Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)
1990-12-15 / 216. szám
6 “KÉPÚJSÁG Hogyan alakultak ki a karácsonyi ünnepek? Maulbertsch: A szent éj (Freskó, Sümeg, plébániatemplom) Ma sok ünnepnapot ünnepiünk, anélkül, hogy pontosan ismernénk annak eredetét. A vallási ünnepekkel más a helyzet. Ezek eredetét nagyon pontosan ismerjük. De hogyan alakultak ki, azt gyakran itt is történelmi homály fedi és meglepődik az ember, ha azt hallja, hogy a karácsonyt a Krisztus születése utáni negyedik évszázadban ünnepelték először. Az ünnep eredetéről, és más vallások és felekezetek történetében fellelhető gyökereiről és fejlődéséről sok érdekes tudnivalót adhatunk közbe. A karácsonyt a kersztény világban december 25-én ünnepük. Ez Jézus születésének ünnepe. Ez azt jelenti, hogy a karácsony az összes többi vallás számára nem létezik, ez pedig az emberiség közel háromnegyed részére vonatkozik. Először 350 körül ünnepelték Rómában, mert Krisztus után 354- ből származó adat bizonyítja, hogy Róma keresztény hitközsége a karácsonyt, Krisztus születése napját megünnepelte. A karácsony ünnepének bevezetését az is segítette, hogy december 25. már az egyiptomiaknál, szíreknél, görögöknél és rómaiaknál mint „a legyőzhetetlen Napisten” születésnapja, szent vojt. így lett a kereszténység számára a téli napforduló ünnepéből az Úr születésének az ünnepe. Eredetileg a fiatal egyház vízkeresztet, majd Jézus Krisztus megjelenését ünnepelte január 6-án az Epiphania-ünneppel (Epiphanie - az Ur megjelenése). Jézus születésének megünneplése december 24-ről 25-re virradó éjszakán - a korabeli karácsonyi ünnepek lefolyása és mélyebb értelme alig hasonlítható a mostanihoz. Január 6. annak idején a kereszténység számára az új év kezdetét is jelentette. Hogy miért december 25-re tűzték ki Jézus születése napját, ma már nem lehet kideríteni, kivált, hogy Jézus születésének pontos napját sohasem állapították meg. Valószínű, hogy a kereszténység kezdetén azért helyezték Jézus születése napját december 25-re, mert ezen a napon több pogány ünnep is egybeesett és így az átmenet a pogány szokásokról a keresztény vallásra sokkal könnyebben végbement. Jézus Krisztus születésnapján a valóságos körülmények bizonyára nem voltak örömteliek. Magányosság és nélkülözések közepette, szegényes menedékben született bele Isten fia egy politikailag zavaros korba. Lukács nagyon szemléletesen mutatja be ezt a Karácsony történetében. A karácsonyi ajándékozás eredete szintén a kereszténység előtti korból származik. Az új év kezdete alkalmából már Cézár idején (Krisztus után 44-ben meggyilkolták) megajándékozták a rómaiak a hivatalnokokat. A rabszolgák ajándékokat kaptak uruktól, melynek mértékét gyakran előzetes megállapodásban rögzítették. A germánság kereszténység előtti hagyományai között is szerepelt a téli napforduló alkalmából történő ajándékozás, hogy a démonokat távol tartsák a háztól és az időjárás és az aratás isteneinek kegyét megnyerjék. Annyi bizonyos, hogy már a 16. és 17. században szilárdan gyökeret vert a gyermekek megajándékozásának a szokása és ezt a felsőbbség és az egyház nem is vette jó néven. Ha mai karácsonyi ünnepünk egyértelműen a kereszténység jegyeit hordozza is magán, mégis a pogány kultikus szokások sokaságából és a kereszténység történetéből együttesen alakult ki. A téli napfordulóval kapcsolatos szokások és a korai kereszténység szokásainak hatásai élnek benne tovább, amelyek karácsony előtti időszak és a karácsony megünneplésének országonként és vidékenként különböző formáiban mutatkoznak be. Tudja-e? Tudja-e, hogy a magyar nyelv két karácsonyt ismer: a nagykarácsonyt, amelynek napja december 25., és a kiskarácsonyt, amelyet újév napjának nevezünk (január 1.). Tudja-e, hogy kiskarácsony - január 1. - egybeesik a Julius Caesar-féle naptárreform utáni római újévvel, amelyet a rómaiak Janus tiszteletére kicsapongásokkal, dorbézolásokkal ünnepeltek. Az egyház e pogány ünnep ellensúlyozására rendelte erre a napra a circumcisio, azaz Jézus körülmetélésének emlékünnepét. Tudja-e, hogy hazánkban az esztendőt az egész középkoron át, XIII. Gergely pápa 1582. évi naptárreformjáig karácsony napjától, tehát december 25-től számították. Tudja-e, hogy Jézus a Jeruzsálemtől 8 kilométernyire fekvő Betlehem városában született egy barlangistállóban, amely fölött ma hatalmas, öthajós bazilika áll. Nagy Konstantin császár építtette a 4. században. A születési barlang oldalában van a kőbe vésett jászol, amelyben a kis Jézus feküdt. Tudja-e, hogy Jézus betlehemi születéséből származik a betlehemjárás, amely vallásos népi játék. Eredetileg a templomban játszották, ma a betlehe- mesek házról-házra járnak, legtöbbjük pásztornak öltözve, s általában egy angyal öltözetű gyermek viszi magával a betlehemi istálló, vagy valamely templom makettjét, bennea kis Jézus, Szűz Mária és Szent József alakjával. Tudja-e, hogy a betlehemezés szövege a középkori bábjátékok egykori magyarázó szavaiból s a templomi misztériumok szövegéből alakult ki. Tudja-e, hogy a betlehemezést azért játsszák pásztorok, mert amikor Jézus megszületett, „... pásztorok voltak ama vidéken, szabad ég alatt tanyázván, és őrt állván az éjszakában nyájuk felett. Egyszer csak ott termett az Úr angyala... és mondá: ne féljetek, mert íme nagy örömet hirdetek nektek... minthogy ma született nektek az Üdvözítő...” A pásztorok ezután fölkerekedtek, átmentek Betlehembe, és ott leborulva imádták a Kisdedet. Tudja-e, hogy a „háromkirályok” a napkeleti bölcsek népies elnevezése, akik valószínűleg tudós, csillagászatban jártas pogány papok voltak, s a szentirás szerint felkeresték Heródes Királyt Jeruzsálemben, „mondván: hol van, aki született, a zsidók királya?, mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk imádni őt...” Heródes nem tudta, hol van Jézus, de lelkűkre kötötte, hogy ha megtalálják, jelentsék neki, hogy ő is imádhassa. A „háromkirályok” azután megtalálták a betlehemi barlangot, s megajándékozták a kis Jézust arannyal, tömjénnel és mirhával. A „háromkirályok” eredeti neve: Gathaspa, Melchior és Bithisarea, népiesen Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Ünnepük január 6., Vízkereszt. Tudja-e, hogy az „aprószentek” napja - december 28. - azoknak a fiúgyermekeknek állít emléket akiket a Jézusra féltékeny Heródes király Betlehemben megöletett, remélvén, hogy köztük van az akkoriban született, a „háromkirályok" által említett s keresett zsidók királya. Számtalan népi játék fűződik ehhez a naphoz, melyek közül talán a legismertebb a korbácsolás vagy subrikálás. Tudja-e, hogy Magyarországon valószínűleg Brunswik Teréz grófnő - más források szerint a báró Podmaniczky-család - állított először karácsonyfát mégpedig az előbbi 1824-ben, az utóbbi 1825-ben vagy 1828- ban. Cs. K. Mátyás Ferenc: Karácsonyvárók A téli hófellegek meszelik már áz eget, vén a tanya, szíve fáj, kerülgeti a halál. A búbos kemence itt az éden, azt ölelik, melegíti a házat a véneket, ha fáznak. Kinn a dűlőn szekér sír, bebúj a szél a résin, majd letépi a löcsit, nagy a hideg, velőt csíp. Minden lyukat befödnek, öregesen böfögnek, várnak, nem tudják mire, nincs semminek itt híre. Bút húz a bivaly alva, éjszakát visz a szarva, havat hoz a borús ég, s gondot rá a szegénység, mint az ég, kedvük borús, messze még a március. Álmodoznak a vének, fára száll föl az ének, únja magát e világ, mint beteg a patikát s ha á pince borral tett, vidámítja az embert jólesik egy pohár bor, jósolják a pohárból a régen várt változást s elrebegnek egy fohászt Sóhajtoznak, az adó nő, s kopog a foglaló, jégcsapos a tanyaszáj, de hát élni csak muszáj, zsebre vágják a váltót úgy várják a Megváltót - szalmatetös házukba. Szüld meg nékik, Mária! 1990. december 15. Advent idején... ,Annak a szokásnak a legelső leírása, hogy karácsony előtt, advent idején fenyőkoszorúra helyezett gyertyákat gyújtunk - hogy az Úr eljövetelére (adventus), Krisztus születésére felkészüljünk - 1850- böl származik. Kitalálója az a Johann Hinrich Wiehern, evangélikus teológus volt, aki 1833-ban Hamburgban „Rauhe Haus” néven nevelőotthont alapított szociálisan elhanyagolt fiatalok számára. Akkoriban naponta gyújtottak meg egy további gyertyát. Wiehern 1860 körül vitte magával ezt a szokást Berlinbe, ahol egy árvaházat vezetett. A mai, négy gyertyával díszített, fenyőágból készült adventi elődje a századfordulón alakult ifjúsági mozgalom idejéből származik. Akkoriban azonban szélsebesen terjedt, mint az első világháború utáni új divat. Ma a négyhetes adventi időszak a november 26-a utáni első vasárnappal kezdődik, az új egyházi évvel egyidejűleg. Évszázadokkal ezelőtt azonban négy és hat hét között ingadozott az időtartama, mint a karácsony előtti bűnbánat időszaka. Annyi bizonyos, hogy az adventi időszak bevezetését követően a Krisztus születése utáni 5. évszázadban általában negyvennapos felkészülés előzte meg a karácsonyt. Még ma is november 14- én kezdődik ez az időszak az ortodox egyházaknál, hétfő, szerda és pénteki napokon megtartott böjttel. A nyugati egyházakban ezt az időszakot később négy hétre lerövidítették. Egyháztörténeti adatok szerint ez már 826-ban az aacheni zsinaton megtörtént. Az akkori szokásokhoz tartoztak az „Adonis-kertecskék” is. December elején egy agyagtálban gabonamagvakat vízbe áztattak, amelyek karácsonyig kihajtottak, és piros szalaggal átkötve díszité- •sül az ünnepi asztalra helyezték. Adonis, mint a természetben a felvirágzás és az elmúlás istene, a görög mondák szerint szépséges királyfi volt, akibe a szerelem istennője, Aphrodite beleszeretett Egy vadászaton megölte őt egy vadkan, de Aphrodite virágot hajtatott véréből, és elérte az istenek atyjánál, Zeusznál, hogy szerelmesének csak az év egyik felét kell a holtak birodalmában töltenie. A tálon hajtatás szokása a Földközitenger vidékétől Németországig elterjedt. Fehér Klára: Karácsonyi ajándék- Te, Eszti, ez a nő lopni akart.- Dehogy akart. Ismerem. Ott lakik a házban.- Még most is ott ólálkodik a kirakat előtt. Gyorsan számold meg a gyűrűket. Az ékszerboltban rengetegen voltak. Honnan van ennyi pénzük az embereknek? Villámgyorsan átnézte az. üvegpult alatt csillogó gyűrűket és a bársonytokba visz- szatett láncokat. Mondtam, hogy nem hiányzik semmi. Persze, valóban furcsa látvány volt Kertai néni az ékszerboltban. Ahogy esetlenül álldogált, ócska, szürke kabát és horgolt sapka volt rajta. Mi tetszik, Marika néni? - kérdezte tőle. Egy láncot, valami szépet, a menyemnek. Megnézte a láncokat, különösen az ametisztköveset nézte, arany levélkék között ametisztvirágokat. Ez szép - mondta -, nagyon szép - és visszaadta. Majd visszajövök. És csámpásan kiment az üzletből. Egy szatyor is volt a kezében. Lehet, hogy nem is venni akart, hanem eladni, valami régi ezüst cukortartót, csak az ismerős előtt szégyellte. Most is ott topog még kinn, a kirakat előtt. - Ne álmodozz Eszti - szólt rá a főnöknő. Fontos, hogy nem tűnt el semmi. Kertainét valóban megzavarta a találkozás. Ha a közértben találkozik egy házbelivel, vagy mondjuk a cipőboltban. De mit keres ő a belvárosi ékszerboltban, ahol francia kölni felhőjében, perzsában és nercben jól ápolt, jól öltözött férfiak és nők ezreseket számolnak le a pénztárnál. Hatvanezer volt az ametisztköves aranylánc. „Nem szabad mama, ne legyen könnyelmű” - fogja írni a fia. De ő ezt akarja küldeni Barbarának. Tizenöt évvel ezelőtt, amikor először küldött csomagot Kanadába, maga kötött pulóvert Istvánnak, a fiának, kardigánt a menyének, meleg sapkákat és sálakat Péternek, Tamásnak és Robinak. Milyen drága volt a gyapjú fonal! Hajnalig kuporgott a karosszékben, ezerszer elmondogatta, hogy ez neked lett, Tomikám, ezt vedd fel, Peti- kém, hogy meg ne fázz. Néha úgy bóbiskolt el, kötőtűkkel a kezében... és mennyit szaladgált a Nemzeti Bank engedélyéért, meg a Boy vállalathoz, hogy továbbítsák, hogy a szíve melege eljusson a kanadai télbe. Januárban megjött a hálálkodó levél: István köszönte meg az ajándékot. Barbara és a gyerekek csak aláfirkantották. A mama szíve szerint több dicséretet várt volna, nem sejtette, hogy Barbara dühösen csapkodott, mit csináljon ezzel a sok molyos vacakkal. Micsoda régimódi kötés. Petének kicsi a sapka, különben is a krikettcsapat sapkáját viseli. írd meg az anyádnak, hogy kár a pénzért meg a munkáért. Persze ezt István nem írta meg, hanem ők is feladtak egy csomagot, a legdivatosabb, pehellyel töltőt, t steppelt, vízhatlan kabátot. Légipostán, expressz, ajánlva, hogy még a tél derekán odaérjen. De nem ért oda se januárban, se februárban, három hónapig döglött a vámhivatal raktárában. Végre áprilisban kiküldtek egy értesítést, itt a csomag, tessék befizetni hatszáz forint vámot. Kertainé ijedtében szívdobogást kapott: kétezer forint volt a nyugid ja. A szomszédok biztatására Kertainé kérvényt írt a vámhatóságnak, de azt válaszolták, hogy kérjen pénzt vámra a dúsgazdag fiától. A csomagot viszszaküldeni nem lehet, ha nem fizeti ki a vámot, közadók módjára behajtják. Kertainé kiváltotta a gyönyörűkabátot, hazavitte, felpróbálta, és sírva fakadt. Világosdrapp kabát volt, rézgombokkal, rézkarikákkal, húszéves korában sem vett volna fel ilyesmit. És hová vegye fel? A piacra? Az esztékába? A dög menye találhatta ki ezt a firle- francos kabátot, gonoszságból. így, durván sosem írták meg egymásnak, hogy nem kell az ajándék. A mama megírta, hogy jövő karácsonyra is kötni akar, szép, világoskék pulóvert mindenkinek. István azt válaszolta, hogy ne fáradjon, mindegyik fiúnak hétszáz pulóvere van, az áruházak tele vannak norvég és finn pulóverekkel, a gyerekek válogatnak saját ízlésük szerint. És Barbara nem visel pulóvert, otthon szabadidőruhában mászkál, ha meg elmennek... nem, köszöni és magyar könyvet se küldjön, nem olvasnak már magyarul, igazán kedves, kár a pénzért. És a mama is válaszolt, igen, nagyon szép a kabát, de még nem vette fel. Nem jár sehova. Operabérlete már nincs, a régi tanítónő barátnők betegeskednek. Levendulát tett a kabát zsebébe, hogyne bántsa a moly... És nem tudni, leírták-e, vagy csak érezték, vagy amikor egyszer karácsonykor István hazatelefonált, akkor mondták ki, hogy a szeretet nem kötött sapka, meg amerikai asztalterítő, a szeretet az, hogy egymásra gondolnak, hogy elmondják, mit szánnak egymásnak. Nem kell csomagolni, vámolni, postára menni, csak megírni, hogy mit küldenek gondolatban egymásnak. Jó, mondta István, ez nagyon jó. De ha a mamának igazából van szüksége valamire, ha gyógyszer, vagy kávé, vagy pénz, akkor őszintén írja meg. Meg fogom írni - ígérte Kertainé. És azóta karácsonykor Kertainé megírja, hogy mit szán a családnak. Barbara már kapott két ruhára való tiszta selymet. A fiúk aktatáskákat, ingeket, szép nyakkendőket. István gyönyörű karórát kapott, márkás svájci órát, és István a levelében meleg házicipőt, új rádiót, hőálló tálakat irt a mamának. Kertainé végre otthagyta az ékszerüzlet kirakatát. Még törte a fejét, hogy az ametisztvirágos aranyláncot megirja-e Barbarának. Nem érdemli meg... de hát az unáki anyja. Még egy férfidivatüzletben is körül kellett néznie. Új pizsamákat, elegáns ingeket, és egy szép selyemsálat nézett a fiának. Azután hazasietett, és elővette a légipostapapírt. Sokáig írta a listát, talán valami játékfélét is bele kellett volna írni. De hát futballabdát tavaly küldött... És amíg írta, írta, az ajándékok szinte kézzelfoghatóakká váltak. Remélem, hogy levelem mindannyiatokat egészségben talál, jól vagyok én is, szeretettel gondolok rátok. Elballagott a postára. Lefelé menet a kapualjban megnézte a postaládát, hátha jött a fiától levél. De nem jött. Biztosan holnap. Vagy holnapután. Hoszú sor állt a postán. Várakozott türelmesen. Kezében szorongatta a tízforintost. - Kanadába - dugta be az ablakon a levelet és a pénzt. - Tizenhét forint - mondta a postáskislány. - Mennyi? - Tizenhét forint. - Én azt hittem... én csak... - Ne tartsa fel a sort - mordultak az emberek. Tizenhét forint, ez volt már tavaly is, már Noé bárkájában is. Kertainé előkotorta az erszényét, és ijedten szedegette a húsz és ötvenfilléreseket. - Tessék már segíteni, nem látok jól. - A postáslány kiválogatta a filléreket. Kertainé kilépett az utcára. A postával szemben a téren karácsonyfát árultak. Valaha náluk mindig ezüstfenyő volt. A szmogos, benzinbűzös téren messzi erdők jó levegőjét hozták a fák. Kertainé nagyokat lélegzett. Egy letört ágacska feküdt a földön. Felvette, előszedta az erszényét, és odament az árushoz. „Ezt mennyiért tetszik adni?" „Ugyan, semmi. Vigye csak." Váratlanul kövér, laza, fehér pelyhek ereszkedtek alá az égből. Kertainé kinyújtotta a tenyerét, hadd essen rá a hó. Azt is meg kellett volna írni a levélben, hogy fehér karácsonyunk lesz.
