Tolnai Népújság, 1990. október (1. évfolyam, 152-177. szám)

1990-10-09 / 159. szám

1990. október 9. NÉPÚJSÁG 5 Einsteinről közérthetően I. Az atomok létének bizonyítása Einstein elméleti munkássága, a köz­hiedelemmel ellentétben, nem csupa emészthetetlen, a földi halandó számára soha meg nem érthető, misztikus tudo­mány, ezt több kiváló ismeretterjesztő munka is igazolja. Ilyenek pl.: Láncos Kornél: Einstein évtizede; Einstein-lnfeld: Hogyan lett a fizika nagyhatalom?; Já- nossy Lajos: A relativitáselmélet és a fizi­kai valóság. Nézzünk meg néhányat főbb elméleti munkáiból, követve a közérthetőség út­ját! 1905-ben négy híres dolgozattal rob­ban be a tudományos életbe az akkor 26 éves Einstein, az Annalen der Physik című lapban. Az egyik a Brown-mozgás- ról szóló tanulmány, amely először adja bizonyítékát az atomok létének. Az atomelmélet Demokritosz óta jelen van az emberi gondolkodásban. A XVII. században John Dalton angol kémikus újítja föl, azonban 1905-ig semmiféle bi­zonyíték sincs ennek az elméletnek a he­lyességéről. Bármilyen meglepő, de szá­zadunkból eltelik már öt év, és még mindig vitatható az atomok léte. Olyany- nyira, hogy a kiváló filozófus és fizikus, Ernst Mach következetesen kétségbe is vonja. Az atomelmélet megszállott hirde­tője, az osztrák Ludwig Boltzmann, a Mach-féle iskola gúnyolódásának ke­reszttüzében áll, olyannyira, hogy idegei felmondják a szolgálatot, és 1906-ban Triesztben az Adriai-tengerbe öli magát. Búcsúlevelében tudományos pályafutá­sának csődjét említi egyik okként, s fő­ként azt, hogy az atomok létét talán soha­sem fogja az emberiség bebizonyítani, vagy ha igen, akkor is csak évszázadok múlva. Egy évvel korábban az Annalen der Physikben megjelent egy cikk, amely minden kétséget kizáróan bizonyította az atomelmélet helyességét, azonban egy teljesen ismeretlen, fiatal fizikus írta, s így észrevétlen maradt a tudományos köz­vélemény számára. Boltzmann tragédiá­ja, hogy ő sem ismerte az Albert Einstein nevű fiatalember cikkét. Mi is az a Brown-mozgás? (Ejtsd: braun-mozgás!) Még az 1830-as évek­ben egy Brown nevű botanikus megfi­gyelte, hog az apró növényi pollenek a vízcseppben, a mikroszkóp alatt rende­zetlen táncot járnak. Először azt hitte, hogy a pollenek mozgó élőlények, ám amikor hasonló nagyságú, élettelen dol­gokat (lebegő apríték stb.) is megvizs­gált, ugyanezt a rendezetlen táncot látta. Hét évtized múltán Einstein arra a kö­vetkeztetésre jutott, hogy a szabálytalan mozgás oka a vízmolekulák hőmozgása, tudniillik a vízmolekulák nekiütköznek a polleneknek és mozgásba hozzák azo­kat. Ismerve a pollenek tömegét, a moz­gás átlagos hosszát, Einstein kiszámítot­ta a molekulák tömegét és sebességét. A foton Einstein egyetlen fizikai Nobel-dijat kapott életében, azt is csak 1921-ben, egy 1905-ben kifejtett elméletéért, a fo­tonelméletért. Pontosan 1900-ban, e század jelképes nyitányaként, Max Planck publikálta híres kvantumelméle­tét, amelynek lényege, hogy az energia (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Lassan megszokottá válik Dunaföldvá- ron, hogy szombat, vasárnapi napokon a zártkertekben, elsősorban a szőlőültet­vények között, a dülőutakon, így az úgy­nevezett Al-öreghegyen különjáratú autóbuszok közlekednek. Az ország kü­lönböző tájairól kertbarátklubok tagjai csoportosan keresik fel tapasztalatszer­zés céljából földvári barátaikat. A vendé­gek legtöbbször egész napos, előkészí­tett programra érkeznek a Tolna megyei városba. A programban a vendégek megismer­kednek a település történetével, műem­lékeivel, természeti szépségeivel, kerté­szeti kultúrájával. Ezek során látogatáson vesznek részt a vendégek a várban, a vármúzeumban, a barokk volt ferencesrendi templomban, gyönyörködnek a Dunában, a Duna- partban a löszdombokon megtelepült városban, tanulmányozzák a híres föld­nem folytonosan, hanem diszkrét ada­gokban, kvantumokban terjed. Erre bizo­nyos kísérleti adatok következtettek, s fő­ként az ún. abszolút fekete test sugárzá­sa, aminek részleteibe itt most nem lehet belemenni. Érdekes, de Planck nem gon­dolt arra, hogy ezt alkalmazza az elektro­mágneses hullámokban terjedő energiá­ra. Ez Einsteinnek jutott eszébe először. Kimondta, hogy az elektromágneses su­gárzás is kvantumos természetű, tehát a fénysugárban az energia nem folytono­san, hanem parányi energiacsomagok­ban, kvantumokban terjed, s ezeket a kvantumokat nevezte el fotonnak. A tu­dománytörténet furcsa fintora, hogy Planck évekig nem volt hajlandó megha­jolni a fotonelmélet előtt, és azt az ő kvan­tumelmélete túlhajtásának tartotta. 1913-ban Planck volt Einstein egyik ajánlója a Porosz Tudományos Akadé­mia tagságára. Ajánlásában kifejti Eins­tein érdemeit, de mentegeti is, hogy egy ekkora koponya is követhet el tévedése­ket, lám ilyen túlzás a fény kvantumos természetére vonatkozó elgondolás. Nézzük meg, hogy jutott Einstein a fel­fedezésre! Mindenki tudja, hogy a fotó­sok vörös fényben hívják elő a negatívot. A vörös fény nem idézi elő azokat a válto­zásokat a fotópapíron, amit bármely más fény előidéz. Nagyon fontos, hogy bármilyen erős vörös fényt használunk, az eredmény ugyanaz, és bármilyen gyenge nem vö­rös fényt használunk, a negatív tönkre­megy. Ha az energia a fényben folytono­san terjedne, akkor bármilyen színű gyenge fényt használhatnánk az előhívó laboratóriumban, és a vörös fény is csak bizonyos intenzitás alatt lenne használ­ható. Másrészt nem függ a megvilágítás idejétől sem a hatás. Erős vörös fénnyel napokig világíthatunk, gyenge kék fény azonnal tönkreteszi a negatívot. Ha az energia folytonosan terjedne, akkor a megvilágítás időtartamától is függne a hatás, hiszen a folyamatosan elnyelődő fényenergia egyszercsak elérne egy kü­szöböt. Einstein azt föltételezte, hogy a fény fo­tonok formájában terjed, és a különböző színű fényt az alkotó fotonok energiája különbözteti meg egymástól. A vörös fény kis energiájú fotonokat tartalmaz, ezekből akárhány ütközik a fotónegatív anyagának elektronjaival, nem képes azokat kimozdítani a helyzetükből. Vi­szont ha egyetlen nem vörös fényfoton eltalál egy elektront, azt kiszakítja az vári szőlőkultúrát, benne (a kertbarátok által országos elterjesztésre ajánlott) úgynevezett földvári függőleges spirál szölőművelésmódot. Az emlékezetes program - legtöbb­ször kölcsönlátogatásról lévén szó - va­csorával, baráti találkozóval zárul, amit a saját termésű borok kóstolgatása tesz hangulatossá. Ilyen látogatáson már jártak Dunaföld- váron a gödi, a kiskunhalasi, bakony- szentlászlói, a szentesi, a pomázi és más helységek kertbarátai is. Beszámolhattunk már arról, hogy me­gyénkből a tolnaiak, a bonyhádiak, az iregszemcseiek, és a pincehelyiek ven­dégeskedtek Dunaföldváron, s arról is, hogy már ebben az esztendőben a buda­pesti Postás, a nyíregyházi valamint a szekszárdi kertbarátok népes csoportja ismerkedett Dunaföldvárral^a város kert­barátaival. SZELECZKY JÓZSEF atomból, és így kémiai reakciót indít el. A fény korpuszkuláris természete, vagyis az, hogy parányi részecskék zápora, önmagában nem volt új, már Newton is előállt ilyen elmélettel, sőt heves vitákat folytatott Huygens-szel (Ejtsd: háj­gensz!), aki a fény hullámtermészete mellett tört lándzsát. Azonban Einstein volt az, aki számításaival be is bizonyítot­ta a fénykorpuszkula, a foton (a fény­kvantum) létét. Később, az 1920-as években a kvantummechanika kimutatta a fény kettős természetét, azaz egyszerre kvantum- és hullámtermészetü. Kvan­tumtulajdonságokat hordoz, amikor ke­letkezik és elnyelődik, hullámtulajdonsá­gokat, amikor terjed. Az E = m ■ c2 képlet Ez a képlet lett szinte Einstein jelképe. Egyben lépten-nyomon ennek téves ér­telmezésével találkozunk, miszerint „az anyag átalakulhat energiává, és viszont”. Érvként is szokták felhozni, hogy íme az anyagmegmaradás törvényének ez a cá­folata. Csakhogy a képlet egész mást ál­lít. Bal oldalon az energia áll, jobb oldalon m a tömeg, c pedig a fénysebesség. Vagyis: energia=tömeg szorozva a fény- sebesség négyzetével. Tehát a tömeg alakulhat át energiává, és fordítva, nem pedig az anyag. Az anyag maga éppen a tömeg és az energia egysége. Félreértés ne essék: az anyagmegmaradás törvé­nyéhez nem valamiféle materialista dog­ma vagy gőg miatt ragaszkodik a fizika tudománya és a filozófia, hanem azért, mert még semmilyen kísérleti bizonyíték sem merült föl ennek a Lomonoszov által kimondott törvénynek a cáfolatára. Amint lesz egyetlen ilyen bizonyíték, azonnal el kell vetni az anyagmegmaradás törvé­nyét. Az Einstein-féle képlet csupán azt mondja ki, hogy a tömeg energiát hordoz, és képes energiává átalakulni. A gyakor­lati hasznosításra 1905-ben még senki sem gondolhatott, hiszen nem tudták még azt sem, hogy az atom magból és körülötte keringő elektronból áll. Az E = m • c2 képlet a csillagokban, az atombombában, a hidrogénbombában és az atomreaktorokban válik fizikai való­sággá. Napunk tömege másodpercen­ként négymillió tonnával, négy Keopsz- piramis tömegével csökken, ugyanis a hidrogénatommagok héliumatomma­gokká történő egyesülése révén ennyi tömeg alakul át benne fotonokká, és su- gárzódik szét energia formájában a vi­lágűrbe. Megijedni persze nem kell, a Nap tömege nem fog elfogyni a szemünk láttára, és kb. 10 milliárd évig még a je­lenlegi intenzitással fogja melegét a Földre sugározni. Meg kell jegyeznem, hogy az Einstein életéről forgatott filmsorozatban, a tv-ben is elhangzott az E = m • c2 képlet helyte­len interpretációja, miszerint „az anyag átalakulhat energiává”. Másik érdekes­ség, hogy 1909-ben, egy Vlagyimir lljics Uljanov nevezetű, ma főként politikai te­vékenységéért sokat bírált orosz helye­sen értelmezte Einstein képletéta „Mate­rializmus és empiriokriticizmus” című (ki­mondani is nehéz!) könyvében. Négy év­vel az elmélet megjelenése után Lenin tehát jól ismerte már Einstein gondolatait. (Folytatjuk.) GAZDAG LÁSZLÓ A Satum - a GM „csodafegyvere” a japán autók ellen A héten kerül a kirakatokba a General Motors legújabb kiskocsija, a Satum, amelytől a világ legnagyobb autókonszemje nem kevesebbet vár, mint hogy visszaszoritsaajapán gépkocsi kát az amerikai piacon. Az autó hazájában immár száz eladott gépko­csiból negyvennél több a külföldi, túlnyomórészt a japán autó. Mig a japán kocsik hajdanán az árukkal hódítottak, mára már egyértelműen a minőséggel: közhelynek számit, hogy a japán autók technikailag korszerűbbek, gazdaságo­sabbak és tartósabbak, mint amerikai társaik. El­sősorban a legnépszerűbb kategóriákban, a négyhengeres, az Egyesült Államokban is kisko­csinak számitó típusoknál a Honda, a Toyota, a Mazda és társaik messze maguk mögött hagyják a nagy amerikai cégeket. A GM szerint ez most másként lesz: a Satum legalább olyan jó, mint ja­pán vetélytársai. Nyolcéves munkáyal vadonatúj üzemet építettek fel Tennessee államban és 16 000 jelentkező közül választottak ki a gyár 3000 munkását. A Satum négyhengeres, 1,9 literes, 8 és 16 szelepes, 85 vagy 123 lóerős korszerű motorral kerül forgalomba, 9000-12000 dollár közötti áron. Ez vetekszik a japán kiskocsik árával az amerikai piacon: mi több, a sportos, áramvona­las, fürge és takarékos Satum leginkább- éppen a japán vetélytársakra hasonlít... Kertbarát-látogatások Dunaföldváron A külföldi munkavállalásról A már meglévő s a jövőben esetleg még fokozódó mun­kanélküliség folytán előtérbe került a külföldön történő munkavállalás lehetőségé­nek kérdése, a tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a dolgozók tájé­kozottsága e körben hiányos. Mindenek­előtt rögzítendőnek tartjuk, hogy a ma­gyar állampolgárok külföldi munkaválla­lására lényegében kétféle módon kerül­het sor: az egyik a tartós (vagy ideigle­nes) külszolgálat, amikora munkavállaló változatlanul a belföldi munkáltatójával áll jogviszonyban, a külföldi munkavég­zésre az itthoni munkáltató utasítására kerül sor, a másik eset pedig az, amikor a munkavállaló közvetlenül a külföldi mun­káltatóval kerül jogviszonyba, ez az úgy­nevezett egyéni külföldi munkavállalás, a dolgozó jogi helyzetét tekintve ilyen eset­ben az adott külföldi ország joga érvé­nyesül. Tájékoztatónkban ezzel az utóbbi esettel, tehát az egyéni külföldi munka- vállalással foglalkozunk. Az ilyen munkavállalást korábban az il­letékes tanács vb munkaügyi feladatokat ellátó szakigazgatási szerve engedélyez­te (vagy nem engedélyezte), a dolgozó­nak hazautalási és vételre felajánlási kö­telezettsége volt, a társadalombiztosítási szervekkel szemben fennálló fizetési kö­telezettségét valutában kellett teljesíte­nie. Jó tudni, hogy 1989. október 1 -jétől a magyar állampolgárok világútlevelük bir­tokában szabadon vállalhatnak külföl­dön munkát, ettől az időponttól kezdő­dően nincs szükség a külföldi munkavál­lalást megelőzően magyar hatóság ré­széről adott munkavállalási engedélyre. Megszűnt a dolgozók külföldi keresetét terhelő hazautalási és vételre felajánlási kötelezettség is, a társadalombiztosítási járulék tekintetében a fizetési kötelezett­ség fennáll ugyan, ennek azonban forint- fizetéssel is eleget lehet tenni. A belföldön munkaviszonyban álló dolgozónak a külföldi munkavállalása érdekében idehaza fizetés nélküli sza­badságot kell kérnie, amennyiben ilyet nem kap, munkaviszonyát itthon meg kell szüntetnie felmondással, esetleg közös megegyezéssel. Amennyiben ezt elmu­lasztja, munkaviszonyának megszünte­tése jogellenesnek minősül és ez a fe­gyelmi elbocsátás következményeit von­ja maga után. Amennyiben az itthoni munkáltató biz­tosítja a fizetés nélküli szabadságot, a dolgozót terhelő nyugdíjjárulék összegét a munkáltató havonta befizeti a társada­lombiztosítási szervnek, a dolgozó pedig köteles az említett összeget a munkáltató részére havonta - megbízott közbenjárá­sával, átutalási betétszámláról, vagy más módon - visszafizetni. A terjedelem korlátáira figyelemmel nem foglalkozunk itt egyes csoportokra vonatkozó sajátos szabályokkal, például a sportolók külföldi munkavállalására vo­natkozó előírásokkal, egy körülményre azonban még fel kell hívjuk a külföldön munkát vállalni kívánók figyelmét, neve­zetesen arra, hogy a külföldi munkaválla­lásnak akadálya lehet a „megcélzott” or­szág fogadókészségének hiánya. A kül­földi országok - különösen pedig a Kö­zös Piac tagországainak - illetékes ható­ságai ugyanis saját munkaerőpiacuk vé­delme érdekében esetenként nehezen adják ki az ottani jogszabályok szerint előírt és szükséges engedélyeket. Ebben a kérdésben célszerű és szük­séges jó előre megfelelő alapossággal tájékozódni. DR. DEÁK KONRÁD Nem divat a divat Igen, hölgyeim és uraim: azt észlel­tem Pesten, hogy már nem divat a di­vat. Mást viselnek az emberek, mint amit a párizsi, londoni ruhakreátorok diktálnak. Mi már egy befolyásolhatat­lan közeggé váltunk divatszempont­ból, nem csak azért, mert a divatdiktá­torokkal nem tudunk lépést tartani... Panaszkodik a maszek divatárus, hogy nem megy a bolt. Figyeltem a bel­városban hét végén az utca gyér né­pét: kopott volt, rosszul öltözött. Túl­nyomó többségében. Amit viselnek, az a gond. Az arcukon viselik, mint egy maszkot. Szombat este a gyönyörűen rendbe tett Moszkva téren egy támolygó elv- társ-úr, kinek hosszú bőrkabátja im­bolygó térdei körül csapkodott lelógó szárnyként a szélben, merev mosollyal arcán ölnyi csokrot szedett éppen a vi­rággruppból. Nyilván, hogy felesége haragját csillapítsa... Nem csókáig szemlélhettem, mert a megállóban kanyarodott az 56-os vil­lamos. A járdáról ebben a pillanatban hatalmas lendülettel löktek eléje egy karcsú, fekete nadrágos-dzsekis fiatal lányt. Hajszálon múlt, hogy nem zuhant a villamos alá. A vezető fékezett, nem szólt semmit. A lány sikoltott, akik meg­lökték, harsányan nevettek. Az áldozat egyensúlyát visszanyerve fesztelenül rámosolygott, és azt mondta: Sorry, ma töltöttem be a tizennyolcat. Fölszálltam, leültem. Föltódultak a villamoskocsiba a fiatalok is, három fiú, három lány, és mind a hatan leültek ösz- szesen két székre. Egymás ölébe, si­kítva, nevetve. És megkezdődött a pankráció. Egy korábban fölszállt idős házaspár némán leszállt, átment a má­sik kocsiba. Háttal ültem nekik. Velem szemben egy jól fésült, szelíd arcú fiatalember egy könyvet tartott a kezében, s a nyi­tott könyv fölött egyfolytában mormolt valamit. Gondoltam: nyelvet tanul. Az­tán rá kellett jönnöm, hogy imádkozik. Mikor befejezte, gondosan becsoma­golta és eltette a Bibliát. Másnap a Vörösmarty téren újfent rá kellett jönnöm, hogy nem divat a divat. Zenében, táncban sem. Egy bizarr öl- tözékű öregasszony magnóval a kezé­ben táncolt a téren. Azt mondják, meg­szokott látvány. A magnóból ósdi val- cer szólt, ő meg bukdácsolva keringő­zött. A földre tett piros szatyorba senki sem dobott bár egy garast. A Victor Hugo utcában viszont leállt a forgalom, mikor egy másik, papu- csos-pongyolás öregasszony az út közepéről iparkodott irányítani az arra járó kocsikat. Integetett, hangosan kia­bált, majd, mikor bizonytalan léptekkel a járdára ért, az első szemben jövő fia­tal nőnek illedelmesen pukkedlizve harsány kisztihanddal köszönt. A metróra vártam, mikor két jehovis- ta idős asszony hozzám lépett, színes szórólapot nyomva kezembe. Biztosí­tottak afelől, hogy itt az idő, rövidesen eljön Isten földi országa, megszűnnek a háborúk, idilli boldogságban, para­dicsomi körülmények között, határta­lan bőségben fogunk élni ezentúl. Ide­je lenne, mondtam, ők pedig megkö­szönték a türelmemet, amivel meghall­gattam őket. Elnézegettem a leporellószerü szó­rólapot. Fehér, indián, eszkimó, néger gyerekek játszadoztak a gyönyörű vi­rágokkal ékes réten, egyikük mellett szalmakalapban üldögélt az édesany­ja, mosolyogva simogatva a tenyérnyi­nél nagyobb virágokat. A háttérben épülő házon dolgoztak a férfiak, s min­denki világoskék kezes-lábast viselt, egy falanszter édeni boldogságát idézve. Csak az a madáchi székláb ne jutott volna eszembe... A képen sem volt divat a divat. Vajon mivel fogunk akkor lépést tar­tani? DOMOKOS ESZTER

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents