Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)

1990-09-04 / 129. szám

r SZEPTEMBER A Nap kél 6.06 órakor 4 nyugszik 19.21 órakor KEDD A Hold kél 18.51 órakor Névnap: Rozália nyugszik 5.12 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: PUSKÁS IMRE. Telefon: 16-211,15-468. Üzenetrögzítő: 16-211, mely 20 órától reggel 8 óráig rögzíti a hívásokat. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Változékony, hűvös idő A várható időjárás az ország területére ma es­tig: a többször erősen megnövekvő felhőzetből nyugaton várható kisebb eső, zápor. Az észak- nyugati szél gyakran erős lesz, majd mérséklő­dik, és a Dunántúlon délnyugatira fordul. A leg- magasabb hőmérséklet 18-23 fok között alakul. v __ i J Huszonöt éve hunyt el a gaboni Lam- barénében Albert Schweitzer (1875- 1965) Nobel-békedíjas német polihisz­tor, orvos, orgonaművész, zenetudós, író, a XX. század nagy humanistája. 1875. január 14-én született az elzászi Kaysersbergben. Tanult teológiát és fi­lozófiát, orvosi tudományokat és orgo­náim. Később Strasbourgban volt egye­temi tanár, majd a strasbourgi Tamás­alapítvány igazgatójaként tevékenyke­dett Részt vett a Bach Társaság meg­alapításában, s Bach-interpretátorként szerzett világhírnevet Orgonaépítési ta­nulmányai igen jelentősek. Kultúrfilozó- fiai és teológiai műveket is írt, legjelen­tősebb közülük „A kultúra hanyatlása és újravirágzása”, valamint a „Pál apostol miszticizmusa”. Könyveit - például a „Bach, a zeneköltő”, a „Kultúra és er­kölcs”, az „Életemből és gondolataim­ból”, valamint az „Orvos az őserdőben” címűeket - a világ sok nyelvére lefordí­tották, így magyarra is. 1913-ban misz- szionárius orvos lett a Francia Egyenlí­tői Afrikában, a mai Gaboni Köztársa­ságban. Lambarénében kórházat alapí­tott és tartott fenn a muzsikusként kere­sett jövedelméből. Afrikai gyógyító munkáját csak a kon- cert kör utak tartamára hagyta félbe. 1953-ban Nobel-békedíjat kapott, amelynek összegéből telepet hozott lét­re a leprások számára.- VIGYÁZZ, TRAFFIPAX! Szeptember 5-én, szerdán az alábbi helyeken és idő­pontokban lesz sebességellenőrzés: 6.00- 18.00 Tolna-Fadd-Dombori, 18.00- 6.00 Paks-Dunaföldvár.- OSZOLI PIROSKA dunaföldvári fes­tőművész alkotásai láthatók Pakson az Energetikai Szakközépiskola Galériájá­ban. Az iskola ezzel a kiállítással folytatja azt a hagyományápoló szándékát, amely- lyel a megyénkben élő képző- és ipar­művészek számára ad bemutatkozási le­hetőséget.- SZEGED-KUPA néven egyéni, nyílt horgászversenyt rendez szeptember 30- án 7 órától a Maty-éri víztározón (evezős­pálya) a Mohosz Csongrád Megyei Intéző Bizottsága. A vetélkedőre nevezni szep­tember 23-ig lehet az intézőbizottságnál 6721 Szeged, Bocskai u. 2. Minden egyéb felvilágosítást is az említett címen adnak.- IRODALMI BÉRLETSOROZATOT indít a tamási művelődési központ a szeptem­bertől kezdődő évadban. Az érdeklődők várhatóan a Csákányi Eszter-Kulka János: Mond, te szeretsz engem?, Gálffi László: A repülő ember, Moór Marianna-Hegedüs D. Géza: Maszk nélkül és Psota Irén: Irén, te édes című műsorokat láthatják.- AZ ART ’999 KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉ­SZETI EGYESÜLET bemutatkozó kiállítá­sát szeptember 8-án, szombaton 10 órakor Nyerges Tibor országgyűlési képviselő nyitja meg a Babits Mihály művelődési köz­pont márványtermében. Közreműködik Ruskóné Németh Judit. A kiállítás szeptem­ber 30-ig tekinthető meg.- NEMZETKÖZI VÍZ ALATTI RÉGÉSZE­TI KONFERENCIA kezdődött tegnap a svájci Zürichben. Hazánkat három szakember, dr. Soproni Sándor, az ELTE tanára, valamint a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum két munkatársa, dr. Gaál Atti­la és Szabó Géza képviseli.- ÉRDEKVÉDELMI UNIÓ ’90. A címmel az „Ember a földet szebbé teheted, ha ke­vesebb az önzés és több a szeretet!” jel­mondat jegyében szakszervezeti napot rendeznek szeptember 8-án Dombóvár- Gunarasban, a fürdő területén. A gazdag program 9 órakor megnyitóval kezdődik, majd azt követi a dombóvári művelődési központ fúvószenekarának műsora. 11 óráig családi program, gyermekműsor, ve­télkedő, ügyességi versenyek, csúszda és vízibicikli-verseny, kispályás labdarúgó- villámtorna (Láng-Gépgyár sporttelepén), ingyenes automata vérnyomásmérés és jogi tanácsadás lesz. Délelőtt 11 órától a munkavállalói érdekvédelmi és érdekkép­viseleti szervezetek tevékenységéről, mai és jövőbeni szerepéről tartanak fórumot a különböző ágazati szakszervezetek rész­vételével. Virágkötészeti bemutató - meg­felelő érdeklődő esetén a kötészeti fogá­sok elsajátítása szakember segítségével - kezdődik 13 órakor, majd 15 órától a hő- gyészi citerazenekar előadásán szórakoz­hatnak az érdeklődők. Mőbírálat Petőfi Sándor: Anyám tyúkja Élj a tyúkkal barátságba’... Anyám egyetlen jószága - inti a szerző Morzsa kutyát a vers végén. E két sor az aláb­biak szerint értelmezhető: 1. Morzsa! Élj a tyúkkal barátságban, hisz ő anyám egyetlen jószága! 2. Morzsa! Te vagy anyám egyetlen jószága; élj a tyúkkal barátságban!- 3. Morzsa! Te és a tyúk vagytok anyám egyetlen jószága; Ne csináld a fesztivált! * Arany János: Családi kör Kutat az apró nép, örülne, ha benne Madárlátta kenyér-darabocskát lelne - meséli Arany, csakhogy csont van a sztori­ban, ugyanis később kiderül, mikor a gazdasszony kiteszi középre a nagy asztalszé­ket, hogy: Maga evett ő már, a gyermek sem éhes. Ámbátor a ház ura mégis rájuk tuk­mál egy-egy szárnyat, combot (e jelekből csirkére tippelek; bár szélsőséges esetben lehetne szárnyas hangya vagy kerub is), és még a később bekopogó koldust is van mi­ből megvendégelni. Namármost: ha a kölykök sült csirkével jóllaktak, mi a francért kerestek volna száraz kenyér-darabocskákat a csíkos tarisznyában? Jánoskám, ezt elbaltáztad... - Wy ­Baleset Elaludt a volánnál Vasárnap, szeptember 2-án 13.30 órakor Kakasdon, a Kossuth utca 7- es számú ház előtt Ekecsi Dániel Ti­bor Paks, Árnyas utca 12 szám alatti lakos az általa vezetett, tulajdonát képező személygépkocsiban menet közben elaludt. A Dacia áttért a me­netirány szerinti bal oldalra, és ott az árok partoldalának ütközött. Ekecsi Dániel Tibor és két utasa, Németh Zsuzsanna, Paks, Árnyas ut­ca 12 szám alatti és Halász Etel, Du­naszentgyörgy, Petőfi utca 26 szám alatti lakos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedtek. Az anyagi kár mintegy 80 000 fo­rint. d. e. - gk Kiemelik a sérülteket A kár 80 000 forint OLVASTAM Szoknyás Rambo A panamai invázió idején minden valamirevaló amerikai magazin, tévéhíradó megkereste a maga szoknyás Rambóját, a katonalányt - vagy hölgykatonát? -, aki dicsőséget szerzett a csillagossávos zászlónak. Most viszont titokban tartják őket Szaúd-Arábiában. A New York Times szerint azért, mert „Riadban a hölgy-Ram- bók akaratlanul is irritálják a szaúdiakat Itt ugyanis akár háború van, akár béke, egy férfi meg egy nő nem mutatkozhat együtt, ha nincsenek összeházasodva.” És rá­adásul a szoknyás Rambo nem kaphat külön laktanyát, csak különszobát. A hely­zet fonákságára utal, hogy ugyanakkor egy honanya, Colorado állam képviselője kifogásolta, hogy parlamenti kollégái „továbbra is csak a gyengébb nem képvise­lőit látják a katonanőkben.” Ha a nyilvánosság mellőzésével is, de Szaúd-Arábiá­ban is ott vannak a terepszínű ruhába öltözött lányok, asszonyok, orvosokként, ápolónőkként, hadtáposként, akiket a Pentagon szerint: „tökéletesen kiképeztek a sivatagi harcokra, ugyanúgy, mint a férfiakat.” Felkészítették őket a gerillák és a terroristák ellen is és nem is akárkik. Kiképzőik Vietnamban edződtek... Totótájékoztató Kábeltévé Értesítjük Tisztelt kábeltévénézöin- ket, hogy a tv-csatornák bővítése és.kor­szerűsítése miatt az MTV 2-es műsora a C. 10-ről a o.2-es csatornára, a Super műsora pedig a o.2-röl a o.10-es csator­nára került áthelyezésre. Az esetleges ebből adódó vételi kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük. Városgazdálkodási Vállalat (38) Mai moziműsor Dombóvár: Rocky IV. (18 óra). Dunaföldvár: Rendőrsztori folytatódik (18 óra). Paks, Duna: Karate kölyök III. (20 óra). Szekszárd, Panoráma: Segítség fel­nőttem! (17.30 és 20 óra). Videoklub: Tuti dolog (18 és 20 óra). Autósmozi (szek­szárdi vásártéren): Nem látni és megsze­retni (20.30 óra). Tamási: Total Recall - Arnold Schwarczenegger - Az emlékmás (20 óra). Tolna: Nicsak, ki beszél (19 óra). Hetente hat napon: nemzetiségi rádióműsorok Keddtől tovább bővül az országosan sugárzott nemzetiségi rádióműsorok adásideje. Az eddigi kettő helyett hetente hat napon - hétfő kivételével mindennap - sugározzák a pécsi körzeti és nemzeti­ségi stúdió német és szerbhorvát, illetve a szegedi stúdió szlovák és román nyel­vű, húsz-húsz perces nemzetiségi műso­rát a Bartók rádió hullámhosszán. A szlo­vák nyelvű adás tizennyolc órakor, a ro­mán 18.20-kor, a szerbhorvát 18.40-kor, a német 19.05-kor kezdődik. A nemzeti­ségi adások, a Pécsett és Szegeden szerkesztett műsorok ezután már nem­csak a dél-dunántúli, illetve a dél-alföldi régiókban, hanem az ország minden pontján hallhatók lesznek. JEddig e mű­sorokat csak kedden és vasárnap hall­hatták az egész országban. A műsorrend változásával nemcsak a nemzetiségiek, de a vidéken élők általában több, őket érintő helyi információhoz jutnak. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tá­jékoztatása szerint a totó 35. játékhetére 6729527 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szel­vény 2034 darab, nyereményük egyenként 4512 forint. 13 találatos szelvény 399 da­rab, nyereményük egyenként 3226 forinl 12 találatos szelvény 33 771 darab, nyere­ményük egyenként 155 forint. 11 találatos szelvény 204312 darab, nyereményük egyenként 64 forint. A 10 találatos szelvé­nyek nyereménye nem érte el a 20 forintot, ezért ezt az összeget a 11 találatos szelvé­nyek között osztották fel. Wertheimi panoráma Német Szövetségi Köztársaság, Wertheim. Kilátás a spessarti és odenwaldi erdők között, a Majna és a Tauber folyó összefolyásánál fekvő városra, amelynek középko­ri házai szinte teljes épségben megmaradtak. A települést először 779-ben említi egy feljegyzés, 1097 óta szolgál a wertheimi gróf székhelyéül és 1306-ban nyert városi rangot Telefotó - MTI Külföldi Képszerkesztöség/ADN NÉPÚJSÁG Az Axel Springer - Budapest Kiadói KfL lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-B Kft Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Telefax: 15-508. - Készült dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HEUR Postabank Rt 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105 Ft negyedévre 315 Ft egy évre 1260 Ft Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents