Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)
1990-11-03 / 180. szám
I 4 - TOLNATÁJ 1990. november 3.- Werner József emlékezetéből nem is törölt ki szinte semmit az idő. Ma is maga előtt látja azt a napot, mikor hátizsákkal a vállán hazafelé ballagott a börtönből. A Mocfa csárdánál járhatott, mikor hintón arra hajtott Vér Béla a bonyhádi főszolgabíró. Fölvette a fiatal Wernert a kocsijára, ahol már két másik férfi is ült A bonyhádi svábok listája volt náluk, s éppen arról diskuráltak, hogy ha valaki ellenáll majd, hát segítségüt hívják a karhatalmat. Akkor még nem tudhatta: hamarosan rá is sor kerül. * Előtte azonban még részt vehetett a ’45- ös választások lebonyolításában. A bőripari szakcsoporttól kapott megbízásként szavazóellenőr lett Kisvejkén.- Majd szélütést kaptam, mikor megláttam, hogy a szocdemek meg a kommunisták külön listát állítottak, mert előtte minden plakáton külön szerepeltek - meséli. - De igazán dühös akkor lettem, mikor a kommunista párt utánam küldött Vejkére egy névsort azokról, akik nem szavazhatnak. Nálam akkor már volt két lista, aszerint a volksbundisták meg az SS-tagok nem járulhattak az urnákhoz. Nem voltam hajlandó elfogadni egy újabb utasítást, vissza- küldtem a papírt Hiába, sose voltam elvtárs, csak zwölftárs. Mégis örült, hogy Mucsfától Aparhantig a kisgazdák nyertek, de be nem lépett ebbe a pártba se. Negyvenhat nyarán aztán őt is utolérte a forgószél. Már jóval korábban fenyegették: kitelepítünk, mert német neved van, de nemigen hitte. És a magyar falvakban mit csináltok - kérdezett vissza ilyenkor. Onnan majd a magyarokat visszük - felelte a községi elöljáró. (Ma már tudjuk, pontosan így történt.) * Júliusban aztán meg kellett csinálni a ládát szalonnának, bödönzsírnak, ruhának. Wemer József, aki 1912-ben Bochumban látta meg a napvilágot, most saját szülőföldjén került lágerba. Három hetet töltött ott A romokban heverő országban még nyolc évet Örök optimizmusának, szorgalmának, erős izmainak köszönhetően talpon tudott maradni, de rendszeres munka, élelem nélkül, teljés létbizonytalanságban - főleg miután családot alapított - nem bírta tovább. Feleségével, kinek első férje Murmanszknál veszett el, meg négy apró gyerekükkel ’54-ben hajóra szálltak. S mivel ott nem kel lett fizetni a letelepedésért, elindultak Ausztráliába. Valahol az óceánon jártak, mikor szülőföldje focicsapata megverte a hazájáét a világbajnokságon.- Majd megőrültem, hogy kikaptunk - mondja teljesen természetesnek véve, hogy melyik oldalnak drukkolt. Melbourne, Monagile, Sidney, munkaezoterikus verset. Mondtam neki, én is szeretnék ilyen verseket írni, de itt van ez az írógép, sőt kettő. Minden év januárjában a rendőrségen két példányban le kell verni a klaviatúrát, indigó nélkül, és azt be kell adni. Ez az írógép az Istennek se akar ilyen ezoterikus verseket írni. írja a maga meséjét, történeteit. Most az én írógépem hallgat, mivel szabad! Meg aztán megvan mindennek az ideje, mint a szalmakaiapnak. Én eredendően lusta vagyok, nehezen írok és ezért kifogásokat keresek. Úgy gondolom, a költészetnél fontosabb dolgok is vannak. Az utóbbi két évben az embereknek másra volt szükségük. Egy munkást házkutatás után, nehezen lehet verssel vigasztalni. Akinek gyógyszerre van szüksége, annak azt be kell szerezni. Nekem olyan ismeretségi köröm volt, összeköttetéseim, ezt megtehettem. Elképzelem, hogy reggel elkezdek írni és zörget valaki gyógyszerért és én azt mondom, hagyjon mert szonettet írok. Szerencsére a magyar költészetnek van annyi tartaléka, ha a jövőben egy sort se írnánk, akkor is megélhetnénk a versekből több száz évig. Van miből táplálkozni. A lehetőségek is változtak. Szabadabb a sajtónk. Amiket eddig versekben voltunk kénytelenek megírni, azokat ma hétköznapi nyelven is lehet mondani. Van közélet! Nem kell a történéseket allegóriákba csomagolni. A televízióban egy miniszterről el lehet mondani, hogy hazudott. Ezt milliók láthatják, hallhatják. Miért kell akkor azt mondani, hogy „lesz még tavasz...?” Visz- szatérve a kérdésedhez, a tavalyi hó...? Az utolsó pillanatban történt ez a hócsu- szamlás, vagy inkább földcsúszás. Nagy vérátömlesztés volt. Nagyon jókor jött, mert még nem kell a nulláról kezdeni. Maradt még értelmiség... I- Nekik kell tehát szólni, kiáltani, a megaláztatottak, a nyelvében, kultúrájában eltiportak, a jogaiban gátoltak nevében is. Mondjuk politizálni kell másokért!?- Nem akarok politikával foglalkozni és naponta rákényszerülök. Meggyőződésem, hogy az ifjúság odaférfiasodik itt a Duna-medencében, hogy egyik sem élhet a másik nélkül. Határok átigazításával nem lehet megoldani semmit. Egymást nem szabad legőgölnünk. Hazafiúi példában én a finnekét tartom elöl, mert ha izzó is, senkit sem perzsel. I- A hazafiságodra a magad élete a példa. Maradtál szülőhelyeden, míg mások elmentek.- Ezután is fognak elmenni. Olyan világot kell teremteni, hogy mindenki élhessen ott, ahol akar. Az emberi jogok kiáltványa is kimondja, hogy bárki bármikor elhagyhassa hazáját és oda bármikor visszatérhessen. Ha ezt megteremtjük, akkor nem kell félni menekültek hullámától. Én azt az Európát álmodom vissza, ami Apáczai Csere János korában volt. Akkor csak Hollandiában évente negyven diákunk tanult. Januárban megígérték, s még Horn Gyulának, hogy újra lesz konzulátus Kolozsváron. Apáczainak nem kellett konzuli engedély ahhoz, hogy Aletta van der Maet-t elhozza, elég volt az utrechti református tiszte- letes áldása. A Preisz-féle kárpitosüzemben 1928-ban. Werner József a jobb oldali fekvő fiatal • ember. A legidősebb és a legifjabb Werner 1989-ben * Gyászmise. Moccanni se lehet a bonyhádi templomban, több százan hallgatják a két ötvenhatos mártírért szóló imádságot. Az ajtó mellett kalapját szorongatva fehér hajú, szikár férfi nézi a hívők feje fölött ringatózó nemzetiszin zászlót. Szemével mintha simogatná a tiszta selymet. Nem ér el odáig a tömjén füstje, keze mégis zsebkendőt keresgét. * Este hosszú órákon át beszélgetünk Werner Józseffel. Üldögélünk a Mező Imre utca 1 -ben, megsárgult papírok, unokatépte szélű képek közt válogatva lapozgatjuk a múlt emlékkönyvét. Orrunkban a vacsorára szánt foszlós kenyérkaréjok langymeleg illata. Kenyér. Mindennapi betevő falatunk. Hogy családjának előteremtse, idegen tájra is elment az első világháború előtt Werner József édesapja. Társaival egy bányában vállaltak munkát, de nem soká maradhattak. A behívó a frontra vezényelte. Mire idős Werner János hazatért, felesége már itthon várta. Németországban a házmesternére bízta a bútorokat és gyerekestül visszaköltözött bonyhádi szüleihez. Az ura, miután leszerelt, újra menni akart, de levelükre a németországi házmester azt felelte, nincsenek már meg a szuterénban a bútorok, a franciák még a falról a szögeket is elvitték. Maradt tehát a Werner család. Valahogy csak eltengődtek, József fiuknak még szakmát is adtak a kezébe. Asztalos lett. A második világháborúba már őt vitték. Két év után, ’44 januárjában jutott haza. Ha tud parancsolni a szájának, ettől kezdve talán nyugodt élete lehetett volna. De munkahelyén, a cipőgyárban meg a gimnáziumban, ahol a diákokat birkózni tanította, elmesélte mit látott Keleten. Még a párttitkár előtt sem hallgatott, mikor arról szónokoltak neki, milyen remekül mennek a dolgok a Szovjetunióban.- Az ám, szép piros, de belül rohad az a paradicsom - mondogatta. Vesztére. 1945 egyik éjszakáján felzörgették, s azzal az indokkal, hogy nyilvántartásba veszik, bekísérték a rendőrségre. Aláírattak vele egy papirt, majd egy szuterénba zárták. Szigorúan a társadalmi egyenlőség jegyében, harminc társa között ugyanis több munkás mellett ott kuporgott Baki főmolnár, Pétermann úr az ecetgyáros és Boros úr a bankigazgató is. Hegedűs őrmester kíséretében hamarosan Szekszárdra terelték őket.- Nem szégyelli magát? - kérdezte az ismerős tiszthelyettest Werner József úgy a Kálvária körül. Mire az: - Tehetek én róla. Ma én hajtom magukat, holnap tán engem visznek. Először egy Szek- szárd környéki pusztára, majd a Béla tér 1 -be kerültek a foglyok. Börtönbe - vétlenül. Őrjítő állapot, de ki kellett bírni. Később az oroszok a Fekete malomból az állomás környéki üres házakba hordat- ták velük a lisztet. Felázott falu, elhagyott lakások csupasz földjére kellett kiborogatni a zsákokat. Aztán a papiakban dolgozhattak. A plébános etette, jól tartotta őket.- Úgy nézzenek a cellában a szalmára, hogy azt még mi vittük be, mi feküdtünk rajta először. Soha ne feledjék, mit csinálnak itt magukkal - mondta nekik. A Délnyugatkerületi seniorbajnokság résztvevői 1936-ban. Az alsó sorban jobbról a harmadik Józsi bácsi. nélküliség, alkalmi állások, kuporgatás, vándorlás, s végre ötszobás saját ház Coffsharbourban. Hétmérföldes lépésekkel mérve ezek az ausztráliai évek állomásai. * Az azóta már maguk útját járó gyerekek, a forró karácsonyok, az olyannyira vágyott csillogó dollárok azonban egyre lazuló köteléket jelentenek az idegen földön. Még a temetőben is csak az elhunyt feleség pihen, ha halottak napján gyertyát akarna gyújtani a sírjukon, édesapjához Németországba, nővéréhez Londonba, bátyjához a Donbaszba kellene utaznia Werner Józsefnek. Édesanyja viszont Bonyhádon nyugszik, ezért úgy döntött, nemsokára ő maga is visszaköltözik a vőlgységi kisvárosba. Tavaly tavasszal tehát felkerekedett, bepakolta a bőröndbe a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges legfontosabb iratokat, meg egy sor piros-fehér-zöld szalagos érmét és hazajött. Nézegetjük a birkózó fénykorából származó díjakat: Bonyhádi Testgyakorlók Köre I. Országos Juniorbajnokság, I. díj, 1936. VII. 5., Délnyugatkerületi seniorbajnokság, II. díj, 1936. VI. 7., Műegyetem Athletikai és Football Club 1935. XII. 8. Emitt egy fotón Miskei Árpád többszörös Euró- pa-bajnokkal, amott egy levél San Fran- ciscóból, dr. Bodroghy Lászlótól, az 1938- as főiskolai világbajnokság magyar futball- válogatottjának kapusától. Könnyezve nehéz az olvasás, Werner József a kezembe nyomja, olvassam fel hangosan a hazaszeretettel, mélységes emberi barátsággal átitatott sorokat. „Jó volna, ha öreg csontjaimat régi módon, jó magyarosan megropogtatná” - szól a befejező mondat. Lehet, hogy ilyen szavakat suttognak éjjel a habok azon a távoli tengerparton? CSER ILDIKÓ Hazakereső Milyen messzire lát el a szem? És milyen távolra lát a szív? Milyen nyelven álmodik az ember egy ausztrál tengerparti házban, ha Németországban született, Magyarországon járt iskolába, de majd negyven éve az ötödik kontinens lakója? Erről-arról Kányádi Sándor költővel I- Mások Magyarországra jönnek, „ hogy szólhassanak, Kányádi Sándor tiltakozott a beszélgetés és a sajtóban való megjelenés ellen.- Beszéltem már eleget életemben. Álljanak elő a fiatalok, akik nálam minden bizonnyal okosabbak is. Ha nem Dombóváron lennék, nem is álltam volna kötélnek. Közben eszembe jutott egy régi történet. Fiatal koromban nőlapnál dolgoztam. Bejött egy levél a szerkesztőségbe éppen az én falumból. A szomszédok írták meg egyik falusfelemről - egy fiatal- asszonyról akinek öt gyermeke volt -, hogy milyen nehéz az élete. Szívbeteg. A faluban mindenkit ismertem. Ennek a fiatalasszonynak éppenséggel udvaroltam is valamikor. Nagyon szép leány volt. Együtt konfirmáltunk. Aztán később ő Jehova tanúja lett. Szóval kiderült róla, hogy nehézségek között él. Nekem adták a levelet, járjak utána. Elmentem, megkerestem. Váltóőri feladata volt és munka közben jártam vele. Vasúti talpfákon lépdeltünk. Nem panaszkodott. Tényeket sorolt. Mint egy tárgyilagos szociológusból ömlöttek a szavak. Úgy látszott, ő beletörődött a sorsába. Azt kérdeztem tőle, mit szólnál hozzá Jolán, ha én ezt az egészet megírnám? Rám nézett és azt mondta: Sándor, ha én ezzel segíthetek rajtad?!... Én is ezt mondom neked: János, ha én ezzel segíthetek rajtad, akkor írd meg a beszélgetésünket...- Rendben van. Akkor ha meghatározhatom beszélgetésünk tárgyát, témáját, én az-trógépedröi és a tavalyi hóról kérdezlek. Az írógépedről azért, mert a Sörény és koponya című - 1989-ben megjelent - kötetedben, Mese az írógépről címmel irt versedben arról „mesélsz”, hogy az írógép „úgy viselkedett mint egy törvénytisztelő, öntudatos prostituált”. Tehát, hogy viselkedik manapság a te írógéped?- Van egy holland közgazdász barátom, Win Swaan, aki jó ismerője a magyar irodalomnak, fordítója is. Ő egy vitában arról beszélt éppen, hogy a hó Petőfinél havat jelent, Adynál szimbólum, Csoórinál emlék. Erre elmondott egy „Már nyolcadszor vagyok...”
