Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)
1990-11-24 / 198. szám
1990. november 24. TOLNATÁJ - 3 Penészes, dohos levegőt árasztó falak, korhadó parketta, a gyerekek ágyneműjét megrágcsáló egerek. Röviden így jellemezhető Nagydorog két óvodája közül az 1. számot viselő, az, amelyiket a volt uradalmi mosókonyhából alakították ki, úgy harminc éve. Azóta réges-rég be kellett volna már zárni, de arra, hogy másikat építsenek, nem volt pénze a tanácsnak. A település vezetői végül mégis megelégelték az állandó toldozgatást, s belevágtak... Pályáztak, a helybeli üzemek segítségét kérték, ingyenes munkára toborozták a lakosságot - s sikerült. Az egykori gyógyszertár romos épületét Rácz Zoltán tervei alapján felújították, s olyan szép, korszerű óvodát varázsoltak belőle, hogy öröm nézni. A nyolcvan kis-, középső és nagy- csoportos három - sárga, piros, illetve zöld bútorral berendezett - úgynevezett szinteremben készülhet fel az iskolára, külön öltözőjük, mosdójuk, ebédlőjük van. Aszakképzett, főiskolát végzett óvónőkkel, dajkákkal együtt nagyon örülnek új „otthonuknak”, melyről azt mondják, az előzőhöz képest olyan, mint a meseország. Az egyik csöppségtől azt hallottuk, neki a tető tetszik, egy másik kislánynak a pettyes függönyök, a harmadiknak az, hogy az óvónéni asztala rögtön a rajzasztal mellett áll, így ha valaki belefirkál a szomszédja művébe, azonnal igazságot tud tenni köztük. Négy-ötéves fejjel, igazán praktikus szempontok... S mindez csupán 3,5 millió forintba került, bár az új létesítmény értéke 20 millió körüli. Az összefogással létrejött óvodát sokan úgy is nevezik: a falu háza. Cs. I. ÓTÓS RÉKA képriportja Ügyes vagyok? De jó a tea! Az új szárny az udvar felől Ha mindenki egyszerre tízóraizik, kicsit szűk a hely A cipöfüzés nem könnyű művelet ' A középsősöké a piros szoba Nagydorogi meseovi v Babák Most én vagyok az óvónéni Szeress, dadus néni!
