Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)
1990-08-11 / 110. szám
Új jelölési rendszer az önkormányzati választásokon Nem csökken a feszültség a közel-keleti válságövezetben Sértetlenül kiszabadultak a fogságba esett magyarok Forma-1 - öt évre Szaddám Húszéin iraki elnök csütörtökön eltörölte Bagdad Kuvaittal szemben fennálló több milliárd dolláros adósságát. Közben folyamatosan érkeznek az amerikai katonai egységek Szaúd-Ará- biába. Pentagon-forradások szerint újabb 50 ezer iraki katona közeledik Ku- vait felé, s iraki csapatösszevonások vannak az iraki-török határon is. Egyes fehér házi és Pentagon-források 250 ezres amerikai szárazföldi erő Szaúd-Ará- biába küldését sem tartják kizártnak. A bagdadi vezetés pénteken felszólította az arabokat és a világ muzulmán lakosságát, hogy az Egyesült Államok Rákellenes támadása esetén álljanak bosz- szút az amerikai érdekeltségeken. A dokumentum - amelyet a bagdadi rádióban olvastak be - azt követelte, hogy ebben az esetben mindenütt égessék fel az amerikai érdekeltségeket és „semmisítsék meg az agresszort”. - Mindenkinek ki kell választani egy célpontot, amin majd bosszút állhat - hangzott el a rádióban. A brit külügyminisztérium szóvivője pénteken arról számolt be, hogy az eddig Kuvait fővárosában állomásozó iraki csapatokat széttelepítik az ország partvidéke mentén. A szóvivő emellett elmondta: értesüléseik szerint az iraki csapatok morálja nagyon alacsony, s a kuvaiti(fő- városban nő a fosztogatások száma. Londonban azt is bejelentették, hogy az iraki felszólítás ellenére sem zárják be kuvaiti nagykövetségüket. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök az iraki-kuvaiti válság rendezésére összehívott rendkívüli arab csúcsértekezlet megnyitásakor ismételten felszólította Irakot, hogy vonja fa csapatait a szomszédos országból. Az egynapos halasztás után péntek délben megkezdődött csúcs résztvevői - Tunézia kivételével az összes arab állam képviselői - nyitányként rövid nyilvános ülést tartottak, majd a pénteki nagyima kedvéért megszakították a tanácskozást, hogy délután zárt ajtók mögött folytassák. (Folytatás a 2. oldalon.) Az önkormányzati választójogi törvény értelmében augusztus 27-étöl megkezdődhet á jelölés a helyi önkormányzati képviselőtestületek tagjaira, illetőleg a polgármesterekre. Az aláírások, ajánló- szelvények gyűjtésének, a listák összeállításának kezdete egyben a választási kampány nyitánya is lesz. Az önkormányzati jelölési rendszer gyökeresen eltér a korábbi jelölési szabályoktól: megszünteti az egyes politikai szervek kiváltságos jogait. így minden választópolgár számára azonos módon teszi lehetővé a részvételt a választásokon. Jelöltet ajánlhat az a választópolgár, aki a választókerületben választójogát Újabb öt évre biztosítottnak látszik a magyarországi Forma-1-es futamok sorsa, hiszen az erről szóló megállapodások már lényegében be is fejeződtek a közlekedési tárca és Bernie Ecciestone között. Minderről a legilletékesebbek, vagyis Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, valamint Bernie Ecclestone, a FOCA elnöke tájékoztatták az újságírókat péntek délután a Hungaroringen. gyakorolhatja. Ajánlani csak egy jelöltet lehet, szeptember 12-ig, munkanapokon 8 órátój 16 óráig az arra kijelölt helyeken. Ha egy választópolgár több jelöltet is ajánlott, akkor valamennyi ajánlása érvénytelennek minősül. Az ajánlottak csak egy településen fogadhatnak el egy egyéni és egy listás jelölést. A fővárosban egy egyéni választó- kerületben, egy fővárosi kerületi listán és egy fővárosi listán fogadhatnak el jelölést. Ha valakit több helyen is jelöltnek ajánlanak, akkor szeptember 13-ig nyilatkoznia kell arról: melyik jelölést fogadja el. (Folytatás a 2. oldalon.) Bár sem a részletekről, sem a szerződés aláírásának várható időpontjáról nem nyilatkoztak, a miniszter egy kérdésre válaszolva megerősítette: a Hungaroring 70 százalékban továbbra is az állam tulajdona marad. A vállalkozás eddig felgyülemlett adósságait leírják, a további gazdaságos üzemeltetésről pedig Ecclestone úr gondoskodik. (Az 5. Magyar Nagydíj tegnapi edzéséről a sportoldalon tudósítunk.) A kedvező pénzügyi folyamatokat meg kell szilárdítani Az MNB elnökének sajtótájékoztatója Karélia - szuverén állam Az észak-oroszországi Karélia Autonóm Köztársaság pénteken kinyilvánította állami szuverenitását. Az autonóm köztársaság központjában, Petroza- vodszkban ülésező karéliai Legfelsőbb Tanács négy napig tartó vita után döntött a szuverenitás kimondásáról. A határozat értelmében az Oroszország európai területének északi részén fekvő, mintegy 700000 lakosú Karélia demokratikus, szuverén jogállamot hoz létre az Oroszország - és a Szovjetunió - területén belül. Karélia a Szovjetunióval és az Oroszországgal kötött szövetségi szerződés értelmében az államjogok egy részét az OSZSZSZK-ra, illetve a Szovjetunióra bízza. A skandináv államokkal határos Karélia a külkapcsolatok önálló alakításának jogát megtartja magának. A határozat kinyilvánítja azt is, hogy az autonóm köztársaság parlamentje jogot formál államijogi statusának önálló megváltoztatására. A karéliai Legfelsőbb Tanács elnöke ugyanakkor hangoztatta, a határozat nem jelenti azt, hogy a köztársaság ki akarna lépni az OSZSZSZK-ból. A tűzoltás sikeres volt, ám a kedvező folyamatokat még meg kell szilárdítani - foglalta össze Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az idei pénzügyi folyamatokat. Elmondotta, hogy az első hat hónap során az ország fizetőképessége szempontjából veszélyes helyzet alakult ki, a kelet-európai változások hatására megrendült a befektetők bizalma a térség iránt. A Magyar Nemzeti Banktól ebben az időszakban mintegy 500 millió dollár értékű rövidlejáratú betétet vontak ki. Ez meglehetősen nehéz helyzetet teremtett Magyarország finanszírozása szempontjából. Ugyanakkor kedvező volt, hogy a gazdasági folyamatok a vártnál lényegesen jobban alakultak. A folyó fizetési mérleg egyenlege 1 éven belül 1,2 milliárd dollárral javult, s míg tavaly az első félév során 985 millió dolláros hiány keletkezett, addig az idei első hat hónap befejeztével a többlet elérte a 185 millió dollárt. Mindez annak hatására következett be, hogy jelentősen nőtt a kereskedelmi és az idegenforgalmi mérleg többlete. A dollárelszámolású export 17 százalékkal bővült és a tavalyi egész éves félmilliárd dolláros aktívumot már az idei első hat hónap során sikerült elérni. Az importliberalizáció tovább szélesedett és jelenleg már kiterjed a dollárért behozott termékek 70 százalékára. A korlátok lebontásával párhuzamosan elmaradt a várt nagy importnövekmény, a behozatal csupán 1,3 százalékkal növekedett, s ami sosem fordult elő az elmúlt negyedév során: az export az év eddigi időszakában egyenletessé, kiegyensúlyozottá vált. A forint helyzete is megszilárdulóban van, ehhez nagymértékben hozzájárult, hogy a vámok és a forgalmi adók harmonizációja következtében visszaszorult a bevásárlóturizmus, s az importliberalizáció hatására jelentősen javult a külföldi termékek hazai kínálata. A forint dollárhoz viszonyított fekete árfolyama lényegesen közeledett a hivataloshoz, míg a múlt évben a különbség elérte az 50 százalékot is, addig jelenleg ez már csak 20- 25 százalék. Surányi György hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is minden erőfeszítést megtesz a fizetési kötelezettségek teljesítésére. Az IMF-fel, a Világbankkal és a BIS-sel folytatott eredményes együttműködés révén sikerült az ország fizetési pozícióját megszilárdítani és így a további betétkivonást megakadályozni. A Magyar Nemzeti Bank továbbra is szigorú pénzügyi politikát kíván folytatni. Az idén sikerült először elérni azt a célt, hogy számottevő mértékben korlátozzák a hitelkiáramlást, és így takarékosabb (Folytatás a 2. oldalon.) Érkezik az olaj Líbiából Megérkezett az első olajszállítmány Líbiából, s a jugoszláviai Krk szigeten megkezdték a 80 ezer tonna olaj kiszivattyúzását. Ennek egy része az Adriai vezetékeken már útnak indult Magyarország felé. A Mineralimpex Külkereskedelmi Vállalat még júliusban - a szovjet olajszállítás csökkentése bejelentésének hatására - 280 ezer tonna líbiai és algériai oiajat vásárolt. Az Országos Kőolaj és Gázipari Trösztnél elmondották, hogy az első tankhajót követően már a második olajszállítmány is útnak indult Jugoszlávia felé. Azt még nem tudni, hogy Magyarországnak az idén mennyi olajat kell vásárolnia dollárért a kieső szovjet szállítás miatt. Már biztos, hogy a harmadik negyedévben mintegy 400 ezer tonnával kevesebb kőolaj érkezik az országba a szerződött mennyiségnél. A tervezett 1,62 millió tonna olaj helyett végül is 30 százalékkal kevesebbet, 1,134 millió tonnát szállít a Szovjetunió. Az első félévben sem volt már minden rendben, 2,8 millió tonna olaj érkezett, ami nem éri el az éves kontingens felét. Az éves államközi szerződés szerint 6,48 millió tonna kőolajat vásárolhattunk volna rubelért a Szovjetuniótól. A Rockenbauer-túrák utolsó szakasza A Magyar Televízió mindmáig legnagyobb közönségsikert aratott sorozata volt az, melyet a Natura-szer- kesztőség lelkes stábja hozott létre honismeretünk gyarapítására, néhai Rockenbauer Pál vezetésével. A „Másfélmillió lépés Magyarországon”, az „...és még egymillió lépéssel” együtt 1979-ben és 1986-ban mintegy 2000 kilométeres távon mutatta be hazánkat, melyet a kelleténél sokkal kevésbé ismerünk. A második rész Szekszárdon zárult. A folytatás ugyanonnan, a Gemenc Szálló melletti kis szarvasszobortól indult tegnap reggel 9-kor. A résztvevők 43 nap alatt 1200 kilométert kerékpáron, 100 kilométert gyalog készülnek megtenni.. Vissza az egykori kiindulópontig, a zempléni Nagy Milicig. Tegnap a Sió-árvízkapu, Öcsény, Decs és Sárpilis került sorra. Ma megyénkben Alsónyék, Bátaszék és Pörböly következik. Az út további iránya, nagy vonalakban: Baja, Hajós, Kiskőrös, Bugac, Kiskunmajsa, Pusztaszer, Hódmezővásárhely, Orosháza, Szabadkígyós, Gyula, Sarkad, Biharnagybajom, Püspökladány, Balmazújváros, Hajdúböszörmény, Nagykálló, Nyírbátor, Mérk, Csenger, Szatmár megye számos települése, Tarpa, Vásárosnamény, Lónya, Kisvárda, Dombrád, Sárospatak, Regéc, Gönc, Telkibánya, Hollóháza, Nagy Milic. Ezzel a kör bezárul. Az országjáró csapat ugyanaz, mint Rockenbauer idejében. Vezetőjük Gyenes Károly, operatőr Stenszky Gyula és „A nekem ne lenne hazám...?” sorozatból is közismert Szabados Tamás. A régi, jól bevált szokás szerint a túra bármely pontján, rövidebb szakasz megtételére is csatlakozhatnak a természetjáró kerékpárosok, a honismeret szenvedélyének hódolók szerencsére népes táborához tartozók. ORDAS IVÁN Fényképezte: KISPÁL MÁRIA Gyülekezés a Gemenc Szálló sarkánál Tisztelgés Rockenbauer Pál szekszárdi emlékoszlopa előtt Nyeregbe! Megkezdődik a túra.