Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)
1990-12-15 / 216. szám
1990. december 15. népújság 5- Egy nagy doboz Legót szeretnék, olyat, amiből hajót lehet építeni meg motorcsónakot - árulja el titkos vágyát a hatéves Bús-Gyuri- ka Hőgyészen. Hogy ezenkívül mit Bús Gyurika szeretne még, arra némi homlok- ráncolás után közli, hogy egy plafonig érő karácsonyfát még hozhat a Jézuska. Katus Jánosné bogyiszlói postai tisztviselő, akit éppen születésnapja előestéjén kérdeztünk meg, egészséget kívánt, biztonságot, normális életet. Szerinte a nyugalom lenne a legszebb ajándék, de nem nagyon reménykedik benne, hogy ez hazánkban valaha is bekövetkezik. Úgy véli, a bajok oka a mostani'politikában keresendő. £>€ W) Dombóvár város újonnan választott polgármestere, dr. Fazekas István az idén nem ér rá azon töprengeni, hogy családtagjai közül kit, mivel lepjen meg. „A szemhatárt északon és nyugaton elzárják a Betlehem mögött emelkedő hegyek, de kelet és dél felé gyönyörű a kilátás. Itt van a szántóföld, ahol a moabita Ruth kalászokat szedett, és mindjárt mellette, az alacsony dombon épült Bet-Szaur városában volt Boóz szérűje. Távolabb látszik Judea sivatagja, terméktelen, sziklás hegyeivel és szürke hamuhoz hasonló homokjával. A nap bearanyozza ezt a kietlen vidéket, melynek kopár földjén semmi sem terem. Túl mind ezeken - Moab kékesibolya sziklafala mögött, mely meredek bástyaként zárja el - mély medencében hullámzik a Holttenger sötétkék vize. Dél felé magányos hegycsúcs emeli ég felé büszkén kúpos ormát: a Herodion, amelynek tövében - végakarata szerint - az öreg Heró- des nyugszik, és alussza örök álmát. Ilyen a vidék, ahol Dávid született, s ivadékai most jelentkezni kötelesek a népszámlálásra. A házak zsúfolásig tele vannak. A város Kan-ja -, a Karaván szálló, vagy „diversorium”, ahogy szent Lukács nevezi, túltömött, mint a hangyaboly. Mária és József már nem kapott helyet. A fiatal házaspár kénytelen volt menedéket keresni a szomszédos barlangban. Palesztina mészkőhegyeinek lejtőjén gyakoriak az ilyen barlangok. Ezeket az ^ üregeket emberek vájták, és az ^—I Mi lesz a fa alatt? Ajándékot adni, kapni egyaránt öröm. Adni talán még inkább, hiszen ha kitaláljuk, mire vágyik a megajándékozott, az már fél siker. Vannak, akik szeretnek ajándékozni, hetekig találgatják, mi lehet a másik kívánsága, járják az üzleteket és előre örülnek szeretteik örömének. A szeretet ünnepe ugyanis kötelez. így, karácsony előtt még azok is ajándékon törik a fejüket, akik amúgy az év többi napján nem túl adako- zóak. Hogy ki, mit szeretne látni szenteste a fenyőfa alatt, és ki, mit tesz oda, erről kérdeztünk megyeszerte kicsiket és nagyokat.- Nagy a családunk, heten vagyunk testvérek, nálunk a karácsony mindig az ajándékozás szellemében zajlik. Gyerekkorom az 50-es években tellett, akkor nem volt annyi pénz, mint ma, megszoktuk, hogy magunk készítettük az ajándékot egymásnak. Az idén az ajándékkészítés és -vásárlás örömteli feladata a feleségemre hárul, engem teljesen lekötnek a hivatali teendők. Hogy a városnak mit ajándékozna a polgármester karácsonyra? A kérdésre először elneveti magát és azt mondja, hogyha tréfálni akarna, akkor egy nálánál jobb polgár- mestert kívánna. Komolyra fordítva a szót, a következőket feleli: - Any- nyi mindenre lenne szüksége ennek a városnak ahhoz, hogy polgárai igazán jól érezzék magukat, hogy ezek közül egyet kiemelni nehéz. Legnagyobb szükség egy olyan költségvetésre lenne, aminek megvan az anyagi fedezete és ami legalább az alapellátást fedezné. De szívesen ajándékoznék ennek a városnak egy olyan polgár- mesteri hivatalt - aminek a megszervezése folyamatban van Dr. Fazekas István amely meg tudná valósítani a kampány során tett ígéretünket, azaz hogy ez az intézmény szolgálja a polgárok érdekeit, hogy világosan lássa mindenki, megszűnt a hivatalnoki szemlélet, az itt dolgozók vannak a város lakóiért és nem fordítva. Ha ezt varázsütésre meg lehetne valósítani, én ezt ajándékoznám a városnak. Bocz István 36 éves törzszászlós, Kaposszekcső körzeti megbízottja szintén biztonságot szeretne.- Hogy a családot ne kelljen félteni a jövő évtől, amikor újra áremelésekre számíthatunk, s nem lesz elég a pénz a megélhetésre.- A fiatal rendőr aggodalma annál is inkább érthető, hiszen nemcsak 19 éves, hanem 18 hónapos gyermekének jövőjéről is gondoskodnia kell. Bogos Zsuzsa teveli és Fazekas Emőke fácánkerti középiskolások a bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola 3. C. osztályába járnak. Úgy vélik, az, hogy valaki milyen ajándékot kíván a fa alá, órát, ékszert, vagy bármi mást, az egyénenként változó. Ök inkább általánosabb dolgokat szeretnének: békét, nyugodt életet, szerelmet. Mindketten abban reménykednek, hogy a sátánizmus hívei akikről egyre többet hallani, s akik az egész iskolában félelmet keltenek, nem tudják megvalósítani szörnyű szándékaikat. Az pedig már az egész osztály egyöntetű vágya, hogy a jövő csütörtöki statisztikadolgozat sikerüljön. Kurdon, a délelőtti órákban két asszony beszélget, egyikük 56 éves, másikuk 57, mindketten nyugdíjasok. A karácsonyi ajándékozással kapcsolatban azonban igen eltérő a véleményük.- Adunk a gyerekeknek ajándékot, persze, hogy adunk, így szoktuk meg - mondja János Gézáné, aki két felnőtt fiána^, menyeinek, meg három unokájának vesz ilyenkor decemberben ajándékot. - Voltunk egy kicsit dolgozni, így spóroltuk össze a rávalót, a nyugdíjból nem telne erre, tízezer forintot kapunk ketten az urammal - mondja. - Hetek óta járom a boltokat, tegnap éppen Dombóváron voltam, mindig töröm a fejem, ki, minek örülne. Hogy mit vettem? Azt nem árulom el, mert megtudják az újságból, és akkor nem lesz meglepetés. Annyit mondhatok, hogy a menyecskéknek, a fiúknak meg az unokáknak öt-, hétszáz forintért vettem ajándékot. Ikerházban laknak a gyerekek Dombóváron, ott leszünk mindannyian karácsony este. Hogy mi mit kapunk? Hát a papa biztos valami italt, vagy papucsot, én meg valami kozmetikumot. János Gézáné- Ajándékot? Vennék én, de miből? 4269 forint özvegyi nyugdijat kapok, ebből nem lehet ajándékozni. Itt van nekem a 86 éves beteg édesanyám, nem érek rá mással törődni - mondja Budai Fe- rencné, akinek két fia és négy unokája van - majd még hozzáfűzi: - az unokáknak azért veszek egy pulóvert vagy valami hasonlót. Hogy én mit kapok? Talán semmit sem. Messze van az egyik fiam, Veszprém megyében, Devecseren lakik, téeszben dolgozik, az ünnepek alatt is be kell mennie. A másik itt Döbröközön van, az sűrűbben jár, de szenteste nem szoktak jönni.- Egy pici diavetítőre lenne szükségünk, amivel a gyerekeink - az egyik 8, a másik 11 éves - megnézhetnék a filmjeiket. Ez némi anyagi áldozatot kíván, de túl sokba talán nem kerül. A feleségemet apróságokkal, kozmetikumokkal lepem majd meg - mondta Ódry Károly, a faddi művelődési ház 36 éves vezetője. - Szenteste aztán a diavetítőt ki is próbáljuk. Házasságunk tizenhárom évéről több mint négyszáz diát őrzünk, ezek közül kiválogatok egy csomót és együtt megnézzük. Biztosan élményt jelent majd, például a lányomnak, ha meglátja magát, amikor még cumizott. Azt hiszem, bensőséges családi hangulatot teremt a közös vetítés, s ez igazán nem kerül pénzbe.- Az lenne a jó, ha prédikációmnak örülnének Gyünkön, Miszlán, Bán Zsuzsa: Háromkirályok egyiknek jászol, vagy istálló volt a neve, ez a falu végén volt, a hebroni úton, és a barmok istállójának használták. Ebben a barlangban húzta meg magát a házaspár: s ezen a nyomorúságos menedékhelyen kellett megszületnie Dávid fiának, akiről az angyal azt mondta az anyának, hogy Szent, és Isten Fia lesz, a Megváltó, és az örök trón örökö- se...” Mária ott ült a kendőbe pólyáit kisfiúval az ölében közel a fából ácsolt jászolhoz, ahol az állatok meleg, párás lehellete langyosra szelídítette a téli éjszaka levegőjét. József az asszony vállára borított még egy takarót, és csendesen kérte, aludjon, pihenjen kicsit! De Mária még nem tudott elaludni. Magához ölelte a gyerek kicsi testét, és olyan mérhetetlen boldogságot érzett, amilyet életében eddig soha. Rámosolygott Józsefre, és kérés volt a tekintetében. József elhallgatott. Kis ideig csak az állatok lélegzése hallatszott, aztán távolról valami zaj kélt. Mintha valamilyen karaván közeledne. Valami rejtélyes okból világosodni kezdett kint, oszolni látszott az éjszaka sötétsége. Mária minden idegszálával kifelé figyelt. A fény növekedett. Már a barlang is kivilágosodott, a hangok közeledtek, aztán váratlanul ott állt három ember a bejárat előtt. Három különös ember. Díszes ruhákban, de ilyen öltözékeket sem Mária, sem József nem látott még. Leginkább fémes csillogásúak voltak, de mindenképpen olyan anyagból, amilyet nem használtak ezen a vidéken. Erős fény sugározta be a környéket, és nappali világosság támadt a barlangban is, ahol Mária ült, ölében a kisfiúval. A három vendég letérdelt előttük. Egyikük fehér bőrű volt, vörösbe hajló szőke, a másik negroid, sűrű, göndör fekete hajjal, a harmadik alacsony, ferdeszemű. Illatszereket és drága fűszereket raktak le Mária lába elé, nyitott ládában szikrázó drágaköveket. Olyan hódolattal borultak le, ahogyan csak királyok előtt szokás. Kint emberek szorongtak, akiket felébresztett a környéken a zaj és a fény.- Napkeleti bölcsek... - mondták. Eljöttek országukból, hogy hódolatukat tegyék...- Hol van az ő országuk? - kérdezte egy hang. - Senki sem ismeri őket.- Elvakulok a fénytől... hallatszott egy remegő női hang közvetlenül a barlang bejárata előtt.- Hallgass! - szóltak rá mások -, a csillag fénye az, amelyik idáig jött, és megállt a barlang fölött! Az idegenek sorban rátették kezüket a kendőkbe pólyáit újszülöttre, és olyan melegen mosolyogtak Máriára, mintha a húguk lenne. Aztán, még egyszer meghajtva magukat, eltávoztak a barlangból. Ahogyan távolodtak, ment velük a fény is. Az emberek, az eddigi kíváncsiskodók elkísérték őket egy darabon a Holt-tenger felé, aztán jó idő múlva szem elől veszítették a három idegent.- Kik voltak, és hová mentek? - kérdezgették egymást zaklatottan és remegve.- Királyok voltak. Láttátok a ruhájukat!- Mágusok. Nem tudjuk, honnan jöttek, és hová tűntek el a szemünk elől, hirtelen. Az éjszaka rájuk borult újra, és megnőtt az ismeretlentől való félelem a szívükben. Szétszéledtek hirtelen, mindenki visszaosont a szálláshelyére, és ott lefeküdtek, fejükre húzták takaróikat. Sötétségbe borult a barlang is, csak egy kicsi mécses halvány fénye pislákolt József kezében. Mária a szalmára terített takaróra hevert, szorosan magához ölelve kisfiát, és boldogan elaludt. József nézte őket kis ideig, aztán eloltotta a mécsest, maga is nyugovóra tért. Kimerültén, mélyen aludtak mindketten, egyedül a csecsemő szeme nyílt ki a sötétben. Kereszt árnyéka állt fölötte, és sírást hallott, majd saját hangját, amelyik sokkal későbbi hangja volt. Kimondhatatlan fájdalommal szólt ez a hang:- Éli! Éli!- Illést hívja... nevetett fel egy katona, és ecetbe mártott szivacsot emelt egy boton a keresztrefeszített szájához. - Lássuk, eljön-e érte Illés, hogy megszabadítsa! A kereszt árnyéka megingott a csecsemő felett.- Bevégeztetett... - mondta az iménti fájdalmas hang, és utána nagy csend lett. Sötét volt a barlangban, és olyan langyos a levegő, mintha tavasz lett volna. A csecsemő lehunyta a szemét, és Mária ösztönösen még jobban magához ölelte. Aludt, de sírt Varsádon, Szárazdon, Keszőhi- degkúton, Belecskán és Hőgyészen, s amit mondok, nem maradna visszhang nélkül. Azt hiszem, minden öreg pap megerősítheti, hogy a gyülekezet egy idő után megszokja a prédikációt. Szeretném, ha frisseséget tudnék vinni a beszédeimbe, s így a híveimnek is. - Vikár Zoltán 57 éves gyönki református lelkész mindezt kapná. S mit adna? Az erdélyi magyaroknak ruhát, élelmiszert, gyógyszert, világosságot, biztonságot, s persze a volt keletnémeteknek és a szlovákiai magyaroknak is. Hogy honfitársainak is ugyanezeket kívánja az csak természetes - mondja. <ri§D> És végül vajon mit ajándékoz az, aki ajándékok eladásából él?- Az egyetemista lányomnak könyveket, a fiamnak kazettákat a számítógéphez, a férjemnek üléshuzatot az autóba - mondja a dombóvári Danes Tiborné kiskereskedő, akinek üzletében különböző réz, bronz, üveg, porcelán lakásdíszítő tárgyak kaphatók. - Családtagjainknak olyat, ami innen az üzletből való, nem szoktam ajándékozni, nehogy azt higgyék, hogy igy olcsóbb ajándékot kapnak, bár a sógornőmnek egyszer már adtam egy tükröt, de azt külön kérte. Egyébként illatszereket szoktam nekik ajándékozni. Édesanyámnak pedig a testvéreimmel közösen veszünk nagyobb ajándékot. Danes Tiborné CSER ILDIKÓ, F. KOVÁTS ÉVA Fotó: GOTTVALD KÁROLY álmában. Sima arcáról lepergő könnyei átnedvesítették feje alatt a takarót. Mire reggel lett, furcsa dolog történt. A három királyok kincsei nem voltak sehol. Egyetlen vörös kődarab hevert a jászol előtt, s ezt megforgatta József a kezében, aztán vállat vonva ledobta a szalmára megint. Mária megszoptatta a kisdedet, aztán indulniuk kellett.- Talán csak álmodtuk az egészet - mondta József szelíden - pedig ha igaz lett volna, most gazdagok lennénk...- De hiszen azok vagyunk - mosolygott Mária, keblére ölelve a jóllakott kisfiút -, így is gazdagok vagyunk mi hárman, nem igaz? József egy iszákot vett fel a földről, hogy a szamárra szijazza, de most megállt egy pillanatra, és szeretettel nyugtatta tekintetét a fiatal- asszonyon.- Úgy van, ahogy mondod! Legalább az álmaink szépek, és ezt sem mindenki mondhatja el! Heródes hatodszor rúgta le magáról a takarót palotájában, ahol ilyenkor semmi nem mozdult még, nehogy az álmát megzavarják. Heródesnek ezen a reggelen hol melege volt, hol a hideg rázta... Budai Ferencné
