Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)
1990-12-13 / 214. szám
4 NÉPÚJSÁG 1990. december 13. Hópelyhek hullása Tedd a kezed a szívedre A gyertyaláng kékje, csillagszórók fénye, szaloncukor zizegése, angyalok éneklése, fenyőfa illata, töltött káposzta zamata, édesanyám hájasa, hópelyhek hullása, csodatitkok várása, gyermekeim öröme, szerelmesem kék szeme, egy kézszorítás melege, jó nagyapám emléke, könnycseppek remegése, megnyugvásom keresése, lelkem örök menedéke. Tedd a kezed a szívedre. Neked is ez jelenti a karácsonyt? Betlehem Micsoda szánkózásokat rendeztünk gyermekkorunkban. Ha csak rágondolok, összeszorul a szívem. Az utóbbi években az enyhe telek mekkora boldogságtól fosztották meg a mai gyerekeket. Mert a csillogó fehér hó a legszebb ajándék, a megunhatatlan játék, a hóemberépítés, szánkózás, hógolyózás megannyi változatos egészséges örömével. Emlékszem, néha úgy mentünk haza, hogy keményre fagyott rajtunk a ruha, orrunk, fülünk, kezünk megdermedve. Tudtuk, hogy nagyon fog fájni, ha a tűz fölé tartjuk, mégis megtettük. A betlehemesek házról házra jártak szenteste összefagyva, de lelkesen énekelve, boldogan bemutatva „tudományukat". Gyermekkoromban éreztem, hogy hozzánk nemcsak azért jöttek be szívesen, mert édesapám „bőkezű” volt, hanem mert sütemény volt, meleg, jó szó és idő. Igen, idő! Idő kérdezni, válaszolni, mesélni, beszélgetni, boldog karácsonyt kívánni, szívből. Most felnőttként már tudom, szeretni sokféleképpen lehet, de legjobban a másokra való igazi odafigyeléssel. Hát ezért sajnálom én néha a mai gyerekeket. A videóról idegenek beszélnek hozzájuk, a Barby baba nem simogatja meg a fejüket, a csoda komputergépek még akkor sem mennek ki velük hógolyózni, ha mégis lesz hó karácsonykor. Persze az is meglehet, hogy ezekben a szabadidőruha- csodákban még azt sem lehet olyan igazán „mindent bele" módon, mint a mi időnkben. Mennyből az angyal... Abban a korban voltam kisgyerek, amikor a Jézuska várása és a fenyőünnep egyformán hatott rám. Jó volt a pajtásokkal együtt díszíteni az iskolában a fenyőfát, készülni a Télapó-műsorra. Odahaza azonban - bármennyire is mondták a szülői értekezleten a pedagógusok, hogy a gyermekeket be kell vonni a fenyőfadíszítésbe, hogy az együtt díszítés izgalma megkétszerezi az örömvárást, édesanyám nem engedett még a környékére sem az első szobának. Még ma is érzem a boldog borzongást, mikor beléptünk és ott állt előttünk a karácsonyfa. Mindig a plafonig ért és addig néztem csillogó gyertyáiba, ragyogó csillagszóróiba, amig könnyezni nem kezdett a szemem. Elénekeltük a Mennyből az angyalt, a Kiskarácsony, nagykarácsonyt, a Csendes éj, szentséges éjt, és a fa alatti ajándék - bár mindig az volt amire legjobban vágytam - sohasem jelentett olyan örömet, mint a karácsonyfa látványa. Már az általános iskola befejezése előtt jártunk, amikor elég nagyok „lettünk” ahhoz, hogy mi, gyerekek díszíthessük fel a fát. Szívesen, jókedvűen tettük, aláté- ve a becsomagolt ajándékokat. Aztán vacsora előtt, amikor bementünk a szobába, éreztem, valami elmaradt. Elmaradt a csoda. A minden eddigi szentesténk csodája. Összenéztünk öcsémmel, akiből, egyszerre csak kitört a zokogás. „Édesanyám, sose engedd meg többé, hogy mi díszítsük fel a fát. Ezután is úgy jöjjön hozzánk a Jézuska, mint eddig!” Évtizedek szálltak el azóta a csoda nélküli karácsony óta. Már a mi gyermekeink is felnőttek. Soha nem beszéltünk róla az öcsémmel, de tudom, náluk és nálunk is felnőtt gyermekeink minden karácsonykor várják a csodát, amit mi gyermekkorunkban, gyermekész- szel, ott, azon a csoda nélküli karácsonyon egy életre előre megfogadtunk nekik. SAS ERZSÉBET Katarina Witt Emmy-díjat nyert Frankfurt: Katarina Witt kétszeres olimpiai, többszörös világ- és Európa-bajnok műkorcsolyázónő, aki két évvel ezelőtt hagyott fel az aktív sporttal, kezében a „Carmen a jégen” című tévéprodukcióban nyújtott kiváló alakításával kiérdemelt trófeával. (TELEFOTÓ-MTI KÜLFÖLDI KÉPSZERKESZTÖSÉG) Aforizmák az irodalom berkeiből Nem írni: az író joga. Olyanokat írnak mostanában, hogy szégyen elolvasni - panaszkodott a plagizátor. (J. Golovkin) * Sokkal könnyebb annak valamit megírnia, akinek sem tehetsége, sem adottsága nincsen. Az olvasó is érzékeli az alkotás gyötrelmét, amikor rossz könyvet olvas. A gyermekkori napló a legjelentősebb memoár. (R. Tumanovszkij) * Mit öröklünk a szerzőtől, ha minden művét elolvassuk? Az esztéta a szép hazugságot jobban szereti, mint a szörnyű hazugságot. (A. Gotovszkij) * Nemcsak az a fontos, hogy a könyv utolérje az olvasót, hanem az olvasó is a könyvet. (Sz. Kritij) * Az irodalmi nyelv is lehet csont nélküli. (L. Szuhorukov) * Aforizmát könnyű írni, csak éppen nehéz kitalálni. (M. Genyin) * Az aforizmának az az előnye a regénnyel szemben, hogy rövid. (V. Vlaszov) A világ legrégibb civilizációja - európai A régészeti leletek számos esetben utóéletük során válnak szenzációvá, és nem akkor, amikor a csákány vagy az eke kifordítja őket. így történt ez a Belgrád közelében lévő Vinca különösebben érdekesnek nem ítélt cserepeivel is. A földből kiemelt tárgyakon - tányérokon, vázákon, szobrokon - lévő jeleket - háromszögeket, kereszteket, csigavonalat, stilizált állatfigurákat - csupán díszítésnek tartották. Pontosabban egy primitív Duna menti civilizáció emlékeinek. Az írás Európában született A jelek több hónapig tartó elemzése már sejtette a régészeti szenzáció lehetőségét. Egy amerikai tudóscsoport e tárgyak életkorát vizsgálta, s a dendrokronológia révén két határpontot jelölt meg: a régebbi leletek a Krisztus előtti 5300-ból, az újabbak 3500-ból származnak. (A dendrokronológia - a görög dendron = fa kifejezésből - a leletek rétegében talált növényi maradványokat elemzi.) Márpedig ha ez a tudományos megállapítás helytálló, akkor el kell vetni azt a feltevést, hogy e rejtélyes rajzokat előállító civilizáció kapcsolatba hozható a mezopotámiai városokkal, amelyek csak a negyedik évezredben alakultak ki. Ha pedig végérvényesen igazolódik, hogy a vincai jelek Haarmann felismert bizonyítékai: a felső sorban a vincai írás (Krisztus előtt 5300-3500- ból). Az alsó sorban a krétai, úgynevezett lineáris A-írás (Kr. előtt 1700 körül). A szobor egy sajátos kultúra emlékét őrzi. nem díszítő motívumok, hanem írásjelek, nos, ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy az írás eredete - melyet a tudósok Keleten, a Tigris és az Eufrátesz folyók között véltek megtalálni - átkerül Nyugatra, pontosabban Európa szivébe. A vincai civilizáció A Jugoszláviában kiásott tárgyak tanulmányozásához most már a paleolingvisták (ősnyelvku- tatók) és epigráfisták (íráselemzök) is társultak. Harald Haarmann, az indogermanisztika és a mi- noszi-mükénei írásjelek szakértője terjedelmes irástörténeti tanulmányában külön fejezetet szentelt a „vincai civilizációnak", amely - mint írja - „a neolitkor sötét kis falucskáját a civilizáció bölcsőjévé avatja”. Haarmann professzor szerint ugyanis „újra meg kell írnunk a földrész (tehát Európa) történetét, figyelmen kívül hagyva az olyan bölcs megállapítást, mint például azt, hogy keletről jön a fény. A vincai írás és a térségben lévő leletek ugyanis olyan eredeti kultúra létezését bizonyítják, amely itt született, s Ukrajna nyugati feléig, délen pedig Görögországig, az Égéi szigetekig, Krétáig, Nyugaton Dél-ltáliáig terjesztette ki sugárzó hatását. Mit mondanak az írásjelek Kétségkívül izgalmas kérdés, hogy miképpen jutottak el a kutatók odáig, hogy írásnak tekintették az addig díszítő rajzoknak vélt jeleket. Nos, Haarmann és mások feltevéseiből indultak ki. Nevezetesen abból, hogy e jelek elődei és nem utódai az ékírásnak. Haarmann és társai tehát a legrégebbi írások leszármazottait vették tüzetes vizsgálat alá. És arra a következtetésre jutottak, hogy a vincai jelek a nyugati civilizáció két legrégebbinek tartott jelcsaládjához hasonlítanak, a krétai „lineáris A” és a „lineáris B” jelekhez. Az előbbiről mostanáig csak annyit tudunk, hogy 85 jelből, ideogrammából áll, s a jelentését még titok fedi. A lineáris B viszont ismert: 1950-ben megfejtette egy brit titkosszolgálati írásszakértő. Szerinte ez a jelcsalád 85-90 szótagjelből és mintegy 100 számjelből áll. A már idézett Haarmann írja, hogy a vincai jelek közül mintegy hatvanat azonosítottak, ezek a lineáris A-hoz és B-hez hasonlítanak. És ez a biztos alap, figyelembe véve, hogy e vázákon, tányérokon, szobrokon található jelek száma 220 körül van. Vagyis túl sok ahhoz, hogy ABC legyen, nyilván számokat, mértékegységeket is tartalmaz. De a jelek semmiképpen sem díszítő szerepettöl- tenek be - szögezi le Haarmann professzor. A bölcső Közép-Európában ringott További izgalmas kérdés, hogy mi lehet a jelentősége, netán a következménye a Krisztus előtti 2000-1200 körüli időből származó krétai írás és a tőle több mint ezer kilométerre talált vincai lelet közötti kapcsolatnak. Nos, a választ csak a régmúlt összetett kutatásai adják meg. „Az összehasonlító elemzés, a nyelvészet és egy kis szerencse segíthet az előbbre jutásban legalább azoknak a jeleknek a megfejtéséhez, amelyeket már azonosítottunk. Ennek alapján a vincai és a krétai jelek hasonlósága nem meglepő. A legújabb régészeti kutatásokból tudjuk, hogy Kréta és a Kik- ládok szigetcsoport egy elsüllyedt európai őskultúra utolsó bástyái voltak, melyeket az indoger- mán invázió pusztított el Krisztus előtt 3500 körül. Ebből az eredeti kultúrából most, valószínű, megtaláltuk a kisugárzási központot... ami továbbterjedt a mai Magyarországot, Romániát és Bulgáriát érintő területekre is.” Milyen volt az európai őscivilizáció? A holt, de immár beszédessé vált tárgyak mellett a kutatók megkísérelték megmutatni azt is, hogy vajon kik formálták, használták e tárgyakat. Vagyis hogy kik voltak az európai „ősszülők’’? Kik lehettek azok az emberek, akik már a Krisztus előtti hetedik évezredben sajátos civilizációt alkottak, és a hatodik évezred második felében pedig már írtak is? André Martinet mindenesetre azt írja róluk, hogy a neolitikus dunai népek anyajogú társadalomban éltek, a legfőbb istenségük a termékenység anyaistennője volt, s hogy többre becsülték a mezőgazdasági eszközök és a mindennapi élet tárgyainak előállítását a harceszközöknél. Marija Gimbutas és kutatócsoportja szintén a mezőgazdasági tevékenységre helyezi a hangsúlyt, erre egyebek között a tányérokból és a rajtuk lévő spirálrajzolatokból következtet. Tudni véli, hogy két-három szobás házakban laktak, ahová a tetőn keresztül lehetett bejutni. Egy-egy falu lakossága 20 ezer körüli lehetett, s ezt legfeljebb 1500 ház alkotta. Figyelemre méltó, hogy templomaikban az ősökhöz imádkoztak a számos istenség mellett. Ezek közül azonban a legfontosabb az anyaistennő volt, egy erős csípőjű, nagymellű nőalak - a termékenység jeleivel. Az európai őscivilizációról minden kutatónak az a véleménye, hogy békés természetű volt. Hiszen a sírokban - ahová nem hamvasztott, hanem eltemetett halottak kerültek, az indogermán szokással ellentétben - nem találtak fegyvereket. Ezt a nyugodt és termékeny civilizációt körülbelül Krisztus előtt 3500-ban rombolták le. Divatos kifejezéssel, a tudomány rehabilitálta őket, méghozzá szenzációval: hajdani létük azt bizonyítja, hogy az indogermán ősök előtt már volt e földrészen egy nagy európai paleokultúra. KE. Fiziológiai Nobel-díj 1990 Régi testben új szervek Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy 36 éve új korszak kezdődött az orvostudományban. Bostonban Murray professzor egy 22 éves fiatalembert operált meg. Ikertestvére -egyik egészséges veséjét ültette az ő beteg veséi helyére, ezzel 9 évvel hosszabbította meg az életét. Innen számítjuk a szerv- és szövetátültetések kezdetét. 1990-ben, 36 év elteltével Murray professzor Thomas doktorral megosztva kapta meg az orvosi Nobel-díjat. Thomas doktor az első sikeres csontvelőátültetés elvégzéséért érdemelte ki a dijat. A díj csaknem kilenc évtizedes történetében ritkán fordult elő, hogy gyakorló orvosokat díjazzanak e legmagasabb tudományos elismeréssel. Nézzük át röviden, hol is tart ma a szervátültetés, milyen szerveket, hogyan és mivel tudunk helyettesíteni! Az első pótolt szerv a vese volt, ma már több ezer ember él pótvesével. Persze nem elhanyagolható szempont, hogy a vese páros szerv, így a többi szervhez képest könnyen jut a beteg a pótszervhez. A szívátültetések mindig a közvélemény középpontjában álltak. 1967-ben, Fokvárosban végezte az első sikeres szívátültetést Barnard professzor. Az újszíves 55 éves férfi 18 napig élt a 25 éves, balesetet szenvedett lány szivével. 18 nap elteltével az új szívet kilökte a beteg szervezete. A második pótszíves 594 napig élt. Azóta több százan kaptak másik szívet. Sikeres műtéteket hajtottak már végre májjal, léppel, hasnyálmirigy- gyei is. A-rettegett betegség, a vér- szegénység egyes fajtáit ma már tudjuk csontvelőátültetéssel gyógyítani. Ebben az esetben a műtét menete igen egyszerű: a csontvelőt adó (donor) csípőcsontjának szivacsos állományából kiszivaty- tyúzzák a csontvelőt, és a beteg vénájába közvetlenül adják be. Az érpályába juttatott csontvelősejtek a vérrel eljutnak a beteg csontvelőbe, ahol szerencsés esetben megtelepednek, és szaporodásnak indulnak. Ha jobban meggondoljuk, ma már csak az agy átültetését nem kísérelték meg, de reméljük, hogy ezt a jövőben sem fogják megpróbálni. A szervátültetések sikere azon múlik, hogy a beteg szervezete el tudja-e sajátjaként fogadni az új szervet. A test számára idegen szövetek ellen rövid időn belül védekező reakciók indulnak, ami előbb- utóbb az idegen kilökődéséhez vezet. Ez ellen kétféleképpen védekezhetünk, vagy olyan donort keresünk, akinek az ún. antigénjei megegyeznek, vagy legalábbis nagyon hasonlítanak a betegéhez, vagy a beteg védekezőrendszerét (immunrendszerét) gátoljuk. Sajnos, ez utóbbi esetben a beteg védtelen a külső fertőzésekkel szemben is, így egy egyszerű nátha is végzetes lehet számára. Végül néhány szót kell ejtenünk a kérdés etikai oldaláról is. Az átültetéshez biológiailag élő szervekre van szükség, ez pedig az életfontosságú szervek esetében (szív, máj, hasnyálmirigy) csak az élet és halál határmezsgyéjén álló emberből nyerhető. Annak eldöntése, hogy a mérleg nyelve visszavonhatatlanul a halál felé billent, nagyon felelősségteljes és nehéz kérdés. A végső megoldást műanyagból készültemben szervek jelentenék, de ezek alkalmazásától sajnos még nagyon messze vagyunk. Dr. Buczkó Krisztina
