Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)

1990-09-06 / 131. szám

2 NÉPÚJSÁG 1990. szeptember 6. Pártok, kampányok, önkormányzatok | Készülve a helyhatósági választásokra Hogyan lehet pályázni a kórházigazgatói tisztségre? A Magyar Orvosi Kamra Tolna Megyei Szervezetének közleménye (Folytatás az 1. oldalról.)- Mennyiben sikerült közös nevezőre jutni a koalíciós partnerekkel?- A lista látható, abból egyértelműen kiderül, hogy a kereszténydemokraták­kal kötöttünk koalíciót. Természetesen, ha úgy adódik, a kisgazdák képviseletét is vállaljuk az önkormányzatokban, s ha a kisgazdáknak sikerül a soraikat rendezni Szekszárdon - amiben biztos vagyok -, akkor a jövőben közös jelöltek indítására is van lehetőség. Az MDF városi szervezete - hasonló­képpen a többi párthoz - bizonyára arra törekszik, hogy minél több MDF-es jelölt kerüljön az önkormányzatokba...- A Magyar Demokrata Fórum erről úgy vélekedik, hogy az önkormányzat valóban önkormányzat legyen, s ne a ha­talom kinyújtott karja. Most is tapasztal­ható, hogy a tanácsok számos esetben hoznak olyan határozatokat, amelyek nem állnak szinkronban a kormány el­gondolásaival. Ebből is kitűnik, hogy a kormány már jelenleg is önkormányzat­nak tekinti a helyi vezetést.- A jelöltek kiválasztásánál mi volt az elsődleges szempont? Az MDF-es vagy KDNP-s tagság, esetleg valami más?- Nem az volt a célunk, hogy a jelölt párttag legyen. Indítunk olyan személye­ket is, akik egyik pártnak sem tagjai. Arra törekedtünk, hogy a legalkalmasabb je­löltet állítsuk a választókerületben, aki azért vagy szimpatizáns, vagy közel áll a keresztényi gondolathoz. Szavazás - félelem nélkül Kétnapos pécsi tanfolyamon készültek a Független Kisgazda Párt kampányfő­nökei a választási küzdelmekre - tudtuk meg Kárpáti Andrástól, az FKgP megyei szervezetének főtitkárától. Az öt részre osztott megye mindegyik körzetében egy-egy alel nők adja tovább a tapaszta­latokat az alapszervezeteknek. - Ez nem jelenti azt, hogy bármelyik alapszervezet belügyeibe be kívánnánk avatkozni - mutat rá a főtitkár -, tehát nem határoz­zuk meg, hogy kivel egyezkedjenek, kivel kössenek megállapodást. Az ellen sincs kifogásunk, ha helyi szinten az SZDSZ- szel vagy éppen az MSZP-vel jön létre egyezség. Döntő többségében azonban a koalíciós partnerekkel sikerült megál­lapodni, s arra is erőteljesen törekszünk, hogy a megye német nemzetiségének a támogatását is megszerezzük. A kisebb településeken az FKgP két­ségkívül kedvező esélyekkel indul a helyhatósági választásokon, de mint Kárpáti András megjegyzéséből kiderül, ebből nem akarnak különösebb érdeme­ket kovácsolni. S abban is reménykedik, hogy nem a hangoskodók, hanem a megfontoltak kerülnek ki győztesen a megmérettetésből. - Fia nem ez történik, akkor csak a szembenállás, a sárdobá­lás erősödik. A magam részéről bízom abban, hogy békés kampánynak leszünk tanúi. Ezúton is arra kérném a lakossá­got, s főként a falusi embereket, hogy jöj­jenek el és szavazzanak. Méghozzá arra, akiről úgy gondolja, hogy az ő érdekeit képviseli. Még azt sem mondom, hogy feltétlenül a kisgazdapárti jelöltre voksol­janak, hanem a leghitelesebb személyre. Ma már ezt nyugodtan meg lehet tenni, mert senkinek sincs oka a félelemre. A keresztényi eszmék jegyében- Egy héttel ezelőtt a nyugatnémet CDU segítségével létrehoztunk egy me- nedzsertanfolyamot - adott tájékoztatást dr. Kleininger Ottó, a párt szekszárdi el­nöke -, amin a helyi vezetőségből és az egész megyéből részt vettek párttagok. Ez a tanfolyam kifejezetten erre a válasz­tási kampányra készítette elő a jelölteket, olyan szisztémával, amit ők negyven év alatt kidolgoztak. Sok olyan tájékoztatást kaptunk, hogy hogyan kell a propagan­damunkát helyesen ellátni. Elmondták azt is, hogyan nézzen ki egy plakát, ahol egy arc is látható. A meglévő plakátokat elemezgettük az ő segítségükkel. Össze­hasonlítottuk a mi plakátjainkat a többi pártéval és a kereszténydemokrata pla­kátokat általában jónak találták. A szakember tanácsai alapján összeállítottuk a választási stábunkat, és megpróbáltuk az alapeszménket megfo­galmazni. Mivel ez egy világnézeti párt, a keresztényi eszmék azok, amelyek meg­határozzák a mi gondolkodásunkat. Ez a vezérlő elv a jelöltjeink kiválasztásánál. A jelöltek kiválasztásánál a további szempontjaink: a városért tenni akaró, a várost szerető ember legyen. Ami a leg­fontosabb, hogy toleráns legyen. A kö­vetkező szempont a vitaképesség, önálló véleményt alkosson a testületben. Ke­resse a problémákat, amelyeket meg kell oldani. Nagyon fontos a műveltség. Itt olyan kritériumot támasztottunk, hogy le­hetőleg - mivel Szekszárdon sok német ajkú is él - olyan embereket is vá­lasszunk, akik tudnak németül. Erkölcsi elvárásnak a tízparancsolatot tekintjük. Nem azt mondom, hogy ezt mindenkinek sikerül betartani, de ez a norma ami felé törekszünk. Elvárás a je­löltünkkel szemben a politikai múlt tiszta­sága. Úgy gondoljuk, hogy a képviselőtestü­let akkor tudja a város érdekeit szolgálni, ha a társadalom minden rétege képvisel­ve van. A jelöltek összeállításánál erre is törekedtünk. Felszámolni a régi és új összefonódásokat- A jelöltek kiválasztásánál számunkra is elsődleges szempontként szerepelt a becsületesség, a szakértelem, a lokál­patriotizmus és a megbízhatóság - mondta Marián Béla, a Szabad Demok­raták Szövetsége megyei egyeztetőbi­zottságának az elnöke. - A párthoz való tartozás tulajdonképpen másodlagos dolog. Természetesen azoknak örülünk a legjobban, akik megfelelnek az említett feltételeknek, s ráadásul vagy tagjai az SZDSZ-nek, vagy szimpatizánsok. Or­szágos szinten a Fidesz-szel történt egyeztetés, ezt a megyében is megtettük, tehát tárgyaltak egymással a helyi cso­portok. A kormánypártokkal lehetőleg kerüljük az együttműködést, persze ez nem jelent kategorikus tiltást, a helyi szervezetek önállóan döntenek. Ezzel együtt olyan önkormányzatokat szeret­nénk, amelyek nem kliensei a kormány­nak, hanem valóban a helyi érdekek köz­vetlen megjelenítői, képviselői, s adott esetben a központi kormányzat nyomá­sával szemben eredményesen képesek szembeszállni. Az SZDSZ által vallott li­beralizmusból következik, hogy olyan ál­lami berendezkedésben gondolkodunk, ahol gyenge a kormány s erős az állam- polgári hatalom. Ami pedig a várható kampányt illeti: úgy gondoljuk, hogy egyenesen katasztrofális lenne, ha meg­ismétlődne helyi szinteken az ország- gyűlési választásokat megelőző propa­gandahadjárat. Ismeretes, hogy milyen éles szembenállások keletkeztek, mennyire polarizálódott a lakosság, s programok helyett demagógia árasztotta el az országot. Persze, az embereket sze­retnénk felrázni, s ráébreszteni őket arra, hogy mindenki olyan önkormányzatot kap, amilyet megérdemel. Valóban arról van szó, hogy önmaguk vehetik kezükbe saját sorsukat, s ennek akkor lesz igazi eredménye, ha a megfelelő programmal rendelkező, s tisztességgel fellépő sze­mélyeket támogatják. A magunk részéről biztos vagyok abban, hogy nem me­gyünk bele semmiféle méltatlan szemé­lyeskedésbe. Ehelyett arra törekszünk, hogy felszámoljuk úgy a régi, mint az új összefonódásokat, s megszüntessük a korrupció melegágyait. Ez is az egyik legfontosabb tétje az önkormányzati vá­lasztásoknak. Szakértelem és menedzserszemlélet- A legfontosabb az, hogy ez a kam­pány ne váljon olyanná, mint az ország- gyűlési választásoké volt - vélekedett Kuczkó Péter, a Fidesz szekszárdi kam­pányfőnöke - nem szeretnénk, ha eldur­vulna. Az előző kampány során szokás volt egymás lejáratása, sárral dobálása. Ettől tartózkodni fogunk, és a többi párt­tól is ilyen magatartást várunk. Mindenki saját magát próbálja megismertetni, nem pedig a másikat lejáratni. Csendes kampányt szeretnénk, nem pedig kapkodót, túlhajszoltat. Erre egyébként nem is lenne pénzünk. Ezért csak kevés plakátot és programot tu­dunk nyújtani. Az első programunk: pén­teken este 6 órától 10-ig tartunk utcabált Szekszárdon. Szeretnénk tartani lakos­sági fórumokat. Ezeken nem szeretnénk agitálni a Fidesz mellett. Szeretnénk meghallgatni az embereket, nem pedig azt sulykolni beléjük, hogy a Fideszre kell szavazni. Csendesen szeretnénk bevo­nulni az emberek tudatába. A képviselőtestületek tagjainak kell va­lamiféle szakértelemmel rendelkeznie, de ezt sem szabad túlhangsúlyozni. Aje­löltek kiválasztásánál azt is figyelembe kell venni, hogy kapcsolatot kell tartania a választókörzetével. Fontos, hogy olyan személyiség legyen, aki le tud ülni embe­rekkel beszélgetni a problémáikról. Ter­mészetesen nálunk is legfontosabb szempont a szakértelem. A polgármesterben ötvöződni kell a szakértelemnek, a konszenzusteremtő képességnek, és a legfontosabbnak a menedzserszemléletnek. Erőegyensúlyra törekedve Az MSZP továbbra is számol azzal a te­hertétellel, amit hordozni kénytelen - de­rült ki dr. Kiss József, a Magyar Szocialis­ta Párt megyei koordinációs tanácsa ügyvezető elnökének szavaiból. - Mégis, mi olyan önkormányzati választásban bí­zunk, ahol nem az lesz a legfontosabb, hogy ki melyik pártnak a tagja. Egyedül az alkalmasság lehet a döntő szempont. Véleményem szerint ez a választás akkor lenne igazán sikeres, ha azt lehet majd kimutatni, hogy a parlamenti pártok összességében visszaestek a mandá­tumszerzésben, s a független jelöltek, a társadalmi szervezetek és a pártok kö­zött valamiféle egyenletesebb „leosztás” alakulna ki. A megfelelő egyensúly ugyanis szinte lehetetlenné teszi a pártok közötti csatározást.- Az MSZP-vel gyakorlatilag egyetlen más párt sem óhajtott koalícióra lépni, így milyen eséllyel indulhatnak a szocia­listák?- Egyes jelöltek megmérésekor nincs sok esélyünk, s a polgármesteri tisztség esetében ugyancsak kevés a remény. A bennünket is érintő választási koalícióra nem is számítottunk, bár nem is töreked­tünk erre. Éppen ezért talán nekünk kell a legkevésbé magyarázni azt, hogy önálló programmal és politikával rendelkezünk.- Az MSZP korábban sem a harsány politikai kampányával keltett feltűnést. Megmaradt továbbra is a csendes jelen­lét?- Egyértelműen igen, ennek egyaránt van politikai és gazdasági oka. Nem is tartjuk szükségesnek a látványos kam­pányt, éppen elég pénzébe kerül az or­szágnak így is a választás. A felhajtás, legfeljebb arra jó, hogy az adott párt to­vább propagálja magát, de emögött nincs igazi tartalom s célkitűzés: azaz, hogy a megfelelő személy kapja meg a legtöbb szavazatot. PUSKÁS IMRE - SZERI ÁRPÁD A Magyar Közlöny f. év augusztus 21 -i számában megjelent 1/1990. NM-BM számú rendelete egyben pályázati hir­detmény a kórház-rendelőintézeti orvos igazgatói állásokra. A pályázat határideje 1990. szeptem­ber 19. Ezután a MOK megyei minősítő bizottsága véleményezi a pályázatokat. A pályázati határidő után a 32/1990/V. 21.) Korm. rendelet értelmében a vala­mennyi szakorvossal kibővített Főorvosi Tanács titkos szavazással nyilvánít véle­ményt a pályázatok ügyében. Ennek jegyzőkönyvi eredménye kerül a kinevező szervekhez. A szavazás időpontja a megye kórhá­zaiban szeptember utolsó hete. A választás pontos idejéről és helyéről minden szavazásra jogosult orvos Írás­beli értesítést kap. A Szekszárdon szavazásra jogosultak (a kórház-rendelőintézetben dolgozó va­(Folytatás az 1. oldalról.) Moszkvában a napi átlagos szükség­letnél 100 tonnával több kenyeret sütnek most, de ez sem elég, az elavult géppark- számos kenyérgyár felújításra szorul, 30 nem tud teljes kapacitással működni- nem nagyon képes a termelést tovább növelni. Fliány van szakemberekben, szállítókban is. Popov moszkvai tanácselnök kérte a hadsereg segítségét, hogy a katonák vál­laljanak munkát a pékségekben, s ve­gyenek részt a kenyér kiszállításában. Egyes szovjet lapok a kenyérhiány okai között említik, hogy mind nehezebb húshoz, száraztésztához, halhoz vagy más élelmiszerhez jutni, ezért óhatatlanul megnövekszik a kenyérfogyasztás. A hatalmas idei gabonatermés ellené­re liszt- és kenyérhiány, takarmánygon­dok fenyegetnek országosan, az állami felvásárlások ugyanis jelentősen elma­radnak a tervezettől: a kolhozok és szov­Párthír SZDSZ Ügyeletek Az SZDSZ választási ügyeletéi: Szekszárd, Beloiannisz u. 1-3. 116. szoba. A Volt Fladifoglyok Bajtársi Szövetsége Tolna Megyei Szervezete, szeptember 7- én 1 /2 10 órára szeretettel hívja és várja mindazon bajtársakat (nőket és férfiakat egyaránt), a hozzátartozókat és a szim­patizánsokat, akik szövetségünk, baráti szervezetünk programjával egyetértenek és megyénk második tagszervezetének megalakulásánál, életre hívásánál jelen lamennyi szakorvos, 205 fő), valamint a rendelet szerint pályázni jogosult, leg­alább 10 éves gyakorlattal rendelkező szakorvosok (113 fő) listája megtekint­hető a megyei kórház ebédlőjében, ugyanott kerülnek kifüggesztésre a pá­lyázók kórházvezetési programelképze­lései is, melyeket kérünk a pályázati anyaghoz csatolni. A pályázatokat Szekszárdon a megyei tanács egészségügyi osztályának veze­tőjéhez kell benyújtani. A MOK Tolna Megyej Minősítő Bizott­ságának tagjai: Dr. Hulin István, Szekszárd, dr. Rosta Tibor, Szekszárd, dr. Streit Béla, Szek­szárd, dr. Braun Sándor, Szekszárd, dr. Markó József, Dombóvár, dr. Magda Ta­más, Dombóvár, dr. Gergely Sándor, Dombóvár, dr. Bencze Gábor, Pincehely- Tamási, dr. Bücs Gábor, Bonyhád, dr. Széchenyi Attila, Paks. hozok jó része megsérti a szerződéseket, indokolatlanul tartalékolja a terményt. Mihail Gorbacsov mindezért külön táv­iratot küldött a helyi vezetőknek, hogy - személyes felelősségük tudatában - te­gyenek meg mindent az állami felvásár­lási tervek teljesítése érdekében. A szov­jet elnök üzenetében felhívta a figyelmet, hogy a köztársaságok közötti szállítások akadozása már most gondot okoz egyes területeken a lakosság kenyérellátásá­ban. A legújabb moszkvai „deficitről” a Moszkovszkaja Pravda számolt be szer­dán: egyes moszkvai metróállomásokon tumultuózus jelenetek zajlottak le, mivel nem volt ötkopejkás érme a belép'ést en­gedélyező automaták üzemeltetéséhez. A szovjet lap szerint a moszkvai metró már a jövő évi érmetartalékait is „felélte”, s csak a jövő héten várható bizonyos ja­vulás, amikor is Leningrádból megjön a gyorssegély: 45 tonna ötkopejkás. Tel.: 16-236 munkanapokon 9-18 óráig. Paks: Tolnai u. 21. munkanapokon 16-19 óráig. Ugyanitt a FIDESZ is megtalálható. Dombóvár: Szabadság tér 3. hétfő, csütörtök, szombat de. 10-11 óráig. Du. 16-18 óráig. Tolna: SZDSZ-iroda a volt pártházban. Munkanapokon 17-19 óráig. Az ügyeleteken gyűjtik az ajánlásokat és választási információkkal szolgálnak. kívánnak lenni Bonyhádon, abban a me­gyei városban, ahol talán éppen a legszí­nesebb a személyes szabadságukban volt korlátozottak palettája és ennek megfelelően sajnos magas is a hasonló állampolgárok létszáma. Az alakuló ülés helye: Völgységi Mú­zeum Bonyhád, Szabadság tér 2. sz. VFiBSZ megyei szervezete Kenyérhiány Moszkvában A hadsereg segítségét kérték VHBSZ-gyűlés Bonyhádon 5x9 = FÉLM ILLIÓ ! A TVR-HÉT 37. számával ötfordulós rejtvénypályázat indul. Nyeremény - félmillió forint értékű ajándék. RÉSZLETES PÁLYÁZATI FELTÉTELEK A TVR-HÉT 37. SZÁMÁBAN! melyben a Cooptourist őszi-téli-tavaszi teljes programajánlata is megtalálható! Már kapható az újságárusoknál!

Next

/
Thumbnails
Contents