Tolnai Népújság, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-16 / 13. szám

4 NÉPÚJSÁG Dombóvár és környéke 1991. január 16. „Nem építünk le létszámot, inkább a szakszerűséget fokozzuk” Ha valakiről el lehet mondani, hogy van közigazgatási gyakorlata, akkor Dombóvár város jegyzőjéről, Frellerné dr. Kovács Annáról igen. Dr. Kovács Anna a jogtudományi egyetem elvégzése után 1972-ben került a dombóvári járási hivatalhoz, három év múlva a városi tanács tit­kárságára jogásznak, majd titkár­ságvezetőnek. Ezt a posztot töltötte be 1990. december 13-ig, amikoris kinevezték Dombóvár város jegyző­jévé. A település gondjai, problémái tehát nem voltak ismeretlenek előtte, mégis egy hónap után úgy látja, hogy nagyobb nehézségekkel kell az elkövetkező években megbirkóz­nia, mint gondolta.- Sem protokolláris, sem tájéko­zódási gondjaim nem voltak, kineve­zésem után másnap már intéztem az ügyeket. Nem ismeretlen a feladat, de nehezebb, mint amire számítot­tam - hangzott a nyilatkozat. - Az az egyéves időszak, ami a rendszervál­tás előtt eltelt, lelassította a tanácsi apparátus munkáját, és ez még most is hátráltatja a teendőket. Nehéz a hi­vatalnokokkal, kicsit lassúbb a tem­pó, mint amit szeretnék, fegyelme­zett, erős kéz kell az irányításához. Hosszú évek közigazgatási tapasz­talata mondatja velem, hogy a helyi feladatok gyors megoldásához szakértő gárda kell. Ebben szeren­csére a polgármester úrral egyetér­tünk. Mint dr. Kovács Anna elmondta, a hivatal átalakítását nem létszámle­építéssel kezdi, ellenkezőleg: három állást hirdettek meg. Mivel család- gondozó csoportot szeretnének lét­rehozni - ami eddig hiányzott - meg­hirdették ezt a posztot. Úgy tűnik, az utóbbi időben vonzóbb lett ez a köz- igazgatási szakterület, mivel bőven van jelentkező, ráadásul jogászok. Keresnek ezenkívül jogi végzettségű titkárságvezetőt, aki előkészítené a képviselő-testület elé terjesztendő anyagokat és intézné a különböző jogi ügyeket. Keresnek még a pénz­ügyi osztályra közgazdasági vagy számviteli főiskolai végzettségű szakembert, aki rugalmasan és szakszerűen tudná a polgármesteri hivatal pénzügyeit intézni.- Sokat gondolkodtam, hogy el­vállaljam-e, illetve jelentkezzek-e er­re a posztra - mondta Dombóvár jegyzője -, végül is kollégáim, isme­rőseim győztek meg arról, hogy pá­lyázzak, mivel ez nekem való feladat lenne. Elvállaltam, de csak úgy, ha szakmailag szabad kezet kapok. Rengeteg a gond, a probléma, a megoldásra váró feladat, de épp ez az izgalmas ebben a munkában, dönteni, megtalálni a megfelelő megoldást. A dombóvári polgármesteri hiva­talban kérdőívet adtak közre, me­lyen az apparátus tagjai leírhatták, hogy hogyan képzelik el a hivatal korszerű működését. A leadást kö­vető második napon dr. Kovács An­na összehívta az osztályvezetőket, hogy megbeszélje velük, véleménye szerint a felvetett problémákra mi lenne az optimális megoldás. A dol­gozók közül néhányan csodálkoz­tak, nem voltak hozzászokva az ilyen tempóhoz. A hivatal egyébként kérte a Belügyminisztérium közigazgatási és módszertani osztályát, az Állam- igazgatási Szervezési Intézetet és egy hivatalok átszervezésével foglal­kozó kft-t, hogy tanulmányozzák fel­építésüket és tegyenek javaslatot olyan, hosszú távon is elfogadható átalakításra, mely szolgálja a helyi polgárok igényeit. A szakemberek január 16-án jönnek Dombóvárra megbeszélni az ügyet.- Mindannyiunk, hivatali dolgozók és polgárok közös érdeke, hogy szakmailag elismert gárda alakuljon ki - fejezte be elképzelései ecsetelé­sét Frellerné dr. Kovács Anna. F. KOVÁTS ÉVA Városszépítők Negyedszáz lelkes tag őrködik sok száz esztendő tárgyi, szellemi értékeinek, emlékeinek megőrzé­sében. Ők alkotják a Dombóvári Városszépitő Egyesületet. Véle­ményük számít, bizonyíték erre a város régi-új címerének folyamat­ban lévő kiválasztása, megalkotá­sa, amiről már korábban beszá­moltunk. Közreműködésükkel - és a Pátria Nyomda segítségével - je­lent meg két éve Üjdombóvár törté­nete, Mészárosné Fodor Klára ér­tékes helytörténeti munkája. Kiad­tak két -10-10 darabból álló - so­rozatot is, dombóvári képeslapok­ból. Talán egyik legjelentősebb kezdeményezésük, hogy már­ványtáblán örökítsék meg a II. vi­lágháború dombóvári halottainak emlékét. Reményeik szerint még az idén elkészülnek a márványtáblák, mint arról dr. Szőke Sándor gimná­ziumi tanár, az egyesület elnöke tájékoztatott bennünket. Felesége, dr. Szőke Sándorné gondozza azt a dokumentumgyűjteményt, amely egyebek mellett valamennyi áldo­zat - katonák, leventék, elhurcolt zsidók, munkaszolgálatosok, pol­gári személyek - nevét és részben adatait tartalmazza. Változatlanul szívügyüknek te­kintik a Korona Szálló épületének megmentését, rekonstrukcióját, bár az nagyon nehéz feladat lesz, mivel az is kell hozzá, amiből mos­tanában kevés van: pénz. Katasztrofális a városi közlekedés helyzete A buszok üresen járnak, a polgárok gyalog Katasztrofális a városi közieke- a vonat indulásához-érkezéséhez szőlőhegyre naponta háromszor, tart, ahol a polgárok elmondhatják dés helyzete. Ha öt percet késik a igazítsuk az autóbuszok menet- Mindeddig a helyi közlekedésnél a a közlekedéssel kapcsolatos pesti vagy a pécsi vonat, a helyi idejét - mondta Csillag László, a gazdaság szempontjai érvénye- gondjaikat. Felülvizsgálják a járat­járatú busz nem várja meg, üresen városgazdálkodási osztály illeté- sültek, és nem a lakosság igénye, sűrűségeket, és a Volán is kidolgoz indul az állomásról. Az utasok jobb kese. Az idei városi költségvetés végle- egy, a helyi igényekhez jobban iga­híján gyalogolnak. Dombóváron öt helyi járat közle- ges összeállítása előtt a polgár- zodó közlekedési programot.- Eddig nem tudtuk elérni, hogy kedik a főbb vonalakon óránként, a mesteri hivatal közmeghallgatást fké Mindennapi kenyerünk A raktárban Azt hallottuk, hogy a kör­nyéken a dombóvári malom lisztje a legdrágább. Nyo­mába eredtünk a hírnek, s megkerestük a Gabonafor­galmi és Malomipari Vállalat dombóvári telepvezetőjét, Vidus Csabát. Minden vásárlónak egy­forma áron adják a lisztet, és nem emelt áron. A bolt vi­szont erre ráteszi a maga hasznát, s így alakulhat ki a liszt változó ára. Liszthiány nem várható, hiszen a nyersanyag biztosított a liszthez, és a keveréktakar­mányhoz egyaránt. Éves átlagban naponta 10,5 vagon őrlemény hagyja el a malom területét, amit há­rom műszakban készítenek el szállításra.- p. téri - kispál m. ­Felújítják a kapospulaiközségházat Belső munkák Tények, események Dombóvár Város Képviselő-testülete 19 tagból áll. Az etőirásokszerinthavonta egyszer üléseznek, de a munka torlódása miatt jelenleg hetenként ülnek össze, csütörtökön. Következő ülésüket január 17-én tartják, melynek három napirendi pontja lesz. Elsőként a testület megvitatja a helyi költségvetési üzemnél végzett vizsgálat anyagát Értékelik az előterjesztettdokumentumokat, megteszik az eset­leges átalakítás, a jobb működés érdekében szükségesjavaslatokat Másodikna­pirendi pontként kiegészítikazeddig megalakult, ésaképviselő-testülettagjaitse- gitő bizottságokat két ideiglenes bizottsággal, melyek közül egyik a gunarasi komplexum hasznosításával foglalkozik majd, a másik pedig felméri, hogy mek­kora és milyen minőségű vagyonnal rendelkezik a helyi önkormányzat Ez utóbbi, a vagyon felmérő bizottság teljes vagyonleltárt fog készíteni. Következő napirendi pontként a képviselő-testület megvitatja, hogy elfogadják-e azt az ajánlatot, amit az Apáczai Csere János Szakközépiskola tett a polgármesteri hivatalnak. Az okta­tási intézmény ugyanis az iskola fejlesztésére 12 millió forintot kapott a Pécsi Vas­úti Igazgatóságtól, amit a felhasználásig kölcsön adnának a pénzügyi zavarokkal küzdő önkormányzatnak. Hogy a város elfogadja-e az iskola felajánlását vagy sem, erről dönt majd a testület csütörtökön. * A képviselő-testület, az apparátus munkájának megkönnyítésére eddig öt bi­zottság jött létre, képviselő-testületi tagokból, illetve kívülálló szakemberekből áll. Pénzügyi ellenőrző bizottság: Gáspár Boldizsár elnök. Tagok: Somogyi Kál­mán, Spengler Ferenc, Bókái Ágnes, Nagy Béta, Schmidt Alajosné, dr. Szabó Im- réné. Jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottság: Bókái Ágnes elnök. Tagok: dr. Mo­nostori Marianna, Miszlai József, dr. Kutas Péter, dr. Kustra József rendőrkapitány. Városgazdálkodási és városfejlesztési bizottság: Somogyi Kálmán elnök. Ta­gok: Kovács Gyula, Győrffy Csongor, Herbst János, Spengler Ferenc, IliésFerenc, Házi Zoltán, Bőrnagy Ádám, Remport Vilmos, Ábrahám Mária, Szigethy István. Oktatási, kulturális és sport bizottság: dr. Szabó Imre elnök. Tagok: Illés Ferenc, Miszlai József, dr. Berta Bálint, Fehérvári Tamás, Somogyvári László, Tar Ágnes, dr. Balipap Ferenc, Fazekas Gáspár. Egészségügyi és szociálpolitikai bizottság: dr. Radochaylmre elnök. Tagok: dr. Haszonics József, dr. Tóth Mária, dr. Keller Margit, dr. Szabó Imre, Győrffy Cson­gor, dr. Berta Bálint, dr. Hajós KárolyGóczán Veronika, Váradi Józsefné, Ko­vács János, dr. Halas Zoltán, Bodó Rozália. Minta hivatal vezetői elmondták, a bizottságok önálló, intenzív, felelősségteljes munkát végeznek, sokat segítenek a problémák feltárásában, programokat dol­goznak ki a feladatok végrehajtása érdekében. Foglalkoznak ingatlaneladási ügyekkel, a városfejlesztés dolgaival, Gunaras, és a Konda-patak hasznosításá­val. Az egyik bizottság kezdeményezte például a költségvetési üzem gazdálkodá­sának felülvizsgálatát is. Kapospula községháza nemcsak külsejében, hanem a belső elrendezésben is meg­változik. Az épületen intenzíven dolgoznak a Dalmandi Mező- gazdasági Kombinát építési részlegének szakemberei. Elvégezték már a tető lécezé­sét és a cserepek is hamaro­san a helyükre kerülnek. Az épületben irodákat alakítanak ki. Központi fűtést szerelnek a körzeti megbízott irodájában, valaminta postán. Azépület fel­újításának költségei mintegy kétmillió forintot tesznek ki.-p.t.-kpm­Allványok a homlokzaton Nagy Józsefné ellenőrzi a liszt súlyát Dupla szerencse Dalmandon FOTÓ: KISPÁL MÁRIA Kulturális hírek Német Kulturális Egye­sület alakult Dombóvárott. Az egyesület január 26-án farsangi bált rendez a mű­velődési otthonban. Az esemény érdekessé­ge, hogy a bált együtt nyit­ják meg a Tolna megye népviseletét reprezentáló kiállítással. * A Cinege madár népdal­éneklési verseny követke­ző fordulója Dombóvárott lesz. A versenyre a művelő­dési otthonban, január 19- én, szombaton délelőtt 10 órakor kerül sor. Rugalmas, ütőképes, a polgárok igényeinek megfelelő polgármesteri hivatalt szeretne Dombóvár jegyzője

Next

/
Thumbnails
Contents