Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)

1990-11-17 / 192. szám

2 KÉPÚJSÁG 1990. november 17 Se express, se money Amerika helyett panama? Pénz helyett a nyerteseknek ezzel a felirattal kell megelé­gedniük- Pechemre nyertem - állított be ez­zel a meglepő kijelentéssel, szerkesz­tőségünkbe D. úr. ami azért is különös, mert általában senki sem panaszkodik akkor, ha Fortuna kegyéből egy na­gyobb összeghez jut. D. úrra a szélté- ben-hosszában reklámozott Express Money képében mosolygott a szeren­cse, ám a viszontmosoly csakhamar lehervadt a nyertes arcáról.- Kétezer forint ütötte a markomat, azaz csak ütötte volna - hallottuk a tör­ténetet. - Ám amikor annak rendje s módja szerint beállítottam a szekszárdi postahivatalba az összeg átvétele vé­gett, kisvártatva kiderült, hogy hiába fáradtam. A pénzkifizetési ablaknál egy felirat fogadott, amely azt tudat­ta, hogy a sorsjegy árusítása és a nye­remények kifizetése ideiglenesen szü­netel. Mit tegyek most? A felvetés annál is inkább jogos, mert az utóbbi napokban nemcsak D. úr járt pórul. Ugyanezzel a panasszal már többen felhívták a szerkesztősé­günket, mondván, hogy a kétezer fo­rintos nyereménnyel egyszerűen nem lehet mit kezdeni, a postahivatalokban rendre elhessegetik az összeget kivál­tani szándékozó klienseket.- Amíg nincs bevétel, addig nem tu­dunk fizetni - indokolta a posta állás­pontját Bodóné Kovács Mária osztályvezető, majd arról tájékoztatott, hogy a sorsjegyeket szállító Gamex Kft. nem tett eleget szerződési kötelezettségének, mi­vel állítólag a szelvénye­ket hozó repülőgép va­lahol Jugoszláviában kényszerleszállást haj­tott végre. Az elosztást végző Pécsi Postaigaz­gatóság bank- és pénz- forgalmi előadója, And- rássy Gyula pedig felvi­lágosított arról, hogy a fizetésképtelenség nemcsak Tolna megyében, hanem másutt is gond - mindez persze nem vigasztalja a hop­pon maradt vásárlókat - Eddig 900 ezer szelvényt adtunk el - folytatta Andrássy Gyula - ám újabbakat nem kaptunk. Tárgyaltunk a Gamex Kft-vel, a jövő hétre ígértek 2,5 millió sorsje­gyet tehát sajnos ez azt jelenti, hogy a hó végéig nem tudjuk kifizetni a két­ezer forintokat S hogy mi a megoldás? - Az, hogy a nyertesek hozzánk küldik a szelvénye­ket - vélekedett Pozsonyi Vilmos, a Gamex Kft tanácsadója, majd rámuta­tott arra, hogy szerinte a kijelölt posta- hivatalok is követtek el hibát, mivel nem képeztek megfelelő mennyiségű tartalékot. Ugyanakkor belátta azt, hogy jogos a reklamálók gondja, egyúttal kérte az érintettek megérté­sét: - Alig három hete indult be ez a faj­ta szerencsejáték, s kiütköztek a gyer­mekbetegségek. A tény tehát tény marad: se express, se money. S ez már nem a főnyere­ményként bézengett Amerikát, hanem a jóval délebbre található Panamát jut­tatja eszünkbe.- szá ­Amit én kérdeznék Miért kell a paksiaknak vidéken bevásárolniuk? Az elmúlt héten több levél is érkezett szer­kesztőségünkbe, ami egy-egy adott település alapellátásának hiányosságait taglalta. Az eddig is köztudott volt, hogy megyénk apró falvaiban nem a legjobb az ellátás, de hogy Pakson se le­gyen az, azt nem gondoltuk volna, pedig éppen erről ír Mezei Lászlóné olvasónk.- „Én azt szeretném megkérdezni Paks város vezetőitől, hogy a városban mikor építenek egy áruházat, ruházati férfi-, női fehérnemű, konfek­ció, gyermekosztállyal, talán egy-két emlettel? Pakson sokan élnek, jó fizetőképes vásárlóréteg van, de ha az embernek szüksége van valamire kénytelen legalább Szekszárdra menni vásárol­ni, a paksi áruház ugyanis egy falusi szatócsbolt színvonalán van. Ugyanez vonatkozik a lakótele­pi 10-es ABC-re, melyet az áfész üzemeltet. A boltban citromot hónapok, hetek óta nem látni, a hűtőpult a felvágottakkal siralmas, csak parizer és sonka van. Az áruház egy részét már bérbe adták egy könyvárusnak meg egy szitanyomó­nak, és egy fotószalon is nyílik. Kérdem én, nem jobb lenne élelmiszert árulni benne, amiért épült?" Olvasónk kérdésével a Polgármesteri Hivatalt és a Paksi Áfészt kerestük meg.- Paks város a közeljövőben nem építtet áru­házát - nyilatkozta Bor Imre polgármester - sőt ismereteink szerint ilyen lehetősége a paksi ke­reskedelmi szerveknek nincs. A Dózsa György utcában működő áruházban mindazok az osztá­lyok, melyeket a levélíró emlit - férfi-női fehérne­mű, konfekció, gyermekruha - működnek. A Népbolt Vállalat és az áfész érdeke, hogy üzleteit olyan áruval töltse fel, amit a város fizetőképes la­kossága igényel. A kereskedelmi vállalatok üz­letpolitikájukat saját hatáskörükben, maguk ala­kítják ki. A város vezetése az elmúlt években két ABC építéséhez nyújtott egy-egy millió forint tá­mogatást az áfész részére. Ezenkívül a városban több magánkereskedő nyitott szaküzletet. Hogy minél szélesebb körű bevásárlási lehetőséget biztosítsunk városunk polgárai számára, új üzle­teket építünk, mint amilyen a nyugdíjasház alsó szintjén és a 22 lakásos társas háznál történt, va­lamint üzletek építésére alkalmas telkeket alakí­tunk ki, és értékesítünk. *- A levélíróval azzal egyetértek, hogy Pakson a ruházati ellátás tényleg nem jó, de ezért nemcsak az áfész a felelős - mondta Rauth János elnök. - Mi csak egy kereskedelmi cég vagyunk az itt mű­ködök közül, nem egyedül a mi feladatunk a vá­rosellátása. A lakótelepen működő 10-es élelmi­szer ABC-vel kapcsolatos felvetésekkel nem ér­tek egyet, mivel véleményem szerint az az üzlet a város egyik legjobban ellátott élelmiszer-áruhá­za. A fogyasztók többsége elégedett az ottani árukínálattal, bár elképzelhető, hogy néhány na­pig nincs citrom, ami a szállítások késéséből adódhat, de ez nem jellemző. Ez az áruház ami­kor megépült, nagyobb vásárlórétegre települt, mivel akkortöbb ezer munkás, a PAV épitöi vásá­rolták meg napi élelmiszer-szükségletüket eb­ben az ABC-ben, ami akkor az egyetlen volt a la­kótelepen. Azóta két újabb ABC épült itt, amit a Csemege, illetve Népbolt Vállalat üzemeltet. A 10-es számú ABC 1000 négyzetméter alapterü­letű, ebből 28 négyzetmétert adtunk bérbe, ami­vel nem lett kisebb a bolt választéka, legfeljebb gazdaságosabb a fenntartása, mi ugyanis a ha­szonból élünk, kénytelenek vagyunk azzal fog­lalkozni, ami gazdaságos. Egyébként a fő gond az, hogy a város keres­kedelmének a fejlesztésekor nem kérték ki a ta­nács akkori vezetői szakemberek véleményét, így fordulhatott elő, hogy a 40 millióért épült piac­csarnok ma diszkóként működik. Ebből az ösz- szegből azt hiszem épülhetett volna olyan áru­ház, ami kielégíti az itt lakók igényeit. Egyébként az áfész korábban a tanácsi vezetésnek két ja­vaslatot is tett a település jobb ellátása érdeké­ben. Először a Skála-Coop-pal közösen kíván­tunk üzletházat létrehozni, de ehhez nem kaptuk meg a tanácstól az ígért pénzt. Ez év elején újabb javaslatot tettünk arra, hogy a volt pártházból le­hetne háromszintes áruházat kialakítani, melybe táraként a tanács is beszállhatna. Az átalakításo­kat elvégző cég szintén társ lehetne az RT. kft- ként működtetett áruházban, az áfész pedig a berendezést és az árukészletet biztosítaná. Eze­ket az elképzeléseket írásban elküldtem, de mind a mai napig nem kaptam rá választ, pedig ténylegesen tenni kellene valamit azért minél előbb, hogy az itteni lakosoknak ne kelljen vidék­re, Dunaújvárosba, vagy Szekszárdra elmenniük bevásárolni, hanem helyben megkaphassanak mindent. F. KOVÁTS ÉVA Csökkennek a benzinárak Nagy­Britanniában A British Petroleum és az Esso olajtársaság is csökkentette a ben­zin árát 4,5-4,5 pennyvel gallonon­ként (körülbelül 4 liter) Nagy-Bri- tanniában, miután korábban a Shell ugyanekkora árcsökkenést jelentett be. A BP kútjainál a csökkentés után a szuperbenzin ára 47,9 penny literen­ként, az ólommentesé pedig 44,9 penny literenként. * A Texaco is hasonlóan csökken­tette árait a napokban, a T®tal Oil pe­dig gallononként 5,4 pennys csök­kentést hajtott végre. A Bátaszéki Cserép- és Vázkerámia Gyár felvételre keres 1 közgazdászt, valamint pénzügy-számvitel területén jártas, középfokú végzettségű ügyintézőket • Bővebb felvilágosítás, érdeklődés a gyár gazdasági vezetőjénél személyesen, illetve a 74-15-995 telefonszámon. (159) December 7-én megalakul a megyei közgyűlés Az önkormányzatokkal egy sorban December hetedikén a vármegyehá­zán megalakul Tolna megye önkormány­zati testületé, a megyei közgyűlés. Nem csak az elnevezés új, a testület feladatai is jelentősen eltérnek a megyei tanácsé­tól. A testület hatásköréről dr. Farkas Lászlót, a Tolnai Megyei Tanács megbí­zott vb-titkárát kérdeztük.- Hogyan történik a testület megvá­lasztása?- A megyei közgyűlés tagjait a helyi önkormányzatok képviselői részközgyű­léseken választják meg. Az önkormány­zati törvény rendelkezése szerint a testü­letbe tízezer lakos után választanak egy tagot, de legalább ötven képviselőnek kell alkotnia a megyei közgyűlést. A pár­tokkal egyeztetve Tolna megyében az or­szággyűlési választókerületeket vettük alapul egy-egy körzet kialakításánál. A lakosságszámot figyelembe véve a szek­szárdi választókerületből 13, a paksiból 11, a bonyhádiból 10, a tamásiból 9 és a dombóváriból 7 tagot választottak a me­gyei önkormányzatba.- Mivel kezdi működését az önkor­mányzati testület?- A képviselők az alakuló ülésen meg­választják a megyei közgyűlés elnökét és alelnökét. Megalkotják a szervezeti és működési szabályzatot, létrehozzák a bi­zottságokat, valamint kiírják a pályázatot a megyei főjegyzői státusra. A megyei közgyűlést egy önkormányzati hivatal fogja segíteni, amely lényegesen kisebb létszámmal dolgozik majd, mint a jelenle­gi megyei tanács, ugyanis ennek a me­gyei önkormányzatnak nincsenek köz- igazgatási feladatai. Az eddigi közigaz­gatási megye helyét átveszi az önkor­mányzati megye. Ez mellérendeltségben lesz a helyi önkormányzatokkal.- Milyen jogosítványokkal rendelkezik a megyei önkormányzat?- A legfőbb feladat, hogy fenntartsa azokat az intézményeket, amelyeknek te­vékenysége túlmutat egy-egy település érdekkörén - megyei kórház, levéltár, múzeum, megyei könyvtár. Ezeket fogja finanszírozni és irányítani. Másrészt olyan igazgatási vagy gazdasági felada­tok ellátását is végezheti, amelyek több települést érintenek. Kifelé, országos vi­szonylatban pedig érdekképviseletet lát el. Nem lesz viszont pénzelosztó szerepe a megyei önkormányzatnak, amivel a megyei tanács rendelkezett. Eddig a leg­több esetben másodfokként szerepelt a megyei szakigazgatási szerv, amely tör­vényességi ellenőrzést is folytatott. Ezek a tevékenységek átkerülnek a létrejövő új szervekhez. (Szabálysértési Hivatal, Építésügyi Hivatal, Gyámszék stb...) vala­mint a köztársasági megbízott hivatalá­hoz..- Mekkora anyagi eszköz áll a testület rendelkezésére?- Az állami költségvetésből normatív alapon részesedik, másrészt gazdálkod­hat is. A megyei önkormányzat rendelke­zik ingatlanokkal: megyeháza, a megyei tanács épülete, üdülők. Nagy gondot je­lent majd a kisebb települések ön- kormányzatai számára a vagyonukkal való gazdálkodás, ennek segítésére a megyei önkormányzat létrehozhat társu­lásokat.- Milyen szervezeti felépítésben dol­gozik az önkormányzati testület?- A képviselők különböző bizottságo­kat alakítanak. A törvény kötelezően a pénzügyi, ellenőrző bizottság létrehozá­sát írja elő. A megyei tanácshoz képest változást jelent viszont, hogy nem kötele­ző végrehajtó bizottságot választani. Ha mégis felállítanak egy ilyen operatív szer­vet, annak nincs saját hatásköre, csak a közgyűlés által átruházott ügyekben jár­hat el.- puskás ­Évente megmarad: 110 millió A magyar kormány leszerelési intézkedése Magyarország az európai béke meg­szilárdítása, illetve a szomszédos álla­mokhoz fűződő jó viszonyának további erősítése érdekében haladéktalanul ki­vonja a Magyar Honvédség hadrendjé­ből mindazon föld-föld rakétákat - és a kapcsolódó technikai eszközöket -, amelyek tömegpusztító harci fejrészeket is képesek szállítani - jelentette be pén­teken Für Lajos honvédelmi miniszter. A honvédelmi tárca vezetője közölte, hogy az egyoldalú intézkedés eredmé­nyeként leszerelik Magyarországon azt a vegyes rakéta dandárt, amely atom- és más tömegpusztító eszközök célba jutta­tására alkalmas rakétákkal van felszerel­ve, s ezáltal komoly fenyegetést jelentett a szomszédos országokra. Az intézke­désnek megfelelően megsemmisítik a dandár 24 darab SCUD-B jelű, hadmű­veleti-harcászati rakétáját, s ezek 9 indí­tóállványát. Ugyancsak felszámolják az alakulat 107 darab FROG-7 típusú har­cászati rakétáját, s ezek 18 indítóállvá­nyát. Megszűnik a dandárt kiszolgáló szállítóosztály és híradós század is. Az intézkedéssel a magyar költségvetés évente mintegy 110 millió forintos teher­től mentesül. Für Lajos a kormány határozatát is­mertetve reményét fejezte ki, hogy az egyoldalú magyar leszerelési intézkedés alapvetően hozzájárul a szomszédos or­szágokkal fenntartott gyanakvásmentes jó viszony megteremtéséhez, a fenyege­tettség érzetének elosztásához. Nagy Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött (5.) Magyarország egykori kisgazdapárti miniszterelnökének, Nagy Ferencnek egyéni sorsa tragikusan egybefonódik nemzetéével. Számkivetésben halt meg, fájdalmasan távol szülőföldjétől, az egyesült államokbeli, virginiai Herndon- ban, 1979. június 11-röl 12-re virradóra. Június 16-án temették... Emlékirata - amely az Európa Könyv­kiadó sorozatában a közeljövőben kerül az olvasó elé - krónika és memento, sú­lyos töténésekről tudósít. Ebből közlünk részleteket. * Kisújszállás határában a söfőr elaludt, s a gépkocsi befutott az árokba. A két ko­csi összes utasának elég volt kiemelni az árokba dőlt kocsit, hogy tovább folytat­hassuk utunkat. Reggelre megérkeztünk Debrecenbe. A tanácskozás már megkezdődött, mire mi odaértünk. Tildy Zoltán már ott ült a ta­nácskozóasztalnál. Nagy Imre, a kommunista földműve­lésügyi miniszter felolvasta a kormány földreformtervezetét, amelynek két jel­legzetessége volt, radikalizmusa és felü­letessége. Ismertettem a magam álláspontját, amelyben főleg három dologra töreked­tem. Elsősorban arra, hogy mindenkinek meg kell hagyni száz hold földet, bármi­lyen nagy volt is a birtoka a múltban. Má­sodszor azt követeltem, hogy tekintettel kell lenni a földbirtokosok gyermekeinek számára, s akinek több gyermeke van, annak több földet kell hagyni, mint aki­nek kevesebb a gyermeke. Harmadszor azt követeltem, hogy a szétosztandó föl­dek ellenértékét legalább akkora ösz- szegben kell megállapítani, amekkora a földeket terhelő külföldi adósság. Mind a három követelésemet leszavazta a párt­közi értekezlet. Megdöbbenve fordultam Tildy Zoltán­hoz és kérdeztem: - Mi van itt? Miért nem lehet itt egyetlen ésszerű javaslatot sem elfogadtatni? Tildy Zoltán halkan válaszolt:- Tegnap magához kéretett bennünket Vorosilov marsall, s előírta a földreform mértékét és végrehajtásának időtartamát is. Nyomban az volt az érzésem, hogy fe­lesleges ott ülnöm a tárgyalóasztalnál, mert csak a felelősségben osztozom a rendeletért, anélkül, hogy szempontjai­mat érvényesíthetném. De elhatároztam, hogy megpróbálok még két dolgot eről­tetni. Azt javasoltam, hogy a parasztok­nak kiosztott földeket parcellánként ki

Next

/
Thumbnails
Contents