Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)
1990-09-20 / 143. szám
SZEPTEMBER A Nap kél 6.27 órakor \ 20 nyugszik 18.49 órakor CSÜTÖRTÖK A Hold kél 8.02 órakor Névnap: Friderika nyugszik 18.52 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: PUSKÁS IMRE. Telefon: 16-211,15-468. Üzenetrögzítő: 16-211, mely 20 órától reggel 8 óráig rögzíti a hívásokat Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Változékony idő A várható időjárás az ország területére ma estig: nyugat felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és főként a Dunántúlon várható tőbbfelé eső, helyenként zivatar. A változó irányú szél megélénkül, majd a Dunántúlon északnyugatira fordul és megerősödik. A legmagasabb hőmérséklet északnyugaton 15, délkeleten 20 fok körül alakul. Ötszázötven éve hunyt el Cadolzburg- ban I. Frigyes (1371-1440) brandenburgi választófejedelem. 1371 augusztusa és novembere között született - a pontos időpontot nem ismerjük - Nürnberg- ben. Hohenzollerni V. Frigyes fia volt, s 1398-ban követte atyját az ansbachi fejedelemség trónján, s lett VI. nürnbergi várgróf. Hathatósan támogatta Zsig- mond királyunkat a magyar főnemesekkel szemben, sőt német császárrá választása körül is buzgólkodott. Zsig- mond 1411-ben hálából reá ruházta a brandenburgi markot - kormányzó és őrgróf lett -, de a választófejedelemséget nem kapta meg. 1415-ben a kons- tanzi zsinaton ismét Zsigmondot támogatta, mire Zsigmondtól megkapta a választófejedelemséget is, a brandenburgi őrgrófság örökös ura lett, sőt kinevezték császári főkamarásnak is. Új méltóságában maga Zsigmond császár iktatta be 1417. április 18-án Konstanzban. Kiváló katona volt, birodalmi fővezérként részt vett a husziták elleni háborúkban.- KURDON szeptember 23-án (vasárnap) emlékművet avatnak a II. világháború áldozatai tiszteletére. Az avatási ünnepség 9 órakor kezdődik szentmisével.- ÚJRA LESZ SZÜRETI BÁL Puszta- hencsén, több év szünet után felújítják a régi hagyományt. Szombaton délután 3 órakor felvonulással kezdődik a mulatság, este pedig bált tartanak.- KÖNYV ISTVÁN JÁNOS simontor- nyai grafikus alkotásaiból rendezett kiállítást Martfűn a Tisza Cipőgyár művelődési központja. A képzőművészeti világhét alkalmából látható bemutató szeptember 30-ig tekinthető meg a martfűi intézmény emeleti galériájában.- A SZEKSZÁRDI BIG BAND egyhetes németországi turnéra indult. A program szerint Schweinfurtban és Würtzburg- ban adnak négy alkalommal koncertet.- VIGYÁZZ, TRAFFIPAX! Szeptember 21-én, pénteken az alábbi helyeken és időpontokban lesz sebességellenőrzés: 6.00-18.00 Dombóvár, 18.00-6.00 6-os út, 124-160 km.- A FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRTTolna megyei szervezete rendezésében Kovács Kálmán nagydorogi vállalkozó tart bemutatót a szarvasmarha olcsó és biztonságos tömegtakarmányozásáról. Az érdeklődőket a nagydorogi kultúrházban várják szeptember 22-én 9.30 és 9.45 óra között.- KÖZÚTI BALESET. Tegnap délután 13 óra 15 perckor a 6-os úton Bonyhád külterületén Gyenis Csaba 25 éves pécsi lakos valószínűleg menet közben elaludt személygépkocsijában és az előtte szabályosan közlekedő pótkocsis tehergépkocsiba ütközött, amelyet Marticsek Tibor 25 éves ócsai lakos vezetett. Gyenis Csaba súlyos, életveszélyes, míg felesége Gyenisné Riszt Ildikó súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett. Mai moziműsor Bonyhád: Segítség, felnőttem! (19 óra). Dombóvár: Robotzsaru 2. (18 óra). Dunaföldvár: Ölve vagy halva (Nehéz gyilkolni) (18 óra). Paks, Duna: Heves jeges (20 óra). Szekszárd, Panoráma: Legénybúcsú (17.30 és 20 óra). Videoklub: Rablás fegyverek között (18 és 20 óra). Világ Mozgó: A tengeralattjáró I—II. (18 óra). Autósmozi (szekszárdi vásártéren): Ördögűző (20.30 óra). Tamási: Rendőrsztori folytatódik (20 óra). Tolna: Bízzál bennem! (Nadine) (19 óra). Dinosaurus csontok Gordon: Montana Állam, USA: Jack Homer paleontológus büszkén nézi a Tyrannosaurus Rex kiásott csontjait, amelyeket a Sziklás-hegységben talált. Az eddig felszínre került legteljesebb ilyen csontvázat állítják ki az újonnan megnyíló dinosaurusteremben. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ajándéka a Lukács családnak A lényeg: a gyerekek örüljenek Lukács Ernő és a gyerekek A gyerekek - főleg a kisebbek - izgatottan várták az autó érkezését. Vajon milyen ajándékokat rejt a gyomrában? Lesz köztük játék, édesség is? Talán ilyen kérdések kavarogtak fejükben. Amikor megérkezett a fehér furgon, illedelmesen, szótlanul állták körül, várták, hogy kiderüljön a nagy titok. Aztán a sofőrbácsi kinyitotta az ajtókat, és egymás után kerültek elő a különféle holmik: rengeteg ruhanemű, takarók, könyvek, iskolatáskák, játékok, cipők, csizmák, élelmiszerek és sok-sok édesség. A fácánkerti húszgyermekes Lukács családot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat lepte meg ajándékaival kedden este. Mindezt Gom- bik Ferenc, a Kereszténydemokrata Néppárt megyei választmányi tagja kezdeményezte és szervezte. Maga járt Budapesten, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segélyezési ügyeket intéző főnökénél, Kozma atyánál és javasolta ezt az akciót A családot csak kedden tudták értesíteni, hogy este érkezik a küldemény.- Először nem szívesen fogadtam a hírt - mondta a családfő, Lukács Ernő -, úgy éreztem, sérti a büszkeségemet ez az adomány. A nagy család nem jelenti azt, hogy mások segítségére szorulunk, én soha nem kértem senkitől segélyt. Megvan Babaágy is érkezett mindenünk, ami kell, úgy érzem, tisztességgel gondoskodom a családról. Fogadjuk el - mondták -, hiszen nem kértétek, ez nem segély, hanem önzetlen ajándék. Végül hagytam meggyőzni, tényleg nem lett volna illő visszautasítani. És a gyerekek örülnek. Ez a lényeg. A gyerekek pedig tisztelettudóan megköszönik az ajándékokat, majd a gazda végigvezet bennünket kis mintagazdaságán, amely a családot eltartja. Nem fényűzően, de kemény munka árán tisztességes megélhetést nyújt- áa - Fotó: - gk ________N HALLOTTAM Van másik! Fontos levelet készültem feladni tegnap a postán. Toll persze nem volt nálam. Az ablak mögött ülő fiatal hölgy előtt több toll feküdt szanaszéjjel. Kérésemre készségesen nyújtotta felém az egyiket. Szörnyű sok baj van velem, most meg nem fog. A fiatal hölgy felnézett, elmosolyodott és VAN MÁSIK felkiáltással nyújtotta felém az újabb tollat. Istenem, ha ezt a híres zenebohócunk láthatta volna. Hogy az ő már-már szállóigévé vált mondását 1990 szeptemberében egy kedves ifjú hölgy gondterhelt ügyfelek fel- vidámítására fogja használni. Biztos elégedett lenne. Talán mi is elégedettebbek lennénk a világgal, ha ügyeink intézése, vagy bevásárlásaink közben az asztal, a pult, az ablak mögött ülő nem a morc arcát, hanem a kedvesebbiket fordítaná felénk. Mert ne feledjük, hogy is mondta a zenebohóc? VAN MÁSIK Főleg azt ne feledjül, hogy nekünk is. Gyorslista A szeptember 18-án megtartott szeptemberi teletottó tárgynyeremény-sorsolásról. A nyertes szelvényeket szeptember 16-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság elmére (1875 Budapest, V. Nádor u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyeremény-jegyzék szeptember 24-től megtekinthető az OTP-fiókok- ban, a totó-lottó kirendeltségekben és a postahivatalokban. 2 912 544 F Szerencseutalvány ((40000 Ft) 2921 147 G Vásárlási utalvány (10000 Ft) 2929750 G Vásárlási utalvány (10000 Ft) 2 955559 G Vásárlási utalvány (10000 Ft) 2 964 t62 G Vásárlási utalvány (10000 Ft) 2972765 G Vásárlási utalvány (10000 Ft) 2 989 971 G Vásárlási utalvány (10000 Ft) 62 015154 H Sanyó rádiómagnó (10000 Ft) 62923757 F Szerencseutalvány (40000 Ft) 62 040 963 F Szerencseutalvány (40 000 Ft) 62 049566 H Sanyó rádiómagnó (10000 Ft) 62058169 D ITT színes tv (49900 Ft) 62 066 772 D ITT színes tv (49^00 Ft) 62 075375 H Sanyó rádiómagryi (10,000 Ft) 62109787 H Sanyó rádiómagríó (10000 Ft) 62118390 H Sanyó rádiómagqó (10000 Ft) 62 135 596 H Sanyó rádiómagnó (10000 Ft) 62144199 H Sanyó rádiómagnó (10000 Ft) 62195 817 H Sanyó rádiómagnó (10000 Ft) 62 213023 G Vásárlási utalvány (10000 Ft) 62 221 626 G Vásárlási utalvány (10000 Ft) 62 230 229 F Szerencseutalvány (40 000 Ft) 62238832 G Vásárlási utalvány (10000 Ft) 62 247435 F Szerencseutalvány (40000 Ft) 62256038 G Vásárlási utalvány (10000 Ft) 62264 641 H Sanyó rádiómagnó (10000 Ft) 62273244 H Sanyó rádiómagnó (10000 Ft) 62281 847 G Vásárlási utalvány (10000 Ff) 62 290450 G Vásárlási utalvány (10000 Ft) 62299053 H Sanyó rádiómagnó (10000 Ft) 62307656 H Sanyó rádiómagnó (10000 Ft) 62316259 H Sanyó rádiómagnó (10000 Ft) 62324 862 H Sanyó rádiómagnó (10000 Ft) 62333465 H Sanyó rádiómagnó (10000 R) 62342068 G Vásárlási utalvány (10000 R) 62367877 H Sanyó rádiómagnó (10000 Ft) 62376480 F Szerencseutalvány (40000 Ft) 62 393 686 G Vásárlási utalvány (10 000 Ft) 62402289 H Sanyó rádiómagnó (10000 Ft) 62410892 H Sanyó rádiómagnó (10000 Ft) 62428098 G Vásárlási utalvány (10000 Ft) 62436701 G Vásáriási utalvány (10000 Ft) 62453 907 H Sanyó rádiómagnó (10000 Ft) 62479716 G Vásárlási utalvány (10000 R) 62488319 G Vásárlási utalvány (10000 Ft) 62 505 525 E Fisher videomagnó (45 900 Ft) 62 514128 G Vásárlási utalvány (10000 Ft) 62 531 334 E Fisher videomagnó (45900 Ft) 62 539937 H Sanyó rádiómagnó (10000 Ft) 62548540 H Sanyó rádiómagnó (10000 Ft) 62 565746 H Sanyó rádiómagnó (10 000 Ft) Koncert a gyengénlátók javára Szól a szív Segítsük a gyermekeket! Jótékony célú hangversenyt rendez Szekszárdon a Művészetek Háza szeptember 21 -én pénteken 19 óra 30 perces kezdettel. Mint ismeretes 1987 tavaszán létesült a Szól a szív alapítvány, a nem látó gyermekek javára. Elsődleges cél, a gyermekek életében történő eligazodást, beilleszkedést segítő eszközök beszerzése, az anyagi háttér megteremtése. A Művészetek Háza most ilyen lehetőséget teremt hogy a koncertkörúton lévő Perényi Eszter hegedűművész, valamint az esten közreműködők - a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatói - segítségével megismertessék a szekszárdi közönséget az alapítvány céljával és megnyerjék a vak és gyengénlátó gyermekek támogatójaként. Üzenjük B. I. Szekszárd. Érdeklődéssel olvastuk az őszről, a fecskékről és a gólyákról szóló versét Az ön reményében osztozva itt csak az utolsó strófát idézzük: Visszajönnek újra hozzánk, Nálunk töltik a nyarat, Hisz mindnyájan úgy szeretjük A sok kedves madarat. I. M. Sióagárd. Arra kér bennünket, hogy „okulás céljából és elrettentésül” írjuk meg, miszerint egy társaság károm- kodási versenyt rendezett a Leányvárban. Bizony, mi is úgy gondoljuk, hogy a feléledöben lévő versenyszellemet meg kellene hagyni a gazdaság, az üzleti élet szférájában meg a sportban. .Semmi esetre sem kívánatos, hogy sportot űzzünk abból, ki tud cifrábban káromkodni. NÉPÚJSÁG Az Axel Springer - Budapest Kiadói Kft lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-B Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon:16-211. Telefax: 15-508. - Készült dms 7000 fényszedö rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF mb. igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírtapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapelfátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 145 Ft, negyedévre 435 Ft, fél évre 870 Ft, egy évre 1740 Ft Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem örzünk meg és nem küldünk vissza.