Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)
1990-12-08 / 210. szám
4 - TOLNATAJ 1990. december 8. Cigányok, verssel, tánccal úti beszélgetések Nagyon szeretek utazni, de nem hiszem, hogy különösebben jó útitárs lennék. Leszámítva a hozzám közel állókat, de ez még az ő esetükben se biztos. Legfőbb hibám az, hogy bár mesterségem állandó világra figyelést kíván, nem szeretek idegen útitársakkal beszélgetni. Sejthetőleg azért, mert újságírói évtizedeim a kelleténél-kí- vántnál sokkal több kényszerű csevegésre szorítottak és idővel kissé belefáradtam. Odafigyelni azonban érdemes és ezt nagyon sokan lehetővé is teszik, ugyanis egyáltalán nem beszélnek hangfogóval. Az alább következők az egyik (nem megyénkben) kisváros vasútállomásán, a váróteremben ülve, annak másik végéből jutottak el hozzám. Magnóm nincs, szemérmetlenül azonnal jegyzeteltem, így az alább következők lényege hiteles, nagyon sokszor még a szavak fűzése is az. A jegyzetelést egyébként nem vették észre... A főszereplő egy szemüveges, fekete ruhás, fejkendős néni, akiről gyanítom, hogy környékbeli parasztasszony. Ez azonban nem biztos, mert már régóta nagyon sok hozzá hasonlóról nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy parasztasszony-e, áfagy sem. A néni egy darabig mustrálgatja a vele ételien ben, a másik falnál ülő (biztos, hogy városi) nőt, aki újságot olvas.- Hová tetszik utazni? - kérdi. Ez az úti beszélgetések szabvány bevezetője, tehát nem rendkívüli. A másik megmondja és olvas tovább. Szemlátomást rokonlelkem, ő se beszélgetős fajta. Szerencsére néhány perc múlva bejön egy idősödő férfi, akinek társadalmi hovatartozásáról nagyjából ugyanazt lehetne elmondani, mint a főszereplőről. Az illető papírszalvétával fogott, porcukros fánkot eszik.- Már adnak lángost a büfében? - kérdi a néni.- Adnak!- Mennyibe került?- Tíz forint!- Elég drága. Tudja, én tulajdonképpen nem is szeretem a lángost. Amióta megjártam a kórházat, kenyeret se eszem, csak zsömlét. Ma, korán reggel még azt sem, mert 5-kor kellett kelnem és csak egy kis tejet ittam. Itt a közeli boltban vettem csemegetúrót, meg két zsömlét, mert az jó nekem. Epés vagyok, ugyanis. Azzal műtötték. Úgy kezdődött, hogy egyszer arra ébredtem otthon, hogy fázik a derekam és az volt az első gondolatom, hogy milyen hideg ez a rekamié. Persze nem a rekamié volt hideg, hanem a konyha köve, mert összeestem és elájultam, csak ez első pillanatban nem jutott eszembe. Olyan gyenge voltam, hogy négykézláb kellett visszamásznom a rekamiéra. Egy darabig pihentem, aztán próbáltam felkelni megint, de most arcra estem. Beütöttem az arcomat, de szerencsére nem nagyon. A konyhaajtó hál’ istennek nyitva volt, mert ha be nem jön a szomszédasszony, nem tudom mi lett volna velem... Ő aztán kihívta a körzeti orvost, aki bevitetett a kórházba. Tablettát kértem tőle, mert a tabletta mindig használ. A kórházban nagyon rendesek voltak velem, a doktorok éppúgy, mint az ápolónők. Nagyon jó kollektíva volt a mi kórtermünkben, csak tudja én korakelő vagyok, reggel ötkor már többnyire kinn mászkáltam a folyosón. Reggelire forró teát kértem, de azt mondta a főorvos, hogyha kapok, akkor nem lesz aznap operáció. Lett mégis, tudták, hogy bízok az orvosokban, mert kiben bíznék, ha bennük nem. Ennek nagyon örültek. Kaptam annyi gyógyszert, hogy csak! Még Cholagolt is! Kibírtam, hiszen az én koromban az emberlánya már mindent kibír. Addig jó, amíg valaki gyerek, hiszen a gyerek tudomásul veszi, azt ami van... Korrigálom magamat! Nem tud tenni ellene semmit. Ilyen voltam én is. Nagyon nehéz sorsom volt Az anyám négyéves koromban meghalt, az apám harmadik felesége mellett nőttem fel, de nem panaszkodtam soha. Minek panaszkodni? A kórházban se hallottak tőlem ilyet, összeszorítottam a számat, akárhogyan fájt akármi... Most meg utaznom kejl, még szerencse, hogy jó az idő, meg az ember nincs egyedül, hiszen az élet így is nehéz... A fánk időközben elfogyott, a fánkevő csak hébe-hóba, két-három szavas közbeszólásokkal engedett újra és újra szabad folyást az úti beszélgetésnek. A befejezésről nem tudok számot adni, mert közben befutott a vonatom... (ORDAS) Az Eötvös József Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság versenyt hirdetett tehetséges cigánygyerekek számára. Az országos verseny megyei döntői októberben, az ismert közlekedési akadályok miatt elmaradtak, így eztTolnában ezen a héten rendezte a Tolna Megyei Pedagógiai Intézet. A szekszárdi Gyermekek Háza otthont adott ennek az eseménynek is, ahova a megye legkülönbözőbb pontjairól érkeztek gyerekek. így például: Ozora, Decs, Szedres, Szekszárd 2-es számú iskola, Kajdacs, a szekszárdi l-es számú iskola, a faddi nevelőotthon, a bátai Általános Művelődési Központ, a szekszárdi 3-as számú iskola, a döbröközi, a bogyiszlói iskola diákjai küldték el jelentkezésüket, illetve ők léptek fel az előadóművészeti (vers, novella, mese) valamint a folklór kategóriában. Produkciójukat háromtagú zsűri - Bonfig Ágnes, Bognár Cecil, Gubicza Lajosné - értékelte, különösen a hiányosságokra emlékeztetve a gyerekeket és felkészítő tanáraikat. A versek, me„Nehéz a középvezetők élete” - sóhajt föl rezignáltan Veres Márton, a Herbária aprócska szekszárdi üzemének a vezetője, s rögtön képes hasonlatokat említ. A középvezető olyan, mint a csapágyban a zsír, vagy még inkább, mint a szendvicsben a parizer, amit kétfelöl nyomnak, és ráadásul bele is harapnak. Nem tudja mikor felel meg igazán a Budapesten székelő, hozzávetőleg 150 embert foglalkoztató központnak, mert van amikor igazán nagy dolgokban szabad kezet kap, máskor meg pitiáner ügyekbe belekötnek. A kis üzemben napraforgó-feldolgozással foglalkoznak, például itt készítik a diót helyettesítő De-jót, aminek főleg ilyenkor karácsony előtt nagy a keletje. Szóval ahhoz, hogy folyamatosan dolgozni tudjanak, könnyen hántolható nagy szemű napraforgó kell, s előfordult, hogy 17 millióért önállóan, mondhatni teljesen egyedül vásárolt Veres Márton szotyolát, máskor meg kisebbfajta vihar tört ki a pesti központban, mert háromnapi igazolatlan mulasztásért fegyelmit adott az egyik szekszárdi dolgozónak. A fegyelmi ügyet ugyanis feliratban illetőleg leiratban egyenesen a vezérigazgatóval kellett volna elintézni.- Csak az nem téved, aki nem dolgozik - mondja Veres Márton. - Mert ha beleülök egy székbe, és fölém helyeznek egy sék kiválasztására, a népviseleti ruhák, a táncok, a dalok hitelesebb megjelenítésére, a nyelv pontos használatára, szavak kiejtésére hívták fel a figyelmet. üvegbúrát, még nem biztos, hogy életben maradok, hisz ha belém vágnak egy téglát, összetörik a búra. Szóval az embernek vállalnia kell a konfliktusokat, s lehetőleg igyekezzék okos kompromisszumot kötni.- Mikor indult be a szekszárdi napraforgóüzem?- Hét esztendeje, 1983-ban. Az iregi csíkos napraforgóra alapoztunk, hisz a környéken igen sok üzemben ezt a fajtát termesztették. Több mint 30 fajtát próbáltunk ki - de végül is a nagy szemű napraforgó bizonyult a hántolásra legalkalmasabbnak. Az iregi fajtát igyekszünk most már teljesen leváltani.- Az idén tavasszal élelmiszer-egészségügyi gondok akadtak az üzem termékével, a De-jó-val.- Igen, fertőzést állapítottunk meg, a különböző kémiai vizsgálatok azt mutatták. Rájöttünk: nem az alapanyaggal van a baj, hanem a göngyöleggel, vagyis a zsákkal. A zsákok egy része Albániából és a Szovjetúnióból származik, s 30-40 éve használták ezeket, bennük különböző gyógynövényeket szállítottak, tároltak. A zsákok fertőzöttek voltak, s hiába fertőtlenítettük időközönként, vannak olyan baktériumok, amelyek magas hőfokon sem pusztulnak el. Az öreg, foltozott zsákok okozták tehát a fertőzést. Ezért egyértelműen én voltam a felelős, szaLakatos Csabáné, a Pedagógiai Intézet munkatársa e rendezvény szervezője tájékoztatójában az esemény szerepének a fontosságáról beszélt, ám az is kibálysértési eljárás indult ellenem, azonban időközben amnesztiát kaptam. Szépen leültünk, megbeszéltük a dolgot a vállalat illetékeseivel, s aztán vettünk harmincezer vadonatúj zsákot. Ezzel a „zsákügy" lezárult.- Hogyan történik az alapanyag-felvásárlás?- Hát ez elég bonyolult ügy. Gyakorlatilag az a helyzet, hogy a termelő- és a feldolgozóüzemek között egy nagy kínai fal van, s a kapukat csak bizonyos emberkék ismerik. Ezen a kapun keresztül zajlik az üzlet - nemritkán haveri alapon. Nekem ez a kapu nem nyílik, azt látom ugyan, hogy itt van egy kapu, de mégsem az, hanem valamiféle mágneses erőtér, aminek nekiütközik az ember, összevisz- sza töri magát, és titkolja a sérüléseit. A napraforgóüzlet - mint annyi sok más minden ebben az országban - egy külön kaszt kezében összpontosul. Létezik egy fantasztikusan ügyes csapat, amelynek a tagjai rendkívül leleményesen dolgoznak és mindenütt ott vannak. Hogyan csinálják? Rejtély. Ók az úgynevezett élelmes emberek. Sokkal gyorsabban dolgoznak, mint a monstrum cégek, amelyek már csak azt látják: az orruk előtt kifutott a vonat az állomásról.- Nos, ha mindezt így találja, s ettől ideges lesz, miért nem próbálja önállósítani magát? Várakozók derült, hogy egy ilyen országos verseny nagyobb gondot, figyelmet, pontosabb egyeztetési munkát követel, mint ami megvalósult most az országos döntő előtt, ahova megyénkből a folklór kategóriában a szekszárdi 2-es számú iskola csapata, az előadóművészetiben Sárközi Izabella, az ozorai Illyés Gyula Általános Művelődési Központ versmöndója jutott tovább. Ennek időpontja - a felhívás szerint - az európai tehetséggondozó konferencia alkalmával, december 15-én lesz. dkj - ór- Ez az üzem százmillió forintot ér. A sok-sok Herbária üzem közül az egyike a legjobbaknak, világos, hogy a központ ettől az üzemtől nem válik meg. Tehát nemigen reménykedhetem abban, hogy a közeli jövőben valamilyen gazdasági formában önállóan dolgozhatunk itt. Rájöttem különben arra: az sem biztos, hogy a maszek százszázalékosan képes megállni a lábán, de állami vállalatnál dolgozni sem életbiztosítás, mert nem tudni, hogy időlegesen, vagy végleg mikor küldik el az embert. így aztán a kettőt együtt érdemes vinni. Miután ezt felismertem, Bonyhádon nyitottam egy ruhaboltot a garázsomban - családi alapon.- Emellett még ahogy hallom gyógynövényszakkört vezet az egyik szekszárdi iskolában.- A kettes iskolában gyakorlókertet akartak kialakítani, s felkerestek. Mondtam nekik: akkor már miért ne termelnénk gyógynövényt? így alakult meg a szakkör, ahol például a gyógyteákról beszélgetünk.- Tehát a következő vállalkozása egy teázó lesz?- Nem. Régóta kísérletezem a természetes gyógymódokkal. Egyelőre csak annyit árulok el: időnként a lakásom különös illatfelhőben úszik... D. VARGA MÁRTA ) Az albán zsák rejtélye Ä filozofikus gyógynövényes, aki mellesleg kísérletezget is A bátai iskolások
