Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)
1990-09-15 / 139. szám
6 - TOLNATAJ 1990. szeptember 15. Zombaiak Orosházán Magyarországi és Jugoszláviát nyefvjárásszigetek A háború viharában megyénkbe sodródott bukovinai székelység nyelve az itt élő magyarokétól (még negyven év múltával is!) eltér: a szokásait és tájszólásait egyaránt őrző népcsoport az azonos nyelvi közegben nyelvjárásszigetet képez. A hódoltsági idők után, a 18. században is történtek nagyarányú népmozgások, melyek következménye, hogy az idegen ajkú telepesek (nálunk többségében németek) más nyelven, a magyar nyelvű áttelepülők pedig más tájszólásban beszéltek és beszélnek ma is, mint a környező falvak lakossága; nemzedékeken át az új környezetben is azt a dialektust őrzik, hagyományaikkal és szokásaikkal együtt, amelyet őseiktől tanultak. A szórványokban élő népcsoportok idegen környezetben főképpen anyanyelvűk révén tudnak népükhöz kapcsolódni. Egy-egy népcsoport addig él, míg anyanyelvében él, ha anyanyelve elhal, önálló etnikai léte is rendszerint megszűnik. A Tolna(i) (Megyei) Népújságban is olvashattunk arról, hogy a törökök által elpusztított Orosháza helyére az új honfoglalók Zombáról érkeztek, 1744-ben. Arról talán kevesebben tudnak, hogy a birtokról Orosházára vándorlók számára Zomba csak átmeneti település volt, hiszen ide Nyugat- és Észak-Dunántúl túlnépesedett falvaiból, Győr és Csorna környékéről kerültek, ugyancsak a török uralom után. A hajdani zombaiakról Szabó József most megjelent Magyarországi és jugoszláviai nyelvjárásszigetek című könyvében kimutatja, hogy Orosházán több mint kétszáz esztendő után is őrzik és használják a dunántúli tájszavakat: tíz valódi tájszó közül egy őrződött meg a dunántúli nyelvjárásból (pl. gyürke, kódis stb.), öt esetben dunántúli és Orosháza környéki megnevezés egyaránt használatos (pl. dereje, barátfüle, var- nyű, varjú, kánya stb.), négy fogalom megjelölésére pedig már csak a környékbeli nyelvjárások eleme járatos (pl. dinkatök, piszke stb.). A szókészlet mellett a hangtani és alaktani jelenségek is arra utalnak, hogy az orosházi tájszólás mai arculata a nyugati, a dunántúli és a tolnai nyelvjárástípus sajátosságaiból alakult ki. Hogy kibocsátó tájszólásként a nyugati nyelvjárásterület is számba jöhet, azt a nyelvi jelenségek mellett a kulcsoskalács készítésének Orosházán és környékén napjainkig fönnmaradt szokása is mutatja. Ugyanis (a néprajzi irodalom szerint) a kulcsoskalács igazi hazája Északnyugat-Dunántúl, de Szekszárd környékén, többek között Harcon, Sióagárdon és Zombán is ismerik. - A lakodalmas kalácsot ismerő két terület között nem nehéz kapcsolatot találni, ha számba vesszük, hogy a zombai magyar családok a török világ elmúlása után Északnyugat-Dunántúlról érkeztek Tolnába. Szabó József hiánypótló munkájában 112 település anyagát dolgozza fel (a mi megyénkből Madocsáét és Gerjenét), s tudományos módszerekkel vizsgálja, hogy a huszonkilenc magyar település nyelvjárásszigetet képező lakói mit és milyen mértékben őriztek meg eredeti tájszólásukból. A szerző tudományos pályája, az elmondottakon túl, ezer szállal kötődik szülőföldjéhez: bölcsészdoktori és kandidátusi értekezését szülőfaluja (Nagykónyi) nyelvjárásáról írja, részt vállal a megye földrajzinév- gyűjtéséből; 1986-ban a szekszárdi múzeum jelenteti meg A nagykónyi nyelvjárás című könyvét amellyel - Deme László szerint nemcsak hagyományt folytat, hanem részben hagyományt is teremt. A hagyományteremtés a mostani könyvére mégjobban ráillik, hiszen a magyar nyelvjáráskutatásnak, a dialektológiának jelentős pótolnivalója volt és maradt a továbbiakra is. Tekintve, hogy ez ideig a kutatók csak egy-egy nyelvjárássziget feldolgozására vállalkoztak, a típusok fölvázolása és az összevetésből adódó tanulságok levonása a teljességre törekvő Szabó Józsefre várt. A kötetet a népéletrűl, szokásokról, gazdálkodásról magnófelvétellel készült fonetikus átírású szövegek nemcsak ízesítik és színesítik, hanem gazdagítják is. A szemre is tetszetős, szép kivitelű könyv a Dél-Alföldi Évszázadok című sorozatban jelent meg, Szabó Ferenc szerkesztésében, Szegeden, 1990-ben. VADAS FERENC Írás közben (Nemcsak nőkről volt szó.) A nőkről beszéltünk, de előbb Márairól, aki azt írja valahol, hogy az olasz férfiak munkába menet, szívesen beugranak az útjukba eső nyilvános házba, reggeli tornára. Lehet, hog így van, nem tudom. Közben a házigazda újabb palackot bontott s a bortól is fűtött képzelet vásznán átforrósodott emlékek filmje pergett. Városnevek váltották egymást, hogyan van Bécsben, Rómában vagy éppen Moszkvában. Tapasztalataim ezen a téren szerények, még Márai megfigyelését sem tudom igazolni, pedig Firenzében gyakran láttam a Santa Maria Novella terére igyekvő hölgyeket, amint hangosan és kiöltözve siettek munkahelyükre. Bevándorolt négerek is voltak közöttük, egzotikus örömöket kínálva, de a hazafias olaszok szívesen támogatták a honi ipart. Az emlékek végigjárták Európa térképét, volt aki Párizsról beszélt, a Place Pigalle-ról, humorosra fordítva szegényes kalandját, mert nem tudott franciául s amikor hosszas mutogatások után végre az árban is megegyezhettek volna, kiderült, hogy nincs annyi pénze. Én a régi Bécsre emlékeztem, ahol gimnazistaként két baljós dátum között jártam, az Anschluss után és a háború előtt. Egy lelkes úr, akit meg sem kellett kérdeznem, a Heldenplatzon az erkélyre mutatott, ahonnan Hitler először beszélt a bécsieknek, a Heurigerekben már jobbára a Sieg Heil köszöntés járta s az illemhelyen is a Führer képe díszelgett a pösölde kagylói felett. A nyilvános parkok bejáratánál táblák figyelmeztettek, hogy die Juden sind unerwünscht, de közben jegyre adták a vajat és a húst Schönbrunnban, a Gloriette taván méltóságteljes hattyúk lebegtek, mint Hölderlin versében, s a nők már fél kiló kenyérért is kaphatók voltak amit gyatra tapasztalataimból is meg tudtam állapítani, ugyanis papi gimnáziumba jártam s ezen a téren nagyon hiányosak voltak ismereteim. A városok is váltják színüket, minta virágok. Bécs ma már egészen más, mint 1939 tavaszán, Leningrád sem olyan, mint a forradalom hevében volt, s a nők nem érik be Lenin- idézetekkel. És Krakkó! - mondta az egyik hölgy, miközben a házigazda újabb palackot bontott. Neki Krakkó a szerelmet jelenti, ott voltak nászúton, igaz, azóta elváltak, de az más kérdés. Krakkóba végtére Wit Stwoss (németesen is írják a nevét, de a lengyelek így szeretik) kedvéért mentünk, akinek Mária- oltára a XV. századi művészet jelentős alkotása, s önmagában is megéri a krakkói utat. Az oltár szárnyait minden nap a déli harangszókor nyitják ki, szertartásos ünnepélyességgel, egy pátriárka kinézetű férfiú irányításával. Sokan tolongtunk az oltár előtt, természetesen nők is, amikor kifelé igyekeztünk, az egyik meg is szólított, a gyakorlott üzletasszony természetességével közölte feltételeit. Dollár, márka, forint, mondta nemes közvetlenséggel, miként később a többiek is, mintha a krakkói hölgyek összebeszéltek volna. Felesleges megbotránkoznunk, mert erre járván mára derék Szepsi Csombor Márton is szóvá tette „a szemérmetlen nők seregét”, nem sokkal előtte pedig Balassi Bálint azt írta a citerás lengyel lányról, „mutat angyali fényt szerelmes szemével”, s megemlékezett bizonyos Hannuskáról is, friss fejér pókának becézve. Lehet, hogy a nők nem sokat változtak az évszázadok során, de van egy másik Krakkó is, a megértés és szellem városa, melyről azt olvasom, hogy egyetemének a XV. században pontosan 17876 hallgatója volt s fele külországokból igyekezett a Kárpátokon túlra. A mi fiataljaink talán közelsége miatt is kedvelték, s magyar könyvek is készültek itt, köztük Komjáthy Benedek Szent Pál fordítása 1533-ban. Jó néhány város volt Európában, ahol szellemi otthonra lelt a peregrinus diák, Párizs éppúgy várta az idegeneket, mint az olasz egyetemek vagy Wittenberg, ahol egy buzgó hitújító, bizonyos Karlstadt, az Elbába dobatta a város lotyóit, akiket publicas latronas néven emlegettek Nézőpont kérdése, Balassi szépséges Hannuskáját szerelme okának mondja, mert felesleges fontoskodás rögtön a vízbe hányni a könnyen hevülő lányokat. Ezen a téren nincs mit tanulnunk a régiektől, de arra érdemes gondolni, hogy a krakkói, párizsi vagy bolognai éjszakák bortól is fűtött diákjai nem ismerték a gyűlöletet, a faji, nemzeti türelmetlenséget, a csapszékben csillogó szemmel hallgatták a citerás lányok énekét, ami tisztességesebb dolog, mint karddal hadonászni. Azt is tudjuk, hogy a hősszerelmes Balassinak nem volt sikere Hannuskánál, de eszébe sem jutott, hogy erővel rontson neki, pedig Bálint vitéz heves legény volt s a lányok nyelvén is értett. Hannuska mégsem őt választotta, kivel pedig „egy fraj is szól", ő tudta miért. A fáradhatatlan házigazda közben újabb palackot bontott. A szép nő, aki Krakkóban volt nászúton, ábrándozva beszélt a városról, ahol néhány napig a királynő szerepét játszhatta, ahol magyar könyveket nyomtattak, magyar diákok szorongtak az előadóteremben, a Collegium Maius falai között európai diákok találkoztak, s amelynek udvarán most csendesen mellém lépett egy nő s igéző hangon megszólalt: dollár, márka, forint... CSÁNYI LÁSZLÓ A Várpalota F épülete, a könyvtár otthona. Homlokzatán a Corvinák kiállítását hirdetik. hajózási térkép is 1474-ből. A bonyhádi Perczel-család László nevű tagja alkotta azt az óriási földgömböt 1862-ben, melyet fényképen is bemutatunk. Végül a Corvinákról. Mátyás király felbecsülhetetlen értékű, valószínűleg két és fél ezres kódexgyűjteményéből mintegy 60 darab van ma Magyarországon. Most azonban több, mint négyszer ennyit lehet itt látni, légkondicionált teremben, vül pedig filmeket és metszeteket őriznek 15 négyzetkilométernyi raktárterület 75 kilométer hosszú polcain. A fejlődés tehát óriási és valószínűleg már rég megállt volna, ha a kormány nem biztosítja a budai Várpalota krisztinavárosi Ybl-Hauszmann építette szárnyát a nemzeti könyvtár céljaira. Itt most egyszerre 700 olvasót szolgálhatnak ki, nem közhelyszerűen mondott, hanem valóban „európai színvonalú” körülmények közt. Az olvasók részben önmagukat is kiszolgálhatják, hiszen a szabad polcokon 80 ezer kötet közül válogathatnak. Itt gyakorlatilag minden megvan, ami hazánkban megjelent, hiszen valameny- nyi sajtótermék megjelentetője köteles példányt kell, hogy eljuttasson a könyvtárnak. Fő feladata azonban elsősorban a „hungarikák”, a magyar vonatkozású művek gyűjtése. Két adalék: Petőfi műveinek 600, Jókai munkáinak 3000 kiadását őrzik itt. Még mielőtt a helyszínt ismertetnénk, néhány szót a könyvtár különböző gyűjteményeinek kincseiről: - csupán érzékeltetésül. A hazai hírlapok A térképtárban Perczel László óriási földgömbje és folyóiratok gyűjteménye az 1721-ben megjelent Nova Posoniensis-szel kezdődik. A régi nyomtatványok tárában van egy másik nagy arisztokrata, a megyénk múzeumát is alapitó lengyeli gróf, Appo- nyi Sándor 1800 előtti, magyar vonatkozású könyveket, műveket tartalmazó teljes ajándéka. Itt van Gutenberg 42 soros Bibliája, az első hazánkban nyomott könyv, a Chronica Hungarorum 1473-ból származó egyetlen teljes példáhya, Zrínyi: Szigeti veszedelme 1651 -bőt és még számtalan más kincs. A kézirattár őrzi a Halotti beszédet, az Ómagyar Mária-siralmat, Anonymus Gestáját, Petőfi, Kossuth, Ady, Babits hagyatékát. A Kisnyomtatványtárban röplapok, műsorok, szöveges plakátok, kiállítási meghívók, de még névjegyek és gyászjelentések és megvannak 1712-től, különböző csoportosításban. AZenemű- tárban közel 100 Haydn-kompozíció kézirata, Mozart, Liszt, Lavotta, Bartók, Kodály munkái. A Térképtár féltett kincse egy 1528-as fametszetű alkotás, a maga kora legjobbjai közül való, de van 7 lapos fegyveres őrség mellett. A világ minden tájáról, így a vatikáni könyvtárból is érkeztek kölcsönpéldányok. Már csak ezért az egyetlen kiállításért is érdemes busszal, fogaskerekűvel, vagy a várpalota Dózsa-szobor mögötti földszintjéről induló lifttel felmenni a könyvtárba. A kutatás mindenkinek szabad, természetesen megfelelő belépő ellenében. A lehetőségek optimálisak, amivel nemcsak hazai érdeklődők - elsősorban egyetemisták - élnek, hanem külföldiek is. A könyvtárközi kölcsönzés révén a Nemzeti Könyvtár „csápjai” tulajdonképpen hazánk minden nagyobb közkönyvtáráig elérnek. E sorok írója részére például már szereztek meg könyvet Bécsből is. A könyvtár 63 ország 534 intézményével létesített kapcsolatot, aminek eredményeként tekintélyes könyv- és folyóirat-forgalom bonyolódik le hazánk és a különböző kontinensek között. Befejezésül ne menjünk el szó nélkül a helyszín mellett. A Várpalota óriási tömbjének belső udvara a dokumentumfilmek kedvelői előtt bizonyára ismert. Itt próbált - nagyon rövid ideig - ellenállni a németeknek 1944 októberében Horthy Miklós, aki mellékesen a mai könyvtár első emeletén lakott. A vár legrégibb része rejpk az itteni alapokban, melyeket 1245-ben IV. Béla rakatott. Maga a belső tér lenyűgöző, méltóságteljes és mindenhogyan méltó legelső hazai könyvtárunk rangjához. ORDAS IVÁN Fényképezte: KISPÁL MÁRIA Mától kéthetenként sorozatban mutatjuk be nemzeti kincseink közül hazánk legfontosabb könyvtárait. A nagy olvasótermek egyike Az alapító „De hát hol a könyv mely célhoz vezet? Hol a nagyobb rész boldogság? Ment-e A könyvek által a világ elébb?” Vörösmarty: Gondolatok a könyvtárban Nemzeti könyvtárunkat 1802-ben egy nagy arisztokrata, gróf Széchényi Ferenc alapította 13 ezer kötettel és több, mint 1200 kéziratos művel. Most 2 millió 20 ezer kötetet, 240 ezer kötet hírlapot és folyóiratot, 625 ezer kéziratot, 140 ezernél több zeneművet, 183 ezer térképet, 2 millió 340 ezer kisnyomtatványt, ezeken kiHazánk nagy könyvtárai | flz Országos Széchényi Könyvtár
