Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)
1990-11-17 / 192. szám
I. évfolyam, 33. szám 1990. november 17. Babarekviem Mint egy adventi koszorú negyedik gyertyája: előbb csak egy lobban lángra, aztán a második, majd a harmadik, végül mind a négynek lángolnia kéne, jelezvén a kis Megváltó születése estjét. Ha az a negyedik, megváltó kis láng nem aludt volna ki. De kialudt, 1989. augusztus 20-án este, egy ki- világitatlan dombóvári tömbházlakás gyermekszobájában. ítéletet hirdetnek a tárgyalóteremben: a Tolna Megyei Bíróság T. l.-né dombóvári lakost bűnösnek mondja ki alkalmatlan tárgyon elkövetett szándékos emberölési kísérlet bűntettében. Nem írom le a nevét. Nem babonából, nem prűdségből. Hanem azért, mert az első három láng az adventi koszorún él, lobog: az első három gyermeke. Élniük, lobogniuk kell, ők nem tettek semmi rosszat. Fel kell őket nevelniük a szülőknek, a gimnáziumi tanárnak és a gyors- és gépírónőnek. Bár az első gyermek nem közös. Az asszonynál tizenkét évvel idősebb férfi vele együtt vette el tíz évvel ezelőtt a házasságon kívül született, másik apa által gyermekének elismert kislány édesanyját. Mindkettőjük első házassága a megkötött, de - furcsa leírni a történtek után - életre-halálra szóló kötelék. Ki sejthette volna ekkor, hogy halálra is szól? Körülmények T. l.-né - nevezzük J.-nek - 1956. december 3- án született. Vajon a történelmi feszültség hogyan alakította a szülők reflexeit? Az apa: a honvédség polgári alkalmazottja, raktárnok. Az anya hol dolgozik, hol nem. Van egy nagyobb fiuk is. Az apa átélte a malenkij robot kínját: elfuthatott volna, de nem tette, a habozás, a merev helyben maradás három évébe került. A szülők köztiszteletben álló, szigorú emberpár. A kislány a környékükön lakók visszaemlékezései alapján igen szép nagylánnyá cseperedett, de szigorított körülmények között. Diákkorában barátnőivel csak a kerítésen át volt szabad érintkeznie, naponta egyszer járt ki, vásárolni, a boltba. J. talán nem szült volna tizenkilenc évesen gyereket, ha a feltételek nem ilyen statáriá- lisak. Megszülte, vállalta, a kislány tizennégy éves. J.-t, dacára annak, hogy volt már büntetve -1979. október 23-án a Dombóvári Városi Bíróság hat hónapra ítélte egy év próbaidőre felfüggesztve sikkasztásért - jó családanyának ismeri közvetlen környezete. A próbaidő letelt második terhességével egy időben, aztán megszületett a második és harmadik gyermeke. István napján született a halál Mi történt 1989. augusztus 20-án? Ülök a tárgyalóteremben, a vádat már ismertették, nézem azt a tűsarkú cipőben mereven álló asszonyt, aki megértette a vádat és vallomást kíván tenni. Arra gondolok, hogy hűvös van, megfáznék ilyen cipőben, meg állni sem tudnék benne. A haja rendezett, az arca merev és fogalmam sincs róla, mit érezhet, amikor a tavaly augusztus 24-én a dombóvári szeméttelepen oszlásnak indult állapotban talált gyermekről kérdezik. Megölte? Holtan szülte? Nem ő szülte, ő csak vetélt? Egy bizonyos: a halott csecsemőt megtalálták: súlya 2800 gramm volt, testhossza 49 cm, kihordott, vagy csaknem teljesen kihordott kisfiú volt. Isten malmaira gondolok, amelyek lassan őrölnek, de őrölnek. Egyszer már megszüntették ellene a nyomozást, az ügyész ezt nem hagyta jóvá, majd amnesztiába esett volna a cselekmény más jogi minősítés alapján. Dombóvári munkaközösség gyűjtött aláírásokat, irt levelet a legfőbb ügyészhez, nem értenek egyet azzal, hogy büntetlenül járjon közöttük. A legfőbb ügyészség az iratokat felülvizsgálva tévesnek találta az elsőfokú ügyész jogi minősítését és elrendelte a vizsgálat folytatását. Most itt áll és vallomást tesz. Nem védekezett? Szedett tablettát, amit orvos írt fel, de úgy vette észre, árt neki, ezért önkényesen abbahagyta. Abortusza volt? Igen, de nem tudja, mikor. Talán kétszer... Soha nem találkoztam nővel, aki ne emlékezne rá, ha abortusza volt. Akartak még gyereket? Nem tervezték, de ha lett volna egy egészséges csecsemő, örültek volna neki - mondja. És hozzáteszi: rajongásig szeretem a gyermekeimet. Három gyerek után J. szülei megjegyezték: talán elég lesz ennyi, fel is kell őket nevelni... A férj nem ellenezte volna az újabb terhességet. De nem szólt neki, ahogy a két abortuszról sem. Egyedül döntött. Zárkózott. Abortuszra reggel ment be a kórházba, délután jött ki, a férj csak utólag tudta meg mind a kétszer. Aztán megint szedte a tablettát, megint abbahagyta. Szédült, fájt a feje, úgy érezte, nem tesz jót. Nem ment orvoshoz, nem szólt, és megint terhes lett. Sem a férjével nem közölte, se terhesgondozásra nem jelentkezett. Ha a férj nem a gyereket, hanem az abortuszt ellenezte, ő pedig állítása szerint szeretett volna egy negyedik gyereket, miért nem szólt neki? Hosszú, hosszú csendek. A tárgyalóteremben mindenki szenved. A bírónő harcol valamilyen logikai indokért. Reménytelenül. Néha hősiesen. Július második felében tavaly Szántódon nyaralt a család. Ott fürdődresszben járt, "senki nem vette észre, hogy terhes volna - mondja. Augusztus 20-án este nem szült, hanem egy 12-16 hetes terhességet vetélt el - tűnik ki abból, amit elmond. Lehetséges, hogy ez a gyerek nem az a gyerek? - ötlik fel bennem a kérdés, de csak addig, míg a vallomásban el nem jut J. az augusztus 20-i estéig, amikor a gyermekszoba heveröjén megszületett a halál. Olló és veder Az előző napokban rosszul lett. Valamilyen viro- tikus megbetegedésre gyanakodott, mivel akkor járvány volt. Nem ment orvoshoz, hétfőn-kedden szabadnapot vett ki, pénteken betelefonált a munkahelyére, hogy írjanak ki még egy napot. Hányt, lázas volt, fájdalmakra panaszkodott. Szombaton kihívták a már szabadságon lévő, nyaralásra készülő körzeti orvost. Ö sem vette észre, hogy terhes, írt gyógyszert, injekciót adott be neki és azt az utasítást hagyta, hogy ha nem javul az állapota, hétfőn jelentkezzen a helyettesítő orvosnál. De közben, vasárnap történt valami. Délelőtt az egész család otthon volt, a három gyerek délben elment a nagymamához. A férj este hétig otthon maradt. Akkor ő is elment hazulról. J. egész délután feküdt. Nem mondta, hogy egyre rosszabbul van. Megegyeztek, hogy a gyerekeket csak másnap hozza haza a férj, hogy J. tudjon pihenni. Nem a közös hálószobában feküdt le, amikor magára maradt. Hanem a gyerekek szobájában. Nem gyújtott villanyt. Érezte, hogy most már más, nagyon erős fájdalmak kerítik hatalmukba. Néha összekuporodott, nem tudott kiegyenesedni. „Arra gondoltam, hogy talán ez a vírus... és akkor megjöttek a fájások" - mondja és közben akaratlanul himbálja felsőtestét előre-hátra, mint valószínűleg akkor. „A falat tudtam volna lekaparni...” És közben megszületett a baba. Tett-e valamilyen előkészületet? Egy lepedőt tett maga alá, meg egy asztalterítőt. Miért? Érezte, hogy baj lesz. Milyen baj? „El fogok vetélni...” Csak az utcai fény világított be a tömbházlakás gyermekszobájába. Hogy történt a vetélés? Teste van a csendnek. Aztán mégis megszólal: érezte, amikor eltávozott. Elvágta a köldökzsinórt. Mivel? Ollóval. Ott volt, tőle egy kicsit balra, az asztalon, fel kellett ülnie, hogy elérje. Kitapintotta, hogy mit szült? Kezébe fogta? Igen. Gyermek volt, akinek el kellett vágni a köldökzsinórját, vagy három-négy hónapos magzat? Sir. Nem válaszol. Mereven áll, szaggatottan, mélyen veszi a lélegzetet. Rosszul van. Kiviszik. A folyosón egy pohár vizet adnak a kezébe. Ujjai a pohárra görcsölődnek. Mikor megérkezik a mentőorvos, úgy kell lefejteni az ujjakat a pohárról. A tárgyalást elnapolják. * Aztán folytatódik. J. sokkal nyugodtabb. „Az a gyerek nem az enyém volt, akit találtak” - mondja. „Én elvetéltem.” Ismét ott vagyunk a kivilágítatlan gyermekszobában. A szülés utáni pillanatokat idézik fel. Nem hallotta a gyermek sírását nem érezte, hogy mozogna. Nem gyújtott villanyt, nem nézte meg. Ez az a terítő, amibe csomagolta? - kérdi a bírónő, és mutatja a fényképet. Igen. A gyereket a rózsás asztalterítőbe és a lepedőbe csomagolta. A szemetet fedeles műanyag vödörbe gyűjtik, abban vitte le a második emeletről a konténerbe. A vödör a konyhában volt, áthaladt az előszobán, elment a telefon mellett. Nem hívott orvost telefonon, nem szólt a szomszédoknak, hogy valaki segítsen. A fürdőszobában ellátta magát. Akkor már otthon volt a férje. Nem mondta meg neki, hogy szült. Egy guberáló Augusztus 24-én épp ott guberált a tanú a szeméttelepen, amikor kihozták a konténert. Amikor kiürítették, a lába elé esett egy kék nejlontasak. Elég nehéz volt, egy bottal piszkálta, hogy lássa, mi van benne. Gondolta, hátha egy kismalac. De egy oszlásnak indult csecsemő volt. Ez délelőtt fél tizenegy körül történt. Szólt a szemeteskocsisnak, az rosszul lett. Még nevették, hogy hányt Aztán a másik szemetes kihívta a rendőröket. A körzeti orvos nem észlelte, hogy J. terhes. A közvetlen főnöknője sem. A férje sem tudta. Atanúkihall- gatások után az orvosszakértők mondják el véleményüket. Augusztus 24-én 14.40-kor tartották a helyszíni halottszemlét. Külbántalom nyoma nem volt a tetemen. A szülés időpontjának augusztus 19-21-e közé kellett esnie. A csecsemő méretei, fejlettségi ismérvei alapján érett korú újszülött volt, kihordott, vagy csaknem teljesen kihordott, mindez valószínűsíti, hogy életképesen született. Az álhalál állapotát amelyben feltehetően világra jött, a szülési folyadék belehelése okozta, és végül is ez vezetett a gyorsan bekövetkező fulladáshoz, nem pedig az anya ezt követő cselekménye, mert addigra halott volt. Ha szakszerű körülmények között zajlik le a szülés, a csecsemőt nagy valószínűséggel meg lehetett volna menteni. Az álhalál állapotának különböző súlyossági fokozatai vannak. Laikus számára az ebben az állapotban lévő csecsemő halottnak tűnik. Régen a bábaasszonyok alkalmazták a legegyszerűbb módszert: fejjel lefele nyomni, paskolni, hideg vízzel preckelni a gyereket.. Továbbá csővel lőhetett volna kiszívni a folyadékot A lélegeztetéshez intézeti körülmények szükségesek, ahol készülékekkel oldják meg a leszívást mélylélegeztetést. Nem lehet pontosan megállapítani, hogy a szülés mely szakaszában történt a magzat- víz belehelése. Egy bizonyos: a gyermek szíve szüléskor működött. Nézem J.-t Csaknem belehalt ő is. Augusztus 21 - én kórházba utalták, ahol előbb elvégezték a méh művi kiürítését, minthogy lepénydarab maradt bent, majd a sebészeten megműtötték. A hasfeltárás alkalmával perforált Téregnyúlványt találtak és heveny hashártyagyulladást. Az almányi lepénydarab és az egy centiméter szélességű elvágott köldökzsinór kétségtelenné teszi, hogy nem vetélt, hanem szült. Ha nem perforál a vakbele, az is lehet, hogy egy „gazdátlan” halott csecsemővel több lett volna Dombóváron. Amíg a kórházban gyógyították, három gyermeke várta otthon. Egyedül Most is három gyermeke várja, amikor itt ül, a bírósági folyosón, egyedül egy pádon. A.védőügyvéd, a férj más férfiakkal politikáról, sportról beszél. J. ül és hallgat. Az ítéletre vár. Most épp olyan egyedül van, mint amikor eldöntötte az abortuszokat, vagy negyedik megszült gyermeke szemétre dobását. Nehéz ezt leírni. De hát ezt tette. Férje, tekintettel a gyerekekre, mellette maradt. De soha nem fogja tudni elfelejteni, amit tett. A tizennégy éves lány az egyetlen a gyerekek közül, aki tudja, mi történt. Ö is hallgat. Nem szól semmit, akár az anyja. Ez az asszony életveszélyben forgott, és abban a kórházban mentették meg az életét amelyet megtagadott a saját gyermekétől. Hogy tudta túlélni? - kérdem. Fölnéz.- Szerencsém volt - mondja egyszerűen. Ennyi. A teremben állunk. Elhangzik az ítélet. Alkalmatlan tárgyon elkövetett szándékos emberölési kísérlet bűnében bűnösnek találja a bíróság. Egy év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, háromévi próbaidőre felfüggesztve. Az ítélet még nem jogerős. Arra gondolok, hogy az .^alkalmatlan tárgy" újszülött csecsemő volt. Saját gyermeke. Meg arra, hogy teljesen mindegy, milyen időtartamú az emberi élet. Nyolcvan év, vagy egy-két másodperc. Az élet akkor is élet. DOMOKOS ESZTER Fotóillusztráció: GOTTVALD KÁROLY
