Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)
1990-12-20 / 220. szám
4 'NÉPÚJSÁG 1990. december 20. Pszichiátriai esetek? Képrombolások századunkban 1990. április 8-án délelőtt gyanús látogató érkezett az amszterdami Rijkmúzeumba, aki nem akarta letenni felöltőjét a ruhatárban és ennek ellenére a tömegben felsurrant az egyik terembe. Itt van kiállítva Rembrandt világhírű festménye, az Éjjeli őrjárat. A harminc év körüli férfi megállt a kép előtt és spray készülékével hirtelen vöröses folyadékot spriccelt a képre. Szerencsére gyorsan kiderült, hogy kénsav a támadó folyadék, két teremőr lefogta a betolakodót, eg harmadik pedig vegyi anyaggal fél percen belül semlegesítette a képre spriccelt kénsavat. így zajlott le a legutóbbi támadás az Éjjeli őrjárat ellen, pontosabban a harmadik ebben az évszázadban. Az első világháború alatt egy cipész hasogatta meg ezt a képet elkeseredésében, mert nem talált munkát. 1975-ben pedig egy holland egyetemista „isteni sugallatra” egy tucat késszúrást ejtett a képen. A késsel történő hasogatáso- kat, karcolásokat viszonylag köny- nyebb helyreállítani, a kénsav azonban teljesen elpusztíthatja a képet. Szerencsére gyorsan közbeavatkoztak, így sikerült a képet megmenteni. A képzőművészeti alkotások pusztításának, rongálásának nagyon hosszú a története. 1972-ben Michelangelo P/efá-ját kalapácscsal támadta meg egy férfi, a Szűz- anyára mérte az ütéseket. „JézusAz Éjjeli őrjárat restaurálása nak nem lehetett anyja” - mgyaráz- kodott a fanatikus támadó a kihallgatás során. 1914-ben a Vénusz a tükör előtt című gyönyörű festmény kapott zsebkéses szúrásokat egy prűd feminista részéről. 1979-ben a müncheni képtárban egy látogató Dürer alkotásait rongálta meg; 70 százalékos kárt okozva a Mater Dolorosa és 50 százalékos kárt okozva a Krisztus elsiratása című képekben. A francia Didier Chartier pszichiáter és pszihoanalítikus tíz éve foglalkozik a képrombolással kapcsolatos orvosi, pszichikai és elmegyógyászati kérdésekkel. Chartier szerint pszichiátriailag nehezen magyaráhatók az elkövetők indítékai. A motivációk változatosak és a képrombolókat a legtöbb esetben nem lehet elmegyógyászati esetként felfogni. E. I. Parókaőrület Kínában * Sok kinai megunta már az egyenfekete, bodorithatatlan hajat. Helyette göndör, szőke vagy barna parókát vásárol magának sok ezer férfi és nő. Az újonnan megnyílt hat pekingi parókabolt egyikének vezetője elmondta: az utóbbi néhány hónapban csupán a fővárosban 9000 paróka kelt el, egyenként mintegy 150 jüanért (körülbelül 30 dollár). A vásárlók nemcsak a tarfe- jűek vagy a szórakoztatóipar dolgozói közül kerülnek ki. Sok a fiatal kuncsaft, aki úgy tartja: vendéghaj nélkül egész egyszerűen nem lehet megjelenni „jobb körökben". * Fémtisztítás a restaurálásban A tenger alatti hajóroncsokból évről évre jelentős műkincsek kerülnek elő. Ezek restaurálása és konzerválása komoly szaktudást igénylő feladat A fémtárgyak megtisztítása a rárakódásoktól, rozsdától és idegen anyagoktól, elektrolízises, elektromágneses módszerekkel történik Franciaországban, ahol ezeket a fémtisztitó, fémkonzerváló eljárásokat már évek óta alkalmazzák. A katatoforézises eljárásnál a kezelendő darabokat szódás, majd vizes- kénsavas fürdőben előkezelik. Később krómos öblítőfürdő után 26 C- fokos fürdőben 350 V feszültségű árammal néhány percig, kezelik a darabot majd egy végső, ásványi sóktól mentes vizes öblftőfürdő következik. Ezt az eljárást nagyüzemi szinten gépkocsik korrózióvédelmére haszálják, de jól bevált ez a módszer a viz alól felszínre hozott régészeti emlékek restaurálására is. Gyertyatartó a Titanicról, elektrolízises kezelés alatt Herendi porcelánipar Herend, a mgyar porcelánipar egyik hazai fellegvára, s egyben az élen járó európai porcelánművészet láncszeme, több mint másfél évszázados múltra tekint vissza. A magyar agyagipar, porcelánipar ennél is régebbi hagyományokkal rendelkezik. Középkori településeinkről előkerült tárgyi emlékek, a levéltári adatok, céhiratok arról tanúskodnak, hogy a magyarságnak kedvelt foglalkozása volt a fazekasság, az agyagművesség. Veszprém megyében még ma is lépten-nyomon bukkannak elő az e tájon erősen képviselt agyagipar termékei. A falvak elszigetelődése következtében a helyi Ízlés tájjelleggé lett. Jellegzetes formakincs és díszítőmód alakult ki az edényeken. Minden átvett idegen forma és díszítőelem egyéni ízt kapott. Az ólommázas technikával dolgozó helyi fazekasokon kívül a magasabb igényeket kielégítő ónmázas kerámiatechnika is meghonosodott Magyarországon. A népi fazekasság mellett a 15. század végén működött Mátyás király budavári majolikagyártó műhelye, ahol firenzei majolikások pompás edényeket gyártottak. Számottevő cserépedényeket csak a török uralom visszaszorulásakor készítettek ismét hazánkban. Művészi majolikaművessé- günk és céhrendszerbe tömörült fazekasságunk részben a török világ sajátos formakincsével, de főként a hazánkban letelepedett habánok ízlésével gazdagodott. Fellépésük döntő hatással volt a magyar fazekasipar fejlődésére, mert technikai felkészültség és művészi ízlés tekintetében felülmúlták a hazait. A múlt század első felében egy dunántúli kerámiaközpont alakult ki: Pápa, Városlőd, Herend és Ba- konybél gyártott kemény cserepet vagy porcelánt. Ez a kerámiakultúra kiindulópontjául szolgált a herendi manufaktúra létrejöttének. Iparművészetünknek kevés olyan ága van, mint a kerámia- és porcelánipar, amely kezdeti kibontakozásában annyira összefonódott a reformkorral, amelytől ez az iparág oly sok segítséget és biztatást kapott. Maga a herendi porcelánipar is a reformkor szülötte. Herendi porcelán Amin a franciák nevetnek Jacques lesújtva újságolja barátjának:- Képzeld, tegnap Charlotte és a feleségem összeverekedtek miattam. Nem volt szerencsém: a feleségem győzött. * Két barát bizalmas beszélgetése:- Tudod, én a feleségemmel egyszer sem szeretkeztem a házasságunk előtt. És te?- Nem tudom. Nem ismerem a feleségedet. Férfiak egymás között:- Ide figyelj Charles! Mi itt a haverokkal mindig is csodálkoztunk a te házasságodon. Hiszen - már ne is haragudj - a te feleséged nemcsak hogy csúnya, de valóságos hárpia is!-Tudómén ezt, pajtás. De hát a hitem befolyásolt, amikor feleségül vettem.- Micsoda? A hited?- Igen, azt hittem, gazdag. ősz hajú, idős úr lép be a rendelőbe.- Doktor úr, az utóbbi időben nem tudom kielégíteni a szeretőmet. Minden látogatás egyre nagyobb erőfeszítést igényel. Tegnap már a harmadiknál kifulladtam, pedig régebben a hatodikig is minden gond nélkül eljutottam.- No de uram, az Ön korában már a másodiknál meg kéne állni!- Lehetetlen, doktor úr, a szeretőm a hatodikon lakik. Ha ő is akarja! Egy hivatal két dolgozója felvette a telefont és intézkedett. Na persze ezt napjában többször is megteszik, hisz mindkettőnek kötelessége a humánus gyors ügyintézés. Az adott esetben azonban nem ügyfélről és nem a szokásos ügyintézésről volt szó. Egykori kollégájuk, az alkoholizmus testet és lelket romboló betegségében vélt megoldást találni problémáira. Már sem lakása, sem állása nem volt, amikor eszébe jutott volt munkahelye. Semmi mást nem akart, csak egy pár jó szót, egy-két együtt elszívott cigarettát. Ma már a gyógyulás útján jár. Mert a jó szó és a beszélgetés közben elszívott cigaretta után volt kollégái felvették a telefont, beültek a kocsiba. Mint egy gyerekről - aki nem tudja, hogy neki mi a jó, mi a rossz -, gondoskodtak róla, mi több cselekedtek, dönCsip-csup csodák! töttek helyette. Odáig segítették, ahol már értő kezek között megfelelő kezelést kapva meggyógyulhat. Persze, ha ő is akarja. Mert neki is segíteni kell. Magáért és azért, hogy megmutassa, méltó a volt kollégák segítőkészségére, bizalmára. Minden jót! Ki tudna visszaemlékezni arra, hogy ki volt az aki az egész országban elterjesztette ezt a két szót! Talán a tv-híradós Berecz Annától hallottuk legtöbbször, aki az utóbbi idők rossz híreitől hemzsegő híradók végén így köszönt el tőlünk. Mi tagadás, régi barátom már évek óta így köszön el ismerőseitől, fiataloktól, öregektől. A piacon a virágárus néni még mosolyogva azt is hozzáteszi, hogy kedveském. Új köszönési forma van kialakulóban? Vagy csak sokan érezzük, hogy valamit még hozzá kell tenni a viszontlátáshoz. Valahogy jólesik. Megváltozik a kedvünk. Nekünk is akik mondjuk és akiknek mondjuk. Hátha még komolyan is gondoljuk. Mert, hogy szükségünk van a jóra, ha nem is mindenre ahhoz nem férhet kétség. Csizma az asztalon Csizmát vásároltam. Gondolom, többen mostanában, hisz úgy tűnik, ezen a télen nagy szükségünk lesz rá. A csizma szép, bőr és olcsó volt. Már gyanús. Ez a három így együtt elképzelhetetlen. Hamarosan kiderült miben rejlett a titok. A sarkában. Szép volt ugyan a sarok, hibátlan, formás, csakhogy fele akkora, mint amit ehhez a csizmához megterveztek. Ettől aztán a csizmus kicsit fenn- hordta az orrát, mint aki megsértődött. Hogy jó bőr létére nem tud a sarkára állni. A javítórészlegnél ahová bevittem szervátültetésre, két hölgy foglalkozott a „rosszcipőjű” polgárokkal. Ránéztek az én járáshibás csizmámra és szinte egyszerre mondták ki, na már megint egy. Úgy látszik, nem vagyok egyedül, aki ebből a szép, de olcsó csizmából vásárolt. A fiókból kiöntötték egy csomó sarokformát, megkeresték a megfelelőt, közben megnyugtattak, hogy szuper vásárt csináltam, mert az új sarokkal is „csak” 1700,- Ft-ba kerül majd a csizmám. Ami ugye a mai csizmaárakhoz viszonyítva nem is drága. Csoda, hogy lehet kaf}nL Sas Erzsébet A Foldkozi-tenger rejtett múzeumai A hajóroncsok alapvető források a történettudomány számára. Szerencsés esetben megtudhatjuk belőlük, milyen tárgyakat használtak, milyen ruhát viseltek, milyen járműveken közlekedtek, mit termeltek, mit szállítottak évezredekkel ezelőtt őseink. Az elmúlt harminc év különösen látványos fejlődést hozott a víz alatti régészetben s az ókori mediterráneumi civilizáció sok apró részletével lettünk gazdagabbak. A víz alatti régészet kibontakozása az utóbbi fél évszázadra tehető, mióta általánosan bevezették a légzőkészüléket. Manapság évente legalább száz ókori hajóroncs maradványaira bukkannak, így az ismert roncsok száma ma már meghaladja az ezret. A roncsok többségét nem hivatásos régészek, hanem sportbúvárok fedezik fel. Ezeknek körülbelül csak egyharmadát vizsgálja meg régész, és csak töredéküket tárják is fel. Mondanunk sem kell, nemcsak a szárazföldön munkálkodnak sírrablók; a tengerek kalandorai éppúgy fosztogatják a roncsokat, mint szárazföldi társaik. A Mediterráneum sekély vizei talán az utolsó nagy lelőhelyei a bronzkor műalkotásainak. 1971- ben például két i. e. 5. századi, életnagyságú bronzszobrot találtak egy Dél-Olaszország partjai mentén elsüllyedt hajó roncsai között. Ugyancsak életnagyságú Poszei- don-szobrot rejtett a víz Közép- Görögország partjai előtt. A roncsokból a korabeli technika néhány különlegessége is előkerült. 1900-ban szivacsgyújtők találták meg a déli görög szigetek előterében a régészek által csak „antikytherai komputer”-nek nevezett eszközt, amely 14 cm átmérőjű, bronz fogaskerekekből áll, s feltehetően navigációs számolóeszköz volt. Lenyűgöző az i. e. 1. századból származó egyszerű műszer pontos, óraműszerű megmunkálása. Kedvező, oxigénszegény körülmények közt a szerves anyagok, így a hajók testét alkotó fa is megőrződhet. A régészek legalább 200 olyan hajóroncsot ismernek, amelynek famaradványai még vizsgálhatók. Se szeri, se száma a roncsokon vagy a közelükben talált hétköznapi és különös eszközöknek, anyagoknak. Skálájuk a fából készült római írótáblától az üvegpalackokig, orvosi táskától az amforák sokaságáig terjed. A legérdekesebb, történeti szempontból legtöbbet eláruló leletek a kereskedelmi hajók rakományaiból kerülnek elő. Elemzésük nyomán kirajzolódik a földközi-tengeri kereskedelem, az ókori gazdasági élet képe. Az eddig felfedezett roncsok nagy többsége az i. e. 4. századtól az i. sz. 5. századig terjedő időszakból származik. E korszak első fele a Római Birodalom robbanás- szerű terjedése a mediterrán régióban, amely több szempontból egységes elveken nyugvó piac lehetett. Kalózok, háborús események nem zavarták tartósan a kereskedelmet. A leletek leggazdagabb tárháza a Mediterráneum nyugati fele, annak is elsősorban az európai partvidéke, míg az Égei-tengerben főként a török partvidék közelében talált roncsok fontosak. Mindezek alapján tudjuk, hogy a földközitengeri térségben már i. e. 3000 év körül is élénk tengeri kereskedelem és gyarmatosítás folyt. E korok hajózásáról csak halvány elképzeléseink lehetnek, hiszen jóformán csak falfestmények és edényrajzok alapján sejthető, milyenek lehettek a korabeli hajók. Csak egy olyan roncs ismert, amely talán régebbi az i. e. 2000 évnél. Bár még nem ásták ki, tudható, hogy több ezer kis agyagedényt szállított, sőt egy nagy, több tonnás kőhorgonya is volt. Az i. e. 1500 utáni időszakokból a roncsok alapján is egy fejlettebb civilizáció egyre részletesebb képe rajzolódik ki. Ez a késői bronzkor, aminek kézzel fogható jele, hogy több hajón találtak réz- és ónrudakat, amelyeket nyilvánvalóan bronzeszközök előállítására szállítottak a térség egyik régiójából a másikba. Ebben az időszakban főként Mükéné és Ciprus volt a főbb kereskedelmi központ. Múltak az évszázadok, lehanyatlott a mükénéi kultúra, jött Korinthosz uralma, aztán a hajózásra és a tengeri kereskedelemre is az etruszk hatás nyomta rá a bélyegét. Az i. e. 4. század a hellén kultúra robbanásszerű elterjedésének kezdete. Ennek kereskedelmi megnyilvánulása az a hatalmas amforatömeg, amely sok milliónyi liter olívaolaj szállítására és tárolására szolgált ebben a korban. A víz alatti régészet a bőség zavarával küszködik. Százával hevernek kis mélységben, jól megközelíthető helyeken is olyan roncsok, amelyekhez még hozzá sem nyúltak. A víz alatti ásatások nem olcsók, ráadásul a viz alatti munka időben és mélységben egyaránt korlátozott. A szakembereknek akkor is évtizedekre szóló munkájuk lesz, ha a jövőben egyetlen új lelet sem kerül elő.
