Tolnai Népújság, 1990. október (1. évfolyam, 152-177. szám)
1990-10-09 / 159. szám
4 NÉPÚJSÁG 1990. október 9. Tévénapló Október 6. Számos vers idézte október 6. emlékét, Inczédy László, Palágyi Lajos, Váradi Antal, ifj. Ábrányi Kornél versét közük a régi antológiák, de mára megfeledkeztek róluk. Alkalmi versek, Palágyiét az aradi szobor leleplezésén el is szavalták, irodalmi jelentőségük is az alkalomnak szólt. Lévay József verse is ilyen, a véletlen azonban úgy hozta, hogy máig él, a Maros megyei Szászcsáváson mindenképp. Lévay derék ember volt és közepes költő, az Akadémia tagja, Arany János barátja, Borsod megyei alispán, aki kivételes hosz- szú kort ért meg: 1918-ban halt meg, 93 éves korában. Két verse, a Szüretünk és a Mikes mindmáig ismert, Szászcsáváson pedig ma is éneklik az aradi vértanúkra emlékező versét. Népdallá lett, nemzedék hagyta nemzedéknek, eredetét az sem ismeri, aki a helyi hagyományokat gyűjti össze. Költő számára nincs nagyobb dicsőség, s erre épült a tévé Aradra emlékező műsora is. A szászcsávásiak beszéltek a nevezetes költeményről, hallottuk, amint templomukban kitartóan énekelték, s emlékeztek arra, hogy szüleiktől, nagyszüleiktől maradt rájuk. A vers jelentése közben változott, az aradi vértanúk emlékezete megtartó erővé vált, az együvé tartozás, a hűség bizonyságává. A vers nem is lépett ki ebből a falusi környezetből, pedig nem lett volna ünneprontás egy kis filológiai kitekintés, vizsgálandó, hogy egy költő műve hogyan vált ki közösségi élményt, miként lesz népdallá, sőt ebben az esetben egyházi énekké. Meghatódásra így is voltok: egy kis közösség életében valósággal átlényegül, új értelmet nyer egy végtére mégiscsak közepes költemény, amelyről mindenki csak annyit tud, hogy meg kell őrizni, nem szabad elfelejteni egy sorát sem. Mi lesz a művelődési házakkal? Éjfél körül kissé álmos beszélgetés a Napzártában, pedig a kérdés fontos, a válasz is sürgető: mi lesz a művelődési házakkal? Előbb kultúrháznak hívták, még előbb kaszinónak, olvasókörnek, a felvilágosodás korában Lesekabinét volt a neve, s valamennyi a művelődést szolgálta. Nálunk 1946 nyarán megkezdték felszámolásukat, de bármenynyire is siettették, elég lassan ment, s még 1948-ban is 7522 katolikus hitbuzgalmi egyesület működött több mint 700 ezer taggal, amint egy tudós dolgozatban olvasom. Bárminek hívták is őket, feladatuk az volt, hogy tagjaiknak ismereteket nyújtsanak, segítsék tájékozódásukat a világban. A kultúrházakra napi politikai feladat is várt, de azért más is, szakköröket szerveztek, vagy éppenséggel lakodalmaknak adtak helyet. Jelenleg - mint megtudtuk -2440 művelődési ház működik az országban, csaknem 3 milliárd forintos költségvetéssel. Működésük előtt egyre több a nehézség, kevés a pénz s az érdeklődés is megcsappant. A helyzetet egy film illusztrálta, olyan művelődési házról, amit jelenleg a Volán működtet, ki tudja, meddig? A kép lehangoló, a kultúrát pillanatnyilag egy beat-zenekamek kellene képviselnie. Azt hallottuk, ez nem általánosítható, ami bizonyára igaz, a lényegen azonban mit sem változtat, mert a művelődési házak többsége kétkedéssel nézi saját jövőjét, pénze sincs, azt sem tudja, mihez kelléne kezdenie. Majd az önkormányzat! - mondják az optimisták, de a józanabbak tudják, hogy ez önmagában kevés, mert a művelődéshez pénz is kell, márpedig épp erre jut egyre kevesebb. A Napzárta beszélgetése természetesen nem tudott szolgálni megbízható recepttel, hogyan is szolgált volna, arra azonban jó volt, hogy felhívja a figyelmet 2440 művelődési ház sorsára, amelyek egy része egyre rosszabb állapotban van s legalább az állag- megóvás érdekében kellene végre valamit kezdeni velük. Az önkormányzatoknak aligha lesz erejük valamennyi fenntartására, de akkor mi lesz a sorsuk? Nagyon sok képzett, jóhiszemű népművelőnk van, mindenek előtt őket kellene megkérdezni. A példa-filmben azt láttuk, hogy a művelődési ház 10 ezer kötetes könyvtárát felszámolják, magyarul elkótyavetyélik, de más is erre a sorsra juthat. Kár lenne érte, s kár lenne az okos, ügybuz- gó népművelőkért is. CSÁNYI LÁSZLÓ Pályázaton nyert kirándulás A kisdiákok, akik a kiránduláson részt vettek (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A tolnai I. Sz. Általános Iskola spé- ciális tagozata minden évben két alkalommal kirándulást szervez tanulóinak. Az idei tanév első kirándulása abban tért el a többitől, hogy a költségeket egy pályázaton nyert összegből tudtuk fedezni. A kirándulás így sem a szülők, sem az iskola részéről nem jelentett anyagi megterhelést. Az útvonal Pécs-Máriagyűd-Sik- lós-Harkány volt. Pécsett megtekintettük a város központját, nevezetességeket. Nagyon tetszett a gyerekeknek a Székesegyház, melyben kísérőnk részletesen tájékoztatott bennünket az épület koráról; kik festették, illetve kik készítették szobrait. A városnézés után a gyerekeket az állatkertbe és a vidámparkba vittük. Vidám szórakozással zárult ez a pécsi látogatás. Úticélunk következő állomása Má- riagyűd volt. A kegyhely megtekintése után folytattuk útunkat Siklóson át Harkányba. Az idő kedvezett a fürdőzők- nek. A kellemes meleg szinte mindenkit becsalogatott a vízbe. A fürdés végeztével a sok éhes gyereknek jólesett a szendvics és az üdítő. A tanulók jól érezték magukat, jól, kulturáltan szórakozhattak, és közben láthatták a baranyai táj szépségeit, megismerkedhettek műemléki és építészeti remekekkel. Ha lehetőségeink adottak, tovább kívánjuk folytatni a hagyományokat, s fiataljainkat olyan tájakkal, városokkal szeretnénk megismertetni, amit még nem láttak, hogy élményeikben és tudásukban gazdagabbak legyenek. VARGA JÓZSEF Koncert A bietingheim-bissingeni zeneiskola tanárainak és növendékeinek hangversenye Nálunk is becsengettek! (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Az idei iskolakezdés sok-sok bizonytalansággal kezdődött a dombóvári 516. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskolában is. Szokásosnál több megválaszolatlan kérdés merült fel a diákok, szülök és a pedagógusok esetében. Az intézmény igazgatójának, Vida Jánosnak a megoldandó problémák számát szaporítja az a tény, hogy az idei tanévet 828 fővel indítottuk, amely 85-tel több, mint az elmúlt tanévben. Ezért az iskolában két új tantermet alakítottunk ki a zsúfoltság csökkentésére. Továbbra is súlyos és megoldatlan a helyzet a tornaterem ügyében. Az iskolának nincs tornaterme - ehhez kérjük és várjuk a segítséget az iskola tanulói és tanárai nevében, hogy megfelelő feltételek mellett végezhesse munkáját iskolánk két testnevelő tanára is. Mindazok a kérdések, amelyek jellemzik az országos oktatáspolitikát, nálunk is jelentkeztek. Az általános műveltség mellé friss és sokoldalú szakmai műveltséget kell adni, ami nehéz feladat elé állítja az iskola tanárait, oktatóit. Az elmúlt évek munkáját dicséri, hogy az Országos Szakmunkás- versenyen elért helyezése alapján, két tanuló szakmunkás-bizonyítványt szerzett. Jó hír, hogy iskolánkban 1990. szeptember 1-től beindult a 20 fős nyelvi labor, amelyet Sinyi Zsolt az iskola oktatástechnológusa tervezett. Így az orosz nyelv mellett megindult a német nyelv oktatása is. Visszavonták a történelemtan- terveket, így az oktatás tájékoztató tematika szerint történik, ami a tanárok munkáját teszi egyszerre nehezebbé és köny- nyebbé. Ebben az évben nyílik először lehetőség arra, hogy szülői, illetve tanulói kérésre meginduljon a hitoktatás vagy vallástan tanítás a mi iskolánkban is. A nehéz és nehezebb feltételek ellenére az iskola évtizedek óta csendben dolgozik, neveli tanulóit eredményesen, és tartja a kapcsolatot régi diákjaival. A dombóvári szakmunkásképző intézet és szakközépiskola hírnevének alapja a szorgalmas és színvonalas munka. UZSÁK ERZSÉBET A Duna menti svábok történetét bemutató kiállítás megnyitójára delegáció érkezett Baden-Württemberg tartományból. A küldöttség részeként látogatott Szekszárdra a bietingheim-bissingeni zeneiskola négy tanára és három növendéke. A testvérvárosiak a Kodály-mód- szerrel ismerkedtek Czakó Sándorné tanárnővel az I. Számú Általános Iskolában, részt vettek Szuprics Edit bemutató tanításán, a Liszt Ferenc Zeneiskolában, növendékeket hallgattak meg, este pedig koncertet adtak a Művészetek Házában. Itt Szily Lajos a zeneiskola igazgatója köszöntötte a szívesen látott vendégeket. „Mi muzsikusok a zene nyelvén kívánunk tenni a barátságért” - mondta, majd átnyújtotta Franz Backhaus úrnak, a bietingheim-bissingeni zeneiskola vezetőjének, a Juhos László által készített Liszt- emlékplakettet. A vendégigazgató megköszönte az ajándékot, a fogadtatást és ismertette a koncert műsorát. Ritka eset az, amikor egy nagynevű magyar szerző kitűnő történelmi munkáját franciából kell visszafordítani anyanyelvűnkre, hogy az mindenki számára élvezhetővé váljon. Fejtő Ferencnek, a Becsületrend lovagjának munkájával ez a helyzet. A 430 oldalas kötetet a Miner- va-Atlantisz Kiadó a Francia Kulturális Intézet támogatásával jelentette. A legelső mondatban foglalt minősítés után joggal feltehető, hogy elolvasását a legmelegebben lehet ajánlani elsősorban a történelemtanárok részére, de a múlt iránt érdeklődőkének legalább ennyire. Főleg napjainkban, amikor a történelemtanítás dilemmákkal terhes és némi túlzással azt is lehet mondani, hogy szinte minden átértékelődik. Fejtő Ferenc sok évtizedet áldozott életéből arra, hogy feldolgozza az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását. Erről nemzedékek tanulták azt, hogy a szét- rombolásnak a nemzetiségek önálló öntudatra ébredése volt az oka. A valóságElőször barokk művek szólaltak meg. Johann Christoph Pepusch német'szár- mazású angol zeneszerző B-dúrconcer- to-ját Peter Schröder (oboa), Swanhild Backhaus (oboa), Berit Backhaus (oboa), Sabine Brütsch (oboa) és Franz Backhaus (orgona) az est közreműködői adták elő. Ezután Johann Sebastian Bach C-dúr szonátája következett a Backhaus házaspár finom érzékenységgel megformált előadásában. A műsor első részét Kamimierz Serocki kortárs lengyel zeneszerző A törpék című művével zárták. Az érdekes hangvételű darab tételei: Mazurka, Bölcső és Valcer. Szünet után a koncertprogram második részében Beethoven La ci darem la manó „Nyújtsd a kezed életem” - Variációk a Don Giovanni című operából csendült fel a növendékek oboáin. Az ismert dallam változatait pontos, szellemes előadásban élvezhettük. ban kicsinyes és a jövőben még csak az elvárható lehetséges fokon se látó politikusok tudatos tevékenysége. Ez a kor szinte valamennyi szereplőjére vonatkozik, kezdve a német nagyvezérkar tagjain, folytatva Czernin gróf osztrák-magyar külügyminiszteren, de leginkább Clemenceau-n és a többieken, akiket ma már a legkevésbé se lehet előrelátó, hanem sokkal inkább szűklátókörű politikusokként jellemezni. Chateaubriand szavai szinte valamennyiükre vonatkoznak: „Ha közelről szemléljük azokat a férfiakat, akik tébolyult időkben a világot igazgatják, jobban csodálkozunk hitványságukon, mint amennyire egyáltalán meglep minket létezésük.” A soknemzetiségű közép-európai birodalmat - idézzük Fejtőt - „nemcsak klerikális és zsarnoki államként is mutatták be, holott 1907 óta bevezette az általános választójogot, és Magyarországgal együtt Európa egyik legliberálisabb állama volt, a kontinens első jogállama.” Allessandro Besozzi 1702-től 1775-ig élt. C-dúr szonátáját Swanhild Backhaus (oboa) és Franz Backhaus (orgona) játszották, majd egy izgalmas, modern hangvételű mű, a Pezzo lirico következett a ma is élő Bernhard Kraltól. Mint a műsorközlő direktor elmondta, ez a darab arról nevezetes, hogy ez év februárjában kezdték el tanítani a gyerekeknek. A hallottak alapján bizton állíthatjuk, eredményes munkát végeztek. A hangverseny zárószámaként Graham Powning: Laconic Ladder - Az érzelmes létra című Rossini-paródia hangzott el. A bietingheim-bissingeni zeneiskola tanárainak és növendékeinek színvonalas, kulturált muzsikálása méltán kapott sok tapsot a nagyszámú közönségtől. Az elismerést a vendégek ráadásszámmal köszönték meg. LEMLE ZOLTÁN Fejtő lélegzetállító érdekességgel mutatja be, hogy „Ausztria nem felbomlott, hanem erőnek erejével szétbomlasztották.” Egy életképes hatalom helyett megteremtve arányaiban legalább olyan sok- nemzetiségű, de életképtelen utódállamokat és a köztük sajnos máig élő acsar- kodást. A eltűnt birodalomnak manapság kezdi Európa a hiányát érezni, melynek megmaradásáért egyébként nem német és magyar ajkú katonái szinte az utolsó pillanatig keményen harcoltak. Legalább ennyire érdekes annak levezetése, hogy a hagyományos hódító háborúból miként lett a történelem legújabb ideológiai háborúja, megindítva ezzel a vallásháborúk korának ma is tartó visszatértét. Fejtő nem minősít, csak tényeket sorol fel. A történelmet megfordítani nem lehet és nagyon sok jel vall arra, hogy tanulni se szoktunk belőle. Birodalmak, nemcsak gyarmatbirodalmak, felbomlásának azonban azóta is tanúi vagyunk... s - n Könyv: Fejtő Ferenc: Rekviem egy hajdanvolt birodalomért RADIO-TV KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Válogatott perceink. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 9.05: Napközben. 9.53: Telelottó-sorsolás. 11.10: Postabontás. 11.30: Világostól Világosig. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Világhír- lap. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Poggyász. 14.35: Dzsesszmelódiák. 15.05: Ezredforduló. 15.53: Sulyok Imre: Dal és körtánc. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Királyi hétköznapok. 16.35: Ország-város-hires ember. 17.05: Olvastam valahol. 17.25: A Szabó család. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt.. 19.42: Népdalok. 19.50: Hajszál- gyökerek. 20.05: Tajvan csak egy van? 20.35: Régi híres énekesek műsorából. 21.05: Babits Mihály: Jónás könyve. 21.28: Cug és Szmog, a három törpe. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Sólymos Péter zongorázik. 23.40: Reger-kórusok. 24.00: HP rek. Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csűcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Rivaldafényben: John Lennon. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.03: Társalgó. 10.00: Operett- kedvelőknek. 10.50: Hány szin a világ? 11.00: Hírek. Időjárás. 11.03: Mit üzen a Rádió? 11.43: Bibid Panna. 12.00: Asztali muzsika. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Popzene sztereóban. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 1400: Sokféle. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.05: Csúcsforgalom. 17.00-19.00: RádióMa. Benne: 17.00: Hírek. Időjárás. 17.30: Üzenő. 18.20: MIKRO- fon. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.03: Talpalávaló. 19.30: Popregiszter. 20.00: A véges végtelen. 20.25: Kapaszkodó. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.03: Ragtime. 21.19: .Nóta-só’. 22.20: Közép- és Kelet-Európa az irodalom tükrében, 1945-1960. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthiradó. 23.10: Zeneközeiben a hallgató. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Rimszkij-Korszakov operáiból. 10.00: Skót népdalok. 1020: A magyar nyelv századai. 10.35: Nagy Lajos: Nyitott ablakok. 10.48: Szimfonikus zene. Közben: 12.00: Hírek Időjárás. 13.00: Vitéz György: Missa Ag- nostica. 13.47: A Budapesti Koncert fúvószenekar felvételeiből. 14.25: Zenei Tükör. 14.54: Éneklő Ifjúság. 15.04: Cid. 16.00: Hírek Időjárás. 16.05: Holland Fesztivál, 1989.17.37: A debreceni Kodály Kórus Kodály-műveket énekel. 18.00: V ma- terinskom jazyku. 1820: In limba matemá. 18.40: Na matem- jem jeziku. 19.00: Hírek Időjárás. 19.05: In der Muttersprache. 19.25: Holnap közvetítjük 19.40: Operaegyüttesek20.06: Kamarazene hárfával. 20.31: Haldokló őserdők nyomában. 20.51: Zenekari muzsika. 22.24: Versarchivumunkból. 22.34: Magyar zeneművészek a nagyvilágban. 23.14: Gion N.: Az angyali vigasság. 24.00: Hírek Időjárás. 0.10: Világhírű előadó- művészek felvételeiből. Éjfél után (Kossuth kh., Petőfi URH): 0.15-4.20: A Zenekőzelben folytatása, dzsessz, olasz slágerek nóták 1.03: őseink kertje. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 6.28: Műsorismertetés. 6.30: BBC-hiradó. 7.00: Fiatal lány szigete. 8.25: Beriioz: Fantasztikus szimfónia. 9.20: Neuhauséknál. NDK tévéfilmsorozat. 9.50: Telelottó. 9.55:Mozgató. 10.05: Képújság. 16.20: Képújság. 16.28: Műsorismertetés. 16.30: Pannon Krónika. 16.40: Nachrichten. 16.45: Unser Bildschirm. 17.15: Az animáció mesterei. 17.45: Szám-adás. 18.00: Új Reflektor Magazin. 18.45: Müsorajánlat. 18.50: Az utódok reménysége. 19.10: Esti mese. 19.25: Közlemények^üsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.05: A Guldenburgok öröksége. NSZK tévéfilmsorozat. 20.55: Stúdió '90.21.55: Tanúságtevök 22.35: Blues Brothers Band. 23.10: Híradó 3. 23.25: BBC-hiradó. TV2 Endrei Judittal és Dombóvári Gáborral 17.00: Képújság. 17.15: TV2.17.45: BUMM!!! Telefonosjáték. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 18.47: TV2.19.00: Szép Ernő: Két egyfelvonásos. 19.57: TV2. 20.15: Budapesti Tavasz. 21.00: Híradó 2.21.20: TV2. 21.30: Élj tovább nélkülem! Angol film. 22.30: TV2. Kb. 23.05: Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 12.00: Hírek / Műsorismertetés. 12.10: Elmulasztották - nézzék! 14.25: Műsorismertetés. / Hitek 14.35: Ráadás program. 16.30: Magyar híradó. 16.45: Hirek / Iskolatelevízió. 17.25: Horvátország ma. 18.25: Számok ésbetűk 18.45: Tudományosprogram. 19.15:Rajzfilm./ Tévénapló II. 20.05: Lorca - a költő halála. 21.05: Kap- csolásos magazin. 22.35: Tévénapló III. 22.55: Angol nyelvű hirek 23.00: Ráadás program. / Hírek 2. MŰSOR 19.30: Tévénapló. 20.00: Szórakoztató kedd. 21.00: Hírek. 21.10: Grandview U. S. A 22.50: Videoboom. 23.20: Keret nélküli képernyő. 0.50: Határ nélküli álom. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 8.30: Szovjetunió. 9.00: Nemzetközi hirek 9.10: Egyveleg. 16.00: ForródróL 17.00: Adásban. 18.30: Kék éj. 19.30: Nemzetközi hírek 19.45: Időlánc. 20.00: Ultra sport 22.00: Nemzetközi hirek 22.15: Ultra sport 0.15: Nemzetközi hirek 0.30: Kék éj. 1.30: Egyveleg. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT1-gyel! 8.35: Szomszédok. 9.05: Szerelemhajó. 9.50: Teletipp / Horoszkóp. 10.05: Teleűzlet. 10.30: A postáskisasszony. 12.15: Szerencse- kerék. 13.00:Telebörze. 14.05:Casimir éstsa.14.30:Te- letipp / Horoszkóp. 14.40: Szerelemhajó. 15.30: Kérem a következőt! 15.55: Teleűzlet. 16.05: Bonanza. 17.10: Szomszédok 17.35:Teletipp-autő. 17.45: Műsorismertetés 17.50: Matt Houston. 18.45: Híradó, időjárás 19.05: Szerencsekerék 20.00: Mississippi. 21.00: Akor- zikai árnyékában. 22.55: Tévétükör - magazin. 23.25: Látogatók az űrből. 0.15: Mississippi. RTL PLUS 6.05: Gazdag ésszép. 6.30: Halló Európa - jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik 9.20: A Springfield-sztori. 10.10: Ketten egy ötlettel. Félelem Veronában. 10.50: Művészet és küldetés. 11.00: Játssz velünk! 11.05: Telebutik 11.35: Rizikó. 12.05: Fonó nyeremény. 12.35: Rendőrségi beszámoló. Dinamitrablók 13.00: Gazdag és szép. 13.25: Kalifornia klán. 14.10: A Springfield-sztori. 14.55: Gazdag ember, szegény ember. 15.43: Nettó. 15.55: Buck Rogers. 16.45: Rizikó. 17.15: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Kalifornia klán. 18.45: Híradó, időjárás. 19.15: Knight Rider. Aki másnak verniet ás.. 20.15: Paddington pályaudvar. 21.45: Robbanékony. 22.50: Nagyitás 0.40: Alibivadászat. 1.50: Aerobic.