Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)
1990-09-29 / 151. szám
4 - TOLNATÁJ 1990. szeptember 29. Friss, langymeleg őszi este van, odafenn a hegyen már sárgulni kez- dének a lombok, fáradt vagyok, éppen az ipari és kereskedelmi minisztertájékoztatójáról jöttem. Mi lesz velünk? Drága lesz az élet, a villany, a benzin, mondják azért cukrot, meg étolajat kaphatunk, de kevés a krumpli, a hagyma, húsból sem jut annyi, mint amennyit eddig ettünk. Irakban háború dúl, Olaszország a jövő üzlete és persze Magyarország. Mit ér az ember, ha magyar, miért olyan fáradtak, csüggedtek a buszon az emberek, akikkel éppen most a héthuszas helyi járaton hazajöttem? Kinyitom az ablakot, nézem a híradót. Semmi remény. De azért gondolnak még ránk, akik egész héten reggeltől estig dolgoztunk, és igyekeztünk mindig mindenkinek megfelelni: a butik-toprongyba öltözött, be- netto öltönyös műsorvezető a hét végére jó szórakozást és kellemes hét végét kíván. Köszönjük. A tévé főműsoridejében színészek és gyermekeik jópofáskodnak, vicces, kellemes sanzonokat énekelnek, divatjamúlt jeleneteket adnak elő. Elég volt, - mondom, s kiülök szel- lőzködni a teraszra. Nyugalomra vágynék, csöndre, békességre. Am odafönn, szemben a hegyen éppen ünnepelnek. A nagyvállalat, illetőleg részvénytársaság a domboldalon afféle szép kis kúriát épített magának, állítólag azért, mert a szállodai szoba drága, s olcsóbban jönnek ki, ha a hazai és ritka külföldi vendégeiket itt szállásolják el. A ház valamikor a városi főmérnöké volt - ide vonult el pihenni sok-sok munkája után. Sárga háznak hívták valaha, a színe végett, amire nyilván a magyarul nem éppen jól tudó sváb kőművesek pontatlanul írták ki a nevet. Botyánhegy 36. Tudhatta a sváb kőműves azt, hogy hol kell egy avagy két „t”-t írni? Dehogyis. A park százados fái, bokrai pontosan illenek a sárga házhoz, s miután vendégházzá vedlett, jó ízléssel őrizték kifinomult esztétikáját. Csudaszép lett ez a vendégház. Fehér falak, barna, zsalus ablakok, tuják s naponként egy sárga ruhás gondnoknő sörpi a sárguló, pirosló faleveleket. Vendég itt aligha jár, kéthetente egyszer ha legfeljebb megfordul néhány hazai, vagy nyugati márkájú autó, de jönnek, mennek és csönd van. Csönd. Körben a hegy karéjában öröklakások, - nem kevés pénzért vették, vehették meg akiknek erre pénzük valahogy lett. A buszon kora hajnalban és késő este fáradt asszonyok vonszolják álmos gyermekeiket, kopott ruháik nem éppen a legjobb módról árulkodnak. Részleteket fizetnek, maguk varrnak, jobb ételt és jobb holmit ritkán engednek meg maguknak. De legfőképp: ilyenkor pénteken este, miután végeztek a mosással, lepihennének, hogy vasárnap délután például vasalhassanak. Az egykori sárga, ma fehér HÁZ- ban azonban most éppen szórakoznak a vállalat dolgozói. Kíváncsian hallgatom - miközben ülök a teraszon - a harsány kacajt, a jókedvű társaságot. Miért is ne? Fliszen ők is dolgoznak, s megérdemlik, hogy kikapcsolódjanak olykor. De ahogy körbenézek a házakon, szinte minden lakásban ég a villany, s félig kidőlve az ablakon melegítőbe öltözött férfiak és nők nézik a - mozit. Mozi ez, s jobb műsor, mint a tévé aranyosnak vélt jópofáskodása. De mi is történik ilyenkor este kilenckor a fehér-barna, exkluzív ven- dégHÁZBAN? Mérhetetlen kíváncsiság izgat, előveszem a riportermagnómat, felmegyek a HÁZ közelébe, s bekapcsolom a felvevőgombot. Nem hallatszik tisztán minden szó, minden mondat, azért csupán azt Írom le, ami világosan kivehető a magnószalagról. „Lambadázzunk! Ne engem simogassál, mert úgy megborítlak, hogy egy hétig egy irányba mégy. Csak 92 kiló vagy. Nem bántani akarlak. Nézzétek, el van intézve. Gól, goól! Most lambadázzunk! Hoó! Nem tudom! Szevasztok, gyerekek! Nem tudom, nem bírom! Elnézését Csilla, hogy mindig csak lamdabázunk. Főnök, hagyd magad, előbb szabadulsz. Ott valaki világit! Emberek valakinek világít a cigarettája. Óhóh! Ki vagy, ember, gyere fel, te világitós! Zoli, hallod? Jenő, ott valaki világít! Kézit csókolom ki vagyok? Szívja a cigarettáját. Szívem, mi újság van?” A szivem én volnék, a „cigaretta” pedig a magnetofon aprócska piros világítógombja. A mozivásznon, azonban tovább játszák a szerepeket. Csönd, hadd világítson - mondja a rácsos, faragott teraszon egy hang. Monoton zaj, amelybe időnként göndör női kacaj vegyül, képtelen vagyok értelmes mondatokat ebből kihámozni, a magnószalag zagyva szöveget rögzít. Uram! - mondja nekem egy öblös A szegénység a legnagyobb betegség Az árakkal emelkedik a vérnyomás A szegénység a legnagyobb betegség, ezt gyermekkoromban sokszor hallottam _ az idősebbektől. Az ötvenes években bizony elég sok volt a szegény ember. Aztán jött egy időszak, amikor az a mondás járta, hogy aki most szegény, az a maga szegénye, mert aki dolgozott, ha nem is dőzsölt, megvolt a pénze a legszükségesebbre, vagy még annál valamivel többre is. Kevéske tartalékra. Az utóbbi évben újra sokat beszélünk a szegénységről. Mert van. Akiknek sikerült egy-két évre való tartalékot összespórolni - leginkább az idősebbeknek, mert ők fiatalságuk alatt már egyszer megtapasztalták a nincstelenséget - az is elfogyott már, vagy vészesen fogyóban van. A sok kisnyugdíjasnak - főleg a városokban, ahol szinte semmi lehetőség nincs arra, hogy nyugdíjukat bármivel is kipótolják - és a két-három gyerekes családoknak, ahol a hirtelen jött és azóta is folyamatosan tartó áremelkedések miatt már csak éppen a mindennapi megélhetőségre van lehetőségük. Hogy milyen egészségügyi von- zata van az elszegényedésnek, arról lehet, hogy egy statisztikai adatokkal is szolgáló megyei egészségügyi szerv átfogóbb képet tudna adni, mi viszont egy olyan helyet kerestünk, ahol a szegénység kézzel fogható, ahol a szegénységből adódó problémákkal szembetalálkoznak az egészségügy soha nem könynyü, de most kiváltképpen nehéz helyzetben lévő közkatonái. Szekszárd város egyik legnehezebb, legszegényebb körzetének orvosi rendelőjében, a 11. számú csatári rendelőben (a dr. Hiding Ádám utca 9.) beszélgettünk dr. Farkas Lászlóné körzeti ápolóval, aki nem kevesebb, mint 30 éve dolgozik ebben a munkakörben.- Milyen utcák tartoznak a 11. számú orvosi körzetbe?- Az Alisca utca, a Béri Balogh utca egy része, Csatár, Csap utca, Otthon, Vitéz, Sárköz utca. Bizony elég szegény ez a körzet. Azért hagytam a Napfény utcát a végére, mert az valóban napfény ebben a körzetben. Jobb anyagiak között élők lakják, ez látszik azon is, hogy keveset betegek, ritkán kerülnek táppénzes állományba.- A többi utcából idetartozó betegeknél ezek szerint erősen közrejátszik a mind rosszabb anyagi helyzet? Ön, mint aki már hat éve ennek a körzetnek az „ápolója”, nap mint nap találkozik az itt lakókkal. Mik a tapasztalatai?- Az OTP-lakásokban élő fiatal generáció elszegényedésének az az oka, hogy legalább 60%-a munkanélküli. A család jövedelme alig több mint ami a minden hónapi részletek kifizetésére elegendő. Néha a legfontosabb gyógyszerek árát is alig tudják kifizetni.- Ezek szerint a betegek helyben megkaphatják a szükséges gyógyszereket?- Mivel a körzet messze van a város- központtól, készenléti gyógyszertárral rendelkezünk, ami azt jelenti, hogy az alapvető gyógyszereket rögtön megkaphatja a beteg, nem kell beutaznia érte a városba.- Pár évvel ezelőtt sokat hallottunk a gyógyszerhalmozásról, arról, hogy a drágán előállított gyógyszerek egész garmadáját „raktározta" el egy-egy beteg odahaza.- Ez már a múlté. Manapság jó, ha a beteg a szükséges gyógyszereket meg tudja venni, hisz az eltelt időszakban sokszor és nagymértékben emelkedtek a gyógyszerárak. Azon betegeinket, akik drága gyógyszereket szednek, köz- gyo'gyellátásra javasoljuk.- Hogyan alakult a táppénzes betegek száma az utóbbi évben, mióta mindenkinek jobban meg kell fognia minden fillért?- A táppénzesek száma ennek ellenére emelkedik. Sok esetben nem szervi baj, hanem a rossz anyagiak, a munkanélküliség okozta idegkimerültség az, ami beteggé teszi őket. Nemrégiben a BHG-ban dolgozók közül - a gyár kilátástalan helyzete miatt - sokan idegkimerültséggel kerültek táppénzre. Rengeteg nyugtató fogy, ami nagyon elkeserítő, hisz zömében szervileg egészséges fiatalok szedik. A problémáikat - amikkel naponta találkozom magam is, férfihang - fél óra múlva lesz tíz óra, akkor legyen szíves följönni. Különben megdobáljuk egy féltéglával.- Főnök - ordít valaki -, jön a Lajos! Hol a fröccsöm? Ott van jobbra, most csurgatom. Éljen a Lajos, meg a Gyuri! Jenci! Gratulálok! Hogy úgy mondjam: lelepleztek. Sárral dobálnak, kődarabbal, valószínűleg zavarja őket, hogy hallgatom a felhőtlen szórakozásukat, például azt, amikor egy férfi megkérdezi a kolléganőjétől: Böbe mikor kérsz föl táncolni? Közben rendelnek is: egy fröccs, egy fröccs egy kóla. Vigyázz pohár! Ne igyál többet b... meg. Este tíz óra van. A pohár elment, b... d meg alásan. Mi van Jencike? Gyere ide, mi van főnök? Odabenn a HÁZ-ban szól a lambada, közben odébbsöprik az üvegcserepeket. „Az egész üveg a tied!” - mondja valaki. Már várom, mikor kezdenek egy szép magyarnótát énekelni. De nem énekelnek. „Góbiéin mi van?” - kérdezi valaki de itt nem gobleint, mást szőnek.- Konspiráld meg Csillát - ordítja egy férfi a rácsos barna teraszon - vagy inspiráld meg. Mit kérsz Csilla? Vörösbort? Nehogy egybekeljetek! Francia bor van? Szabadság! - jön ki valaki a házból és a teraszon félreérthetetlen mozdulattal ferdén feltartja a kezét. Pénteken este van, 10 óra múlt tiz perccel. A tanyabuli zajlik, a vállalat dolgozói, úgy tűnik, jól mulatnak. Lajos azt mondja például: ne fertőzzétek meg őket, gyerekek... A teraszon a lámpát lekapcsolták, hisz itt mindent elmesélnek - sajnos a gyógyszerekkel nem lehet megoldani.- Mikortól volt érezhető, hogy az itt lakók anyagi helyzete már az egészségi állapotukra is kihatással van?- Ez az év, amikor szinte hónapról hónapra emelkedik azoknak a betegeknek a száma, amelyek már az anyagiak romlására vezethetők vissza. Előző évben is voltak jelei, de talán még voltak tartalékok és még szégyellték is az emberek.- A Sárköz utca is a körzethez tartozik, ahol a cigány lakosság szinte embertelen körülmények között él. Hogy lehet az ő egészségügyi ellátásukat biztosítani?- Nagyon sok gondot okoznak. Bár ingyen gyógyszert kapnak, nem szedik, a legfontosabb tanácsokat életmódjukra nem fogadják el. A kapott segélyeket napok alatt felélik. Nehéz úgy segíteni rajtuk, hogy ők maguk nem akarják a változást.- A betegekről, a körzetről, a nehézségekről beszélgetünk. Mindenkit ismer, és ön itt mindenkinek egyszerűen Marika. Honnan indult és milyen volt ez az elmúlt 30 év?- Egészségügyi iskoláimat itt végeztem Szekszárdon. A harminc évből 20 évet ebben a városban, tízet pedig Pakson dolgoztam. Hogy végig kitartottam emellett a nehéz hivatás mellett, az talán kicsit székely származásomnak is köszönhető. Konok vagyok és kitartó. Ugyanakkor már gyermekkoromban belémivódotta munka ésaz emberek szeretete, a másokon való segítés igénye. Nagy családból származom, tízen vagyunk testvérek. Hiszem, hogy aki gyermekkorában magába szívja az önzetlenséget és a szeretetet, az felnőttként azt tovább tudja adni. A nagy család engem erre nevelt. csak cigarettafény és -füst látszik, emberarc nem. Ordítanak csupán: ho, hohó. Hívtak, hát megyek. Már fél tizenegy van, s ilyen sűrűn lakott helyen - ha jól tudom - este 10 után csendrendelet van. Megfordítom a magnószalagot: új fejezet következik.- Mondja, mitől van ilyen jókedvük - mit ünnepelnek? Nem zavarja önöket, hogy körben emeletes házakban emberek élnek - kérdem odafönn a domboldali HÁZ-ban.- Szabad egy táncra? - kér föl egy pogácsa képű úr(?}.- Nem vagyok szabad, és utálok táncolni - felelem, de ebben a pillanatban megjelenik a maradék étellel, uborkával, kenyérrel és borosüveggel terített hosszú asztal mellett egy szemüveges, erőszakosan keskeny szájú, színjózan úr(?) és kitépi a kezemből a magnót. „Magának itt semmi keresnivalója! Mi nem vagyunk gyagyák! Hogy néz az ki, hogy egy szórakozó társaságban megjelenik egy teljesen józan ember? Én azért vagyok itt, hogy vigyázzak a kollégáimra!" A magetofont kidobja a szobából, át a teraszon, az elemek szerteszét gurulnak, a keskeny szájú, szijasarcú úrral azonnal közlöm: valahonnan ismerem. Ismerhet - mondja, és kegyetlen gúnyos vigyorra leffed a szája... Nem szólok semmit leguggolok, összeszedem a darabokra szórt magnetofonomat és csendesen hazakullogok. Az időpontot viszont örökre megjegyzem: szeptember 14-ét írtunk, 1990-ben. D. VARGA MÁRTA- Az egészségügyben eltöltött 30 év alatt milyen kitüntetéseket kapott?- Sokat: megszámlálhatatlan „Köszönöm!” és „Isten áldja!” van a birtokomban. Ha hivatalos elismerésre gondolt azt sosem kaptam. Viszont a betegek szeretete mellett nagy jutalom volt az is a számomra, hogy mindig kitűnő orvosok mellett dolgozhattam Szekszárdon és Pakson is. A jelenlegi körzeti orvossal dr. Kovács Klárával is nagyon jó a munka-és emberi kapcsolatom, mindketten valljuk, ez a betegek javát szolgálja.- Elmesélne legalább egy történetet, amire büszkén gondol vissza?!- Sok-sok kedves történetet őrzök a betegekről, nem szeretnék dicsekedni, inkább - ha már büszkeségről van szó - elmondom, hogy a Baktai Áruház humánus hozzáállásával milyen segítséget tudtunk biztosítani a nyugdíjasoknak és a létminimum alatt élő fiatal házasoknak. Minden héten 1 -2 alkalommal 20% árengedménnyel vásárolhatnak élelmiszereket és mosószereket.- Harminc éve körzeti ápoló. Ilyen hosz- szú ideig csak az tud helytállni, aki szíwel- lélekkel szereti a hivatását. Mi az, ami önnek segített és segít ezen a pályán?- Szeretem az embereket. Jó érzés, ha lemegy a láz, ha megszűnnek a fájdalmak, ha újra mosolyognak. Jó érzés tudni, hogy részem van benne. Köszönöm a beszélgetést. Az, hogy ez a beszélgetés dr. Farkas Lászlónéval készült, az nem a véletlen műve. Mint ahogy az sem, hogy ezen a pályán egyhuzamban ilyen hosszú ideig nem sokan dolgoznak. SAS ERZSÉBET Tanyabuli ’90
