Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)
1990-12-31 / 227. szám
6 - TOLNATÁJ 1990. december 30. Vörösmarty Mihály: Újesztendei szép kívánság Kormosán, de tiszta szívvel, A füst barna fiai Beköszönünk ma hozzátok, Házak boldog urai. És kívánunk és óhajtunk Újnál újabb esztendőt, Szerencsével rakodottat, Nem is egyet, sem kettőt, Hanem igen, igen sokat, Annyit mint a kis világ, Mennyi csillag van az égen, Régi fákon mennyi ág. De talán az is sok volna; Semmiből sem jó a sok; Éljetek míg kedvetek tart, Éljen úri házatok, Míg a szép leány kapós lesz, S kedves a bor és kenyér, Míg szomszédba a magyarnak Nem kell futni ezekért, Míg szivetek, mint a gyertya Oly vidáman égdegel, S szemetekben az örömtűz, És az erő nem hal el; - . Majd ha egykor kürtőtökben A pók szövi hálóját, S vendég hagyta házatokból Füst nem ontja fel magát, Majd ha nem lesz mit vakarni Sem odafenn, sem alúl, S a korommal a vígság is Mindörökre elvonul, Akkor még ki kérdi többé, Hány meg hány hét a világ? Jobb feküdjék a gödörbe, És takarja el magát. De az Isten ójon attól! - Éljen a szent vigaság, Ezt óhajtja a Földvári Tűzkármentő Társaság. Drescher J. Attila versei (Fel)jelentés 1990-ből Felemeltük a fejünket - Nem emelték a bérünket Megemelkedtek az árak Szidalmaztuk az anyákat Felszökött a vérnyomásunk Megszökött sok diplomásunk Koalíciós az élet Kibírtunk egy békeévet A bálabontó dala Angelikának Kiskarácsony nagykarácsony álmok lógtak a padláson csupa becsvágy semmi érdek pénzveréshez én nem értek Itt a bála hol a bála kinek mindegy vegye máma Tévelyegtem negyven évet de nincs bennem szégyenérzet kidobálom megcsalt múltam kopott göncök mind meguntam Itt a bála hol a bála kinek mindegy vegye máma Bála bála áll a bál ma Itt a dollár friss a márka (s bibe is jut ha van porzó felejtésre ott a korzó) Kinek mindegy tegye máma Ott a bála hol a hála Mellékdal: Sok az UFÓ rumlik kélnek ereszd szélnek az igéket művelgesd kis gazdaságod sci-fi de szép volt az álmod (1990) írás közben (Oroszlánok Velencében.) Mostanában több barátom járt Velencében; izgatottan indultak el s azzal a reménységgel érkeztek vissza, hogy rövidesen újra láthatják ezt & kivételes várost. Elmesélték kalandjaikat, fényképeket mutattak, bennem is emlékeket ébresztve. Nekünk, magyaroknak, külön is van okunka meghatódásra, már történelmünk kezdetén felbukkan a tengerből. Később Zrínyi járt itt, Bethlen Miklós, s Babits, felesége le is fotografálta a Doge-palota előtt. Velencébe, mondják a régiek, a tenger felől kell érkezni, de a mai utasnak erre nincs módja, legtöbbször autóbusszal zötykölődik, ami a Piazzale Romáig viszi s autók erdején kell átnyomulnia, míg eléri a vaporettót. De a késleltetett csoda is megteszi a magáét, s az egy-két napos gyorsított túra is bőven kínálja az emléket, pedig Velence hosz- szabb időt kíván az utazótól, mert ebben a városban minden fontos, az is, ami az első napokban fel sem tűnik. Például az oroszlánok. Többször jártam a nemes városban, őgyeleg- tem a képeslapokról ismert tereken, bolyongtam a szigeteken és elhagyott negyedekben, amiket nem zárnak el az idegen elől, de nem is kérkednek velük. Mit jelent nekem Velence? Közismert műemlékeket, sötét, fülledt utcákat, zajos tereket, vagy éppen az oroszlánokat. Róluk csak azok szoktak beszélni, akik már otthonosak a városban, tehát elmondom, milyennek láttam őket. Az oroszlánokat Velencében háziállatként tartják. A hagyományjó ezeréves, még abból az időből való, amikor a velenceiek Szent Márkot választották patrónusuknak, akit az oroszlán jelképez. Az időpontot is tudjuk: 828-ban két velencei kalmár, név szerint Buon és Rustico elment Alexandriába, s némi borravaló fejében sikerült megszerezniük az evangélista tetemét. Az elszállítás körülményeit inkább a szükség, mint a jó ízlés szabta meg, a szent tetemet ugyanis disznóhús közé csomagolva csempészték ki, amelytől - mint a San Marco egyik mozaikján látható - undorral fordul el a mohamedán őr. Márkkal együtt az oroszlán is Velencébe került, szárnyakat kapott, s a legszebb és leghatalmasabb város, miként Petrarca nevezte, jelképe és oltalmazója lett. Aki a tenger felől érkezik, hatalmas oszlop tetején pillantja meg a városvédő oroszlánt, igaz ugyan, hogy jobban szemügyre véve inkább vad szörny, rémséges kiméra, ami a tudósok szerint asszír munka, mert a világjáró velenceiek mindent hazavittek, amit értek. A szörny aztán kezük alatt megszelídült, szárnyakat kapott és előlépett oroszlánná. Az évszázadok során oroszlánok népesítették be a várost, mely 1797-ig meg tudta őrizni függetlenségét. De idáig sok minden történt, háborúk dúltak, a történelem megtépázta az Adria királynőjének uralmát, a város kalmárok és gyanús erkölcsű lányok vadászterülete lett, az oroszlánok azonban minderről nem vettek tudomást Templomok falába faragták be őket, házak kerítésére ültették vagy a tenyérnyi kertekbe, afféle házőrzőnek, s ma is oly gőgösen néznek el az utas feje fölött, mint a város fénykorában. Pedig egyik-másik megkopott, jó néhányuk mészkőfarkát leharapta az idő, de a vedlett oroszlánok is megőrizték nyugalmukat és előkelőségüket. Mint a régi urakásatag írók regényeiben, „hanyag eleganciával” állják a változó idők divatját, az sem érdekli őket, ha fityegőként látják viszont magukat kulcstartókon. Már mindent láttak, nem érheti őket meglepetés, s gőgjük azt sem engedi meg, hogy nyelvet öltsenek a neveletlen utasra vagy netán, uram bocsáss, szamárfület mutassanak neki. Néha a távoli, kelekótya rokonra gondolnak, aki azt állítja magáról, hogy az állatok királya, de tudják, hogy ez múló dicsőség, mint minden hatalom és pompa. Velence oroszlánjának lenni! - ez igen, ez már valami, még akkor is, ha sok ezer van belőlük. A távoli rokon csak olvassa Aesopus meséit, épüljön a tanulságból, Velence oroszlánja az idő könyvéből olvas, a történelemből, évszázadokat lapozva át. Aki ezt megérti, azzal a tisztelettel nézi őket, ami a történelemnek kijár. Ha Velencében vagyok, némelyiknek köszönni is szoktam. Olyannal is találkoztam már, amelyik leereszkedett hozzám, alig észrevehetően biccentett. De a legtöbb tovább nézte a tengert, tűnődve, múlhatatlan nyugalommal. CSÁNYI LÁSZLÓ Az ördög Bibliája „Halad a nyelv, akárhogy nyúzzuk.” (Arany János) Nyelvi ígérgetések Kártya Salamon Antal gyárából A sok tízmillió ember szórakozását, tanulását, esetenként megélhetését biztosító játékkártya első alkalommal szerepel Magyarországon átfogó történeti kiállítás anyagaként. Miközben számos országban: például az Egyesült Államokban, Spanyolországban, Németországban, Belgiumban múzeumok specializálódtak a kártyák gyűjtésére és bemutatására, ná- lunktradíciók nélküli mindkét tevékenység. Hogy az első ilyen jellegű hazai kísérlet létrejöhetett, abban nagy szerpe van Gács Rezső, azaz Pénzkártyák Indonéziából, és kínai sakk-kártyák Rodolfo hagyatékának is: a mester kártyagyűjteménye ugyanis az örökösök szándéka szerint a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeumban nyert végleges elhelyezést. Az 1991 júniusáig látogatható időszaki kiállítás izgalmasan vázolja a játékkártyák ezeréves históriáját, amely az emberiség kultúrtörténetének szerves része. A változatos formájú, méretű, díszítésű lapok a látogató számára sokféle információval szolgálnak. Meglehetősen szokatlan nézőpontból ismerkedhetünk meg általa az adott kor technikai fejlettségével, ízlésvilágával, szokásrendszerével, divatjával. Természetesen nem marad közben titokban a képek készítőjének mesterségbeli tudása, fantáziavilága sem. A játékkártyát a szakirodalom kínai találmánynak tartja. A kártya típusú játékok már a 7-8. században megjelentek. Koreában a 9. század óta ismerik az apró, festett, többféle elv szerint csoportosított lapocskákat. A legtöbb kártyatípus őse egyébként Indiából származik. Európai megjelenésükre több magyarázattal is szolgálnak a történészek. A leghihetőbb szerint a keresztes háborúk hazatérő harcosai vagy itáliai kereskedők hozhatták magukkal a Közel-Keletről. A legelső kártyatípusú játékot 1340 körül említik az irodalmi források. A ma is használatos - német, francia, olasz-spanyol - színjelek a 15. századból származnak. Az első nagy kártyafestő műhely Frankfurtban kezdte meg működését 1392-ben. A tárlat egyik érdekes fejezete vázolja az erotikus játékkártyák történetét is. A legelső, legfeljebb merésznek minősíthető rajzok a 16. századtól jelennek meg, ám csak nagyon elvétve, mert 1940-ig igen szigorúak a gyártás előírásai, szinte lehetetlen azokat kijátszani. AII. világháború után a hölgyek für- dőruhós, majd fürdőruha nélküli fotói, rajzai indulnak hódító útjukra, hogy aztán a szexüzlet áldozatai legyenek. Színes összeállítást láthatunk gyermek- és tanulókártyákból is, amelyek a 18. századtól terjedtek el. Jellemző típusaik: a nyelvtani, földrajzi, asztrológiai és irodalmi kártyák voltak. A rendkívül bő választék és az újkeletüség miatt a gyűjtők és a kutatók csakis a legrégibb gyermekkártyák ritkaságait keresik. A kártyatörténetben mindenképpen említést érdemelnek a manapság újra divatos jóskártyák. Eleinte, a 15. században a hagyományos kártyákat használták jövendölésre, s csak a 17. századtól jelentek meg a kifejezetten erre a célra készített lapok. A játékkártyák hazai története a 15. században kezdődik, amikor a főúri udvarok divatjává vált. Nem tudja viszont az utókor, hogy milyen kártyával milyen játékokat játszottak. A legrégibb tárgyi emlék 1568-ból, Gyulafahérvárról származik. A 18. század közepéig csak Budán gyártanak játékkártyát. A 19. századtól találunk olyan sorozatokat, amelyeket művészek - Markó Ferenc, Tormássy, Baer et Schmid - metszettek fába, acélba. A múlt század második felében már komoly konkurenciaharcot vívnak egymással a legjelentősebb pesti és bécsi kártyagyártók. E kis műhelyek azonban nem sokáig állják a versenyt az új, mechanikus berendezésekkel elérhető minőséggel: Bécsben Piatnik Nándor, Pesten az Első Magyar Kártyagyári Részvénytársaságot létrehozó gyárosok uralják ezt a terepet. A 20. század elején kizárólag a Piatnik család birtokában van a kártyakészítés, és kitűnő üzletpolitikájuk eredményeként az 1950-ben bekövetkező államosításig megtartják egyeduralmukat. Hátrahagyott gyárukban a Játékkártyagyár és Nyomda Nemzeti Vállalat működött. A játékkártya történetét, a különféle típusok bemutatását célzó anyag, ha a teljességhez nem is, de arra mindenképpen elegendő, hogy keresztmetszetét nyújtsa e játékeszköznek. Titkára persze egyáltalán nem biztos, hogy fény derül, hisz tudjuk jól, tiltás, átok és égetés sem árthatott népszerűségének. KÁROLYI JÚLIA „Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó” - hallom szinte a közmondást gyermekkoromból. Néha azonban kényszerűen is eszembe jut ez a régi bölcsesség, főleg ha nyelvi ígéretekkel találkozom. A Mai Nap egyik novemberi számában az újságírónő - kedvet akarván csinálni az általa írott cikkhez - azt írja bevezetőjében: „Történt pedig, hogy egy szegény parasztlegény szenvedélyes szerelemre gyúlt egy nagy hatalmú és gazdag férfiú egyetlen leánygyermeke iránt”. A modern meséből kiderül, hogy megismerkedésük pillanatában már a Moszkvai Állami Egyetemen dolgozó „ nagy tudású atomfizikus” a férfi. Emellett talán parasztlegény is? Nem az, ahogy később kiderül, ukrajnai „paraszti sorban tengődő zsidók gyermeke, aki briliáns eszének és kitartásának köszönhetően küzdötte föl magát a diplomások közé”. Ennyiből is világos, hogy a szegény parasztlegény valószínűleg egy percig sem volt az, aminek nevezték, hanem csupán származása volt szegényparaszti. Ám ahogy ez a szó más politikai időszakot idéz, az is eszünkbe juthat, ahogyan húszharminc év pártvezetői beosztás után is munkásként, parasztként könyveltek el valakit - a statisztika miatt... Ugyancsak a fenti újságban találtam a következő hirdetést: „Ilyen még nem volt! Most mindent részletre vásárolhat valamennyi budapesti, továbbá salgótarjáni és pásztói boltunkban, haazárukösz- szértéke meghaladja az 5000 Ft- ot”. Mivel nem mentem el az említett boltokba, máig sem tudom, mit szerettek volna tudatni velem. Lehet, hogy ezek a boltok olyan üresek, amelyekben összesen nincs ötezer forintnyi áru? Aligha, pedig a szöveg ezt is jelentheti. Az is nehezen elképzelhető, hogy mindegyik boltban veszek ezt-azt, végül ösz- szejön a mondott summa, akkor aztán megkapom a részletet. Számtalan variáció létezik még, amíg megtaláljuk a (talán) helyes változatot, s vele valóra válik egy nyelvi ígéret. Még mindig ennél a lapnál maradva azt találom az egyik cikk elején: „A kerek képű, tizenéves cigány fiú egy pillanat alatt meggyőzött...”. Három mondattal arrébb jő egy újabb, ezúttal már körmönfontabb életkor-meghatározás: „Nemigen lehet csodálkozni, hogy Góman László, akit tizenhatnál többre senki sem tartana, holott már húszesztendős...". Eddig úgy tudtam, aki már húsz esztendős, az nem lehet tizenéves, tehát a megígért tizenéves három mondat alatt felnőtt. Ezek után, ha senki nem is, de valaki bizonyára tartaná őt annyinak amennyi, vagy annak, ami. Akárcsak a Kossuth Rádió november 30-kai adásában a hírekben szereplő nyelvi ígéretben azt a két politikust, akik így kerültek egy kalap alá: „A küldöttséget mindkét részről egy külügyminisztériumi osztályvezető, illetve egy osztályvezető-helyettes vezeti”. Ha igaz a hír, akkor ketten-ketten vezetik a küldöttségeket, hiszen a kiemelt kifejezés ezt jelentené. Pedig nem erről van szó, csupán arról, hogy a küldöttségek azonos szintűek voltak, ám vezetőik beosztása csak majdnem azonos volt. Még egy példa erejéig a Mai Napnál maradva, azt olvashatták az érdeklődők a lap első oldalán: „az Újpest továbbra is szerencsét- lenkedik". Ez az értelmező szótár szerint azt jelenti gúnyosan: ’nagyon ügyetlenül vagy bántóan ostoba módon viselkedik’. Ezzel szemben a csapat döntetlent játszott. Igaz ugyan, hogy tavaly bajnok volt, de hol van már a tavalyi hó? A be nem váltott (bár nem nyelvi) ígéretek között... DR. TÖTTŐS GÁBOR Lipcsében készült kártyák 1818-ból
