Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)
1990-12-18 / 218. szám
4 KÉPÚJSÁG Anarchia kontra demokrácia A közrend őrének lenni 1990. második felében Magyarországon, cseppet sem irigylésre méltó dolog. Hogy mennyire nem az, arra íme egy, pár napja látott példa. Pesten, a Deák téren árus árus hátán, sátor sátort ér. Könyvtől a főtt kukoricáig mindent kaphat az arra járó. Az olasz fagylaltozó előtt két megtermett fiatalember különböző réztárgyakat árul. A közterület-felügyelő - alacsony, szemüveges, idősebb ember, jóval túl a nyugdíjkorhatáron -, sorra járja az árusokat, ellenőrzi a helyfoglalást igazoló papírokat. Sehol semmi gond, jól halad, hamar a rézárusokhoz ér. A gubanc ekkor kezdődik. A kért igazolás csak lassan kerül elő, ráadásul kiderül, hogy nem az árusok nevére és nem az általuk kínált termékekre vonatkozik.- Feljelentést teszek önök ellen, ezt a papírt pedig lefoglalom bizonyítékként -, mondja a közterület-felügyelő, azzal előveszi a táskáját, hogy adminisztrálja a dolgokat.- Ezt ugyan nem viszed te sehova, hanem visszaadod, vagy szétverem a pofádat -, mondja a fiatalabbik, fenyegetően közeledve az öreghez. Háta mögött társa tornyoso- dik. A közrend őre az okmányt magához szorítva hátrál, a háta mögött lévő üzletbe igyekezne védelemért, a két fickó egyike elkapja a karját és kifelé ráncigálja.- Hagyjanak békén, hivatalos személy vagyok! - így az öreg.- Nem vagy te senki, add vissza azt a papírt, vagy megnézheted magad! - hangzik két löködés közben az újabb jó tanács.- Nem szégyellik magukat, ketten bántanak egy ilyen öregembert - találja meg hangját a némán bámészkodó tömegben egy asszony.- Kérem, segítsen valaki, hívjanak rendőrt, a Fővárosi Tanács alkalmazottja vagyok, hivatalos személy -, hangzik a segélykiáltás. - Jog szerint járok el!- Jog szerint? Egy frászt! Itt demokrácia van, ez az én papírom tépik ki a vonakodó kézből az árusok a papírt. A bámészkodók hallgatnak, a közterület-felügyelő szemüvegét törölgetve lassan arrébb megy, az árusok egymást túlharsogva kínálják portékáikat.- fké A munkavégzésről III. 1990. december 18. A napkeleti bölcsek csillaga Az éjszakák égboltja, a maga elérhetetlen messzeségben ragyogó ezernyi csillagával, szabályosan megismétlődő mozgásaival és sohasem látott jelenségeivel állandóan foglalkoztatta a régi emberek és népek képzeletét. Igyekezett összefüggést találni a földi és égi történések között. Általános volt például az a védekezés, hogy ha meghal valaki, lehull egy csillag az égről. És úgy gondolták, hogy a nagyon ritkán tapasztalható új csillagok feltűnése egy-egy istenség, félisten, császár, vagy más, rendkívül nagy ember születését jelzi. Máté evangéliuma szerint Jézus születését is kísérte ilyen égi jelenség. A bibliai leírásban a napkeleti bölcseket egy „csillag” figyelmeztette arra távoli hazájukban, hogy megszületett a zsidók királya. Azért jöttek Jeruzsálembe, hogy felkeressék az újszülöttet, és hódoljanak előtte. Érthető a rómaiak által az akkori Palesztina uralkodójává tett Heródes király megütközése a hír hallatára. Titokban maga elé rendelte őket, hogy megtudakolják, mikor tűnt fel ez az égi jel. Meghagyta nekik, hogy ha megtalálják a gyermeket, jöjjenek visszá, és jelentsék neki. Ha valóban volt égi jelenség Jézus születése előtt, vagy annak idejében, úgy a csillagászat fel tudja tárni, mi is volt az. ,/ Az első feladat annak tisztázása, hogy mikor is lehetett ez a jelenség. Heródes bizonyíthatólag Kr. e. 4. első felében, hosszas betegség után halt meg, tehát csak az ennél korábbi évek jöhetnek számításba. A második kérdés az, hogy milyen feltűnő és nyilvánvalóan ritka csillagászati jelenség látszott i. e. 8-4. körül az égen. Elsőként gondolhattunk üstökösre, amely - a teljes napfogyatkozásokat leszámítva - a legnagyobb lélektani hatást gyakorló csillagászati jelenség volt az ókorban. A14. századtól kezdve a legtöbb képzőművészeti alkotáson görbült csóvájú üstökös látható a betlehemi jászol fölött. Meggondolandó azonban az, hogy ezeket a különös égitesteket többnyire kard vagy tőr alakúnak látták a régiek, és ezért véres háborúk rosszindulatú jelképének tekintették. Egy üstökös tehát nem lehetett örömhír bejelentője. De ellene mond az üstökösfeltevésnek, hogy hiányzik említése az akkor már régóta gondosan vezetett kínai csillagászati krónikákban. A másik, ugyancsak feltűnő és ritka égi jelenség a nova- és szupernóva-feltűnés. E két jelenség előidéző oka ugyan különböző, de mindkettőnél egy-egy nagy csillag belsejében keletkezett robbanásról van szó, amelynek következtében a csillag hirtelen kitágul, fénye több ezerszer, milliószor, sőt a szupernova- robbanás esetén több milliárdszor akkorára nő. Ezt a felvillanást a tér nagyobb távolságaiból is észlelni lehet a Földről az ég olyan helyén, ahol azelőtt nem is látszott ez a csillag. Olykor a Nap és a Hold után a szupernóva a legfényesebb égitest, amely kivételes esetben még nappal is látszik. A kínai csillagászati krónikák azonban épp a kérdéses évekből semmi ilyenféle jelenség feljegyzését nem tartalmazzák. Az ó- és középkor folyamán csak őt szupernova- fellángolást észleltek a régiek, utoljára 1604-ben. Ezt Kepler - a bolygómozgási törvények felfedezője - tanulmányozta behatóan. Minthogy épp az előző évbe, 1603 végén, nem messze a szupernóva égi helyétől a Jupiter és a Szaturnusz bolygó néhány hónapon belül három ízben is megközelítette egymást, Kepler arra gondolt, hogy talán e két fényes bolygó ritka találkozása volt a kiváltója a csillagfelvillanásnak. Utánaszámolt a két bolygó úgynevezett „legnagyobb” együttállásainak - azaz olyanoknak, amelyek során egy éven belül háromszor is megközelítették egymást e bolygók. Így jutott el i. e. 7-ig, amidőn a Jupiter és a Szaturnusz legnagyobb együttállása a Halak csillagképében következett be. Kepler úgy vélte, hogy megtalálta az akkori „betlehemi csillag” feltűnésének okát. Ilyen „legnagyobb” együttállás egy-egy meghatározott csillagképben csak mintegy 800 évenként következik be, tehát rendkívül ritka jelenség az, hogy a Jupiter és a Szaturnusz a Halak csillagképében három ízben is megközelítse egymást néhány hónapon belül. Erről az égi eseményről az ezt megelőző évekből ékiratos feljegyzés is maradt ránk az egykori babilóniai Szippar város romjai között. De mi köze a bolygóegyüttállásnak a betlehemi csillaghoz? A Máté-evangélium mágusoknak nevezi a napkeleti bölcseket, vagyis ezek bizonyára mezopotámiai csillagász papok voltak. Talán éppen azok, akik i. e. 7- re előre kiszámolták az igen ritka, háromszoros bolygóegyüttállást. Számukra - akárcsak a mai csillagjósok, asztrológusok számára - a Jupiter a hatalom csillaga, királyi csillag volt. A Szaturnusz a szombati nap és az ezt a napot ünneplő zsidó nép csillaga, a Halak pedig egyrészt a Mezopotámiától nyugatra eső, a palesztinai tengerparton élő népek, másrészt a születéssel összefüggő csillagkép volt. Ha tehát a királyi hatalom csillaga a zsidó nép csillagával a születés Palesztina csillagképében mutat „legnagyobb” találkozást, a csillagjós papok számára egyértelműen azt jelentette, hogy „megszületett a zsidók királya”. Bizonyára azért utaztak napkeleti hazájukból Jeruzsálembe, hogy meggyőződjenek e magyarázatuk helyességéről. S mint tudjuk: nem utaztak hiába. PONORI THEWREWK AURÉL Eltűnik a londoni emeletes busz A „kihalás” veszélye fenyegeti a már szinte London védjegyének számító emeletes, piros buszokat. Egyre kevesebb rója a brit főváros utcáit a nyitott „peronnal” közlekedő járgányokból. A piros óriás az iránta megnyilvánuló tengerentúli kereslet és a modern kor követelményeinek áldozatává válik. A buszokat közlekedtető, immár magánkézben lévő társaság szerint e régi járművek áramvonala felett ugyanis elszállt az idő. Az emeletes buszról - amely a Szent Pál Székesegyház vagy a Big Ben mellett London híres szimbóluma - az Indipendent cimű brit lap úgy emlékezett meg, hogy „a valaha épített buszok közül a legjobb”. Hi szén közlekedési dugóban bármikor fel lehet rá pattanni vagy le lehet róla ugrani, a buszon utazó kalauznál váltható a menetjegy. * A több mint 5000 eredeti, régi változatból már csak 700 közlekedik London utcáin. Az elmúlt hét év során magángyüjtők, üzletemberek és közlekedési társaságok kétezret vásároltak fel. „Nemrégen az athéni rádióállomásnak adtunk el egyet, Kanada a Niagara vízesés körüli turistautakra vásárolt hat darabot - mondta Daly, a busz egyik volt mérnöke. Tavaly 40 buszból álló konvoj indult útnak Srí Lankába, a colomból városi közlekedésben való részvételre. Egy eredeti emeletes piros busz 8000 fontba kerül. A jó állapotban lévő buszok, persze, legalább 22 évesek, hiszen 1959 és 1968 között gyártották őket, ennek ellenére kellemes látványt nyújtanak a szemnek a skótmintás gyapjúszövettel ellátott ülések, amelyeknek széleit bőrrel vonták be. Az alkatrész-utánpótlás miatt aggódóknak Daly elmondta: „Sohasem adnék el egy buszt, ha nem volnék benne biztos, hogy akár Oroszországig is eljutok vele”. A mérnök egyébként egy buszt maga vezetett el Houstonból az Új- Mexikóban lévő Alberquerque-be. Az ötnapos túra alatt egyetlen fennakadás sem volt - büszkélkedett Daly. A gyűjtők pedig - akik igen gyakran hatalmas távolságokat tesznek meg a különféle veterán busztalálkozók miatt - jó állapotban tartják kedvenceiket, a motorok pedig olyan tiszták, hogy enni lehet rajtuk - hessegette el az aggodalmaskodókat Daly. A londoni busztársaság szerint a régi emeletes buszok kivonásával javítják a közlekedést. „Válaszolunk a kor kihívásainak, az utasok tisztább környezetet és önműködő ajtókat szeretnének” - mondta a társaság szóvivője. Maguk az utasok azonban nem értenek egyet a társaság politikájával. Szerintük a legnagyobb, négyszögletesebb és Dolgozók kérdései, munkaügyi viták tapasztalatai arra utalnak, hogy a munkavégzés módjára vonatkozó szabályok nem eléggé ismertek, illetve azokat esetenként figyelmen kívül hagyják. Korábbi tájékoztatónkban utaltunk arra, hogy - a Munka Törvénykönyve szerint - a dolgozó köteles a munkaidőt a részére kijelölt helyen munkában tölteni, most arra hívjuk fel a figyelmet, hogy - ugyancsak a Munka Törvénykönyve szerint - „a dolgozó köteles a munkakörébe tartozó munkát képességei teljes kifejtésével, az elvárható szakértelemmel és gondossággal végezni”. A jogszabály nem határozza meg, hogy mit kell érteni a képességek teljes kifejtésén, de enélkül is mindenki előtt világos, hogy ez a dolgozó adottsága és szerzett tudása teljes latba vetésének kötelezettségét jelenti. Kimondja a törvény azt is, hogy a dolgozó „munkáját az arra vonatkozó szabályoknak és előírásoknak, felettese utasításainak, valamint a szakmai szokásoknak megfelelően köteles elvégezni” s e körben esetenként az képezi a vita tárgyát, hogy mire terjedhet ki az utasítás. Tudni kell, hogy a vállalat nevében eljáró felettes utasítási joga igen széles körű, a jogszabályok keretei között kiterjedhet a munkavégzés egész folyamatára, annak módjára, helyére, idejére, mennyiségére is. Az utasításra jogosult - a jogszabályok keretei között - elrendelheti a végzett munka bármikori abbahagyását, a munka sorrendjének megváltoztatását, az alkalmazott technológiai, ügyviteli stb. munkamódszer módosítását, a dolgozónak más munkára való kalauz nélküli új buszok visszalépést jelentenek mind a külalak, mind pedig a hatékonyság tekintetében. „A felső emelet szinte teljesen üres éjszaka, mert az emberek nem érzik biztonságban magukat odafenn kalauz nélkül” - mondta egy utas. így hát az összes régi emeletes busz kivonásával kapcsolatos terv nem végleges, az új elképzelések szerint mintegy 420 régi buszba új motorokat fognak szerelni. Remélhetőleg John Major, Nagy-Bri- tannia új miniszterelnöke nem veszi zokon, hogy egypár régi busz a helyén marad. A kormányfőben ugyanis minden^ bizonnyal fájdalmas emlékeket idéznek fel a piros járművek, hiszen az egykor még állami tulajdonban lévő londoni busztársaság annak idején nem vette fel Majort kalauzként, mert nem tudott kitölteni egy számtani tesztet... átirányítását, túlmunka végzését, a dolgozó külső munkára kiküldését stb. Kihangsúlyozandó azonban, hogy a felettest természetesen csak a munkaviszony alapján végzendő munkára vonatkozón illeti meg az utasítás joga, a dolgozó nem köteles teljesíteni az olyan utasítást, amely nem a munkájára, munkaköre ellátására, illetőleg munkaviszonyára vonatkozik. A másik, esetenként vitatott kérdés, hogy ki tekintendő a vállalatnál utasítás adására jogosultnak, s hogy ez a jog milyen formában gyakorolható. A Munka Törvénykönyve végrehajtási rendelete kimondja, hogy a közvetlen vezetőt a munkavégzéssel kapcsolatos kérdésekben (pl. hogyan, hol, milyen határidőre kell elvégezni a munkát stb.) mindig, ha pedig az ügyrend másként nem rendelkezik, egyéb kérdésekben is intézkedésre, utasítás adására feljogosítottnak kell tekinteni. Röviden utalunk még arra, hogy az utasítás érvényességéhez írásbeliség általában nem szükséges, kivételes esetekben azonban a jogszabály előírja az utasítás írásba foglalását. így pl. a dolgozót más vállalatnál végzendő munkára csak írásban lehet kirendelni, ugyancsak írásban kell foglalni az utasítást, ha az a dolgozó lényeges érdekeit érinti és a dolgozó az utasítás írásba foglalását kéri. Kihangsúlyozandónak tartjuk, miszerint különösen súlyos kötelezettségszegésnek minősül, ha a dolgozó az utasítást szándékosan nem hajtja végre, annak teljesítését megtagadja, ami természetesen a legsúlyosabb következmények alkalmazását vonhatja maga után. DR. DEÁK KONRÁD Túl könnyű a tengeri macska Ez év nyarán állították forgalomba a világ legnagyobb testű, 74 méter hosszúságú katamaránját, azaz kettős törzsű hajóját. A Sea- cat, vagyis a tengeri macska névre keresztelt hajótlpus első példányai az angliai Portsmouth és a franciaországi Cherbourg közti kompforgalmat bonyolították le a La Manche csatornán. E szolgálat megkezdését egyébként többször is el kellett halasztani, mert a hajó nem felelt meg a szigorú brit biztonsági követelményeknek. 400 utast képes igen rövid idő alatt elszállítani, s még egy sebességi rekord is fűződik a hajótípus nevéhez: 80 óra alatt kelt át egy próbaútja során az Atlanti-óceánon. Az utóbbi időben mégis több időt kellett a dokkban töltenie, mint a vizen. Kiderült ugyanis, hogy a hajótest túl könnyű, ezért az utasok rendszerint tengeribetegek lesznak a mégoly rövid út alatt is. Ezért egy húsztonnás súllyal akarják megterhelni a hajótörzset, amelytől azt remélik, ellenállóbbá teszik a hullámok játékával szemben. Szomszédkímélő” dob A 19 éves Victoria Barrett a szomszédok idegeit kímélő új találmányával, egy dobbal, amely csak fülhallgatóval hallható, s így bátran gyakorolhat rajta gazdája otthon is. A csendes dob elnyerte a műszaki tanács "Legjobb termék” című díját. * A föld alól halál szivárog Azok a hamburgiak, akiket a 2. világháború után szétbombázott otthonaikból egy másik lakónegyedbe telepítettek át, csak mostanában kezdik megtudni, 'hogy méregtemetőn élnek. A nyolcvanas évek derekán a lakók felfedezték, hogy a házak olyan talajra épültek, amely nagy mennyiségben tartalmaz fáradt olajat, azt azonban nem is sejtették, hogy talán az egyik legszörnyűbb vegyi- fegyver-fajta veszélyezteti az életüket. A megindult kutatások egyebek közt nehézfémek és dioxin nyomait mutatták ki. A legaggasz- tóbb az a felfedezés, hogy kb. 8 méteres mélységben mágneses rendellenességet találtak, amelyről teljes bizonyossággal nem tudják, mitől származik. A helybeliek tudni vélik, hogy a harmincas években uszályokat süllyesztettek el az Elba egyik levágott, majd betemetett kanyarulatában, s ezek az uszályok az első világháborúból visszamaradt foszgént és mustárgázt tartalmaztak. Minthogy e gázok könnyebbek a levegőnél, az őket tároló hordók, tartályok megsérülése esetén a felszínre juthatnak. Ugyancsak németországi hír, hogy a volt NDK területén légi- és űrfényképek segítségével infravörös felvételek alapján próbálják felderíteni az illegálisan elásott, eltemetett veszélyes hulladékot. FARMER RT. Székesfehérvár, Takarodó u. 2. Telefon: 22-12-047 Telex: 21-454 Fax: 22-16-369 Ügyintéző: Deák Jánosné CSEH IMPORTBÓL SZÁRMAZÓ PC 400-as FRISS ZSÁKOS CEMENT 361 Ft/q (174) Karácsonyi és szilveszteri diszkó a GESZTENYÉSBEN. 1990. december 22., 26., 28., 30. 31-én. DISC-JOCKEY Bíró Péter. . Péntekenként Gesztenyés. Szombatonként Fadd, művelődési ház. <i94/40)