Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)
1990-08-08 / 107. szám
2‘KÉPÚJSÁG 1990. augusztus 8. Új áruház nyílt Szekszárdon Dália Diszkont néven raktáráruházát nyitott tegnap délelőtt Szekszárdon a Mátyás király utcában a Mecsek Füszért. Az élelmiszereket, háztartási árukat forgalmazó üzlet árai valamivel alacsonyabbak a szokásos kiskereskedelmi áraknál, ez a lakosságnak és a viszonteladóknak egyaránt megtakarítást jelent, ha komolyabb tételben vásárolnak. Washington az Arab-öböl nemzetközi blokádját fontolgatja (Folytatás az 1. oldalról.) színű, hogy Bushnak egy azonnali katonai akció lenne az első választása. Az NBC arról is beszámolt, hogy Törökország kész teljesíteni az ENSZ BT Irak-ellenes szankciókról szóló határozatát és elzárni az országon átvezető, iraki olajat szállító vezetéket. A török döntés jelentőségét növeli, hogy ezzel lényegében lezárul az iraki olajexport egyik legfontosabb csatornája. IrakTörökországon és Szaúd-Arábián át exportálja olajának 90 százalékát. Az NBC szerint a kőolajvezetékek elzárása az iraki gazdaság térdre kényszerítését jelenti. Bagdad kedden engedélyezte, hogy a Kuvaitban vagy Irakban élő összes külföldi szárazföldi úton, Jordánián keresztül elhagyhassa a két országot. Ezt jordá- niai tisztségviselők közölték, hozzátéve, hogy már meg is kezdték az előkészületeket az érintettek fogadására. Az iraki invázió nyomán több ezer külföldi rekedt Kuvaitban. A The Washington Post értesülése szerint az amerikai védelmi minisztérium javaslatot tett a Perzsa-(Arab)-öböl nemzetközi blokádjára, amelyben szovjet erők is részt vennének. A javaslat fogadtatásáról egyelőre nincsenek hírek, de korábban már Párizs, London és Ottawa is jelezte, hogy nem zárják ki egy haditengerészeti zárlat lehetőségét. Egyébként amerikai források szerint Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok újabb hajókat küld a térségbe, és már megérkezett az öbölbe egy szovjet hajókötelék is. A magyar Külügyminisztérium tudomása szerint öt magyar állampolgár eltűnt Kuvait iraki megszállásakor - közölte az MTI kérdésére a tárca illetékese. Nagy Imre elmondta, hogy négyen a Bu- davox dolgozói, valamennyien telefon- szerelők. Ketten éppen Irakban jártak, hogy lejárt vízumukat meghosszabbítsák, két társuk pedig Kuvaitból autóval értük indult, de azóta egyikőjükről sincs hír. Az ötödik eltűnt személy egy kamionsofőr, aki hűtött élelmiszereket szállított Kuvaitba. Autója előkerült, de a vezető még nem. Kuvaitban jelenleg közel 200 magyar állampolgár tartózkodik. Villany és víz van, élelmiszer is kapható, de a jelentős felvásárlás miatt megugrott az infláció. A magyar követség azonban megfelelő élelmiszertartalékkal rendelkezik. Nagy Imre arról is beszámolt, hogy felkészülnek a részleges evakuálásra. Főként a nőket és a gyermekeket szeretnék elszállítani Kuvaitból. Gondot jelent azonban, hogy külföldi repülőgépek egyelőre nem kapnak leszállási engedélyt, bár az is elképzelhető, hogy szárazföldi úton, vagy akár vöröskeresztes hajó segítségével szállítják majd el a magyarokat. Dél-Afrikában a békés rendezés került előtérbe kz Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) és fegyveres szárnya azonnali hatállyal beszünteti a dél-afrikai kormány ellen irányuló fegyveres akciókat - jelentették be keddre virradóra Pretoriában. Az ANC és a pretoriai kormány küldöttségei közötti hétfői maratoni hosszúságú, 15 órás megbeszélés eredményeként kilencpontos megállapodást írtak alá az országban kialakult helyzet békés, tárgyalásos rendezéséről. A dokumentum - amelyet Nelson Mandela, az ANC alelnöke a találkozót követően, nem sokkal éjfél után rövid sajtóértekezleten ismertetett - folytatása az előző tárgyalási forduló végén, május 4-én aláírt elvi kötelezettségvállalásnak. Eszerint a még májusban létrehozott közös munkacsoport augusztus végéig kidolgozza az ANC-vel kapcsolatban álló politikai foglyok fokozatos szabadon bocsátásának menetrendjét (az ANC közlése szerint az országban jelenleg mintegy 3000 politikai fogoly van, akik szeptember 1. és 1991. április 30. között kerülnek szabadlábra). A megállapodás intézkedik a politikai okokból száműzöttek rehabilitálásáról, a kormányellenes ellenzék tevékenységét korlátozó belbiztonsági törvény felülvizsgálatáról, a Natal tartományban érvényben lévő rendkívüli állapot mielőbbi megszüntetéséről. Az Egyesült Államok üdvözli az Afrikai Nemzeti Kongresszus döntését a fegyveres harc felfüggesztéséről és reméli, hogy ez a lépés elősegíti az apartheidrendszer felszámolását - hangoztatja a washingtoni Fehér Háznak a pretoriai bejelentést követően kiadott nyilatkozata. Rámutat: Washington már korábban sürgette az apartheid megszűnéséhez vezető párbeszéd megkezdését és bízik benne, hogy az ANC mostani döntése elősegíti ezt a folyamatot. Tőkés László súlyos balesete Súlyos közlekedési baleset érte Tőkés László nagyváradi református püspököt, aki kedden délelőtt előadást tartott Sárospatakon a Keresztény Újjáépítés Nemzetközi Konferenciáján. A püspök kocsija Sárospatakról Miskolc felé haladva a 37-es számú főúton, Szerencs belterületén egy villanyoszlopnak ütközött. A gépkocsi vezetője egy kerékpárost akart elkerülni, de ütközött vele, majd a kormányt elrántotta, s az autó egy villanyoszlopnak csapódott. A gépkocsivezető és a kocsi másik utasa is megsérült Tőkés Lászlót délután 4 óra után súlyos mellkasi és fejsérülésekkel szállították a mentők a miskolci Szentpéterikapui Megyei Kórház baleseti sebészetére. Folytatódott a temesvári per Hosszú szünet után kedden folytatódott Temesvárott a tavaly decemberi tüntetés vérbefojtása miatt bíróság elé állítottak pere. (Mint ismeretes, a hatóságok itteni könyörtelen fellépése váltotta ki azt a forradalmat, amely néhány nap alatt elsöpörte Nicolae Ceausescu diktatúráját.) A vádlottak padján ülő 25 egykori kormánytisztviselőt és securitatés tisztet népirtással vádolják. A keddi tárgyalási nap legfőbb eseménye az volt, hogy az ügyvédek védenceik szabadlábra helyezését kérték, mondván: a romániai helyzet stabilizálódása nyomán már nem jelentenek veszélyt a társadalomra. Az ügyészek ezt ellenezték, a bíró pedig várhatólag szerdán dönt majd az indítvány ügyében. Eltemették Kreiskyt Eltemették kedden Bécsben Bruno Kreisky volt osztrák kancellárt, az Osztrák Szocialista Párt egykori elnökét. A díszes állami temetésen részt vettek az osztrák állam vezetői, köztük Kurt Waldheim államfő és Franz Vranitzky kancellár. A gyászolók tömegében számos vezető külföldi politikus volt jelen. A magyar kormányt Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter képviselte. A gyászszertartás különböző helyszínein, a parlament oszlopcsarnokában, a Kancellári Hivatal és a Szocialista Párt székháza előtt, valamint a bécsi központi temetőben mondott gyászbeszédeikben Franz Vranitzky, Josef Riegler alkancellár, Willy Brandt, Ingvar Carlsson, Roland Dumas és más szónokok századunk egyik legjelentősebb politikusaként, széles látókörű államférfiként méltatták az elhunytat. Az osztrák szónokok külön kiemelték, hogy Bruno Kreisky nagy nemzetközi tekintélyt szerzett az országnak aktív, messzire tekintő külpolitikájával. Agressziótól tart a pakisztáni elnök (Folytatás az 1. oldalról.) hozó testületeket, felfüggesszék a polgári bíróságok működését és a polgári jogokat, valamint törvényerejű rendeleteket hozzanak. A szükségállapot - hacsak a nemzetgyűlés felsőháza, a szenátus meg nem hosszabbítja - négy hónapig maradhat érvényben. Bhutto asszony - még állítólagos házi őrizetbe vétele előtt összehívott - sajtóértekezletén „önkényesnek, alkotmányellenesnek és törvénytelennek” nevezte az elnök lépéseit. Nem kizárt - fűzte hozzá -, hogy az országban tiltakozó megmozdulások lesznek a döntések miatt, de erről, valamint az elnök intézkedéseinek alkotmánybíróság előtti esetleges megtámadásáról pártja, a Pakisztáni Néppárt néhány napon belül megtartandó központi bizottsági ülésén fognak dönteni. Indiában meglepetéssel és általában nyugtalansággal fogadták a Bhutto-kormány eltávolításának hírét. A nepáli látogatáson tartózkodó Inder Kumar Gudzsral külügyminiszter keddi kathmandui sajtóértekezletén azt mondta, hogy egy demokratikus úton megválasztott politikust mozdítottak el hivatalából, akinek pártja nem vesztette el többségét a Nemzetgyűlésben. A pakisztáni államfőnek arra az utalására reagálva, miszerint az ország belső problémáit nem kis részben „külföldi fenyegetés” idézte elő, a külügyminiszter leszögezte, hogy India részéről Pakisztánt semmiféle veszély nem fenyegeti. Újdelhi hivatalos formában még nem reagált az eseményekre, de Visvanath Pratap Szingh miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány szerdán parlamenti nyilatkozatban fejti ki álláspontját. A legnagyobb indiai politikai pártok megdöbbenéssel értesültek Benazir Bhutto menesztéséről, és úgy értékelik, hogy a fejlemény negatív hatással lesz az indiai-pakisztáni kapcsolatokra. Nancy Reagan: Most rajtam a sor (6.) Párthírek SZDSZ Iskolakezdés Egyre több családnak okoz problémát a szeptemberi iskolakezdés. Az SZDSZ szekszárdi csoportja kéri, hogy a felesleges de még használható iskolatáskákat, tankönyveket, tanszereket (színes, vonalzó, festék stb.) köpenyeket, tornaruhákat, ruhaneműt hozzák be az SZDSZ- irodába (Szekszárd, Beloiannisz u. 1-3. 116. szoba). Naponta 9-17 óráig (szombat, vasárnap kivételével) csütörtökön 9-18 óráig várják az adakozókat. Nagygyűlés Bonyhádon Augusztus 10-én 18 órakor Bonyhádon a művelődési központban Barcza Imre országgyűlési képviselő nagygyűlést tart. Kéri választóit, tiszteljék meg kérdéseikkel, észrevételeikkel és hallgassák meg beszámolóját a parlamenti munkáról, valamint aktuális politikai kérdésekről. MDF Új telefonszám A Magyar Demokrata Fórum Szekszárd, Bezerédj u. 2. szám alatti irodája a 74-15-801 telefonszámon is hívható. Baranyai maffiózók (Folytatás az 1. oldalról.) jának személyleírása alapján sikerült lefülelni. A rendőrségnek fegyvercsempészetre utaló információi továbbá a kábítószer-kereskedelemre vonatkozó értesülései is vannak, de a bizonyítékok még hiányosak. A pécsi sajtótájékoztatón bejelentették: vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek a korábban - július közepén - letartóztatott két jugoszláv állampolgár aktáit, akiknél egy vámvizsgálat alkalmával közel háromezer hamis dollárt találtak százdolláros címletekben. A jó közepes hamisítványok vélhetőleg külföldről származnak, mert ugyanilyenek már ott is felbukkantak. Baranyában már a maffia módszereinek alkalmazását is megkísérelték. Közismerten jómódú vállalkozók kaptak a napokban fenyegető névtelen leveleket és telefonhívásokat, amelyekben azzal zsarolták meg őket, hogy tönkreteszik üzletüket és bántalmazzák családtagjaikat, ha nem fizetnek tetemes összegű váltságdíjat forintban, illetve valutában. Az egyik fiatalkorú elkövetőt a levél megírásához használt írógép azonosítása után már előállították. A nyomozást a rendőrség folytatja. Ha én ideges voltam Raisza Gorba- csovával történt első találkozásom előtt - és bizony az voltam ő valószínűleg még idegesebb volt a velem való találkozás hírétől. Nem tudtam, miről fogok beszélgetni vele, de hamarosan tapasztaltam, hogy nem kellett volna aggódnom ettől. Találkozásunk első pillanatától kezdve ugyanis ő beszélt, beszélt és beszélt - annyit, hogy alig tudtam néha-néha egy szót közbevetni. Talán a bizonytalanság érzését küzdötte le ezzel, de három különböző országban történt tucatnyi találkozásunkon szerzett alapvető benyomásom Raisza Gorbacsováról az, hogy soha nem hagyja abba a beszédet. Illetve, hogy pontos legyek, az előadást. A téma néha a Szovjetunió és a kommunista rendszer dicsősége volt. Máskor a szovjet művészet. Leggyakrabban pedig a marxizmus és a leninizmus. Az amerikai politikai rendszer hibái mindössze egyszer-kétszer képezték a szeminárium tárgyát. Márpedig én erre nem készültem, így aztán nem is örültem. Azt képzeltem, hogy személyes dolgokról beszélgetünk majd: a férjeinkről, a gyerekeinkről, az életről a rivaldafényben, esetleg reményeinkről. Arra készültem, hogy beszélek Raiszának kábítószer-ellenes programunkról, mivel a legtöbb first lady úgy találta, hogy az szerepet kaphat az ő hazájában is. De amikor előhozakodtam vele, azonnal lesöpörte a témát, mondván, hogy a Szovjetunióban nincs kábítószerprobléma. Nahát! Tényleg?! Amikor azon az első napon Genfben eljött teára, olyan benyomást tett rám, mint aki megszokta, hogy kiszolgálják. Amikor nem felelt meg neki a szék, cset- tintett az ujjával és a KGB-testőrök azonnal egy másik széket hoztak. Miután néhány percet ült az új helyén, úgy döntött, hogy az se jó, újabb csettintés és újabb ülőalkalmatosság... Alig hittem a szememnek. Sok first ladyvel, hercegnővel, királynővel találkoztam, de senki nem viselkedett így. A mai napig sem tudom, hogy nekem akart valamit bizonyítani, vagy csak kipróbálta új pozícióját?... Másnap ő hívott meg engem teára a szovjet ENSZ-küldöttség épületébe. Szigorú öltözéket viselt: fekete szoknyát, fehér blúzt és fekete nyakkendőt. Akkor nagyon csodálkoztam ezen az összeállításon, ami egyáltalán nem hasonlított arra, amit korábban viselt, s ami - úgy tűnt- nem is felel meg az ő stílusának. Később megtudtam, hogy ez a Szovjetunióban a tanárnők általános viselete és Raisza azért viselte ezt az összeállítást - úgy nézett ki benne, mint egy börtönőr -, mert a genfi csúcstalálkozó során akkor készült az egyetlen olyan fénykép róla, amelyet otthon is közölhettek. A teát hosszú asztalnál tálalták. „Jöjjön- mondta -, szeretném, hogy lássa, milyen a tipikus orosz teázás.” Az asztalon gyönyörű antik szamovár állt, s mellette a finomságoknak olyan választéka, amitől összefut a nyál az ember szájában: ka- viáros hasé, káposztatekercs, áfonyás sütemény, teasütemény, csokoládé, méz és lekvár. Mindent képtelen voltam végigkóstolni, végül feladtam. Csodálatos teríték volt, de ha ilyen a teázás egy átlag orosz háziasszonynál, akkor én vagyok Nagy Katalin. Sok érdeklődő az első napon Új funkciót kapott a régi raktárépület Én és Raisza