Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)

1990-12-27 / 224. szám

1990. december 27. Képújság 3 , Magyar Lenin, moszkvai szegfű, kanadai hólapát... Év végi gondolatok a piacról Börtön karácsony Most csak a test fogoly A szereplők A közelmúltban sokat vitatkoz­tam a legkülönbözőbb helyzetű és korú emberekkel arról, vajon a vi­lágpiacon emelkedő olajárakat in­dokolt volna-e áthárítani a lakos­ságra. Érdekes módon, még olya­nok is, akiknek nincs gépkocsijuk, azt ajánlották, hogy inkább az üzemanyagárakban lévő adót csökkentsék. Azt tapasztalom, egyszerűen nem tudatosul az em­berekben, hogy amit valaki nem fi­zet meg, azt másnak kell megfizet­nie, amit valakinek adóban elen­gednek, azt valaki másnak kell adóban, illetve pénzének romlásá­val megfizetnie. Mitől van infláció? Azt én is elismerem, hogy hasz­nos társadalmi reflex, ha az embe­rek sajnálják az államtól a pénzt. Hiszen minden rendszerben, min­den állam azt szeretné, ha a lakos­ság és a vállalatok minél többet adnának neki, hogy abból aztán ő jótékonykodhasson. Az is igaz, vannak esetek, amikor a monopó­liumok visszaélnek a helyzetükkel. De e két tényező jelentősége, sze­repe sokkal kisebb a valóságban, mint a közvélemény tudatában. A pártállam már hosszú évek óta gyenge volt ahhoz, hogy a kiadá­sait adókból fedezni tudja. Az „éle­te” meghosszabbítása, és népsze­rűtlensége romlásának fékezése érdekében osztogatta az adóked­vezményeket. Inkább eladósodott kifelé és befelé, inkább nyomatta a fedezet nélküli pénzt, mintsem adókból fedezze kiadásait. Ez az infláció alapvető oka. Az a másik tény, hogy voltak te­rületek, ahol az állam többet költött az indokoltnál, ahol pocsékolás volt, az eladósodás és az infláció szempontjából csaknem elhanya­golható, mert ezekkel párhuzamo­san az állam egy sor feladatát nem finanszírozta megfelelően. ^Például nem fizette a megígért nyugdijakat, a költségvetési szek­torban a béreket aránytalanul kur­tította. Tehát nem elsősorban azért van nálunk infláció, nem azért van óriá­si külső és belső államadósság, mert sok volt a klasszikus értelem­ben vett állami kiadás, hanem azért, mert kevés volt a bevétel. Ezt bizonyítja az is, hogy a korábbi be­vételi szinten a mostani kormány­zat is tovább adósodik, az infláció tovább nő, az indokolt állami ki­adásokra most sincs megfelelő pénzügyi fedezet. A költségvetési kiadásokat már alig lehet tovább csökkenteni, mert már így is meg­engedhetetlenül kevés jut az el­esettek támogatására, családi pót­lékra, nyugdíjra. Ezzel szemben a bevételek a jelenlegi elvonási rendszerben még szinten sem tart­hatók. Nem tarthatók, mert a bevé­telek elsősorban onnan származ­nak, ahol csökken a termelés, csökken a jövedelem, és alig van­nak bevételek onnan, ahol nő a la­kossági jövedelem, tehát a fekete gazdaságból. A Skála esete a paradicsommal Az sem igaz, hogy az árak emel­kedésének jelentős oka számos vállalat monopolhelyzete. A mono­póliumoknak ugyanis nálunk nem az a fő hibája, hogy indokolatlanul magasak az árai. Ha ez volna a helyzet, nagy volna a nyereségük. De a valóságban a többségük veszteséggel dolgozik. Vagyis az önköltségüket még a magas árak sem fedezik. Az viszont valóban sokba kerül, hogy nagyvállalati formában működik az is, aminek kis- és középvállalkozások formá­jában kellene működnie. Ezért ezek termékei túl drágák, és ma­gas áraik ellenére is vesztesége­sek. Végül az sem igaz, hogy a jel­lemzett közfelfogás csupán az el­múlt negyven év tapasztalataival magyarázható. Az áremelkedése­ket a közvélemény a legliberáli- sabb tőkés országokban is gonosz mesterkedésnek tartja. Kanadá­ban pár éve egy közvéleménykuta- tás kimutatta, hogy a lakosság 82 százaléka elítéli, ha a kereskede­lem hófúvások idején drágábban adja a hólapátokat. Azt viszont ott is mindenki természetesnek tartja, hogy gyenge telek esetén és nyá­ron leárazottan lehet ezeket meg­venni. Én mint közgazdász, jobbnak tartom a „lelketlen” kanadai üzlet­emberek módszerét, mint a szo­cialisták rögzített hólapátárait. Nyáron azért olcsó a hólapát, mert nagy teleken sokat lehet keresni rajta. Ez a kanadaiakat is jellemző szemlélet hasonló ahhoz, amikor pár éve azon háborodott fel a hazai sajtó bíztatására a közvélemény, hogy februárban nagyon drága volt a paradicsom. Sőt azok is há- borogtak, akiknek soha nem volt pénzük arra, hogy februárban pa­radicsomot vegyenek. Arra még a szakmai körök sem mertek figyel­meztetni, hogy februárban nem is lehet olcsó a paradicsom. Ezért hát annak idején a Skála vezetői elha­tározták, hogy importtal verik le az árát. Ez pár napra sikerült, de en­nél nagyobb volt az az „ered­mény”, hogy onnantól kezdve ke­vesebben láttak jó üzletet a korai paradicsomtermelésben. Ezért az­tán azóta kisebb a kínálat, és még drágább a korai paradicsom. Pedig nem volna nehéz belátni, hogy a dolgok valódi logikája a kö­vetkező: ha drága a februári para­dicsom, akkor sokan akarnak ezen jól keresni, tehát egyre többen ter­melik. Ezért aztán - de drágább semmiképpen sem - olcsóbb lesz, tehát többen jutnak hozzá ebben az időben is. Ne szóljon bele az állam! A közelmúltban engem is megle­pett, hogy a magas szezonárakat a liberális Amerikában éppen úgy elítélik, mint a 70 évig szocializ­must építő Szovjetunióban. Egy kérdésre, hogy elfogadhatónak tartja-e, ha ünnepek előtt maga­sabbak a virágárak, a szovjet la­kosság 66 százaléka nemmel fe­lelt. Az Egyesült Államokban vi­szont ennél is magasabb, 68 szá­zalék volt a nemmel válaszolók aránya ugyanerre a kérdésre. Te­hát ebben a tekintetben a kedvező tőkés és a kedvezőtlen szocialista tapasztalatoknak ugyanaz a hatá­sa. Sőt a szocialista hiánygazda­ságba belecsömörlöttek botrán- koznak meg kevésbé a nőnapi ma­gas virágárakon. Azt hiszem, feles­leges a paradicsomos példa után azt mondani, hogy nálunk sem len­ne alacsonyabb a szezonárak el­len tiltakozók részaránya. Az amerikai és a szovjet közvéle­mény között azonban már világo­san mutatkozik a különbség egy másik kérdésre adott válasz eseté­ben. Ez így hangzott: helyesnek tartja-e, ha az állam beavatkozik a virágárak alakításába. Erre a szov­jet megkérdezettek 74 százaléka igennel válaszolt, az amerikaiak­nak azonban csak 28 százaléka. A világ, és a szovjet hivatalos po­litika a piaci rendszerre való átté­résről beszél, de a lakosság több­sége még a virágok szabadpiaci árát sem tartja kívánatosnak. Gon­doljuk el mi lett volna a válasz ak­kor, ha a cigaretta és a vodka vagy éppen a szén és a kenyér szabad árát kérdezték volna! Nálunk a közvélemény valahol az amerikai és a szovjet között van, tehát nem sokkal maradhat el a többség mögött még a szabad vi­rágárak ellenzéke sem. Márpedig az ilyen közvéleménnyel a hátuk mö­gött, aligha várható el a pártoktól, hogy merjék vállalni a gyors piacosí­tást. E téren a késlekedés azonban tragikus következményekkel járhat. Aligha van tehát fontosabb közvéle­ményformálási feladat, mint a piac előnyeiről meggyőzni a lakosságot. KOPÁTSY SÁNDOR „Várakozni, siettetni az órá­kat, napokat, többször gyötrel- mes érzés, mint kellemes, mi­ként a látogatási napra vagy a szabadulásra váró várja, hogy a szürke falakat immár kívülről lássa, és ha csak lehet, többé sohasem. De a szabadulásra készülődni illik, egyébként ha­marosan ismét belülről kell szemlélni az említett, komor fa­lakat. Nem elég az elhatározás, a tervek, de kell valami ritkán használt szó is: a hit. Hit, hogy a szabadság valóban szabad­ság, még ha nem is úgy fogad, mint azt az ember elképzeli...” Mély értelmű, megszívlelen­Volt, aki a celláját is feldíszítette dö szavak, egy adventi köszön­tő részletei. Ott, ahol elhangzot­tak, minden nap aktuálisak, de így, karácsony táján, mikor a családtagok, barátok után még inkább vágyódik az ember, ta­lán a szokottnál is időszerűb­bek. A szekszárdi büntetés­végrehajtó intézet karácsonyi ünnepségén mondta ugyanis az egyik fiatal elítélt azokhoz a társaihoz intézve szavait, akik úgy döntöttek, részt akarnak venni a megemlékezésen. A feldíszített karácsonyfa előtt helyet foglaló foglyok először Exupery: A kis herceg című kis­regényéből hallgattak meg egy részletet a szertartások fontos­ságáról, majd József Attila: Bet­lehemi királyok című versét sza­valta el egyik társuk. Ezután Ha­fenscher Károly evangélikus lel­kész gitárral kísért dalai csen­dültek fel, a körülményekhez ké­pest ünnepi hangulatot teremtve a rácsok mögött. Hogy igéi meny­nyire hatottak a telkekig, nem tudni. Szándéka azonban min­denképpen találkozott a börtön személyzetéével: gondolatokat ébreszteni, melyek elindítanak a belső szabadság felé. cser-kispál Válaszol a polgármester (1.) A 13. havi fizetés háttere új iraki állam képviselőjének, a „halált osztó” foglalkozásnak kel­lett nemzetet kovácsolnia az egy­más torkát szorongató, egymással rivalizáló vallási, törzsi, és etnikai forgácsokból. Ebben az illékony környezetben született tehát Szad- dám Húszéin. A gyermekéveire vonatkozó adatok homályosak. A hivatalos „szent” szövegek alig vetnek fényt erre az időszakra. Szaddám ke­mény és brutális gyermekkorának vonásai nem olyan jellegűek, me­lyet a diktátor szívesen közzéten­né. Általában azt tartják, hogy apja még Szaddám születése előtt meghalt, vagy akkor amikor a fia néhány hónapos csecsemő volt. Szaddám magántitkára viszont, aki később szakított vele, arra célzott, hogy apja elhagyta feleségét és ki­csiny gyermekeit. Bármi is az igaz­ság, Szaddám anyja, Szubha, egy­maga tartotta fenn családját, amíg aztán találkoott Ibráhim Haszán házasemberrel. Szubhának idővel sikerült meggyőznie, hogy szaba­duljon meg a feleségétől és őt ve­gye el. A muzulmán törvény szerint ugyan Ibráhimnak négy feleség­hez volt joga, de Szubha ragaszko­dott hozzá, hogy egyedül ő legyen az asszonya. * Mostohaapja durva, írástudatlan paraszt volt, utálta mostohafiát. Évekkel később Szaddám kese­rűen emlékezett vissza, miként vonszolta elő a vackáról ezt ordi- bálva: „Kelj fel, te ringyó fia, menj a birkákhoz!” Ibráhim gyakran civa­kodott Szubhával Szaddám miatt. „Ez a kutyafajzat, hallani sem aka­rok róla!” Mégis hasznát vette a fiú­nak, gyakran küldte el Szaddámot csirkét vagy bárányt lopni; az álla­tokat aztán újra eladta. Amikor Szaddám unokafivére, Adnán Kai- ralláh, később Irak hadügyminisz­tere, megkezdte iskoláit, Szaddám is az iskola után vágyott. Ibráhim viszont nem tartotta szükséges­nek, hogy a gyermeket taníttassa: úgy rendelkezett, hogy a fiú ma­radjon csak otthon és legeltesse- gondozza a juhokat. Szaddám vé­gül 1947-ben, tízéves korában megkezdhette az iskoláit. Ekkor Adnán apjához, Kairalláh Tulfához, anyja testvéréhez költö­zött, aki tanító volt Bagdadban. Nem világos, vajon Szaddám mos­tohaapja kidobta-e a sárkunyhó­jukból, vagy a fiú saját elhatározá­sából ment el nagybácsija bagdadi házába. Csak annyit tudunk bizo­nyosan, hogy Kairallá Tulfa - Bag­dad későbbi polgármestere - rendkívüli hatással volt Szaddám- ra. A Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának december 17-i műso­rában Szekszárd, Pécs és Kapos­vár polgármestere válaszolt a ri­porter és a polgárok kérdéseire. Az utóbbiak közül néhány megvá­laszolatlan maradt, elsősorban a műsoridő rövidsége miatt. A szekszárdiakat érintő té­mákról mai és holnapi számunk­ban tájékoztatja a megyeszékhely lakóit a polgármester, Kocsis Imre Antal. Szabó Zoltán, Szekszárd 15- 040-es telefonról: 40 nappal ezelőtt írt levelet a pol­gármester úrnak. Azóta sem kapott választ. Az ügyintézés maradt a ré­gi, bürokratikus? Levele - melyben a Tüzér utcai szilárd burkolatú út hiányából adó­dó állapotokat írja le - 1990. no­vember 21-én érkezett a polgár- mesteri hivatalhoz. (Kelt: 1990. no­vember 16.) Mint ahogy a hivatal 28.(!) napon postázott válaszában részletesen is olvashatja, az út megvalósítása iránti igényük jogosságát senki nem vitatja. Nem vitatta ezt a „helyi bürokra­tikus ügyintézés” sem olyannyira, hogy - hasonlóan a Kuruc utcá­hoz, s a Gemenc utca nyugati ol­dalát kiszolgáló úthoz - az útépítés lehetőségét az ön utcájának is biz­tosította, csupán az utca lakóinak egy bizonyos összeggel kellett vol­na a bekerülési költségekhez hoz­zájárulnia. A Tüzér utca, s a Gemenc utca keleti oldalának lakossága az anyagi hozzájárulást nem vállalta (nem úgy, mint a Kuruc utca, s a Gemenc utca nyugati oldalán la­kók), így az út nem készülhetett el. Elkészült viszont a Kuruc utcában és a Gemenc utca nyugati oldalát kiszolgáló út. Nem vállalták a szennyvízcsa­torna építéséhez való hozzájáru­lást sem, ennek ellenére azt a vá­rosi tanács egyéb beruházáshoz kapcsolódóan az önök utcájában is elkészíttette. Az út megépítésére változatlanul az utca lakóinak anyagi hozzájáru­lásával van esély, azonban azt, hogy a hivatal tud-e az önök utcá­jában az útépítésre fedezetet biz­tosítani, az csak a jövő évi költség- vetés jóváhagyása után válaszol­ható meg várhatóan 1991. február hónapban. Tóth Ferenc, Szekszárd Tudomásom szerint a szekszárdi polgármester és két munkatársa nettó 35 000 Ft jutalmat vett fel hi­vatalba lépése óta. Nem sok ez egy kicsit ilyen rövid idő alatt? A kérdés információhiányból fa­kadó pontatlanságokat tartalmaz, amelyeket csak erősítettek e lap hasábjain A jutalom című szössze- net csúsztatásai. A polgármester és az alpolgármester nem jutalmat vagy előleget vettek fel, hanem 13. havi fizetést az 1990. évi LXVil. tv. 6. §-ának (2) bekezdése értelmé­ben amely így szól: „A polgármes­tert minden év utolsó hónapjában külön juttatásként illeti meg egy havi munkabére.” (Az alpolgár­mesterre is a polgármesterre vo­natkozó szabályok irányadóak.) E törvénycikket az a tény indokolja, hogy a város vezetői semmiféle gazdasági tevékenységet nem folytathatnak, külön jutalmat, nye­reségrészesedést, prémiumot nem vehetnek fel közszolgálatuk ideje alatt. E közszolgálat utolsó évében 4 év múlva - vagy bármikor korábban - az év végén már a vá­ros akkor új vezetői veszik fel az 1 havi munkabért. Egyébiránt a vá­ros „első embereinek” egyhavi já­randósága - nettó 28999 Ft - a prémiumok, nyereségrészesedé­sek, 13. havi fizetések sorában Szekszárdon valahol a 300-400. hely környékén lenne található. Oktatási konferencia önkormányzatoknak Önkormányzat és iskola címmel szervez konferenciát és fórumot az Ok­tatáskutató Intézet 1991. február 11-én Budapesten, a települési önkormány­zatok oktatással foglalkozó képviselői és a most alakuló oktatási bizottságok tagjai számára. A konferencián az inté­zet kutatói, a Művelődési, a Belügy- és a Pénzügyminisztérium szakértői tarta­nak előadást. A rendezvény részvételi dija 250 forint. Jelentkezni 1991. január 15-ig lehet levélben az Oktatáskutató Intézet címén: 1395 Budapest, Pf.: 427. Fidesz-buli Szekszárdon A Fidesz megyei szervezete decem­ber 29-én 16 órától a tanácsi dolgozók volt klubjába várja minden tagját évzá­ró bulira. Megnyílt a Providencia Szekszárdon A Providencia Osztrák-Magyar Biz­tosító Rt. Szekszárdon megnyitotta me­gyei kirendeltségét. Mindennemű biz­tosítási ügyben fogadják ügyfeleiket a Béri Balogh Ádám u. 33.1/6. címen. Te­lefonszámuk: 74/13-104.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents