék a harcot a szövetséges légierővel szemben”. Azt is elmondta, hogy vegyifegy- ver-gyárakat és egy közepes méretű nukleáris reaktort szereltek le Irakban, amelyeket különlegesen kiképzett bunkerekben rejtettek el. Végezetül közölte, hogy 8-10 méter föld alatti rejtekhelyeket építettek ki Kuvaitban és az iraki Bászra város körül, amelyekben 400 ezer iraki katona találhat magának fedezéket. Brit katonai elemzők szerint az amerikai bejelentés, hogy Irak területe helyett a légitámadások ezentúl a Kuvaitban lévő iraki hadállásokra összpontosítanak, annak jele, hogy a szövetségesek egyelőre megelégednének a korlátozott légi fölény megszerzésével a várható hadszíntéren. Szakértők tévényilatkozatai szerint a légitámadások bármilyen pusztítóak is, két hónapnál rövidebb idő alatt aligha szerezhetik meg a légtér uralmát Irak felett, viszont a szárazföldi támadással nyilván nem akarnak olyan sokáig várni a szövetségesek. A szakértők szerint a szövetségesek eddig nem érték el a fő célt, az iraki légierő megsemmisítését, vagy jelentős megtizedelését, mert az iraki légierő jól álcázza gépeit, illetve egyelőre az ország északi részébe vonta vissza a fő erőket. A vadászbombázó flotta érintetlen, az iraki vadászok pedig javarészt kitértek a harc elől. A repülőterek eddigi bombázása nem bénította meg az iraki harci repülőket. „Nem menekültek el, csak nem bocsátkoztak harcba. Körülöttünk röpködtek és úgy tűnt, hogy tanulmányoztak minket” - mondta az Independent című londoni lapnak egy nevének elhallgatását kérő amerikai pilóta. Az Öböl-háború folytatódása mellett tovább növekszik az európai országok terrorakciók miatti aggodalma. Stockholmban két, terrorizmus-, sál gyanúsított iraki állampolgárt tartóztatott le a rendőrség. A belecskai Ságvári Endre Vadásztársaság felvételt hirdet hivatásos vadász munkakör betöltésére. Feltétel: legalább középfokú végzettség. Jelentkezés írásban a vt elnökénél! Levélcím: Dömötör Zoltán, 7061 Belecska, Fő út 42. (135) A Tolna Megyei Vendéglátóipari Vállalat megvásárlásra felajánl 3 db FUNK (NSZK) típusú (ikerpályás) használt tekepályát. Érdeklődni naponta 8-12 óra között a 74-12-177 telefonon. Ügyintéző: Nagy János. (110J Öreg kém nem vén kém „Elismerem, hogy a férjem kommunistaellenes, de nem kém” - mondta az újságíróknak könnybe lábadt szemmel Ng Ho Hssziu-mie asszony, akinek 76 éves, hongkongi illetőségű férjét kémkedés vádjával nemrég letartóztatták Kínában. Az elkeseredett feleség szerint Ng Wang Kok egyszerűen csak nem tud lakatot tenni a szájára, nem szereti a kommunistákat, s büszkén Szun Jat-szen (a Tajvanon kormányzó Kuomintang megalapítója) hívének vallja magát, ezért keveredett bajba. Ng úr, aki egyébként nyugalmazott textilmunkás, fegyverrel harcolt a japánok és a kommunisták ellen 1949, a Kínai Nép- köztársaság megalapítása előtt. Már csak azért sem kémkedhetett Tajvan javára - bizonygatta mert 41 esztendeje Hongkongban él, s azóta csak egyszer járt a szigeten, 15 évvel ezelőtt. A kínai hatóságokat ez az érvelés nem győzte meg: a kuangtungi rendőrség szerint Ng úrnak legalább egy évet kell majd hűvösön tölteni, mert titkos információkat juttatott el Tajvanra. Ng asz- szony eltökélte: inkább önkéntes halált hal az Új Kína hírügynökség hongkongi irodája (Peking de facto nagykövetsége) előtt, semhogy ezt meg kelljen érnie - jelentette a South China Morning Post. A rendrőség Ng úr lányát és vejét (mindketten kínai állampolgárok) is letartóztatta, mert a vád szerint ők gyűjtötték a Tajvanra küldött kényes értesüléseket. Ng asszony váltig állítja: azzal a kis magnós rádióval, amelyet 8 esztendővel ezelőtt megtakarított pénzecskéjéből vásárolt a lányáéknak, nem zavarhatták meg a kínai rádió adását, többek közt ugyanis ezzel vádolják őket. FARKAS GÉZA (Peking) Az SZDSZ frakcióhétvége Pakson A frakcióvezető továbbra is Pető Iván (Folytatás az 1. oldalról.) gyoni törvények megalkotását, képtelen véget vetni a földtörvény körüli huzavonának, olcsó és szolgáló állam helyett - központosító intézkedésekkel a kormányhatalom kiterjesztésére törekszik, növeli az erőszakszervezetek szerepét. A csalódottság nyomán csodavárás, demagóg ígérgetések és uszítások nyerhetnek teret. Ilyen körülmények között különös felelősség hárul a szabaddemokrata képviselőkre, hogy válságkezelő programot kidolgozva, a gazdasági átalakulást sürgetve, a kormányzat mulasztásait feltárva bemutassák: kibontakozás és alternatíva csak a demokratikus intézmény- rendszeren belül, az SZDSZ által képviselt következetes gazdasági átalakításban és szabadelvű politikában található. A frakció áttekintette szervezeti és működési szabályzatát és megtörtént a tisztújítás. A frakcióvezető posztjára, három jelölt közül, megerősítette Pető Ivánt. Az öttagú frakcióvezetés további tagjai: Flack Péter, Szent-lvá- nyi István, Tamás Gáspár Miklós, Tardos Márton. Újjáválasztották a parlamenti bizottságokba delegált képviselőkel is. így a parlamenti bizottságok összetétele és vezetése néhány helyen módosulni fog. A képviselőcsoport úgy döntött, zárt ülést kezdeményez az Ország- gyűlés korábbi zárt ülésén hozott határozat nyilvánosságra hozatala érdekében. Tölgyessy Péter örülhet... Haraszti Miklós író ezúttal egyfajta cerberus szerepkörben mutatkozott be, hogy saját szavait idézzük. Ugyanis az SZDSZ Pakson tartott frakcióülésekor egyebek mellett azt közölte az információkra vadászó újságírókkal, hogy pártja mintegy menedékhelynektekinti a gyűlés helyszínét, az atomos szakközépiskolát. A szóból értő újságíró ezek után csak különös szerencséjének köszönhette, hogy mégis sikerült szót váltani egy ismert szabaddemokrata politikussal, az egykori frakcióvezetővel, Tölgyessy Péterrel.- Létezik-e az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportján belül „Tölgyessy- frakció?” - szögeztük a kérdést az ülésre igyekvő ismert személyiségnek.- Nem, nem hiszen, hogy lenne - mosolyodott el Tölgyessy Péter, s már ment volna tovább, ha jelen sorok írója nem szegődött volna a nyomába.- Viszont a hírek szerint az ön neve is felmerült, mint lehetséges frakcióvezetőé. Vállalná ezt a megbízatást?- Erre csak azt tudom mondani, hogy sokkal jobban érzem magam most, mint korábban. Nagyon hálátlan dolog ma Magyarországon frakcióvezetőnek lenni. Kellemetlen szerepkör, ha állandóan ütközni kell.- Ön rendre vállalta az ütközéseket...- Hát, nem tudom. Egy esetben vállalnám a frakcióvezetést, ha ezt a képviselőcsoport nagyon nagy többséggel így kívánná. Különben maradnék az, ami most vagyok.- A legutóbbi küldöttgyűlésen önt hatalmas tapssal köszöntötték a résztvevők. Milyen következtetést vont le ebből a megnyilvánulásból?- Az mindenesetre jólesett, hogy így fogadtak. Mégis, valószínű, hogy nem én leszek a frakcióvezető, és ennek nagyon fogok örülni. Tölgyessy Péter érzése beigazolódott, miután Pető Ivánt megerősítették korábbi tisztségében. Az öröm így felhőtlen lehet. - szá Zwack Péter levele az állítólagos magyarországi antiszemitizmusról A The New York Times vasárnap közölte Zwack Péter, washingtoni magyar nagykövet levelét, amelyben helyreigazítja az amerikai lap egy korábbi cikkének a magyarországi antiszemitizmussal kapcsolatos állításait. Judith Miller cikke december elején jelent meg a lapban. „Bárki, aki valóban ismeri Magyarországot, a magyar zsidók történetét, egyetért, hogy a cikk elfogult, történetileg pontatlan volt és túlnyomórészt olyan szélsőséges nézeteket tükrözött, amelyek nem jellemzik az általános magyar gondolkodást”, írta levelében a nagykövet. Zwack Péter rámutatott, hogy a kommunista uralom alatt az elnyomás egyformán sújtotta, kényszerítette emigrációba a zsidókat és a nem-zsidókat, majd Magyarország volt a térség első országa, amely teljes jogú diplomáciai kapcsolatokat létesített Izraellel. A két ország kereskedelmi és idegenforgalmi kapcsolatai virágoznak és Budapest a kivándorló szovjet zsidók fő tranzitállomása lett. A tavalyi szabad választásokon a szavazók negyede adta voksát az SZDSZ-re, amelynek sok vezetője a külföldi és a magyar sajtó szerint zsidó származású, majd e párt a közelmúlt helyi választásokon győzött. Minden elfogulatlan megfigyelő számára világos, hogy az antiszemitizmus - jóllehet külföldön felfújják - nem jelent fenyegetést a magyar zsidókra. Magyarország jogállam, ahol az antiszemita cselekmények elkövetőit megbüntetik, Antall József kormánya nem tűri el az ilyen visszataszító, elítélendő cselekedeteket. Azt azonban a nyugati demokráciák is nagyon jól tudják, hogy az antiszemitizmus burkolt, alattomos jelenségeit pusztán jogi eszközökkel nem lehet kiirtani - írta a magyar nagykövet. Az amerikai sajtóban egyébként az elmúlt hónapokban nem egy cikk jelent meg, amely magyarországi antiszemita jelenségeket tett szóvá. Austria Lotto A Lottó Unió Kft. közlése szerint a 3. játékhét eredményei a következők: Leadott szelvény összesen: 5 593 327 darab. Ez 277 429 342 schilling AustriaLotto fogadási dijat jelent. A teljes AustriaLotto nyereményösszege 193 085 733 schilling. Ebből a 6-osra 95 985 463 schilling jut. Az e heti nyerőszámok a következők: 2,15,18, 27, 32, 39. Pótszám: 14. A teljes Joker fogadási díj 45 569125 schilling. Ez az elsé nyerőosztály a Joker 6 835 368 schillinggel való dotációját jelenti. Az e heti Joker-szám a következő: 6003 73.