Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)

1990-12-31 / 227. szám

1990. december 30. TOLNATÁJ - 7 A könyvtár otthona kívülről Könyvtáraink kincsei A keszthelyi Helikon Könyvtár Magyarországon hosszú évtize­dekig csak kárhoztató hangnem­ben volt szabad írni az arisztokra­tákról. Ahol csak lehetett, még Széchenyi Istvántól és Wesselényi Miklóstól is elspóroltuk grófi, illetve bárói rangjukat. A Festeticsekről pedig senki nem beszélt, noha há­rom évszázad alatt a magyar had­történelem, a kulturális élet, a me­zőgazdaság és állattenyésztés fej­lesztésének kiváló alakjait adták. Az előbb grófi, majd hercegi rang­ra emelkedett horvát eredetű csa­lád elmagyarosodott, ami éppen­séggel nem volt jellemző az elmúlt századok arisztokráciájára. Kastélynak nevezett palotájuk óriási épületének tört része ma múzeum, illetve muzeális értékű könyvtár, mely utóbbiról majd alább következik néhány sor. Ez Keszthely legfontosabb műemléke (a vártemplom mellett) és idegen- forgalmi nevezetessége. Festetics Kristóf emeltette, aki birtokai köz­pontjának, Keszthelynek már 1754-ben gyógyszertárat adott, két évre rá orvost szerződtetett, majd kórházat alapított. Fia, Pál, gimnáziumot létesített. Később a Legnagyobb Magyar apjának, a la­punkban már bemutatott Széché­nyi Könyvtárat alapító Ferenc gróf­nak apósa lett. Az ő György fia a család legnagyobb alakja, Európa első mezőgazdasági főiskolájának- a mai egyetem ősének - megala­pítója, a Helikon-ünnepségek ren­dezője, a menetrendszerű balatoni hajózás megteremtője. Nem a főúri család történetével akarjuk megis­mertetni az olvasót, így róluk még csak annyit, hogy az utolsó előtti földesúr 1908-ban 4000 család­nak 20 ezer holdat parcellázott föl:- a kivándorlási kényszer csök­kentése érdekében. Bár a maga korában páratlan gesztus volt, azóta se emlegetik, még a kiván­dorlási szakirodalomban sem. A Keszthelyre látogató a mú­zeumba és ezen belül a könyvtár­ba a főbejárat kapualjától balra jut be. 50 forintért, csoportosan, ide­genvezetővel és fegyveres va­gyonőrök diszkrét felügyelete mel­lett. Az előbbiek meghallgatása helyett tanácsosabb vásárolni egy útmutatót, mert a vezetés gyatra. Ismert közbiztonsági viszonyaink mellett a fegyveres őrség teljes­séggel indokolt, hiszen van a gyűj­teményben műtárgy, melynek egyetlen (!) darabjának hivatalo­san becsült értéke 1 millió svájci frank. Ettől függetlenül a kastély legnagyobb értéke a könyvtár és nagyterme a legszebb része is. Ez hazánk egyetlen - szinte csoda formán - érintetlenül megmaradt főúri magánkönyvtára. Mellékesen annak is bizonyítéka, hogy az arisztokrácia nemcsak vadászattal foglalkozott. Ma könyv- és folyóirat-állomá­nya több, mint 86 ezer kötet. 119 kéziratot és 4 ősnyomtatványt is őriznek itt. Mindez csak tudomá­A pazar faburkolatú nagyterem nyos kutatók részére hozzáférhe­tő. Külön kutatóterme van. Koráb­ban - a Georgikon alapítása idején - a főiskola tanárai és diákjai szá­mára látogatható volt. A Festeticsek annyira fontosnak érezték, hogy már a kastélyt építte­tő Festetics Kristóf is az elidegenít­hetetlen hitbizotmány részévé tet­te. Ö korábbi udvarházaiból hor- datta ide a jogi, politikai, történeti és földrajzi tárgyú műveket. Fia, Pál a hírlaptár alapjait vetette meg. Megszerezte Diderot máig meglé­vő és ma már kincset érő Nagy En­ciklopédiáját és rengeteget költött a könyvek köttetésére. Az 1765-ös első katalógus egyébként 600 mű­vet tartalmaz, mely számot talán érdemes egybevetni a fentivel. A gyűjtés szempontjait Pál gróf fek­tette le. Eszerint az I. csoportban bölcseleti, történeti és moralista műveket, a II.-ba klasszikus irodal­mat, matematikát és fizikát vásá­roltatott. A lll.-ba a hadművészet és a térképtár került, míg a IV.-be min­den magyar vonatkozású, ideértve a hazai szerzők tudományos és szépirodalmi munkáit is. Ö alkal­mazta az első főállású könyvtárost 1770-ben, Kozits Pál személyében. A következő Festetics 1799 és 1801 közt, még (?) mai szemmel is káprázatos gyorsasággal felépí­tette a gyönyörű könyvtári termet. Belső berendezését egy azóta el­feledett nagy művészre, bizonyos Kerbl Jánosra bízta, aki Keszthe­lyen volt asztalosmester. Ez az előbb említett „következő" Feste­tics a főiskola alapítója volt, aki ki­dolgozta a használat és kezelés szabályait, egészen a tűzvédele­mig bezáróan. Ö és László fia egyaránt kiterjedt ügynökhálózat­tal gyarapíttatták az állományt, melynek feladata Európa-szerte a legújabb irodalom felkutatása és beszerzése volt. A fejlődés szinte sosem folya­matos. Itt is rövid stagnálás követ­kezett, majd a mai olvasó számára kissé furcsa nevű II. Tasziló herceg idején ismét hatalmas fejlődés. Párkányi Józseffel elkészíttette 1887 és 1890 között a ma is hasz­nálatban lévő cédulakatalógust. 1936-tól a II. világháború végéig dr. Klempa Károly volt a könyvtár ve­zetője, az első, aki cikkekben és ta­nulmányokban dolgozta fel annak értékeit, nyugodtan mondhatjuk, hogy kincseit. Kincseknek a hábo­rú ritkán tesz jót, a harcok során a kastély legnagyobb részét kifosz­tották. A helyi vezető szerint a könyvtárat azért nem, mert a sze­mélyzet nemcsak vigyázva őrizte, hanem részben el is falazta. Csök­kentette viszont az állományt az, hogy az 1948-as államosítás után az új gazda, az Országos Széché­nyi Könyvtár nagyon sok könyvet, folyóiratot, zeneművet, térképet, metszetet és kéziratot vitetett a fő­városba. Ezért maradt Keszthe­lyen, mint jeleztük, a korábbi 1456 Részlet a kisteremből kéziratból csak 119, a 48 ősnyom­tatványból pedig nem több, mint 4. Mindez, amin az olvasó idáig re­mélhetőleg átfutott, csak szűkre szabott ismeretterjesztés óhajtott lenni. Segítő azoknak, akik a zsú­folt nyári idényben, vagy - amiként mi tettük - télen a csak gyérszámú ődöngő turistával terhes Keszthe­lyen megfordul. A laikus látogató­nak a könyvtár elsősorban látvány, annak viszont csodálatos. Köny­veinek kötése, harmonikus elren­dezése, a belső tér és a berende­zés magas művészi színvonala egyaránt. Leginkább még a könyv- borításos titkos ajtóval is ellátott ki­sebb teremben; a mezőgazdasági munkák gyűjteményében, melyet az utolsó földesúr, György herceg 1938-ban készíttetett; érezzük, hogy az egy tudós arisztokrata dolgozószobájául is szolgált. Az ő fia, a hercegi család ma élő feje, tu­lajdonképpen nincs messze Keszthelytől és ha netán ellátogat ide - ami kétséges - újjá varázsol­va láthatja régi gyermekszobáját. Az illető jelenleg Bécsben bank- igazgató. ORDAS IVÁN „Lázképek”, mítoszok, dokumentumok - Petőfiről Beszélgetés Ratzky Rita irodalomtörténésszel A Petőfi Irodalmi Múzeumban Petőfi és kora címmel március óta új állandó kiállítás látható. Az érdeklődők ezzel együtt két időszaki kiállítást is megte­kinthetnek. Az egyik egy olyan ásatást mutat be, amely nagy sajtóvisszhangja révén került az érdeklődés középpontjába. Az Ásatás Barguzinban fotókiállítás, amelyet Szabó Géza régész rendezett, az egyik leghitelesebb forrás, a helyszínen készült felvételek alapján mutatja be a Barguzinban történteket. A másik időszaki kiállítás - „Lázképek”, mítoszok, dokumentu­mok - a „Petöfi-keresés” és a „Petőfi-sírkutatás” történetének vázlatát nyújtja - dokumentumok és újságcikkek alapján. E kiállítás rendezőjével, Ratzky Rita irodalomtörténésszel, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársával beszélgettünk - a kiállí­tásról, Petőfiről, s a Petőfi-kutatásról. I- Nem szokványos eset, hogy egy állandó kiállítással együtt időszaki kiállítások is nyílnak...- Valóban, de mostanában a Petőfi-kutatás néhány kérdése reflektorfénybe került. A „szibé- riai Petőfi-legenda” újabb hajtá­sa körüli vitában nekünk is véle­ményt kellett mondani. A mú­zeum egyes kutatói megtették már ezt korábban is, de maga az intézmény még nem. Erre a kiállításra azért is szük­ség volt, hogy tájékoztassuk a közvéleményt, az általános és középiskolai tanárokat, tanuló­kat, hiszen a sajtóban számtalan egymásnak ellentmondó véle­mény kapott helyet. I- Úgy tudom, ez a kiállítás elég rövid idő alatt született meg. Ön azonban már régóta foglalkozik a témával. Mióta is?- Közel 15 éve kutatom a költő életrajzát és életművét. Az új Petőfi kritikai kiadás egyik sajtó alá ren­dezője vagyok. Az 1844-45-ben irt versekhez készítek jegyzeteket. Saját kutatási területem azonban ennél jóval szélesebb: ízlés- és mentalitástörténeti változások Pe­tőfi szerelmes verseiben. I- Tehát, amivel jelenleg fog­lalkozik, az egy filológiai jellegű munka...- Engem mindig a pontos ada­tokon nyugvó, verseken, illetve életrajzi adatokon alapuló filoló­giai munka érdekelt. De úgy érez­tem, ebben a kérdésben nekem is fel kell vennem a kesztyűt. ■ - S mi az Ön véleménye?- Én úgy gondolom, hogy Pető­fi meghalt 1849. július 31-én a se­gesvári ütközetben. Elfogadom Lengyel József visszaemlékezé­sét, elfogadom Heydte csata utá­ni leírását. Ök ketten 700 m kü­lönbséggel látták utoljára a költőt - az egyik élve, a másik halva. Fe­lesége és legközelebbi barátai - köztük Egressy Gábor, Arany Já­nos - keresni kezdték. De keres­ni kezték a katonatársak, s tábor­noka, Bem apó is. S mivel nem volt semmi biztos hír, legendák születtek... A kamarakiállításon azt próbáltam bemutatni, hogy mit gondoltak a barátok, a kortár­sak, a szaktudósok, az újságírók és az amatőrök Petőfi haláláról az elmúlt 140 évben. Í- Akkor a kiállítás címe - „Lázképek”, mítoszok, doku­I mentumok - ezen gondolatok csoportosítására, esetleg mi­nősítésére is utal?- Feltétlen. A „lázképek” kifeje­zés Illyés Gyulától származik, mint a kiállítás mottója is. „Mond­hatjátok az édesanyának, hogy legkedvesebb fia valahol messze meghalt. Nem hiszi el. S ha eszé­vel nagysokára beletörődik is, szívében az első ellenkező hírre, a legképtelenebbre is fölébred a remény." A magyar nép számára Petőfi és Kossuth egy jobb élet lehető­ségét, a szabadság megtestesült szimbólumát jelentette. A nép Kossuthot is visszavárta. Róla is születtek legendák: sereget gyűjt, ekkor meg ekkor vissza­jön... Ezek a legendák az akkori politikai helyzettel teljes mérték­ben ellentétesek voltak, de a ma­gyar népet ez nem érdekelte. Petőfi eltűnése után csalók és szélhámosok is kihasználták a helyzetet. Voltak „ál-Petőfik”, akik egy-egy vacsora, többna­pos vagy hetes ellátás reményé­ben járták az országot. S jöttek a hírrel: ráismertek, bújtatták, etet­ték, átjuttatták a határon... Amikor a londoni emigárció egyik tagja, Teleki Sándor anyó­sa köréből is érkeztek olyan hí­rek, hogy Petőfi él, Londonban van, s ott adtak neki pénzt, a bé­csi kamarilla vizsgálatot indított. Addig nem nagyon firtatták, hogy meghalt-e a költő, de egy diplo­máciai hírnek utána kellett nézni. Kérdésessé vált számunkra Szendrey Júlia házasságának törvényessége is. Ez már átvezet a dokumentu­mokhoz, amelyek közül az egyik legfontosabb August von Heydte báró jelentése. Heydte adatai nyomán egy temesvári újságíró cikket jelentetett meg 1877-ben, de ezek az adatok igazán publi- kussá csak 1930-ban váltak, te­hát meglehetősen későn. Van egy időszak, amikor nem a doku­mentumok, hanem a remények, a rémálmok kerültek előtérbe.- Egy érdekes plakátra let­tem figyelmes a kiállításon. Pe­tőfi azt mutatja: „Szavazz az 1- es listára, a kommunistákra!” Ez is arra utal, hogy Petőfi érté­kelése mindig szoros kapcso­latban volt a pillanatnyi politikai helyzettel...- Teljesen igaza van. Már az el­múlt 5-6 évben is más került elő­térbe az életmű üzenetéből, mint korábban. Az ember benne él egy korban. Elfogadja annak já­tékszabályait - amennyire erköl­csi érzéke ezt lehetővé teszi. S nem igazán veszi észre, hogy en­nek a kornak megfelelően gon­dolkodik. 1849 után a liberalizmus külön­böző válfajai a saját képükre és hasonlatosságukra alakították az életművet. Sajnos az 1945 utáni helyzetről sem mondhatunk mást. Külön is foglalkoztam ezzel a témával: a Petőfi-kép a magyar sajtóban 1945-49 között. Az de­rült ki, hogy minden párt, minden mozgalom megtalálta saját mon­danivalójának igazolását Petőfi­ben, mint ahogy később is. Ugyanakkor az 1945 után vég­zett kutatások nagyon sok min­dent előhoztak a Petőfi-életmű- ből, amit a korábbi időszakok egyszerűen nem vettek észre, vagy elmostak. A Petőfi-életmű- ben igenis vannak utópista szo­cialista gondolatokat visszhang­zó versek. Petőfi sok olyat is tu­dott, ami koránál, tehát egy pol­gári, vagy jó esetben egy polgári demokratikus eszmekörnél távo­labbra mutatott. Több nyelven ol­vasott, eljutottak' hozzá korának legújabb áramlatai. Ezt azonban nem szabad abszolutizálni. Nem szabad Petőfiből „korán jött for­radalmárt" csinálni, amire a kor­hangulat időnként predesztinálta a kutatókat. I- S nemcsak a kutatókat, de bizonyos mértékben az iskolai oktatást is. Milyennek látja Ön a Petöfi-életmű és a fiatalok vi­szonyát?- Petőfi életművétől a fiatalokat az taszítja, hogy mindig a forra­dalmi versekről esik szó - az ün­nepélyeken, az általános iskolá­ban, a középiskolában egyaránt. A gondolkodó, a vívódó Petőfi so­káig háttérbe szorult. Pedig egy fantasztikus életműről van szó, amelyet egy nagyon fiatal ember alkotott, s amely sajnos nagyon korán lezárult. Számomra nagyon érdekes Petőfinek, mint értelmiséginek a szerepe a forradalmi mozgalom­ban. Néhány napig vezető szere­pet töltött be, de utána ellenzéki pozícióba kényszerült, eszméi háttérbe szorultak. Polgári de­mokratikus vagy még annál is ra­dikálisabb gondolatai egy polgá­ri forradalmat megvalósítani lát­szó Magyarországon nem voltak aktuálisak. Nem is tudom elkép­zelni, hogy mit csinált volna 1849 után...- Ismét a kritikus évszámnál tartunk. Úgy tudom, hogy a Pe­tőfi haláláról szóló ismereteink jórészt Dienes András ötvenes évekbeli kutatásain alapulnak. Foglalkozott-e azóta valaki ha­sonló mélységben e kérdéssel?- A szakma lényegében elfo­gadja azt, amit Dienes András e kérdésről az ötvenes évek vé­gén született monográfiájában mond. Dienes hadtörténész volt, napi politikai fordulatok nem be­folyásolták kutatómunkájában. Az ő munkájához hasonló színvo­nalú írás azóta erről a kérdésről nem született.- S Mezősi Károly tanulmá­nyai? Öt ritkábban említik, nem is nagyon hivatkoznak rá, pedig munkáiból úgy tűnik, nagy lel­kesedéssel és alapossággal folytatta kutatásait...- A Petőfi-kutatásban külön­böző irányzatok vannak. Van egyrészt a filológia, ami nagyon fontos. Ez az, ami esetleg meg­marad. Adatokat gyűjt a költő verseire vonatkozóan. Mindig egy kicsit problémás az a filoló­gia, amelyik megáll itt. Az én el­képzelésem szerint az az ideális kutató, aki hatalmas filológiai fel- vértezettséggel rendelkezik, és utána érvényeset tud mondani az életműről is. Ez nem mindig ala­kul így. Volt sok kutató, aki meg­rekedt egy-egy részterületnél. Kicsit félre vitték az adatok, ér­deklődése vagy tehetsége arra predesztinálta, hogy csak egy- egy kérdésről mondjon fontosat, maradandót. Ez is jó dolog, de tudnia kell azt, hogy bármennyire is érdekes vitatkozni arról, hogy hol született Petőfi és hol járt iskolába, hol és mikor halt meg, nem szabad elfe­lejteni, hogy mindez az életműért van. Hogy az életművet jobban megértsük és továbbadhassuk. Az a lényeges, hogy Petőfi a saját életművével hasson végre. ■ - Köszönöm a beszélgetést! NAGY JANKA TEODÓRA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents