Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)
1990-09-15 / 139. szám
1990. szeptember 15. TOLNATAJ - 7 ART ’999 A bemutatkozás variációi Kovács Anna: Variációk Ili. Mintegy kilenc hónapja, a Kecskeméti Országos Amatőr Képző- és Iparművészeti Kiállítás előtt találkozhattunk a Tolna megyei amatőr képző- és iparművészek frissen alakult csoportjával ugyanott, ahol most bemutatkozó kiállításukat szemlélhetjük: a Babits Mihály művelődési központban. Úgy tűnik, szerencsés csillagzat alatt csoportosultak, ami a szponzorálást illeti, hiszen támogatja tevékenységüket az Aliscavin, a Babits Mihály művelődési központ, a Szekszárdi Nyomda és a TÁÉV. Kell is a támogatás a csaknem harminctagú csoportnak az induláshoz, ahhoz, hogy az elvárásoknak színvonalasan tegyenek eleget. Ami - a kiállítás anyaga bizonyítja - sikerült is. A Kovács Ferenc festőművész rajzszakköréből kikerült Fehérváry Gábor grafikái (Lovak), vagy az 1983-ban a Helikon Biennálén aranydiplomát nyert Borsodi Barna Zsolt op-art játékai, a keramikus Bercsényi Miklós érzelem-és gondolatgazdag figurái (Szarvaslányok, Pópák), a kőfaragó-restaurátor Domokos Árpád portréi, Kovács Anna grafikai dekorativitásra törekvő Variációi, a Németh István keze alól kikerült krokik, Koczor Sándor Botticelli-hangulatú portréi, a nívódíjas Skul- téty Erzsébet elvonatkoztatott grafikái (Sebzett madár, Barokk Madonna) éppúgy fölmutatják az esztétikai értéket akár a gondolatébresztő üzenetet A grá- bóci Gábori Sándor .igényesen megrajzolt áhítattól áthatott grafikái, vagy Gyenis István kétszeresen is nívódíjat kiérdemelt faábrázolásai, Deák István érzékeny-ideges impresz- sziói éppúgy figyelemre méltóak, akár Káló Gábor igényes, szép alkotásai, a Csendélet és az Alföldi malom. De említésre méltó az először kiállító Orbán László „csodavilága”, és meg kell állnunk Falusi Csaba olajképei (Parkrészlet), Balogh Jenő mély humanizmust sugalló gondolatot közvetítő temperaképe (Segítsünk . Sebeőknek, mentsük meg Földünket) előtt is, örömmel ismerkedünk Beda László tájaival, Hamar János töredezett színvilágával, Radits Tibor triptichonszerkesztésű subakompozíciójával, vagy Sütő Károly kerámiáival... A felsorolás nélkülözi a teljesség igényét, de nem mentes attól az örömtől, hogy ez a bemutatkozó tárlat szép, gazdag ajándék a müvészetkedvelő közönségnek. DOMOKOS ESZTER Takács Tamás: Halak és madarak „Humorral és iróniával védekezem” Jékely Zoltán mesteri módon ötvözi regényeiben a humort és az iróniát a mélyről feltörő lírai elemekkel. Mi sem természetesebb számára, mint az, hogy a művek olvasásakor az embert fergeteges nevetésre ösztönözze, s olykor pedig a csetlő-botló és hangulataiban is rapszo- dikus főhős sorsán elgondolkodjék az olvasó. A regényíróként kevésbé számon tartott szerző ismeri és jól alkalmazza a stílus és műfaji elemeket. Korlátokat nem teremt, a sodró és lendületes írásmód szinte megköveteli magának, hogy elmé- lyülten, cselekvőmód részt vegyünk a történésekben. Megelevenedik előttünk Kolozsvár, s az a század eleji polgári miliő, melyet Jékely Zoltán teljes pompájában állít elénk. Emberi jellemek sorakoznak föl, melyek gyarlóságukban és erényeikben is egyaránt teljesen hitelesek, egyszóval: emberiek. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen az író, a lírai ihletésű regényeiben saját sorsát, vívódásait is elénk tárja a kötet lapjain. Kilin Gáspár pék- és cukrászmester a Kolozsvári Iparostestület alelnöke „élete céljának az úri osztályba való emelkedést tekintette”, s ezért Grün Adolf Buda- pest-kávéház tulajdonossal Bécsbe „bolondjárásra” indul. Nagyravágyódásá- ban észre sem veszi, hogy az egész világ csúfot űz belőle, s Felséges Barátja is elnézően mosolyog a „pipacsveres, aranysúj- tásokkal ékes huszártábornagyi atillájában”. Azonban felesége, az „okos asz- szony” felismeri egy születésnapi üdvözlő levél kapcsán, hogy „az első betűtől az utolsóig szemenszedett hamisítvány”. Jékely Zoltán Kilin Gáspárékat mély emberi humanitással, s kedélyes együttérzéssel kíséri el Bécsbe, ahol bemutatja a császárváros mindennapi életét. Fölvázolja a csendes és harsány utcák hangulatát, a szórakozóhelyek képzeletünket föllobbantó pillanatait. Egyetlen percre sem szakad el hőseitől. Osztozik örömeikben, megmosolyogja a naivan együgyű Kilin mestert és társát, Grünt. Fölháborodás sem hallatszik hangjából, csak szent alázat, s az a szeretet, amely az alkotó Jékelyt egész életében elkísérte. S míg Kilin Gáspár pék- és cukrász- mester „a Mindenhatót kereste száma- doltató keserűséggel” és „hagyta hadd öblögesse ki leikéből tengernyi zavaros keserűségét”, addig Lily, a gyönyörű, a férfisziveket rabul ejtő kisvárosi színésznő elindul a kárhozat útján. Élete tragédiába torkollik, története nem mentes az anyai önzéstől, s „egy bolondul szerelmes öregedő férfi” hiúság- és birtoklás- vágyától sem. Az író, a Kirepül a madárká-ban az erkölcsi mélyre zuhanást ábrázolja meggyőző erővel. Azt a fertőt, s azt a gigantikus küzdelmet, amikor tulajdonképpen az ember érzi az örök megaláztatást, és mégsem képes feltörni, mert rabja marad önmagának, s önmaga kicsinyes vágyainak. A bukás elkerülhetetlen, Jékely ironikusan tekint a főhősre, de egyben szánja is. „Máglya lobogott, parázsló«, s Forgó bódultán, az üdvözülés mámorában hagyta, hadd perzseljék, emésszék, égessék hamuvá a lángok.” Ez a hamuvá parázslás egészen másként jelentkezik Anita és Artúrka kapcsolatában, hiszen egymásba szerelmesek. S ez a földöntúli boldogság utáni vágy romantikus színezetet ölt. Maga a mű is egészében romantikus. A prózalró Jékely Zoltán talán ebben a regényében használja legerőteljesebben lírai fogan- tatású képeit: „A holdsarló olyan ezüstösen és gyámoltalanul lebeg a hegytető erdeje felett, mint egy jércebegyről ülü által kiszakított tollpihe." Ugyanakkor a cselekményből és a szereplők dialógusaiból kitűnik, hogy az író a varázslatot realista stílusjegyekkel is erősíti. A két fiatal szerelmét néha undorítóan or- dináré hang fogja közre: de Jékely nem tehet másként Az adott időbe helyezett történet korhoz kötött. Olyannyira, hogy a világ lerázta magáról az ideákat és semmi sem szent többé. Csak a korrupció és az embert gyűlölő morális válság. A börtönlét is csak annyira zavaró, „... ha még két napig ott ro- hasztanak, azt is bevallom, hogy édesanyámat meggyilkoltam..." Mégis az egymásra találás, s a föllobbanó tavaszi áhítat emelkedik a nap fölé, s diadalmaskodik az emberiség örök tragikumán: „S aztán már csak a hold világít meg a szemük, amint egymást keresik a sötétben.” Jékely Zoltán a költő és író, négy gyönyörűen megkomponált regényt hagyott ránk. Külön-külön mindegyik megjelent már kötetben, együtt azonban csak most adózhatunk elolvasásukkal emberi és művészi nagysága előtt. (Szépirodalmi Könyvkiadó: Kirepül a madárka.) LÁSZLÓ-KOVÁCS GYULA Kaszbek Iszmagilov A kerék Hivatalunk az alábbi utasításszerű előírást kapta: „Forgassuk a nagy kereket!” A viccet mesélik, a kereket forgatják. Pláne, még ha nagy is. Nálunk véletlenül sincs kerékféle, nem is szólva a szakemberekről, és azokról, akik igen hajlamosak arra, hogy forgásba jöjjenek. De a szabál, az szabál! Megkaptuk a kereket, sürgőforgó anyagbeszerzőnk szállította az alkatrészeket hozzá. Káderkiegészítést hajtottunk végre az ügy érdekében. Új ügy, új cipő - ott szorít, itt csikorog. Értekezleteket, röpgyüléseket, miniröpgyűléseket tartottunk. Racio- nalizátorokat alkalmaztunk. Ment is a dolog szép csendben. Forgattuk az ormótlan kereket, és a legkiválóbb termékeket kaptuk. Jelentettük: a kerék teljes erővel forog. Mindnyájan a prémiumra vártunk. De egy bizottság érkezett helyette, szakértők és más magasan kvalifikált specialisták. Megnézték a kereket, és megkérdezték:- Merrefelé forog?- Természetesen az óramutató járásának megfelelően, így szól az utasítás.- Na, de ilyet! - csóválták a fejüket 'a bizottság tagjai. Aztán el is utaztak. Rövidesen megjött az utasítás, hogy a kereket az óramutató járásával ellentétesen kell forgatni. Elvégre a viccet is az óramutató járásával ellentétesen mesélik. Kerekünket azonban meg kellett állítani. A fékezéshez új szakemberek kellettek. A fékezés következtében a termelés a nullára csökkent, de önálló elszámo- lásúak maradtunk. Egyeseket szövegelés miatt elbocsátottak, másokat pedig nyugdíjaztak. Zenével, virággal... Végre megállítottuk a kereket. Hű, de megizzadtunk! Csakhamar megkaptuk az ukázt: maradjon minden úgy, ahogy volt. Megint jöttek a szakemberek a forgatáshoz. Aztán megint kiváló termékeket állítottunk elő - messze a szabvány fölött. Rövidesen befutott a bizottság. Szakértői a fejüket fogták. A mi ördögi kerekünk éppen egy mozdonykéményt termelt. Érthető is: a legutolsó mozdonyt már nagyon régen elvitték a fészkes fenébe.- Sürgősen fékezni kell - mondták a bizottság tagjai. S ezzel sürgősen el is utaztak, még a bankettet is visz- szautasították. A kerék azóta sértetlenül forog, és ontja a fémeket. Minek állítanánk meg? Inkább kivárjuk, míg tönkremegy. (Mizser Lajos fordítása.) Szarka József XII. ének „S a költő is kilép évezredes szobáiból... Egy este visszatérünk az emberek útjaira...” Saint John Perse Visszafordul az út, igen, ne bántsd az enyészet kelyheit, a nappal visszatér, rózsák világítanak. Egymásra törjük a némaság kapuját, élünk megint. A tükrökből kilép az ember, és hallja mint libben a fű, az éjen átdereng keze, szívéhez bújnak majd a vadállatok léptei, válla hajnalba hajlik. Majd nyár lesz, a tenger küszöbéről hab lendül a fénynek, mezők fölött a nők édes bokája száll, a köd kinyílik az út előtt, a fák kérgéből illat csorog. v £s megtérnek majd az elkóborolt pillanatok, és esők lombjain alszik el a szomjas madár, reggel, ha harmatléptekkel jön a Nap, a csönd elejti önmagát. Megérkezünk egymáshoz, homlokunk: kamasz csillag, térdünk alatt fehér patak szalad, de - ha megkérdezik tőlünk a társak, hogy meghalt e az Isten - csak hallgatunk. L. Németh Erzsébet A Barátnak hogy megtalálja magában a rendet Ráfújom a port a szívemre: felállók. Bezárom a házam: nem kiabálok. Ütés helyett simogatásra szoktatom konok, kemény, még tiszta homlokom. Ördöggé romlott most ez a föld és kígyószívekből köpült vajjal kell kennem kenyerem reggel és délben ezt eszem. Most már a csókos éjszakák sem hozzák már az oldozást, mert rámhörög a légen át acsarkodva sok álbarát. És nem segíthet most nekem sem hit, remény, sem szerelem. Hazugsággal a pokolig van kikövezve az a híd, amin átmenni nem tudok, mert már bénává fáradok. Lebegek ég és föld között angyal emel - ördög kötöz. És amíg tépik szívemet elengedem a kezeket, mert zuhanásban társakat nem hívhatok, ezt nem szabad. Békét és rendet, mert meghalok! Nyugalmat, csendet akarok, hogy galambszárnnyal menthessem át; a tűzön át, a poklon át a remény hervadó olaját...
