Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)
1990-12-12 / 213. szám
4 NÉPÚJSÁG 1990. december 1 Könyv Václav Havel: Kísértés, Területrendezés Lehet-e egyezséget kötni a sátánnal, úgy, hogy közben ne adja el magát neki az ember? Ez az alapkérdése Václav Havel Kísértés című drámájának, mely egy másikkal közös kötetben nemrég jelent meg a magyar könyvpiacon. Az első, kissé abszurd történet, melynek alapélménye az író egyik börtönbüntetése volt, egy megfoghatatlan tevékenységi körű kutatóintézetben játszódik. Főhőse Fousztka doktor, a tudós, akit otthonában egy meglehetősen gyanús külsejű alak (Fisztula) képében felkeres a Kísértés. Fousztka eleinte ellenáll, de később, bár ezt egy szóval sem ígéri, kezd együttműködni vele. Az intézet vezetése persze mindezt nem nézi jó szemmel, s kérdőre vonják a tudóst, mire ő úgy próbálja menteni magát, hogy azt állítja, csupán a „tégla” szerepét játszotta, így akarva lebuktatni a modern tudományokat tagadó szervezetet. Ekkor azonban kiderül: csupán beépített ember, provokátorvolt Fisztula, s a doktor kettős játéka lelepleződik. A Főnök szemrehányást tesz Fousztkának, aki szerinte az ő személyében a modern tudományt akarja a vádlottak padjára ültetni és megbélyegezni, mint minden rossz forrását, de a következő választ kapja: „Nem. Az ön személyében csupán az intoleráns, mindenre elszánt és önimádó hatalmat akarom megbélyegezni, azt amely fegyverként használja a tudományt mindaz ellen, ami csak egy kicsit is veszélyezteti." A másik dráma, a Területrendezés szereplői mérnökök, akik egy középkori vár (lehetne akár a prágai, de a budai is) fogadótermében azon munkálkodnak, hogy kidolgozzák a várat körülfogó kisváros területrendezési tervét. Az érintett házakból azonban küldöttek keresik fel a tervezőirodát, s kérik, még a későbbi nagyobb higiénia, korszerűbb lakások érdekében se költöztessék őket szükséglakhelyre, ne tegyék őket szerencsétlenné azzal, hogy megfosztják évtizedek óta megszokott környezetüktől, lételemüktől. A várbeli szakemberek véleménye megoszlik, de a központi akarat könyörtelen, így aztán a felszínen maradás érdekében ki így, ki úgy megalkuvásra kényszerül, részévé válik a zsarnoki rendszernek. A két mű tehát, más-más közösség tagjainak sorsán keresztül bár, de ugyanazt sugallja: a hatalom ostoba, műveletlen erkölcstelen és életellenes. A Kísértés 1985 októberében keletkezett, a Területrendezés 1986-87-ben született. A számtalanszor meghurcolt, bebörtönzött kiváló író, Havel azóta Csehszlovákia államelnöke, a hatalom birtokosa lett. Ezt szem előtt tartva még izgalmasabb olvasmány ez a két szenvedélyekkel, emberi gyarlóságokkal is átitatott, általános érvényű tanulságokkal szolgáló dráma. CSER ILDIKÓ Rushdie kis időre Brooke Shields az „Év asszonya1 Brooke Shields világhírű amerikai filmszínésznö átveszi az „Év asszonya” kitüntetést Lucio Caputótól, az Olasz Bor és Élelmiszer Intézet elnökétől. A művésznő a kitüntető címet jótékonysági tevékenységével érdemelte ki. A kiállított tárgyakho nyúlni szabad! Az esztétika élményét a költészet és zene jelenti nekik. Vagyis mindent a fül nek, és semmit a szemnek. Hiszen vako A természet rájuk vonatkozó kiszorít szabálya azonban felfüggeszthető, min tették az olaszországi Modenában is. La Repubblica megírta: itt nyitották me Európa első képzőművészeti múzeumé vakok számára. A Galleria Estense egyi szárnyát bocsátották rendelkezésre, a a traktust, ahol féldomborművek és kü lönböző korokból származó szobrok ta lálhatók. A múzeumból mindenek előtt el távolították a jól ismert táblát: A kiállító tárgyakhoz nyúlni tilos! Itt ez megenge dett, mi több, a programban is szerepel, vakok ugyanis 4-5 tagú csoportokba keresik fel a kiállítást, és helyi tárlatveze tő kalauzolja őket. Ettől függetlenül kata lógust is kapnak; a Braille-írással készí tett ismertető mind a tárgyakról, mind ke letkezésük körülményeiről tájékoztat, vezetés természetesen azzal jár, hogy vendégek „megnézik”, vagyis ujjhegyük kel végigtapogatják a kiállított müveket, vakok szövetségének vezetője rendkívü nagy jelentőségűnek mondta a modena példát, annak nevelési szerepét hangsú lyozta. „Érthető módon eddig a zenér és a költészetre szorítkozhattunk. A figu rális művészet iránti érdeklődés kielégí tetten maradt, és ez feszültséget jelentett Most talán ennek is vége.” A lap szerint szponzorok támogatásával létrejött vál lalkozás 12 millió lírába került. Ez a 1 millió azonban több olasz város számár a sárga irigységet is jelentette. Ponto sabban azt, hogy nem nekik jutott a eszükbe az ötlet. Lennon és a Dakota-ház előjött fejtekéből A Sátáni versek című, nemzetközi botrányt előidéző regény indiai származású brit írója, Salman Rushdie szerdán először dedikált nyilvánosan azóta, hogy Khomeini iráni vallási vezető tavaly februárban kimondta: „Halál reá az iszlám meggyalázásáért!” Az író egy új (rejtekhelyén írt) könyvének mintegy 100 példányát dedikálta egy londoni könyvesboltban. A bolt biztonsági okokból csak rövid idővel Rushdie megjelenése előtt toborzott a környéken írói ajánlásra áhítozó olvasókat. Az író mintegy 20 percig mutatkozott testőrei társaságában az olvasók között, majd visszavonult rejte- kére. Khomeini ajatollah úgy vélte, hogy Rushdie mélységesen megsértette Sátáni versek című művével a muzulmánok vallási érzelmeit. Ezért felszólította a világ muzulmánjait: kutassák fel és öljék meg az írót! Az ajatollah azóta meghalt. Rushdie „halálos Ítéletét” irán hivatalosan nem vonta vissza, noha az író többször is „bűnbánó” nyilatkozatot tett, kijelentette, hogy nem volt szándékában sérteni senki vallásos meggyőződését. Az író fokozatosan „lopózik vissza” a nyilvánosság elé: szeptemberben búvóhelyén állt televíziós kamerák elé, a múlt hónapban pedig egy tévéstúdióban. Annak idején Khomeini „halálos ítélete” a brit-iráni diplomáciai kapcsolat megszakadásához vezetett. Két hónappal ezelőtt ismét helyreállt, s ez tápot adott annak a feltevésnek, hogy a brit és az iráni diplomaták a színfalak mögött megállapodtak: Rushdie előjöhet rejtekhelyéről, testi épségét szavatolják. Az idén sem maradnak Lennon-lemez nélkül a néhai Beatles- fiú rajongói. Özvegye és művésztársa, Voko Ono önmagának és a híveknek tett ígérete szellemében ezúttal is átnyújt egy csokrot Lennon dalaiból. Nehéz elhinni a kegyetlen valóságot: már tíz éve dördült el az őrült Lennon-imitátor, Mark Chapmann gyilkos fegyvere New Yorkban, a Dakota-ház előtt. Rendkívüli, ha nem is egyenletes pályára tett pontot a lövés. Lennon szerzeményeit már a Beatlés-időkben is inkább a mélyebb gondolatok és kevésbé szárnyaló dallamok jellemezték. Hiszen a nagy Beatles-örökzöld a Yesterday, vagy a Hey Jude és sok más, „énekelhető” nóta egyértelműen Paulé, így a Beat- les-kép kialakítását sokan inkább neki tulajdonítják. Persze, ezekből az évekből is előbukkannak már Lennon intellektuáli- sabb világát tükröző számok: elég csak a Strawberry Fields forever-re, az In My Life-ra vagy a Revolution-ra gondolni. Lennon tulajdonképpen elég korán^kilógott a sorból” - döntő szava volt abban, hogy a „gombafejüek" felhagytak a koncertezéssel. A szakadék a Bors őrmester című 1967-es lemezüktől kezdve azután egyre mélyült. Túl kényelmes, túl egyszerű magyarázat, hogy Yoko Ono belépett Lenonn életébe. Szívesen hivatkozott erre, hogy a szerzőtárs Paul McCartney is. Yoko valószínűleg segített Lennonnak abban, hogy „közéletűbbé” váljanak gondolatai, hiszen összekerülésük után nem sokkal már elhagyták a stúdiót és világhírnévre tettek szert az első békedalok: a Give Peace a Chance, a Power to The People, az Imagine a Happy Xmas (War is Over), a The Woman is The Nigger of The World, a Working Class Hero és mások. Ezekről a dalokról John szentül hitte, hogy idővel elfeledtetik a közönséggel a Beatles-korszak „zsengéit”. Jóslata annak ellenére bevált, hogy Yokoval közösen írt lemezei - különösen az 1969-70 táján született Unfinished-sorozat - korántsem tartoztak a popzene ereklyéi közé. A hetvenes években Johnnak nemcsak zenei világát, de önmagát is keresgélnie kellett. Öt évig a teljes hallgatást választotta. Amikor úgy érezte, hogy sikerült, s már minden a helyén van eszébe és szívébe, lőttek... Gondolatai a ma Magyarországának is szólnak: a Give Peace a Chance békehimnusszá vált, akárcsak karácsonyi dala a Happy Xmas. Ebben a dalban Lennon tetteket kér számon önmagától és hallgatóságától: tevékenyen hozzájárultak-e a boldog ünnephez. A karácsony, a szeretet mindenkit megillet, öreget és fiatalt, szegényt és gazdagot, fehéret és színes bőrűt. S e boldog ünnephez elengedhetetlen a béke. Szűnjék meg tehát az öldöklés mindenütt - sürgeti Lennon. Nem kevésbé sarkalatos szerzeménye az Imagine sem, amelyben John egy határok nélküli világról énekel. Olyan világról, amelyben nincsenek országok, nincs vallás, az emberek egyenlőként élnek benne... Képzeld el ezt a világot... Számára ez már képzelet íViarad, mi még megérhetjük, sőt tehetünk érte. Frank Sinatra kitüntetésén Magántörténelem * Beverly Hills: Frank Sinatra, a világhírű amerikai énekes és filmszínész átveszi az életmű díjat, amelyet Ginny Mancim alapított és elsőként Ella Fitzgerald, a világhírű amerikai dzsessz- énekes kapott. * Mi zaklathatja fel egy francia öregúr életét annyira, hogy négy egymást követő éjszakán nem tud aludni? Persze, hogy a nagy találkozás a hölggyel, akit keresett-kutatott. Hogy végre elmondhassa: „Asszonyom, én öltem meg a férjét!” A történet kezdete éppen fél évszázados. Jean Miramond vadászrepülő Franciaország felett lelövi a támadó olasz repülőgépek egyikét. A Fiat 42-es pilótája a katonai repülőtér közelében zuhan le, zúzódásokkal, égési sérülésekkel kórházba viszik, de megmenteni már nem lehet. A fiatal francia pilótát mélyen megrázza a halott ellenség látványa. „Végtére is, én is lehettem volna” - gondolja, de feljegyzi az ellenfél nevét. Franciaország kapitulál, a pilóta Afrikába menekül, ahonnan 1961-ben tér vissza. És elkezdi keresni a lelőtt ellenfél hozzátartozóit. Az olasz követség inkább lebeszélné: hagyja a múltat, hiszen már béke van... Kiderül, a pilóta okmányai megtévesztőek voltak. Végül a volt frontharcosok szövetsége is beszáll a nyomozásba, és a siker majdnem teljes: Franco Gan- dio felesége még él, de lévén 93 esztendős, meggondolandó a jelentkezés. Mi- ramond úr azonban következetes, felhívja a hölgyet, és elsóhajtja a sokszor begyakorolt vallomást: „Asszonyom, én lőttem le a férjét a háborúban, és szeretnék bocsánatot kérni.” A hölgy a feledés bús világából valónak érzi az üzenetet; eltemette az első férj, a pilóta földi maradványait, elvesztette második férjét és a fiát, őket is a háború következtében. Jean Miramond tehát Itáliába utazott, kiballagott a hölggyel a temetőbe, fanfárok és tülekedő fotóriporterek nélkül egymást segítve botorkáltak a vidéki sírkert nehezen járható ösvényén, és a maguk módján békét kötöttek. Miramond urat egyébként nem érdekli a politika, a becsületrendet is visszautasította, mondván, hogy már túl sokan megkapták.
