Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)
1990-12-31 / 227. szám
1990. december 30. NÉPÚJSÁG 3 Önkormányzatok örömei és gondjai: Bonyhádvarasd újjászületése (Folytatás az 1. oldalról.) A helybeliek félreszoritottaknak, amolyan másodosztályú állampolgároknak érezték magukat. Az iskolát teljes egészében elvitték Tevéire és 63 gyereknek mindmáig nem öröm a buszozás. A szociális étkeztetést se tudták kikönyörögni maguknak, míg végre megoldották 9 személy ellátását az óvoda konyhájáról.- Első és legfontosabb tervünk az iskola visszahozatala - mondotta Csaba Józsefné. - Ha lenne hova? A régi iskolát ugyanis lebontották. így az az elképzelés, hogy 1991 szeptemberében az első I. osztály az óvoda egyik termében kezd majd. 1992-ben két osztály tanulói járnak majd egy terembe és utána tán-tán javul majd annyira a helyzet, hogy elkezdhetik az új iskola építését „a kultúr” udvarán. Az új községi szakgárda minden lesz, csak nem túlzott. Körjegyzőség Kisdorogon lesz. A már említett módon tiszteletdíjas Csabáné mellé egy pénzügyes és egy 4 órás foglalkoztatású adminisztrátor kerül majd. Földrajzilag ugyanoda, ahol az egykori községháza volt, a postával közös épületben, ami egyelőre minden, csak nem szívderítő látvány. Majd fokozatosan lesz az, hisz előreláthatólag a kis faluban 7 millió forinttal kell gazdálkodni. Ami csak számjegyekkel leírva nagy összeg, mert sok mögötte a nulla... A részben hadikfalvi székely, részben őslakos német ajkú falu egyébként életképes. Munkát Bonyhád és a jól működő teveli termelőszövetkezet ad. Szép számú új ház épült és van épülőben. A messze környék egyik legízlésesebb lakóházát, Nagy József tulajdonát éppúgy lefényképeztük, mint ellenpéldaként a december 27-én még régi táblát hordott, az újjászülető község újjászületésre váró közigazgatási központját is. (ORDAS) Jönnek az oroszok? Menekültáradat fenyegeti Kelet-Európát (Folytatás az 1. oldalról.) Márpedig az éhezés, a káosz, a hetven év csődje elől futó szovjetek bizonyára nem állnak meg Magyarországon. Ha módjuk van rá, továbbmennek Ausztriába, vagy még inkább a menekültek Mekkájának számító Németországba. Csakhogy az osztrákok méreteik, a németek pedig saját egyesülési gondjaik miatt képtelenek lennének befogadni ennyi menekültet. Szinte elkerülhetetlen, hogy a határokat lezárják előttük. Ha a volt szocialista országok ezt nem tudják megtenni, akkor megteszik a gazdag nyugat-európaiak. Ez új „vasfüggönyt” jelentene, amit a nyugat-európai közvélemény ma még határozottan elítél. Mint a The Economist írja ezzel kapcsolatban: „A nyugati kormányok évtizedeken át azt prédikálták a Szovjetuniónak, hogy engedje ki az embereket, most viszont mégsem kérnek belőlük, habár arra kellene törekedniük, hogy legalább a legérdemesebbek közül minél többet szívesen fogadjanak. Ez megköveteli a terhek megosztását az Európai Közösségen belül.” Mindez persze meglehetősen általános megfogalmazás. A nyugat-európai közvélemény ma még csak borzong annak a veszélynek a hallatán, amit az ösz- szeomló keleti birodalom számukra jelenthet. Mi sajnos már most a bőrünkön érezzük a kiszáradó olajvezetékek, a széthulló kereskedelmi kapcsolatok pusztító hatását. Lehet, hogy hamarosan újabb csapás éri ezt a régiót? Ahogy a The Economist cikkének címe fogalmaz, immár nem is kérdőjellel, hanem kijelentésként: Jönnek az oroszok. P. É. con eladjon három és fél milliót, itt ugyanis a dollárért a dinár kilencszeresét adják. A fiúnak így nem csupán annyi pénzt sikerült szereznie, amellyel megvehette a húskombinátot hanem még maradt is húszmillió dollárja. 1989 februárjában magas rangú kuvaiti küldöttség érkezett Bagdadba, Adnán hadügyminiszter bizalmasan közölte a kuvaitiakkal, hogy halálos veszélyben van. Többé nem intézheti a fegyvervásárlásokat, mondta, kapcsolatai a katonai hírszerzéssel megszakadtak, s a Köz- társasági Gárdának, az elitalakulatnak sem parancsolhat Két hónappal később a hadügyminiszter egy helikopterbalesetben vesztette életét. Ezzel kapcsolatban helyénvaló megismételnünk, hogy Adnán Szad- dám Húszéin unokaöccse volt, nagybátyjának és nevelőapjának, Kairalláh Tulfának a fia, a diktátor gyermekkori barátja, továbbá a sógora is. Szaddám senkiben sem bízik. Mindazok, akik régebbről és jól ismerik, tisztában vannak ezzel a beteges bizalmatlansággal. Hoszni Mubárak egyiptomi elnök egy alkalommal azt mondta róla, hogy „pszichopata”. A szaúdiak is „elmehábo- rodottként” emlegetik. Valahányszor Szaddám külföldre utazik - s ez igen ritkán történik meg - s a diktátor jószerivel csak arab országokba látogat, mindig gondoskodik róla, hogy élelmiszereit és ételkóstolóját magával vigye. A diktátor mindenhová magával hurcolja a karosszékét is, nehogy ellenségei mérgezett szöget vagy tűt helyezzenek az ülőkére. Mielőtt helyet foglalna, egy bizalmi embere behozza a széket, s amint az értekezletnek vége szakad, ismét kiviszi a tárgyalóteremből. 1990 februárjában, az Arab Együttműködési Tanács csúcsértekezletén váratlan áramszünet támadt, kialudtak a lámpák. Szaddám, gyilkossági kísérlettől tartva, az asztal alá bújt. A jelen levő négy államfő közül egyedül ő vágódott hasra. Szaddám Húszéin hosszú utat járt be élete során, keményen meg kellett küzdenie azért, hogy a csúcsra kerüljön. Nem volt könnyű túlélnie hányattatásait, ehhez ravaszságra és türelemre volt szüksége, valamint elszántságra és arra is, hogy mindent kockára tegyen. Egy gyengébb ember, akiben nincs ennyi becsvágy valószínűleg csirkefogóként és tolvajként végzi. Csakhogy Szaddám sohasem veszítette el önbizalmát sorsának alakításában. Személyisége olyan férfiről vallt, aki uralja a környezetét. Sohasem volt hajlandó bevallani paraszti származását, a legelőkelőbb eredetet mondta magáénak. Képzelt családfáját büszkén fitogtatja az iraki közvélemény előtt. Vérvonalának gyökereit Mohamed prófétáig vezeti vissza. Maga Szaddám Húszéin mondotta: „Az arab dicsőség Irak dicsőségéből ered. A történelem során, valahányszor Irak hatalmassá vált és felvirágzott, ugyanígy felemelkedett az arab nemzet csillaga is. Ezért is fáradozunk azon, hogy Irakot hatalmassá, erőssé, hatékonnyá és fejlett országgá tegyük.” (Vége) i i lÉHfflaVynnÉp Bensőséges ünnepségen köszöntötték munkatársai Pech Józsefet, a Gemenc Volán Vállalat igazgatóját nyugdíjba vonulása alkalmából tegnap - december 29- én - délelőtt. Az igazgató 1955-től dolgozott a vállalatnál. Forgalmistaként kezdte munkáját, majd 22 évig volt forgalmiigazgató-helyet- tes, 1983 óta pedig a vállalat első számú vezetője. Utódjának beiktatására január 3-án kerül sor. Újév táján Tizennyolc éves voltam, amikor megbízhatónak mondott férfiak arra figyelmeztettek, bogy nehéz idők jönnek, de ha kibírjuk, minden jóra fordul. Kezemben az érettségivel ott álltam a sokat emlegetett Élet kapujában, amit fontoskodva nagybetűvel Írtak s zavarban voltam, mert nem tudtam, hogy mihez kezdjek. Már dúlt a háború, de itthon még lehetett reménykedni, bennünket egyelőre nem ért el a szennyes ár. Nem váratott sokáig magára, s ekkor ismét megszólaltak a megbízhatónak mondott férfiak, komolykodva figyelmeztettek, hogy még nehezebb idők jönnek, de majd megvirrad, nem szabad csüggedni. Ezt azonban az urak nem várták meg. Olyan sebesen futottak ki az országból, mintha égő kanócot dugtak volna a fenekükbe, hogy nem sokkal később háborús bűnösként felakasszák őket, s akik az imént azt üvöltötték a fülünkbe, hogy élet vagy halál, most gyáván életükért rimánkodtak. Nem éreztem elégtételt, bár ezek a böllérlegé- nyek engem is halálra kerestek, mert úgy vélték, ha már nem lettem hősi halott, akkor ők végeznek velem. Most új urak mondták, hogy a nehéz idők után majd felvirrad, s erre volt némi remény, de egyszerre fordult a csillagok állása. Azokból, akik megpróbálták eltakarítani a romokat, máról holnapra ellenség lett s rendre felakasztották őket. A tegnapelőtti nyilasok egyszerre mint pártaktivisták kevélyked- tek, egy kövér, mérges elvtárs bizonyos tyúkról böl- cselkedett, ami ha nem ma, akkor holnap, de legkésőbb a következő ötéves tervben aranytojást fog tojni, addig is az elvtársak egymást akasztották, kitartóan és fáradhatatlanul. Új csillagkép dereng az égen, nemzetiszín zászlókat lobogtat az őszi szél, de késik a hajnal, a történelem kezd visszataszítóan sematikus lenni, mert megint akasztófákat ácsolnak, lankadatlan buzgalommal. Történelem? Az, bár minden nélkülünk történik, ellenünkre. Rögeszmék máglyatüzénél kerestük az utat, pedig ha megleljük, akkor sem vezet sehova. Végletek között éltünk, aki nem hódolt be, megpróbált kitérni a mániákusan ismételt jelszavak elől s Európát szólította, az idők felett álló földrészt, ami a görögökben, Danteban, Shakespeare-ben öltött testet, de az is ábránd volt, a jelen a szellemet is szétzilálta, a politikai érdek elfedte azt, amiben érdemes volt hinni. S amikor végre átléphettünk a vérebekkel őrzött határon, a hajdani peregrinus diákok áhítatával róttuk Róma vagy Siena köveit, pedig ott csak toprongyos turistát láttak bennünk, akinek be kell érnie a legolcsóbb kvártéllyal s ha ott éri a dél, a Szent Péter-templom lépcsőjén tarisznyájából ebédel. Vendégek voltunk Európában s vendégek voltunk itthon is, vagy még azok sem, gyanús idegenek. A történelem tragédiája vagy fintora, hogy a legendás hősök helyét hitvány himpellérek foglalták el, silány sintérlegények hazudoztak s ebben a távlatban már annak sincs jelentősége, hogy Bár- dossy, Imrédy sima modorú gyilkos volt-e vagy közveszélyes őrült, mint Szálasi. Mikszáth, miközben rendelt még egy adag disznótorost, kedélyes anekdotákat mondott a tekintetes vármegye balgaságairól, de közben a jellem és tehetség árfolyama egyre csökkent, a tarokkozó urak asztalához hóhérlegények telepedtek, s most már minden megtörténhetett. Szertenézett s nem leié honját a hazában? - nem igaz, mert az üldözött mindig tudta, hol a helye, mit kell tennie, akkor is, amikor sivataggá változott körülötte a föld s látni kellett, hogy testvér testvért, apát fiú elad. A kiszemelt áldozatok ideje jött el, félművelt pecérek szavaltak jogról, kultúráról, derék- ségről, az igazság helyébe jogtalanság lépett, a tehetség helyébe kontárság. S közben évek múltak, visszahozhatatlan évtizedek. Nem tudom, ma hol tartunk. Volt egy nemzedék, amely átment a purgatórium körein, de a mennyeknek még a kapujáig sem jutott el. Zavarban vagyok, mert nálam különbek pusztultak el, de elégtételt sem éreztem, amikor a hitványakat kilökte magából az idő. Sok mindent láttam, de csak a kiszolgáltatottságról tudok tanúskodni. Amikor 1944-ben ásót nyomtak kezembe, mely soha nem fogott fegyvert, a havas alkonyatban rongyolt Horatius-kötetet húztam elő köpönyegem zsebéből s ezt olvastam: Tu ne quaesieris, scire nefas... - ne kérdezt, nem szabad tudnod, milyen sorsot szántak neked az istenek. A decemberi égbolt didergő csillagai közömbösen ragyogtak. Hideg volt, az elhagyott tájat hó borította és félelem. Valami véget ért, nem most, hanem még akkor, amikor Mikszáth újabb adag disznótorost rendelt s elmondta az utolsó anekdotát a tekintetes vármegyéről. Öregapám, aki még ismerte Jókait, tudta, hogy mikor kel fel a császár, akit egyébként ostoba fráternek tartott s ha rajta múlik, a Burgból áthelyezteti Jutásra, őrmesternek. Az én nemzedékemnek ez a bor melletti kedélyeskedés sem maradt meg: A hatalom egyre hitványabb ripőkök kezébe került, s most már az is közömbös, hogy hol volt a mélypont s kinek mit hoz fel mentségére az utókor. A három király ezekben a napokban igyekszik a csillag nyomán Betlehembe. Állok a fagyos erkélyen s vacogva nézem csillagtalan egünket. CSÁNYI LÁSZLÓ Szomszédolás (IV.) Csupaszok és kiszolgáltatottak ezek a házak, védtelenek. Bátran jár köztük ászéi. Tövüknél a kövecses talajjal küszködve, bátortalanul nő a fű is, s csenevész a fa, a bokor. Ha lenne mit, innen messzire lehetne látni. Itt semminek sincs múltja, jelen van csupán, cementhiányos, porló járda- szegély, szürke vakolat. Reggelente elviszik, estére pedig visszahordják ide a kapaszkodóktól erős hangú buszok az itt élőket Gyorsan tűnnek el, ha megérkeztek a kapuk mögé. Dolgozni, élni, tanulni, szórakozni, örömre, vidámságra lelni közösen csak másutt lehet. Itt az egymás mellett, az egymás fölé szuszakolt betonkalitkákban - ha a szomszéd is alszik - csak aludni lehet. Lakótelep. Olyan mint a többi. Csak ez mégis más. Egészen más, mert itt laknak a Szomszédok: az aranyos Lenke néni, a jobb és rosszabb napokat egyaránt látott Bőhm bácsi, Mágelheim doktor úrék és Vágásiék. A legszélső ház első emeleti lakásai az övék (de itt kapott helyet Gábor Gábor kozmetikai szalonja is), Mágelheim Julcsi szobája olyan, minta többi hasonló korúé. A falakon a posztereken rockerek, a polcokon könyvek és csecsebecsék, a fiókokban tanszerek. A hallban ott áll a telefon. Ábel Anita- Hároméves koromban forgattam először. Nem jelent különösebbet, hogy ebben a sorozatban forgatok. Már olyan, mintha iskolába mennék. Az osztálytársaim is elfogadnak így. Különben sem én vagyok az egyetlen híresség az iskolában, mert oda jár Szandi is. Nem vagyunk egymás számára konkurrencia, mert ő egészen más műfajt csinál, mint én. Hogy mi a különbség Ábel Anita és Mágelheim Julcsi között? Hát az, hogy Julcsi sokkal gyerekesebb, mint én. Én gyerekkorom óta mindig felnőttek között vagyok, a barátaim is mind komolyabbak, ezért vagyok kicsit más, mint a többiek. A tévé egyik legnépszerűbb műSik Igor operatőr és Horváth Ádám rendező sora. Mi a titka? Hát az, hogy rokonszenvesek a szereplők, a történet pedig meseszerű. Az emberek olyanok benne, amilyennek valójában szeretnénk őket. Jó lenne, ha ilyen Lenke néni lenne a közértben, a mentőben ilyen lelkiismeretes orvos, a lakóközösség pedig egymásért szuszogna, és jól neveltek lennének a tizenhat évesek, mint Anita. Az Etus az Etus, szókimondó, de a lelke búboskemence, hozzá lehet bújni melegedni. Történet is, valósághoz tapadó, és mese is, szürkeségből kiemelő, elvarázsoló. Még a panelházakra is melegebb tekintettel nézünk, ha falai között élhetnek ilyen aranyos, szeretetre méltó emberek, valamennyiünk szomszédai. Horváth Ádám rendező- Harminchárom év van mögöttem a televízióban, és több mint kétszáz műsor, köztük olyan sorozat is, mint a Zenélő órák ötven adása. A Szomszédok egy műsor a sok közül, de nemcsak az, hiszem, hogy tévés publicisztika. Rengeteg információt gyűjtünk össze, és igyekszünk beledolgozni egy-egy adásba, szeretnénk, ha átélnék az emberek a körülöttük levőt, és azt is - ami lehetne. Olyan érdes, any- nyira morgós a világ, kell a több szeretet, a megértés. Legnagyobb hiány az érző és szerető emberekből van, és ezért szeretném őket megmutatni. Különböző generációk élnek egymás mellett, kell hogy ismerjék és értsék egymást. Úgy írjuk a történeteket, hogy ez egy tévés publicisztika, ha úgy tetszik, ebben a formában új műfaj, amit én büszkén és boldogan vállalok.- Nemcsak ezt a műsort készítem, enyém az Éjféli mise, s majd forgatom Liszt Krisztusát és Seregi balettjét, a Rómeó és Júliát, ez utóbbit januárban. Hogy mi lesz még, azt nem tudom, de a Szomszédok marad biztosan. „...ti mind, mind, Testvéreim, milliók, elhullott magvai egyazon kalásznak, Élők és élni fogók, és mind-mind halni fogók, szeressétek egymást!” - írja a szelíd páto- szú Sárközi György a Szeretet himnuszában. Szükségünk van a szeretetre mert fázunk, mert nyomasztanak lelkűnkben is a betonfalak, de álmodunk. S azt álmodjuk, hogy mégsem olyan borzasztó a világ, ha vannak Szomszédaink! JÓZSA ÁGNES (Vége) Akadozott a gázellátás a megyében Bejelentés érkezett szerkesztőségünkbe, hogy az ünnepek alatt és csütörtökön - december 27-én - a délelőtti órákban nem lehetett gázpalackot cserélni Szekszár- don. Utánanéztünk, miért akadozott a gázellátás? A pincehelyi töltőállomáson elmondták, hogy két műszakban dolgoznak, s a termelés folyamatos. Néhány órás hiányt elképzelhetőnek tartanak - a megnövekedett igények miatt -, de olyan jelzést, hogy napokon át nem lehetett gázhoz jutni, nem kaptak. A Gemenc Volán Tamási Üzemegységének illetékese tájékoztatott bennünket, hogy csütörtökön, december 27-én, kis csúszással indult a szállítás, ezért később lehetett gázhoz jutni. De még aznap feltöltötték a szekszárdi - Keselyű- si úti - és a szőlőhegyi cseretelepeket, és a Szekszárd-külső benzinkútnál lévő csereraktárt. Mozi helyett videomozi Tolnanémediben Tolnanémediben évek óta sokszor fölmerült a kérdés, miért nem érdemel meg a község egy mozit, mely faluhelyen a fiataloknak az egyetlen szórakozóhelye. Mozi kell a községnek -, született meg a döntés a község vezetői részéről - és egy pályázati kiírás a lehetőséget is megteremtette az elhatározáshoz. Pályázat útján féláron jutott - akkor még - a tanács egy videovetítőhöz. Helyreállítottak egy használaton kívüli iskolaépületet minimális költséggel, és a Te- maforg Vállalat segítségével a polgármesteri hivatal azt berendezte. A község lakossága, főleg az ifjúság örömmel vette birtokába a mozi helyett - a videomozit. Fényképezte: KISPAL MARIA
