Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)
1990-09-01 / 127. szám
6 - TOLNATAJ 1990. szeptember 1. Kutak Ilona Barna nép Mikor beszélgettél utoljára? Mikor volt rá elég időd, mikor volt az a beszélgetés olyan, hogy nem nézted közben az órádat, a háttérben nem szólt tévé, rádió, vagy magnó? Előfordult már veled, hogy csak ültél valakivel kettesben, aztán négyesben, és jött az ismerősöd ismerőse, később annak az ismerőse, akikről nem tudsz ugyan semmit, még a keresztnevét sem, csak látásból ismered, de van helye az asztalodnál, aztán az összetolt asztaloknál, és minden újabb ember új és új témát hoz a beszélgetéshez? A tűz már kialudt, a parazsat is lassan belepi a hamu, zseblámpánál zsíros kenyeret kenünk a kovászos uborkához, és ha elég rendes voltál ahhoz, hogy a helyére tedd, akkor lámpa nélkül is megtalálni a só- és paprikaszórót. Majszoljuk pótvacsoraként a zsíros kenyeret, előttünk félkörben a tó, partján a fellobbanó, vagy éppen elparázsló tábortüzek megkettőződve visszatükröződnek a vízben. És csend van. Nem totális, süket csend, hanem emberi; gitárszóval, csendes énekszóval, felcsapó nevetésekkel, kutyaugatással. Vadkemping Sokak számára nem túl jó ízű szó, legyintenek rá: cigányélet. Mi azt mondjuk szabadság, nem szabadosság hanem a szó legemberibb értelmében szabadság. Kerítés nélküli, önmagunk számára megteremtett renddel, egymás iránti maximális toleranciával. Sátrak. Kicsik, nagyok, lakókocsik és személykocsik „hálókocsinak” átalakítva. A sátrazó emberek életkora a csecsemőtől a még mozdulni tudóig, - az autókról inkább csak az utóbbi mondható el. Nem tudunk egymásról majd semmit, általában eltelik pár nap míg megkérdezzük a sátorszomszédokat, - Ti hol dolgoztok? Gyakoribb az, hogy csak véletlenül tudódik ki, valahogy ez ott nem fontos. A sátor alapján legfeljebb azt lehet megítélni, hogy rutinos vagy kezdő sátra- zók, ezt is csak a felverés módjából. A köznéven kutyaólnak nevezett kétszemélyes aligsátorban középiskolai tanár, hálókocsivá átalakított Wartburgban MALÉV-főmérnök, a hűtővel, teakonyhával ellátott lakókocsiban bányász. Van akivel évek óta egy időben sátrazunk, gyűjtjük a fát az esti szalonnasütéshez, de a foglalkozását nem tudjuk, még nem került szóba. Egyetlen szempont szerint mérettetik meg az ember; az íratlan szabályok, a kialakult szokások betartása. Nem szemetelünk még egy eldobott csikk erejéig sem, nem szennyezzük a vizet szappannal, mosószerrel, az autómosás pedig megbocsáthatatlan gyalázatként közfelháborodást vonna maga után. És tudni kell mindenkivel beszélgetni, tudni kell elfogadni egymást. Megéri A sátrat napokra, hetekre ott lehet hagyni, mindenki azt vigyázza, minden gyerek mindenki gyereke, bevásárolunk és vizet hozunk egymásnak. Általános és jellemző dolog a kölcsönkérés, mert miután az egész háztartást elcipeltük magunkkal, mindig kiderül, hogy valami nélkülözhetetlen dolog otthon maradt. És megyünk, és jönnek, - Van egy erősebb sátorcöveked, kölcsön adnád a szekercéd, van matracpumpátok, nincs véletlenül egy nagylábasod, kislábasod? Nem hoztál véletlenül tűt és cérnát? - akkor még visszavan a fűszerek rendkívül széles skálája. A dolgok kézről kézre vándorolnak, és természetes az, hogy nem kell visszaadni a zöldpaprikát, a paradicsomot, a kanál zsírt, vagy a marék vöröshagymát. Ebben az egymásra utaltságban, egymás segítésében teremtődik meg az az összhang, azaz emberi légkör, amiért érdemes alkalmazkodni a szokásrendhez, érdemes elmenni „vadazni”, érdemes vállalni a komfort teljes hiányát. Hiányát? Nem is hiányzik, mert annyi minden van helyette, ami fontosabb annál! Hiszen a sátor közvetlenül a víz szélén áll, két lépést sem kell tenni egy kiadós úszásért. Úszás közben látod, hogy alattad mélyen hínárerdő lengedezik, tisztán látod a kétméteres spárgát és a téglát, amivel a gumimatracot lehorgonyoztad. Bójaként műanyagpalackok jelzik, hol hűl a tó mélyén dinnye, vagy ital. A víz tiszta Még tiszta! Már nem annyira, mint nyolc éve, mikor ideszoktunk, de tisztább a Balatonnál, a Tiszánál, nem szólva a szegény, meggyötört Dunáról. őrizzük a tavat, és egyre nehezebben, hisz évről évre nő a hét végi leruccanók száma. Érthető hogy jönnek. Egy négytagú családnak két napra a strandbelépő többe kerül, mint leutazni, autózni a tóhoz. Apuka hálózsákban a szabadban alszik, a család a kocsiban. Aztán vasárnap este elindulnak haza, legtöbbjük után ott marad reklámtáskában a szemét. Kocsi kocsi hátán, veszekedés mert nem lehet megmozdulni, csúcsforgalom, koccanások, a kánikulától elgyötörtén mindenki egyszerre indulna haza. Mi maradunk. Maradunk és takarítunk utánuk, hogy a következő hét végén kezdődjék élőiről az egész. Vasárnap este a ránkzuhanó nyugalomban felkiált egy kislány. - Anyu! Hallod milyen jó nagy csend van! Sötétedik, körbeüljük az asztalt. Tea, sör, bor, üdítők. Ki mit szeret, azt hoz. Sült szalonna és hagyma illata. Szalonna rózsaformára szelve, sima vékony szeletben, benyesegetve. Pirosra sülve, feketére égve. Délről maradt lecsó veszprémi, zalai, nyíregyházi módra elkészítve. Négyesben kezdtük, végül már vagy tízen összeverődtünk. Dumaparti; politika, pártállások, ki miért szimpatizál kivel. Vita, érvek, ellenérvek. Közmegegyezés; egyre nehezebben élünk. Gyereknevelés, beiskolázás, fiatalok életkezdése, öregek problémái. Majd minden korosztály képviselteti magát sajátos gondjaival, megélt tapasztalataival. Jól esik megbeszélni olyanokkal akik figyelnek arra, mit mond a másik, és mi itt figyelünk egymás szavára. Megszoktuk nappal, hogy csak arra figyeljünk, másra nem illik, hiszen kevés köztünk a „textiles”. Egyforma barnák vagyunk, lehetsz sovány, lehetsz kövér, öreg vagy fiatal, a testedet önmagadnak kell vállalni, más nem figyel rá, csak egy barna folt vagy a többi barnák között. Késő este van, de még nem éjszaka, azt mindig egy hű- sebb légáramlat jelzi, ami végigborzolja a tavat. - Még egy utolsó úszás, - mondjuk. Testünket körülöleli a levegőnél melegebb víz, és úszunk a vízben tükröződő csillagokon, aztán dideregve törölközünk a tűz mellett. A parázs alól kikotorjuk a sült krumplit, eszegetjük. Nem vagyunk éhesek, de amig tart addig is együtt vagyunk. Nehéz felállni és azt mondani. - Jó éjszakát. Eleinte megkérdezték itthon tőlünk, - Mit lehet ott csinálni két-három hétig? Se szórakozóhely, se tévé, hogy bírjátok? Beszélgetünk egymással és másokkal, többet mint egész évben, megismerünk sok érdekes embert, mert már megtanultuk, hogy kevés ember létezik, aki ne volna érdekes. Találtunk ott a tónál valamit, amit úgy hívnak, hogy közösség. Egy- ' másra figyelő, egymásért felelősséget érző emberek közösségét, mert nincs kerítés és nincs kapu, nincs a sátron biztonsági zár, és ha mi ott nem vigyázunk egymásra, akkor senki sem vigyáz ránk. Nincs rendbontás, oda csak elvétve kerül néha egy rendőr, mert a magunk teremtette rendre mi magunk vigyázunk. Vajon mi történne, ha csak egy kicsit, nagyon kicsit megkísérelnénk itthon nem zárni magunkra az ajtót, önként felajánlani a segítségünket, és merni kérni segítséget, nem a videót nézni fél éjszaka, hanem beszélgetni. Nincs időnk, rohanunk. Egymás problémái mellett is elrohanunk, és várjuk a nyári szabadságot, mert van egy tó, ahol szabadságon lehet lenni. Mikor beszélgettél utoljára? Mikor volt ez a beszélgetés olyan, hogy közben nem néztél az órádra? írás közben (Kivégzés) Sokáig ácsorogtunk a kopár udvar négyszögében, majd hirtelen felgyorsultak az események, s most már minden a mozgókép sebességével pergett A képzelet időnként előre szaladt, mert ebben a végzetes forgatagban előre tudtuk, hogy a következő percben mi fog történni, s valami elégedettséget is éreztünk, hogy a valóság igazolt bennünket Legföljebb néhány részlet zavart s mosolyoghattunk is volna, ha nem halálos játék folyik a szemünk előtt A bíró egy kis macskaasztalnál állt mellette néhány hivatalos személy, távolabb egy pap, fehérkaringben, kezében feszülettel. A bitófa előtt a hóhér, bizonyos Bogár úr, sötét polgári ruhában és két ifjú segédje. Szertartásos rend jellemzett mindent ahogy az előírás, a reglama megszabta, csak a szegényes macskaasztal zavart méltatlannak éreztem a bírói tekintélyhez és az esemény végzetes méltóságához. Nem sokkal később az udvar végében, egy pinceajtó üregében megjelent az elítélt Nehézkesen lépdelt megbilincselve, az őrök gyűrűjében, s megállta bíró előtt A rangidős őr jelentette, hogy az elítéltet elővezették, ami felesleges fontoskodás volt mert az lett volna rendhagyó, ha az őr azt jelenti, az elítélt megszökött de sebaj, helyette elkaptak valakit az utcán, mert történjék bármi, az ítéletet végre kell hajtani. A bíró bólintott szigorúan az elítéltre nézett és megkérdezte: Ön Mélykúti Barnabás? Cinikus kérdés volt bár az elítélt megadóan bólintott, de mi történik, ha végső megátalkodottságábanaztválaszolja, tévedés. ŐSamu bácsi a szomszéd utcából, az oroszok fogták el a sarkon, amikora Rókalyuk nevű kocsmába igyekezett. Az elítélt azonban nem tagadta le magát mire a bíró felolvasta az ítéletet és a terjedelmes indokolást amelynek értelmében Mélykúti Barnabást kötél általi halálra ítélték. Kegyelmi kérvényét elutasították, az ítélet így jogerős, ennek megfelelően az elítéltet átadja az ítéletvégrehajtónak, vagyis Bogár úrnak. Sokáig tartotta felolvasás, mit tagadjam, untukis. Az elitéltegyked- vűen állt a periratokba merült bíró előtt, időnként kezét, melyről már levették a bilincset, homlokához emelte, mint aki esélyeit latolgatja. Pedig csodában sem bízhatott, mert valóban sötét gonosztevő volt, hírhedt keretlegény, zsidó munkaszolgálatosok hóhéra, amintaz ítéletben állt így méltatlan a kegyelemre. Néha felemelte fejét végignézett az udvaron s valószínűleg elégedetten állapította meg, hogy szép közönsége van. Ami ezután következett annyi év után is pontosan él emlékezetemben. Mindenki úgy játszotta szerepét mintha hetekóta eztgyako- rolta volna. A bíró könnyedén felemelte jobbját akár arra is gondolhattunk, hogy galambokat etet a Szent Márk téren, de ez a mozdulat végzetesvolt Az elítéltet aki maga is elismerte, hogy Mélykúti Barnabásnak hívják, a két hóhérsegéd megragadta, de az nem mozdult karjuk fölött a főhóhérra nézett, mintha Kosztolányi verse jutott volna eszébe, akkor is, ha soha nem olvasta, s aggódó tekintettel kérdezte: nem fog fájni? De ez csak pillanatokig tartott, már vezették is a bitóhoz. Fölnézett tekintete megállapodottá diszkréten elhelyezett kötélen, de nem volt ideje bámészkodni, mára bitó elé tettzsámolyon állt Gyors mozdulattal átkötözték kezét s most olyan volt a magasban, mint aki az induló vonat lépcsőjén áll s még valamit mondani szeretne. A két segéd fürgén megkerülte az emelvényt az egyik leemelte a kötelet s előzékenyen átadta társának, aki ekkor már a bitónak támasztott létrán állt s gyengéd mozdulattal az elítélt nyakára illesztette. A főhóhér néhány lépés távolságból figyelte segédei buzgóságát s amikor látta, hogy minden rendben van, karmesteri mozdulattal intett. A segédek csak erre vártak, az egyik meghúzta a kötelet társa könnyedén, mintha felesleges tárgyat lökne félre, kirúgta alóla a zsámolyt A főhóhér, aki feszülten várta, hogy színre léphessen, szinte szö- kellve menta bitóhoz, valahonnan fehér vászondarabot varázsolt elő s határozott mozdulattal az akasztott ember arcára nyomta, mint egy maszkot torz farsangi álarcot Tudtuk, hogy az elítélt sötét gonosztevő, hitvány tömeggyilkos, akit akár ló farkához is köthettek volna, most mégis dermedten néztük ezt a szörnyű színjátékot. Azok is, akik úgy érezték, ennyi elégtétellel tartoznak szeretteik emlékének, s ezért fáradoztak, hogy az ügyészségtől belépőjegyet kapjanak a látványosságra. Én abban az időben egy napilap munkatársa voltam, s a beszámoló, amit a kivégzésről írtam, azt hiszem, megbízható volt, tárgyilagos. Azt sem hallgattam el, hogy az elítélt megadóan viselkedett, bizonyos méltósággal, ha ugyan ilyesmiről szó lehet egy tömeggyilkos esetében. Mindent megfigyeltem, a helyszínt, a bíró céltudatos viselkedését, a hóhér és segédei némajátékát, a szertartás részleteit. Még arra is emlékszem, hogy a környező fákon verebek csipogtak a reggeli napsütésben. Az csak rám tartozott, hogy a kendőjelenet után szörnyű émelygés fogottéi, görcsös rosszullét Kicsit gömyedten a téglakerítéshez siettem, sha volt, aki engem nézett, csak annyit látott, hogy a falnak dőlve öklendeztem. Amikor visszamentem helyemre, újabb szereplő lépett színre. Az orvos volt s tárgyilagosan jelentette, hogy a halál pontosan 14 perc után állt be. Később nagyon sok kivégzés volt, főleg ártatlanokat öltek meg, de titokban, gyakran még az ítéletet sem közölték s így természetesen tanúja sem volt A végén azért kitudódott minden, a listákat is megtalálták. CSÁNYI LÁSZLÓ Bolognai rajzok a Szépművészeti Múzeumban Az olasz rajzmüvészetben új fejezetet nyitottak a 16. század végén a bolognai művészek - de sajnos a bolognai múzeumoknak még sincs rajzgyűjteményük. Van viszont 150 lapja a bolognai iskola művészeinek 17-18. századi rajzaiból a mi Szép- művészeti Múzeumunknak. Ezek a rajzok jórészt olyan, ma is meglevő freskókhoz, festményekhez kapcsolódnak, amelyek az olasz város gyűjteményeit, templomait, palotáit díszítik, vagy Európa más múzeumainak kincsei. Ezért kísérte kitüntető figyelem a Szépművészeti Múzeum kiállítását előbb Bolognában, majd Stuttgartban. S ezért támogatta a tudományos igényű katalógus kiadását az olasz fél. Érthető, hogy itthon is esemény a Bolognai művészek rajzai című kiállítás. A szeptember 30-ig látható válogatás 78 müvet tartalmaz. Részlettanulmányokat, kompozícióvázlatokat, életképeket, bibliai jeleneteket, tájképeket, építészeti, iparművészeti és díszletterveket, amelyek önálló műként is reprezentálják a korszak észak-itáliai művészetét. Számos új meghatározást eredményezett a kiállítást megelőző több éves kutatómunka. A híres, régi egyetemi város a 16. század folyamán Itália fontos művészeti centruma volt. Míg az évszázad közepén a bolognai művészek főleg a toszkán és a római manierizmushoz igazodtak, ez az arisztokratikus, intellektuális, stilizált formavilágú művészet a század vége felé kezdte elveszíteni vonzerejét. Fokozatosan megerősödtek azok a tendenciák, amelyek a természetmegfigyelés felhasználásával és a reneszánsz eszmék felD. Calvaert: Királyok imádása Burrini: Fejtanulmány elevenítésével egy új művészi eszménykép kialakítására irányultak, melyben fokozott hangsúlyt kapott a műalkotás érthetősége, egyszerű, valószerű, sőt meggyőző, megindító, ábrázolásmódja - magyarázza Czére Andrea, a kiállítás rendezője. - A bolognai művészek Felső- és Közép-ltália különböző helyi áramlatainak tanulságait, ötvözve és természettanulmányaikkal szembesítve új stílust alakítottak ki, s ennek Rómába plántálá- sával a 17. századi itáliai művészet fejlődésének egyik fő irányát határozták meg. Annibale, Ludovico és Agostino Carracci voltak az új stílus megteremtői, ők 1582-ben művészeti akadémiát is alapítottak, ahol számos bolognai festő - Pietro Faccini, Guido Reni, Dome- nichino, Albani is tanult. Hogy a 17. század legsokoldalúbb bolognai művésze Guerci- no (Giovanni Francesco Barbieri) volt, azt vallásos, allegórikus élet- és tájképei, toll- és krétarajzai tanúsítják. Az ő stílusát követték a 18. századi bolognai tájrajzolók, Francesco Bosio, Carlo Gennari. A rajzművészetnek az építészethez kötődő ágában a díszletművészetben a bolognai Galli Bibiena család hatása egész Európára kiterjedt. Őket hívták a fejedelmi udvari színházakba és operákba, hogy díszleteket készítsenek az előadásokhoz. E díszletekhez készült részletgazdag rajzokból is felvonultat néhányat a kiállítás. (kádár)
