Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)

1990-08-23 / 119. szám

2 NÉPÚJSÁG 1990. augusztus 23. Európa a Vencel téren Híradástechnika ma és holnap A fejlesztésben kiemelt helyen: Szekszárd, Paks és Dunaföldvár (Folytatás az 1. oldalról.) 1968. augusztus 21-én a Varsói Szer­ződés öt tagállamának csapatai brutális módon érvényesítették a „szocialista or­szágok” korlátozott szuverenitásának brezsnyevi doktrínáját, és tankokkal ti­porták el a reményt, hogy a szocializmus emberarcú társadalommá is formálható. Ma már látható: Csehszlovákia leroha- nása volt a vég kezdete a bolsevik rend­szerek számára abban a viadalban, ame­lyet a szociáldemokráciával vívtak a nép bizalmának világméretű elnyeréséért. Az invázió ugyanis nemcsak a prágai tavasz reformista vezetőit állította félre, hanem kiirtott minden illúziót is, Keleten s Nyu­gaton egyaránt. A történelmi igazságtétel azonban hosszú ideig váratott magára. A prágai várban több mint két évtizeden át tartott az egyik legkonzervatívabb kommunista diktatúra országlása, mígnem tavaly no­vemberben és decemberben kártyavár­ként omlott össze a Jakes-rezsim. Immár szocialista-reformista nosztalgiák nélkül, polgári alapon indulhatott meg az élet újjászervezése. És mire elérkezett az új augusztus 21-i évforduló, világosan ki­rajzolódtak azok a legsúlyosabb gondok is, amelyek megakadályozzák, hogy az Édenkert villámgyors megteremtésének tévképzete ejtse rabul Csehszlovákia la­kosságát. Az egykor magas szintű műszaki kultú­ra ráolvasásszerű emlegetése nem fe­ledtetheti a mostani világszínvonaltól va­ló hatalmas technológiai elmaradottsá­got. A régi rendszer torz ipari szerkezetet és torz árrendszert hagyott hátra. Ez most munkanélküliséget és inflációt je­lent - vagy jelenthet, ha az új vezetés el­véti a kötéltáncot. (Az árak a nyár dere­kán mindenesetre jócskán nekilódultak fölfelé.) A Václav Klaus kontra Valtr Komarek párharc végérvényesen eldőlt, az előbbi kiütéses győzelmével. A pénzügyminisz­ter a minél gyorsabb átalakítás hive, ha úgy tetszik, előremenekül. (Komarek óvatosabb lépéseket javasolt.) Klaus koncepciója következtében hamarabb zúdulnak a gondok a lakosság nyakába, de talán hamarabb kezdődik meg a fel­lendülés is. A kormányzat legerősebb té­nyezője, a Polgári Fórum bízik abban, hogy kitart addig a tavaly novemberben felhalmozott bizalmi tőke, amíg az ország túl nem jut a nehezén. A Polgári Fórum ügyesen kihasználta az évforduló adta propagandalehetősé­Tizenkét országból csaknem 120 sze­mélyt várnak a magyar agrárszakemberek augusztus 28-án kezdődő, négynapos II. nemzetközi találkozójára - jelentette be szerdán Budapesten tartott sajtótájékozta­tóján Keserű János, a szervezőbizottság társelnöke, az Állattenyésztési és Takar­mányozási Kutatóközpont nyugalmazott főigazgatója. Elmondta: a Magyarok Világszövetsége, az MTA agrártudományok osztálya és a Magyar Agrártudományi Egyesület ren­dezvényére nagy tekintélyű tudósok, gaz­dasági szakemberek, agrárkereskedők, menedzserek érkeznek, a szomszédos or­szágokon kívül Európa más államaiból és a tengerentúlról is. A legtöbben, csaknem húszán Romániából jelezték részvételi szándékukat A többségük vezető beosztá­sú agrárszakember. Rajtuk kívül Ausztrá­liában, Brazíliában, az USA-ban, Angliá­ban, Franciaországban, Ausztriában és az NSZK-ban élő magyar származású szak­emberek vesznek részt a mezőgazdaság fejlesztésének legfontosabb kérdéseit megvitató tanácskozáson. A mezőgazdasági kiállítás idején zajló nemzetközi tanácskozás szekcióülésein olyan témák kerülnek terítékre, mint az ag­rártámogatások „világversenye” az ol­csóbb élelmiszeripári termékek előállítása, a biogazdálkodás, a környezetvédelem, geket. Az ő jelszavai uralták a Vencel teret, és az ő emblémája alatt szónokolt Václav Fiavei államfő, aki most is magával ragadta hallgatóságát. Különösen azzal, hogy kijelentette: „a forradalom még nem ért véget”. Ezzel nyilván tovább gyarapí­totta azt a bizonyos bizalmi tőkét. Have- lék érvelése egyértelműen jelzi a gyorsí­tás szándékát. A beszédekben és újság­cikkekben nap mint nap olvasható kép­let: a régi hatalmi központ megdőlt, de helyükön maradtak á régi nomenklatúra bürokratái, akik szabotálják a változtatá­sokat. A két évtizedes diktatúra kiölte a polgárokból az egyéni vállakozói bátor­ságot, az önálló fellépés készségét. Eb­ben a helyzetben - Fiavei szerint „dzsun­gelben” - manipulálnak az érdemtelen meggazdagodásra törekvő maffiózók, a hatalmukat átmenteni próbáló önké­nyeskedők. A gazdasági nehézségek mellett a má­sik fő probléma a föderáció szerkezeté­nek a megingása, vagyis az utóbbi idő­ben megélénkült szlovák szeparatizmus. Abban szinte mindenki egyetért, hogy Szlovákiának a cseh országrésszel való egyenjogúsága terén nincs minden rendben, hogy a szövetséget alkotó két tagköztársaság szuverenitása alkotmá­nyos garanciákat kíván. De hogy meddig lehet elmenni a túlzott központosítás le­bontásában, illetve hogy mennyire lehet meglazítani a szövetség kereteit, arról még kemény politikai harc várható. Az évforduló mindenesetre azt az egyéb­ként is domináns hangot erősítette fel - Fedor Gálnak, a Polgári Fórummal rokon gyökerű, szlovák VPN vezetőjének a fel­szólalása, valamint Alexander Dubcek megnyilatkozása révén-, hogy legyen Csehország és Szlovákia két önálló or­szág, de együtt, egy szövetségi állam ke­retein belül. Ünnepi beszédében Fiavei türelmet és erőszakmentességet kért, de gyors és határozott cselekvést sürgetett. Érzékel­teti, hogy ő, mint a forradalom által köz- társasági elnöki méltóságba emelt állam­polgár, a többi hatalmi ágtól függetlenül, közvetlenül fordul a néphez, „gyakorol­junk nyomást a parlamentre, gyakorol­junk nyomást a kormányra, hogy hozzon jó törvényeket és döntéseket”. Az oldalára fordított T-55-ös harcko­csit, mint alkalmi kiállítási tárgyat, buzgón fényképezik a turisták. A Mustek metróle­járónál szól a zene, Európa asszonyság itthon VSn a Vencel téren. De azért valaki­nek a házimunkát is el kell végeznie. vagy például az új növény-és állatfajtákkal folytatott kísérletek. Megvitatják a magyar mezőgazdaság időszerű gondjait is, arra keresik a választ, hogy az átalakulás alatt lévő agrárágazat miként alkalmazkodhat a megváltozott társadalmi-gazdasági körül­ményekhez. A magyar származású agrár- szakemberek első találkozóját öt évvel ez­előtt rendezték meg, ugyancsak Budapes­ten. Akkor kezdeményezték egyebek kö­zött annak az alapítványnak a létrehozását, amelynek kamatából egy USA-ban élő ma­gyar tudós végzős kertészmérnököket fo­gad hosszabb tanulmányútra, és új kerté­szeti növényfajtákból küld szaporítóanya­got hazánkba. Ugyancsak az első találko­zón határozták el egy magyar-osztrák ér­dekeltségű takarmánygyártó részvénytár­saság és több külföldi vegyes vállalat létre­hozását Az előzetes információk szerint az idei találkozón is több hasonló javaslatra lehet számítani. így például a szovjet és a magyar szakemberek szorgalmazni fogják a kisha- tármenti termelési kapcsolatok kialakítá­sát amelybe esetleg szlovák partnereiket is bevonják. Az együttműködésre az adhat lehetőséget hogy a határ menti, ukrajnai élelmiszeripari üzemek közül néhánynak túl sok a munkája, más üzemeknek viszont van szabad feldolgozókapacitása, amelyet bérmunkával tudnának hasznosítani. Sokan várták! Szeptembertől indul a Bush-program Az amerikai kereskedelmi attasé tájékoztatása szerint hamarosan beindul a magánvállalkozásokat tá­mogató program, amelyet Bush el­nök tavalyi magyarországi látoga­tásakor hirdetett meg. A jelentkezők az amerikai nagykövetségre küld­hették el pályázataikat. A program lebonyolítását a nemrég felállított Magyar-Amerikai Vállalkozási Alap végzi. A Bush-program meghirdeté­se óta 4300 pályázat érkezett a kö­vetségre. A MAVA csak most kezd­hette el feldolgozni és kiértékelni az igénybejelentéseket, mert az Alap működését késleltette a tárgyalások elhúzódása a működési feltételek­ről. A pályázók szeptemberben kap­nak értesítést a Magyar-Amerikai Vállalkozási Alaptól a további tenni­valókról. Az Alap tevékenysége elsősorban nyereséges beruházásokra és köl­csönökre terjed ki, továbbá műszaki fejlesztésre és ösztöndíjakra. Csak olyan témákkal fognak érdemben foglalkozni, amelyek magyarországi magánvállalkozások fejlesztését se­gítik elő. Az Alap iránti érdeklődés megha­ladja az anyagi lehetőségeit, ezért lesznek vállalkozások, amelyeken' nem tudnak segíteni. Brit jelige az öbölben: „Forró helyzetben - hidegvér” (Folytatás az 1. oldalról.) Senki sem kétli, persze, hogy Thatcher asszony Cornwall festői sziklák koszo- rúzta tengerparti sétányain is szoros érintkezésben maradt a fejleményekkel. De 19 napon át elutasított minden alkal­mat és felkérést a megnyilatkozásra. Hallgatagságának okain tűnődve, sokan emlékeztettek a falklandi'háborút a pa­rancsnoki hídról vezénylő, mindenkor a közfigyelem és a nyilvánosság közép­pontjában álló Vasladyre. Környezete sem tagadta, hogy a válságok idején különösképpen nem jellemző visszafo­gottságának és hallgatagságának ezúttal nyomós okai vannak. Utaltak arra is, hogy az argentinok ki­verése a Korona fennhatósága alá tarto­zó Falkland-szigetekről kifejezetten brit ügy volt, a „sivatagi védőpajzs” művelet főszereplője viszont kétségtelenül az Egyesült Államok és személy szerint Bush elnök. Ez a magyarázat sem volt túl­ságosan meggyőző, hiszen az angliai tá­maszpontokról Líbia ellen indított ameri­kai légitámadás idején a másodlagos szerep sem akadályozta Thatcher asz- szonyt a legteljesebb nyilvánosság válla­lásában. Némiképpen meggyőzőbben hangzott az az indoklás, hogy a parlamenti ellen­zék teljes egyetértése a konzervatív kor­mány lépéseivel mindeddig szükségte­lenné tette a nyári szünetet tartó alsóház rendkívüli ülésének összehívását és Thatcher asszony nyilvános megszólalá­sát. Csakhogy az ellenzék támogatása változatlanul szilárd és Thatcher asszony most mégis a nyilvánosság elé lépett. Marad tehát az utolsó magyarázat, amelyet megszólalásával egyidejűleg szivárogtattak ki Thatcher asszony kör­nyezetéből: mindeddig kerülni akarta az iraki csapdába esett nyugati állampolgá­rok helyzetének nyilvános kommentálá­sát, attól tartva, hogy „azzal csak emelhe­ti a politikai hőmérsékletet”. Ez az indok­lás mindenesetre egybevágni látszik az­zal, hogy London mindeddig - a brit dip­lomácia legjobb hagyományai szellemé­ben - imponáló higgadtsággal válaszol- gatott Bagdad egyre hisztérikusabb tirá­dáira. „Szaddám Fluszein nyugati asszonyok és gyermekek mögé próbál rejtőzni, élő emberi pajzsként és tárgyalási taktika­ként használva őket. Nem fogunk ilyen tárgyalásokba bocsátkozni” - mondta jeges nyugalommal Thatcher asszony az öböl-válság 19. napján tartott sajtóérte­kezletén. Szavaiból úgy tűnt, hogy nincs szán­déka feladni a „minél forróbb a helyzet, annál inkább hidegvér” jeligét és nem célja a már amúgy is izzó politikai légkör további felhevítése sem. Flosszú hallga­tásának megtörése sokkal inkább annak jele lehet, hogy az öböl-vidéken az erő­próba órája közeledik és elérkezett az idő a brit közvélemény felkészítésére. (Folytatás az 1. oldalról.) angol Britannic Co-val közösen a mába, de inkább a közeljövőbe vezette arzenál­jával a látogatót. A Magyar Műsorszóró Vállalat fejlesztőmérnöke szenzáció- számba menő bejelentést is tett: „Ma dél­előtt 9.55 órától a Petőfi adó URH műsor­szóróláncán Pécs és környéke is bekap­csolódott az országos Nokia Finder sze­mélyhívó szolgáltató hálózatba.” Tölösi Péter, a Pécsi Távközlési Igaz­gatóság vezetője előadásában vázolta hazánk és a Dél-Dunántúl elmaradott te­lefonellátottságát - melyről épp eleget vagyunk kénytelenek tapasztalni nap mint nap -, ám annál biztatóbbnak láttat­ta a jövőt az ezredfordulóig. Dél-Dunán- túlon az elkövetkezendő tíz évben igye­keznek a régiót is felzárkóztatni, s az első három év lesz ebből a legfeszítettebb, melyre 7 milliárdot fordíthatnak. Kiemelt térségként szerepel a fejlesztési tervekben a Balaton-part, a nagyvárosok, Zalában fő­ként Nagykanizsa és Keszthely térsége, Pécs - az új kertvárosi központtal - és Mo­hács, valamint Tolna megyében Szek­szárd, Paks és Dunaföldvár térsége. (Folytatás az 1. oldalról.) Hogy mi a helyzet a fent említett két fer­tőző megbetegedéssel kapcsolatban nálunk, arról a megyei illetékeseket kér­deztük. Nincs koleraveszély- Normális európai higiénés körülmé­nyek között a kolera nem terjed, hazánk­ban nincsenek kolerás megbetegedések- tájékoztatta lapunkat dr. Harsányi Kor­nélia, a Tolna Megyei Köjál munkatársa.- Ez a betegség, melyet baktériém okoz, lúgos, nedves környezetben terjed, első­sorban a mediterrán és trópusi orszá­gokban, a tengerparti vidékeken. Olyan helyeken fordul elő, ahol nincs megfelelő orvosi ellátás, ahol elmaradott higiénés viszonyok vannak. Az eddig tudomá­sunkra hozott, Romániában észlelt 43 kolerás megbetegedettek mindegyiké ivott a bakteriálisán szennyezett Duna vizéből. A betegség erős hasmenéssel, lázzal - ha nem pótolják a szervezet vízvesztesé­gét -, gyors kiszáradással járhat, de Mióta kipattant a legújabb környezet­szennyezési botrány, a higanyról auto­matikusan a Borsodi Vegyi Kombinát ne­ve ugrik be. Mivel a kazincbarcikai szék­helyű üzemnek Szekszárdon is van egy kirendeltsége, mindannyiunkban felme­rül a kérdés: veszélyben vagyunk-e? Dr. Kovács Anna, a Köjál megyei szervezete igazgatóhelyettesének válasza meg­nyugtatónak tűnik:- A megye üzemeiben rendszeres kör­nyezetvédelmi felméréseket végzünk, többek között a levegő minőségét is elle­nőrizzük, ami természetesen Szekszár­don a Gemencplast Műanyagfeldolgozó Rt-nél is megtörtént. Alapanyagként itt nem is használnak fel higanyt, a félkész terméket műanyag granulátum formájá­ban az anyavállalattól kapják. A legna­gyobb higanyfelhasználó egységek, klór- és sósavüzem itt nem is találhatók. De addig is kommunikálni kell. A Se- lectronic Kft. a tegnap délutáni sajtótájé­koztatón a Magyar Műsorszóró Vállalat­tal közösen mutatta be, hogy mit tud, mire képes az éjjel-nappal szolgáltató sze­mélyhívó készülék, illetve lánc. Legna­gyobb előnye, hogy a kis - zsebben ké­nyelmesen elférő - készülék hanggal, vagy fénnyel jelzi viselőjének, ha bárhon­nan keresik, és a 12 számjegyű digitális leolvasóján a címzett azonnal megtudja, hogy a kódolt üzenet mit is tartalmaz. (A készülék 5 hívás kódüzenetét képes tá­rolni.) Már jelenleg hazánkban 2500 sze­mélyhívó készülék előfizető van, s szá­muk - mivel a szolgáltatással a tulajdo­nos már bárhol elérhető - gombamód szaporodik. Tehát nagy jövő előtt áll ez a személyhívó rendszer, melyet régiónk­ban a Net-Com forgalmaz. S aki nem jutott el a pécsi híradástech­nikai bemutatóra, annak még érdemes elmenni az Iparosházba, már csak azért is, mert 11 órakor egy újabb jövőbe mu­tató távközlési lehetőségről, a cellás rá­diótelefon-rendszerről hangzik el elő­adás. MURÁNYI LÁSZLÓ megfelelő antibiotikumos kezeléssel, fo­lyadékbevitellel jól kezelhető. Helyes hi­giénés magatartással - zöldség, gyü­mölcs alapos megmosásával, kézmo­sással - könnyen megelőzhető. Ismét­lem, a mi körülményeink között nem kell kolerás megbetegedésektől tartani. Tolnában nincs sertéspestis- A sertéspestis emberre veszélytelen - mondta dr. Korzenszky Ernőd, a me­gyei Állategészségügyi és Élelmiszer El­lenőrző Állomás igazgatóhelyettes főál­latorvosa. - A vírusos megbetegedést csak Békés megyében észlelték, a fertő­zött területeken zárlatot rendeltek el. A sertéseknél a megbetegedést magas láz jelzi, ilyenkor az állattartó köteles állator­vost hívni, akinek a diagnózisát szövetta­ni, virológiái vizsgálat erősíti meg. A ser­téspestis ellen van védőoltás, ami kérhe­tő. Há viszont fertőződik az állomány, ak­kor a rendelet szerint le kell ölni. A megyeszékhely másik vállalatánál, az MMG AM szekszárdi gyáregységében ugyan megtalálható a higany alapanyag formájában, de a nehézfém egy zárt rendszerben végzi a körforgást és min­den cseppet újra felhasználnak. Meg kell még említenem Dombóvári: a helyi áfész üzemeltetésében működő neongyártó műhely csupán egy embert foglalkoztat, a biztonságra jellemző, hogy a mun­kaasztalok szegéllyel vannak ellátva, ami megakadályozza a nehézfém lecsöpö- gését. Ezenkívül még a Dombóvári Color Ipari Szövetkezetben használják fel a szóban forgó anyagot neonlámpák tölté­sére. Az említett üzemek dolgozói termé­szetesen mindenütt a szükséges védő- felszerelésekkel végzik munkájukat, így megyénkben szinte kizárt a higany­szennyezés.- km ­Párthír Orbán Viktor Bonyhádon Augusztus 24-én, pénteken 16 órai kezdettel a Fidesz bonyhádi csoportja választási nagygyűlést tart a Bonyhádi Városi Tanács A épületének nagytermé­ben, a Széchenyi tér 12. alatt. A gyűlés vendége Orbán Viktor. Kegyelem 11 halálra ítéltnek Zseljo Zselev bolgár köztársasági elnök rendeletet adott ki, amelyben megke­gyelmez tizenegy halálra ítélt bűnözőnek, 30 év szabadságvesztésre változtatva büntetésüket - jelentik a szerdai szófiai lapok. Az intézkedésről kiadott rövid köz­lemény hangsúlyozza, hogy ez megfelel a Nagy Nemzetgyűlés politikájának, és a halálbüntetés világszerte csökkenést mutató tendenciájának. Emlékezetes, hogy az érdemi munkát július 17-én elkezdett Nagy Nemzetgyű­lés egyik legelső aktusa az volt, hogy felfüggessze a halálos ítéletek végrehajtá­sát Egyébként már a lemondásra kényszeritett Petar Mladenov korábbi államfő is egyik érdemeként beszélt arról, hogy nem irt alá egyetlen halálos ítéletet sem, s beiktatása után nem hajtottak végre ilyen Ítéletet. Magyar agrárszakemberek nemzetközi találkozója Megkérdeztük A sertéspestis emberre veszélytelen, nincs kolerás megbetegedés- fké ­Van-e megyénkben h iganyszen nyezés?

Next

/
Thumbnails
Contents