Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)
1990-11-24 / 198. szám
1990. november 24. TOLNATÁJ - 5 Leginkább egy szuvas fogra hasonlítható. Kívülről épnek látszik, de ha alaposabban szemügyre veszi az ember, om- latag, rogyadozó belsőt talál. Mondom, ' ha alaposabban megnézi. Mert a Bony- hád központjában évek óta üresen álló Béke Szállóról sokan sokfélét mondanak, de olyan, aki vette volna a fáradságot, hogy tájékozódjon, mi maradt a valaha virágzó hotelból, elvétve akadt idáig. Többnyire nosztalgikus emlékeket őriznek róla a helybeliek, s most hogy végre akadt egy vállalkozó, aki a düledező létesítményt életre akarja kelteni, néhányan úgy vélik, óriási érték kerül kezére, amit nem lett volna szabad elkótyavetyélni. * Lapunkban többször foglalkoztunk már a korábban Arany Oroszlán névre hallgató szálló körüli huzavonával. Leírtuk, milyen állapotban van, s az illetékesek panaszát is, akik akkoriban elmondták, hogy nincs pénzük a renoválásra, de egy tőkével rendelkező vállalkozóval együttműködnének. Azóta jelentkezett vállalkozó, de hiába telt el egy újabb idegenforgalmi szezon, volt a városban számos rendezvény, a Völgységbe érkező vendégeket mégis magánházaknál kellett elhelyezni. A szállodának ugyanis csak az étterme üzemel, az emelet majdhogynem életveszélyes, a falak ujjnyi repedésein átlátni egyik szobából a másikba, a padló és a gerendák szorgalmasan korhadnak. Mert Panghy László, a magánvállalkozó - hiába készek a felújítási tervek - kénytelen várakozni a munka megkezdésével. Mivel még mindig nem tudja, tulajdonosa-e annak, amit megvett, vagy nem. Kálváriáját hosszadalmas lenne részletesen ismertetni, csupán a legfontosabb lépéseket vegyük sorra. A Tolna Megyei Vendéglátóipari Vállalattól 4 és fél millió forintért megvette a szállodát, ezt a szerződést azonban az akkor még hivatalban lévő tanácselnök megtámadta, mondván, hogy a városnak is szüksége van az épületre. A Tolna Megyei Földhivatal határozatában egy. 1969. évi jogszabályra hivatkozva ki is mondta: magánszemély tulajdonában nem lehet ekkora ingatlan. A vállalkozó az Alkotmánybírósághoz, ezzel párhuzamosan a Szekszárdi Városi Bírósághoz fordult. Kérte: peren kívüli eljárás keretében vizsgálják felül ezt a döntést, mert szerinte a fenti jogszabály ellenkezik az új alkotmánnyal; s az oly sokat hangoztatott privatizációs törekvésekkel is. Ugyanakkor - még a választások előtt - részt vett egy összejövetelen, ahol a Bonyhádon működő pártok is jelen voltak, ismertette elképzeléseit, s véleményüket kérte. Elmondása szerint a pártok úgy nyilatkoztak, döntsön a bíróság, csupán a Kisgazdapárt képviselője ellenezte a dolgot. Budapestre művészt keresni, aki a szobrot megalkotja. Nehezen ment, mert az összeg kevés volt. Végül Baksa Soós György művész vállalta a községre való tekintettel, hogy márványból Petőfi mellszobrot készít. így is történt. A művész és felesége, a megyei és járási szervek kiküldöttei és a lakosság jelenlétében történt a szobor leleplezése. Tervem volt, hogy a következő évben Szabadság, vagy Petőfi térre változtassa a tanácsülés a teret. Erre azonban már nem volt időm. - Nemrég olvastam a „Bogyiszlói képek” című, 1988-ban megjelent könyvben: „A művelődési ház Petőfi Sándor nevét viseli, névadója tiszteletére szobrot is emeltek, Baksa Soós György alkotását 1952. március 9-én leplezték le az épület előtti, akkori Sztálin téren". Pisztoly a kötényben Ebben az évben a Bogyiszlóra kivetett beszolgáltatási terhek mind elviselhetetlenebbé váltak, nemcsak a kulákokra, hanem a közép- és kisparasztokra egyaránt. A községet fagy- és aszálykár sújtotta. A lakosság csak nehezen adta le terményét. A terménybeadás terén a község az utolsók között volt. A kulákokra a nyomás - ha egyáltalán lehetett még fokozni - erősebbé vált. Koholt vádakkal igyekeztek teljesen tönkretenni őket. Egy példa: Egyik nap bejön hozzám a tanácsházára egy kulák menyecske, kötényében tart valamit. Óvatosan körülnéz és mondja: „Jegyző úr, tanácsért jöttem. Ma délelőtt járt nálam két rendőr, fegyvert kerestek. Végigjárták a lakásunkat, a padlást, az istállót, az ólakat. Nem találtak semmit, ezért elmentek. Gyanús volt, hogy az egyik ólban kissé tovább voltak bent. Ezért átkutattam az ólakat, és az egyik gerendán ezt a pisztolyt találtam. Most mit csináljak vele?” Mondtam, ne szóljon senkinek, és dobja a Dunába. Lassan, de bizonytalanul Kótyavetye? Újra a bonyhádi Békéről ü Panghy László: „Mit érek a terveimmel?” partnerekkel tárgyalni, úgy érzi, készakarva packáznak vele. Ezért a polgár- mesterhez fordult. Elmondta neki, hogy az aktatologatás milliókat emészthet fel, s kérte, hogy az önkormányzat vonja visz- sza a korábbi tanács határozatát a szerződés megtámadásáról. Oroszki István a képviselőkkel együtt fel is kereste a helyszínt, s bár erről határozatot még nem hoztak, ő személy szerint elődje véleményét támogatja. Vagyis azt szeretné, ha a szálloda az önkormányzat tulajdonába kerülne. Ehhez természetesen megkeresik majd a jogszabályok adta lehetőséget. * Megoldás tehát még mindig nincs. Vannak szépen megfogalmazott elvek, aggódó városi polgárok, egy bizonytalan értékű telek a rajta álló bizonytalan értékű épülettel, s egy kockáztató, természeA nosztalgia diszkrét bája tesen saját hasznát kereső, de a város érdekeit is szolgálni kívánó fiatalember. A napokban egyébként ügyvédje levelet kapott az Alkotmánybíróságtól. Értesítésük szerint abban a bizonyos 21 évvel ezelőtt született törvénybe valaki más is beleütközött kis hazánkban. Kettőjük ügyét együtt tárgyalják majd. CSER ILDIKÓ Fotó: ÓTÓS RÉKA Ezek után Panghy László várta, hogy a pártok megnézik, mennyit is érhet valójában a szálló, de senki nem volt kíváncsi a vita tárgyára. * Október 31-én aztán a Szekszárdi Városi Bíróság meghallgatta a vendéglátóipari vállalat és a földhivatal képviselőit, de döntést nem hozott, hanem elhalasztotta az ügyet, s majd egy későbbi időpontban visszatér rá. A vendéglátóipari vállalat még ezt megelőzően nyilatkozatot küldött a bonyhádi polgármesteri hivatal műszaki osztályának, melyben kijelenti, hogy a szállodát a vállalkozónak ebben az évben értékesítette, a tulajdonos mostantól ő, tulajdonosi jogait gyakorolhatja. A bonyhádi polgármesteri hivatal műszaki osztálya november másodikán viszont azt kérte levélben Panghy Lászlótól, hogy mellékeljen egy újabb nyilatkozatot az épület átalakítására benyújtott tervhez, amiben a vendéglátóipari vállalat hozzájárul a tervezett átalakításokhoz. Ugyanis a TMV még mindig csak kezelője az állam tulajdonában lévő szállodának, tehát azt is rögzítenie kell, hogy álláspontja nem ellenkezik az Í990. évi LXXIV. (előprivatizációs) törvény előírásaival. A vállalkozó, aki bizonytalan helyzete miatt nem hitelképes, nem tud külföldi A csupasz hátsó fertály A KSZE mint mecénás Megköszönte a tanácsot és elment. Másnap délután ismét eljött és súgva mondta: „Jegyző úr, voltak ám megint délelőtt a rendőrök. Mivel a pisztolyt nem találták, idegesek lettek. Kérték, hogy adjam elő. A végén már könyörögtek, hogy Lidi, nem lesz semmi bántódása, de a pisztolyt adja elő, mert leltári tárgy, s ha nem kerül elő, nekünk lesz bajunk belőle.” Azt hiszem, hogy a pisztoly azóta is a „hót” Dunába fekszik. A tanácstagok, irodai alkalmazottak, kisbírók, én is sokat dolgoztunk ezekben a hetekben, de a bogyiszlóiak nehezen adták le a verejtékükkel keservesen megtermelt kevés gabonájukat. Még a tanácstagok is hátralékban voltak a beszolgáltatásukkal. Egyik nap este a begyűjtési nyilvántartókkal együtt dolgoztuk fel az aznapi cséplési, begyűjtési * eredményeket és előkészítettük másnapra az elszámoltatási bizottságok részére az adatokat, amikor megjelent Berki Mihályné, a megyei tanács elnöke. Érdeklődött, hogy miért megy ilyen vontatottan a községben a begyűjtés. Elmondta, hogy előző nap a Parlamentben járt és remegett a térde, amikor Rákosi elvtárs megkérdezte tőle, mi van Tolna megyében, miért nem megy a beszolgáltatás? Végül utasított, hogy másnap is menjek ki a helyszínre elszámoltatni a kulákokhoz, mert nem lehet kényelmes- kedni itt az irodában. Elveszítettem idegeim felett az uralmat, felugrottam és kijelentettem: ha Berki elvtársnőnek ez kényelmesség, hogy most is este fél 9 órakor itt dolgozom, akkor vegye tudomásul, hogy nem megyek ki elszámoltatni. „Otthon olvastam, hogy letartóztattak” Másnap nem is mentem ki. Napi munkámat végeztem, mikor megjelentek Berkiné pribékjei és hibákat kerestek. Kulá- kok nyilvántartási lapjainak meghamisításával vádoltak. Felfüggesztettek állásomból, fegyelmivel elbocsátottak és feljelentettek a megyei bíróságon, hogy kötelességszegés bűntettét követtem el, mivel a közellátást veszélyeztettem és ezért nem kerül a dolgozók asztalára kenyér. Két újságban cikk jelent meg esetemről. Ezeket otthon olvastuk családommal. Az egyikben kulákpártoláson kívül az állt, hogy méltó büntetést kaptam, letartóztattak és börtönbe vetettek. Ez kissé nevetséges volt, hiszen otthon voltam, se letartóztatva, sem börtönben nem voltam. Azonban arcomra fagyott a mosoly, mert tudtam, hogy mi következik. Összecsomagoltam személyes dolgaimat és vártam. Másnap meg is jött a rendőr és bekísért először a rendőrkapitányságra, majd onnan a megyei börtönbe, előzetes letartóztatásba. Berkiné példát akart statuálni, ezért sürgette a megyei bíróságot a mielőbbi tárgyalásra, illetve példamutató ítélethozatalra. Ez volt a szerencsém, mert 7 napi börtön után bírósági tárgyalást tűztek ki. Berkiné a tárgyalás alatt több ízben is felhívta a bíróságot, hogy hogyan folyik a tárgyalás? A bíróság 6 hónapi börtönre és 2 évi közügyektől való eltiltásra ítélt. Mivel az ítéletet ügyvédemmel megfellebbeztük és mert feleségem 5 hónapos terhes volt, a tárgyalás után hazamehettem. A Legfelsőbb Bíróság 500 Ft pénzbírságra változtatta a megyei bíróság ítéletét. Szolgálati lakásomat 8 nap alatt el kellett hagynom. Azóta 38 év telt el. Minap Szekszárdon, a buszmegállóban megismert három bogyiszlói asz- szony. Azt kérdezték, ugye Sebes jegyző úrhoz van szerencsénk? Mit mondjak? Elérzékenyültem, hogy ennyi év után is megismertek. SEBES ANDRÁS Bonyhád KSZE A sajtó, a rádió, a televízió ebben az évben is közreadta a Magyar Művészetért Alapítvány ünnepélyes díjkiosztójáról szóló tudósításokat. Ismert, hogy a kuratórium tagja: Sinko- vits Imre, Czine Mihály, Cserhalmi György, Csoóri Sándor, Gubcsi Lajos, Kornis Péter, Kósa Ferenc, Makovecz Imre, Markó Iván, Pozsgay Imre, Sára Sándor, Sütő András, Szokolay Sándor döntése alapján idén, az irodalmi élet tisztaságának bátor, következetes megvédéséért a Tiszatáj című lap három szerkesztője: Annus József, Ilia Mihály és Vörös László kapta a díjat. A költészet kategóriában Nagy Gáspár, a zenében Gulyás György karmester, a színházi rendező kategóriában Balikó Tamás, a filmrendezőiben Szöts István nyerte el. A férfiszínészek közül: Eperjes Károlynak, a színésznők közül Tolnai Klárinak ítélte a kuratórium. A tánc kategóriában Imre Zoltán koreográfusnak adta. A népművészeti díjat Berecz András énekművésznek, az építészet díját Csete Györgynek ítélték. A festészetben Udvardi Erzsébet, a szobrászatban Kő Pál kapott díjat. A határon túli magyar művészet diját megosztva Herczeg Jánosnak és Gombos Gyulának adták át. Két különdíjat is kiosztottak: Szörényi Levente és Bródy János, valamint a köröndi fazekasok közül a Páll család három tagja vette át. A Magyar Művészetért Díj idei nyerteseinek névsora már eddig is kiváltotta a közvélemény elismerését, érdeklődését. A művészek, művészeti életünk kiemelkedő reprezentánsai együttesen olyan erőt képviselnek, amely így közösen ritkán jelenik meg kulturális életünkben. Az ünnepélyes díjátadón jelen volt a Szekszárdi KSZE vezérigazgatója, Lakatos Csaba is, mint az alapítvány egyik támogatója, mecénása. Az est hangulatát értékelve, nem az ünneprontás szándékával, de volt Lakatos Csabának néhány kritikai megjegyzése, észrevétele. Elmondta egyebek között, hogy javasolja majd írásban is a kuratóriumnak, ne Budapesten rendezzék a díjkiosztó ünnepséget, hanem mindig más-más vidéki városban, ha már Magyar Művészetért Díjról van szó. Abban a városban, ahol az ünnepség lesz, össze is tudnák szedni a mecénások körét, akik támogatnák az alapítványt, a város jobban magáénak érezné és az egész országra kiterjedne így. Azt azért meg kell említeni, hogy a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát is támogatta ezt az alapítványt, de őket - talán azért nem nevezték meg, mert kevesebb összeggel járultak hozzá. Ezen a ponton volt ismét Lakatos Csabának megjegyzése. Nem értett egyet azzal, hogy miért névre szólón kapta egy-egy vállalat igazgatója - mint ő maga is - azt az emlékplakettet, mellyel elismerik, hogy támogatták az alapítványt. Ezt a vállalat és nem az igazgató adta. Továbbá azt sem értette, hogy mindezt miért csak azok kapták, akik 150 ezer forint fölött adományoztak? A Szekszárdi KSZE Agrárfejlesztő és Kereskedelmi Részvénytársaság, élén a vezérigazgatóval egyetért a Magyar Művészetért Alapítvány céljával, támogatta is, de a felhangokból okulni is kellene. Például nem diákokkal megtölteni az ünnepi est nézőterét és nem éreztetni a meghívott mecénásokkal, hogy ez a díj magyar módra született és a kiszolgálás is ilyen formában jóval szegényesebb, mint a két héttel később átadott Erzsé- bet-díjé volt. * D. K. J.
