Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)

1990-09-06 / 131. szám

1990. szeptember 6. NÉPÚJSÁG 3 Nem gondolták, hogy leomlik a fal Paksi autókereskedők Mindenki szép és olcsó autót akar Csalogatják az autósokat a kiállított kocsik, a bejáratot azonban nem könnyű megtalálni (Folytatás az 1. oldal­ról.)- Látom, sok nyugati kocsit árulnak valutáért, amelyek nyilván bizo­mányi értékesítésre ke­rültek ide. Ehhez első­sorban egy megbízható külföldi partnerre van szükség...- Igen, van egy roko­nunk az NSZK-ban, aki húsz éve foglalkozik au­tókereskedéssel. Ö már régóta szeretett volna üzletet kötni itt Magyar- országon, tulajdonkép­pen az 6 ötlete volt, hogy próbáljuk meg mi ezt a vállalkozást. Sokat vívódtunk, mielőtt rááll­tunk. Mindketten felvet­tük az újrakezdési köl­csönt és belevágtunk.- Nehéz volt a kez­det?- Ahogy vesszük. A külkereskedelmi és de­vizahatósági engedé­lyek megszerzése volt a legnehezebb, ez igényelte a legtöbb időt, utánajárást. A paksi tanács viszont na­gyon segítőkész, rugalmas volt, tőlük vá­sároltuk ezt a területet. Végül is tavaly ok­tóberben kezdtük el intézni az ügyet és májusban tudtunk nyitni.- Milyenek az eddigi tapasztalatok?- Vegyesek. Tulajdonképpen jobbat vártunk. Amikor megkötöttük a szerző­dést a német partnerrel, akkor még ő sem gondolta, hogy időközben leomlik a berlini fal és a gyors változásoknak ilyen hatása lesz az autópiacra. Az NDK révén ugyanis óriási vásárlóerő szabadult az NSZK-beli használtautó-kínálatra, ami azt eredményezte, hogy jócskán felmen­tek az árak és a partnerünknek gondot okoz az általunk igényelt típusok, évjá­ratok beszerzése. Persze az is közreját­szott a kissé lanyha indulásban, hogy pont a nyári holtszezon kezdetekor nyi­tottunk. Most itt a nyár vége, már látszik valami kis forgalomnövekedés, de még messze van a jótól.- Milyen autókat keresnek leginkább az emberek?- Természetesen mindenki fiatal, szép és jó autót szeretne olcsón. De komolyra fordítva, egyre többen keresik az öreg nyugati kocsikat, amelyek azért még le­hetnek nagyon jó állapotban, használati értékük esetleg magasabb, mint egy fia­talabb szocialista típusé. Különben a dí- zelüzeműek keresettek, ami érthető az erősen emelkedő benzinárak miatt. Ha újabb gépkocsi-áremelés lesz - márpe­dig ez várható akkor már bőven ver­senyképesek lesznek a használt nyugati kocsik az új keletiekkel szemben.- Nem túl magas az öreg autókra a vám?- Maximum 70 százalék lehet, de ez például egy négy évesnél idősebb és 2500 köbcentiméternél nagyobb hen­gerűrtartalmú dízelkocsira vonatkozik. Viszont, aki rajtunk keresztül vásárol, az a számla alapján fizeti a vámot, ngn pe­dig a Schwacke katalógus szerint.- Vállalkozásuk neve: Duna Autó- és Alkatrészkereskedelmi Kft. Alkatrészeket azonban nem látok itt...- Ez még csak terv, de engedélyünket már eleve így kértük. Távlati céljaink között szerepel, hogy bontásra hozunk kintről kocsikat így a nyugati autók tulajdonosai olcsóbban juthatnak majd alkatrészekhez, azonkívül később szervizt és esetleg büfét is sze­retnénk itt létesíteni.- Mikor vásárolhatunk mi is részletre autót, mint ahogy ez nyugaton természe­tes?- Ezt, sajnos, nem tudom megmonda­ni. Szerintem a mai 30-35 százalékos hitelkamatok mellett erre nem lenne igény. Ingatlanra még esetleg felvesznek az emberek ilyen kamat mellett is kölcsönt, mert annak az értéknövekedése ellensú­lyozza az inflációt, de autóra nem. Erre még várnunk kell egy darabig.- áa ­Észak-németországi tudósítás A virágkertész titka Az Audi kilométeróráján a 220-as volt az utolsó szám. A mutató 210-en állt. N. a menedzsergyakornok, aki bennünket kalauzolt az északnémet tájakon, nevet­ve hátranézett és közölte, hogy 120-nál már ugrik ám a jogosítványa. Kis idő múltán, egy alsóbbrendű, de azért négy nyomsávos úton fékezünk: egy ló, nyergében szőke, szürke nadrá- gos asszonysággal baktat át, keresztben az aszfalton. N. csodálkozik, hogy mi csodálkozunk. Ez itt természetes. Hamburg környékén még a fű is zöl­debb, mint nálunk. Átvágtunk a mezőn - aszfaltúton. Nézzük, hogy mit, hogyan termesztenek az ottani gazdák. - Néhány éve nagyon sok kisbirtokos tönkrement, úgy száz hektáron alul már állami támo­gatással sem kifizetődő a mezőgazdasá­gi termelés - kapjuk a felvilágosítást. Pe­dig ott még a trágyadombnak is éle és sarka van, a tej összegyűjtését meg úgy megszervezték, hogy... Szemerkél az eső, amikor bekanyaro­dunk az üvegházas virágkertészet udva­rára. Azt mondják, közel s távol ez a leg­nagyobb ilyen vállalkozás. A lakóépület esik a kapuhoz a legközelebb. Csönge­tünk, mire az emeleten kinyílik egy ablak, benne megjelenik a hetvenen túli Bukh úr. Türelmet kér, máris nyitja az ajtót. Bár, ebédlő, reprezentációs helyiség - nem tudom minek nevezzem a termet, ahova vezet bennünket. A hosszú asztal végén néhány üveg pezsgő jelzi, hogy várták a társaságot. Vajon miért a szívélyes ven­déglátás? Csak nekünk, a keletről jött újságíróknak szól, esetleg a bennünket gardírozó helyi lap presztízsének kö­szönthetjük? Sajnos, sok olyan kérdés van, amit még egy újságíró sem tehet föl. Bukh úr, a felesége, két fiuk, meg azok családja, no és hetven alkalmazott ter­meszti a virágokat - most éppen rózsát -, több hektáron. Az üzletmenet felől nem nagyon illik érdeklődni, de tény, hogy van piaca a vágott virágnak. (Csak Ham­burgban 2000 virágüzlet várja a vevőket.) Bukh úr nagyapja erre a húszas években jött rá. Ugyanis az történt a családban, hogy az évszázadok óta szokásos kettő helyett négy gyerek született, így elapró­zódott a birtok. Addig a két fiú vagy a vő vitte tovább a gazdaságot. Fiúk, lányok, szigorú rend szerint kapták még a nevü­ket is: a legidősebb fiú mindig a nagyap­jáét. így aztán 1720 óta számtalan Cars- tent és Hindricket tartottak keresztvíz alá a Bukh család komái és komaasszonyai. Bukh úr azonban nem elégszik meg a XVIII. századdal. Kimutat az ablakon, egy szemmel láthatóan régi épületre: 1570- ben ácsolták a vázát, rakták ki a geren­dák közét piros téglával. Belülről is meg­nézzük. A sötétbarnára pácolt vagy pá- colódott gerendák, oszlopok elrendezé­se az eredeti funkcióról tanúskodik. Va­lamikor lovak és tehenek ropogtatták itt a zabot, szénát. Most becsomagolt virág- kötegek várják, hogy elszállítsák őket. A klíma hűvös, a páratartalom ideális. A kertészet egyébként modern. Gázzal, olajjal fűtik az üvegházakat, meg a városi hulladékégető mű hulladékhőjével. Tehát sikerült ellesni a receptet: végy egy 1570-ben épült parasztházat, gene­rációk során keményen dolgozz, tapasz­talataidat oszd meg az utódaiddal, alkal­mazd a kornak megfelelő modern techni­kát, kísérd figyelemmel a piacot, ossz, szorozz... Persze mindezt ideális klíma- és talajviszonyok mellett, olyan helyen, ahol nem jár tatár, török, osztrák meg a fene tudja milyen hadsereg, amely a föld­del tenné egyenlővé a kis gazdaságodat. Azért csak hoztam egy receptet, amit talán itthon is alkalmazhatunk. Búcsú­zóul a társaság két hölgytagja kapott egy csokor - húsz-húsz szál - rózsát és mel­lé tanácsot: ha azt akarják, hogy a virág sokáig friss maradjon, szedjék le a szárá­ról - alulról fölfelé - a leveleket, úgy 12-15 centi hosszan. A szárat 6-8 centi­re vágják föl, a papírba csomagolt csok­rot - mármint a virágok szárát - 3-4 per­cig tartsák forró vízben. (A papír azért kell, hogy a gőz meg ne csapja a szirmo­kat, fölső leveleket). így fellazulnak a ros­tok, könnyebb lesz a tápanyagfölvétel. Hát ennyit sikerült ellesni. Talán egyszer, nyugalmas évszázadok elteltével mi is al­kalmazhatjuk a tradíciókban gyökerező módszereket A rózsatartósítást máris meg lehet próbálni. GYURICZA MIHÁLY A legidősebb lepke A világ eddig ismert legősibb lepké­jének maradványára Londonban buk­kantak rá, magában a természettudo­mányi múzeumban. A 180 millió évvel ezelőtt élt lepké­nek a szárnyára egy rovarkutató talált rá, amikor a múzeum kőzetgyüjtemé­nyének egyik mésztartalmú agyagpa­láját kettétörte. Az addigi „csúcstartó” az a 40 millió éves lepkemaradvány volt, amelyet annak idején a Szovjet­unióban találtak. Az alaki jegyek alap­ján a két rovar egymásnak közeli roko­na lehetett. Hitelből nem menne... Tehenészfarmer-kilátások Egely: Pa rajelenségek (15.) (Folytatás az 1. oldalról.) A vizsgálathoz alapul vett négytagú családból - a feltételezés szerint - hár­man dolgoznak. Az eredmény azt mutat­ja, hogy amennyiben a család maga állít­ja elő a takarmányt, javítja a gépeket és ellátja a háztartási teendőket, így is csak abban az esetben boldogulhatnak, ha rendelkezésükre áll az istálló és saját pénzeszközzel is rendelkeznek. A jelen­legi közgazdasági feltételek mellett túlsá­gosan nagy jövedelemre nem számíthat­nak, és - ami a befektetés életrevalósá­gát illeti - lényegében jobban járnának, ha évi 24 százalékos kamatra a bankban forgatnák meg pénzüket. Ám úgy ahogy mégiscsak megélnek, viszont nem mondható ez el azokról, akik hitel fölvéte­lével, a nulláról indítanának egy 5-10-15 tehenes farmot. A legkisebb feltételezett állomány, az 5 tehenes modell indításá­hoz ugyanis csaknem másfél millió fo­rintra lenne szükségük, 10 tehénnél már 2,9 millióra és ha a jelenlegi igen kedve­zőtlen kamatfeltételeket vesszük alapul, igazából nem remélhetnek illő bevételt, jövedelmet. Az intézet szakemberei egyenesen kimondják: hitel fölvételével nem tud boldogulni az 5-10 tehenet tartó gazda. Harminc-negyven állatnál, 15 évre fel­tételezett 15 százalékos kamattal, már úgy ahogy ellennének, ám ez már túlsá­gosan nagy számú állatot jelent, és kér­déses, hogy ilyen hitelkonstrukcióval tudnak-e élni; a jelenlegi gyakorlat azt mutatja: nem. A vizsgálódás alapján arra lehet követ­keztetni, hogy a pénzügyi feltételeket mindenképpen javítani kell ahhoz, hogy az eddiginél lényegesen nagyobb arány­ban számolhasson a kormányzat a far­mergazdaságok részvételével a mező- gazdasági termelésben. Egyéb kedvez­ményekre is szükségük van, mindenek­előtt például megfelelő gépi felszerelés­re, ennek beszerzése ugyanis szintén je­lentős összegeket feltételez. Nem külön­ben a takarmány előállítása, amely szin­tén tovább növeli a négytagú farmercsa­lád kiadásait. A kutatók föltételezik azt is, hogy a csa­lád más módon is hozzájut bevételekhez, ez esetben a kilátások - a megélhetésre - javulnak. Abba a furcsa helyzetbe jutott tehát a tudomány a múlt század közepén, hogy megbízhatóan regisztrálni tudta a jelen­ségeknek a létét, de semmilyen magya­rázatot nem tudott adni a jelenségekre. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen a múlt század közepén még a legelemibb feltételei sem léteztek annak, hogy a je­lenséget akár közelítő pontossággal is le lehessen írni. Abban az időben például az anyagtudomány még egyáltalán nem létezett, ez a mi századunknak a terméke. Abban az időben, amikor az asztaltán- coltatás vizsgálata megkezdődött, az anyag szerkezetét egyáltalán nem ismer­ték és igy a kutató számára gyakorlatilag csak két megoldás kínálkozott: vagy el­utasítani az egészet mint csalást, vagy el­fogadni azt, hogy egy sereg teljesen megmagyarázhatatlan, szinte irraciona­lizmusba hajló természeti jelenség van még. Nyilvánvaló, hogy az előbbi út köny- nyebb volt, és az itt is felbukkanó sok csaló és sarlatán leleplezése is inkább azt sugallta, hogy a jelenség nem más, mint ügyesen megcsinált trükk. Kevés kutató vette a bátorságot, hogy megvizsgálja ezeket a jelenségeket, és még kevesebb mert nyíltan kiállni a jelen­ségek mellett. A múlt század vége felé például a Cu- rie-házaspár is vizsgálni kezdte az asz- taltáncoltatást és többször is megtapasz­talták, hogy létezik ez a jelenség és részletes méréseket is végeztek. Ök derí­tették ki először, hogy amikor az asztal fölemelkedik, akkor általában a „mé­dium” súlya nagyjából ugyanannyival növekszik. Madame Curie részletes vizs­gálatokat is tervezett, hogy megmérje a hideg szélnek a tulajdonságait, kiderítse vajon milyen jelenség okozza ezt a látvá­nyosan megfigyelhető hatást. Eredmé­nyeiket azonban nem merték nyilvános­ságra hozni, hiszen egy másik nagyon furcsa kétes jelenséggel is foglalkoztak - ez pedig a radioaktivitás volt. Úgy érez­ték, hogy bizarr jelenséggel nem lehet előállni a tudományos közvélemény elé, s ezért úgy döntöttek, hogy csak azzal a hihetetlen jelenséggel foglalkoznak, amelyik laboratóriumi körülmények kö­zött könnyebben vizsgálható. A Curie házaspár többször is megfigyel­te, hogy az asztal szép lassan megemelke­dett, majd az egyik oldalukról átlibegett a másik oldalukra. A jelenség természetesen érdekes volt számukra, érezték, hogy mindkét jelenséget nem tudják vizsgálni és bölcsen döntöttek, hiszen a parajelensé- gek fizikájára a mai napig sincsen elfogad­ható magyarázat és kísérletileg rendkívül nehéz őket előidézni. A nehézséget főleg az jelenti, hogy álta­lában több ember is szükséges ahhoz, hogy már egy közepes, 5-6 kg-os asztal meg tudjon emelkedni és ekkor is viszony­lag hosszú gyakorlás szükséges. Nem rit­ka, hogy csak a 10.-15. próbálkozás jár si­kerrel, és semmilyen biztosítéka nincs an­nak, hogy mindenképpen sikeres lesz egy- egy kísérlet. Az általános tapasztalat azt mutatja, hogy vannak olyan emberek, akik­nek a környezetében rendszeresen meg­hiúsul ez a kísérlet - de amint kimennek a szobából, a tárgyak kisvártatva elkezdenek mozogni. Van-e valami haszna az asztaltáncol- tatás vizsgálatának? Gyakorlatilag az asztaltáncoltatás semmire sem használ­ható, hiszen nyilván jóval egyszerűbb kézzel fölemelni egy asztalt, mint ezzel a fáradságos, lassú, koncentrálást igénylő módszerrel. Azonban, mint mindig, ha találunk egy olyan jelenséget, ami nem il­lik bele a természetről alkotott képünkbe, akkor érdemes odafigyelni, mert valószí­nűleg valami fontos új dolgot tudhatunk meg - és azt valamire mindig föl tudjuk használni. Az „asztaltáncoltatás” végül is zsákut­cának bizonyult a tudományban, de csak azért mert az asztal mint tárgy nem iga­zán jó tudományos vizsgálatra, kutatás­ra. Ha elszakadunk az asztaltól és más egyszerűbb tárgyakat, azok mozgatását és viselkedését kezdjük el vizsgálni, mindjárt könnyebben jutunk előre. Az asztalok mozgásának vizsgálata csak vagy véletlennek köszönhető: mindezt a kísérletet zárt, csöndes helyeken kell vé­gezni (minden külső zaj nélkül) egy szo­bában, ahol ezek a feltételek adottak, s itt általában lenni szokott asztal is. Azok a kutatók, akik nem tudtak elszakadni konkrétan az asztal mozgásának a vizs­gálatától, végül is előbb-utóbb zsákutcá­ba jutottak. Akadtak azonban, akik to­vább tudtak lépni az asztalokon és más, kisebb, jobban ellenőrizhető tárgyak se­gítségével kezdtek dolgozni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents