Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)
1990-08-18 / 116. szám
4 - TOLNATÁJ 1990. augusztus 18. Gyöngyösbokrétával Hamburgban A kanászlegény meg a gróf kisasszony Ráncolt fehér bő gatyában, Mellényben, hetyke bajuszos fiatalember áll a kertvendéglő közepén. Lába előtt a földön két keresztbe tett kanászbot. Mögötte, az abrosszal letakart asztalok mellől kíváncsi tekintetek figyelik, ahogy táncol. A másik megsárgult fotográfián árva- lányhajas kalapban mosolyog a legény, népviseletbe öltözött honfitársai között. Egy hatalmas csónakban ülnek, melynek oldalán öles felirat mutatja a felvétel időpontját: Hamburg, 1936. Hol van már? Hol van már az a csónak? S hol a Gyöngyösbokréta-mozgalom, ami Göndöcs Jánost, a 26 éves koppányszántói parasztlegényt társaival együtt eljuttatta Európa távoli tájaira? A sudár termetű leányokból azóta nagymamák, a délceg fiúkból nagyapák, a reakciós csökevény- nek bélyegzett Gyöngyösbokrétákból kultúrcsoportok lettek. Csak az emlékeket nem vehette el senki. Elég egy betoppanó idegen, egy kérdés, s valahol ott belül újra megszólal a muzsika, csípőre lendül a kéz, mozdul a láb.- Jaj, de jó erről beszélni! - sóhajtja Göndöcs Jánosné, Erzsi néni, s már pattan is fel, hozza a fél évszázada őrzött fejre való pillét. Mutatja, hogy táncoltak a fedélzeten, mit énekeltek annak idején, mikor Bécsbe hajóztak, vagy mikor Kassán léptek fel.- Házunk előtt foly a Koppány... - daloltuk - meséli. - Minden Szent Istvánkor felvittek bennünket Pestre, és ott voltunk három napig. Részt vettünk a körmeneten, táncoltunk a nagykörúton, meg a fővárosi színházban. A pontos nevét már nem tudom. Láttuk Horthy Miklóst, Ferenc Józsefet is. A császárnak aztán a ravatalát is, épp akkor jártunk Bécsben, mikor meghalt. A 19 éves Göndöcs János és 15 éves Házunk előtt foly a Koppány... menyasszonya 1931. május 9-én esküdtek. Hathónapos házasok voltak, mikora hagyományőrző Gyöngyösbokréta szülőfalujukban, Koppányszántón is megalakult. A fiatal pár közösen járt a táncba, szerepelni, míg csak a németországi meghívás nem jött, mert oda csak a férjet vitték. Egy fényképen be is jélölték, hogy kifejezetten őt akarják a szervezők. Úgy látták, ő járja legjobban a kanásztáncot. Az utazásból aztán majdnem kalamajka is lett, mert János bácsit ott akarták fogni vőlegénynek. Tudja ezt a párja is, így aztán felváltva mesélik, mi is történt. Egy hamburgi hotelben nagy bálra voltak hivatalosak a magyarok. János bácsi megtáncoltatott egy csinos fekete lányt, s míg az elmagyarázta lovagjának, hogyan fogja a derekát, hogy csizmájával le ne tapossa az uszályos estélyit, kiderült, magyar a hölgyike. A következő táncpartner egy magas, szőke nő volt.- Jól megforgattam - mondja huncut mosollyal János bácsi -, emlegesse meg ő is, hogy táncolt egy magyarral. De a csárdás után nem engedett el, karon fogott és odavitt a társaságához. Megtudtam, hogy az előbbi szép lány, Mariann az ö lánya, a grófnő pedig - akinek első férje orosz gróf volt - de agyonlőtt egy kommunista vezért, ezért külföldre menekült - szintén magyar. Úgy összebarátkoztunk, hogy meghívtak magukhoz uzsonnára, sőt marasztaltak, hogy ne utazzak haza, dolgozzak náluk, aztán vegyem el Mariannt. Hű, ha maradok, aztán meg megtudták volna, hogy itthon már van egy feleségem, jöhettem volna haza gyalogÖSSZegyŰlt az egész falu- Van róla egy fénykép is, de nem találom - szól közbe Erzsi néni, s látszik, eszébe se jut haragudni azért, hogy párja mint talán egy elszalasztott lehetőséggel játszik a németországi grófi házasság gondolatával. Fontosabb volt ennél, hogy mikor a legtöbb falusi parasztgyerek még vonatot se látott, ők már külföldön járhattak, idegen népek előtt mutathatták meg, mit tud egy ügyes lábú magyar táncos, milyen az üvegcsárdás, hogy szól a magyar dal.- Először mindig én álltam ki a függöny elé - mondja János bácsi -, elsoroltam kik vagyunk, honnan jöttünk és hogy miket táncolunk. De persze nemcsak külföldön szerepeltünk, hanem itthon is. Koppányszántón van egy gyönyörű liget, ott adtunk műsort a karádiaknak, meg akiket meghívtunk. Nagy mulatság volt, összegyűlt az egész falu. Sok barátságot is hozott a Bokréta, mikor például a frontra vittek, Őcsényben egy bokrétás kollégámnál szállásoltak el.- Most már csak a nyugdíjasklubban táncolunk. Látja, ezek a képek is ott készültek - mutatja Erzsi néni, akiről lánya elárulja, bárhogy fáj is a dereka, gyomra, ha zeneszót hall, már ropja is. Mikor azt kérdezem, elmenne-e, ha újjászületne a Gyöngyösbokréta, gondolkodás nélkül feleli: El, bizony. Férje nevetve teszi hozzá: El ám, de most már helyettem fogadnék valakit melléd. CSER ILDIKÓ ÓTÓS RÉKA Ez a pille volt a fejemen Kiss Laci bácsi és a híres présház megfordultak ott, gyakran egymásnak ellentmondó parancsokat osztogatva.- Észnél kellett lenni, hogy az ember golyó nélkül megússza - emlékezik Kiss László. Végül aztán mégis eljött az idő, amikor puskával kényszeritették a katonák, hogy az értékes vákuumcsöveket összetörje és ezzel működésképtelenné tegye az adót. A háború után emiatt 11 hónapra internálták, majd két és fél évig rendőri felügyelet alatt tartották. Pedig a posta által kiadott „A magyar rádiózás története a felszabadulásig” című kötetben - lapozza is mindjárt a könyv megfelelő oldalát Kiss László - azt írják, hogy épp a pécsi adó szenvedte el a legkisebb háborús károkat. A pécsi internálás után visszatért falujába, Felsőnyékre, először az örökségként rámaradt szőlő művelésével próbálkozott, majd kisiparosként dolgozott. Családja 112 éven keresztül adott jó pedagógusokat a falunak, az ő példájukat követve kezdett helytörténettel foglalkozni, gyűjteni a régi idők emlékeit, használati tárgyait. A család birtokában volt 108 évig az a - ma már műemlék - présház, ahol a világosi fegyverletétel után, a Habsburg-ön- kény legvészesebb napjaiban a bújkáló Deák Ferenc és Vas Gereben többször megfordult, megpihent. A nevezetes tanyát a helyi téesz földrendezés címén 1982-ben kisajátította, de Kiss Lászlónak élete végéig használati jogot biztosított.- Szeretném visszaszerezni, most talán lesz rá lehetőség - mondja reménykedve az idős ember. - Én mindig gondját viseltem, szereztem pénzt a műemléki felügyelőségtől a felújításra, de a téesz elhanyagolja, a megsemmisülés fenyegeti a présházat. Tönkrement a nádtető, beázik, nagyon rendbe kéne már tenni. Sikerült is 150 ezer forintot szerezni, de a téesz visszautalta a megyének a pénzt, mondván, hogy nincs erre kapacitása, szakembere és egyébként is kevés lenne rá ez az összeg. A régi népi építészeti stílusjegyeket magán viselő, vert falú, oszlopos, torná- cos présházat szívesen megmutatja bárA zár is elmúlt százéves, türelem kell hozzá Öreg ház a felsönyéki Templom utcában, bent hűvös félhomály, agglegényes rendetlenség. Itt él a 88 éves Kiss László, a műszaki főiskolát végzett ezermester és műkedvelő helytörténész. Büszkén mutatja jól felszerelt kis műhelyét, maga készítette esztergapadját, fúrógépét, egyéb eszközeit. És közben mesél megállíthatatlanul a régi szép időkről, kalandos életéről. Hat éven át, a háború előtt és alatt a pécsi rádióállomás műszaki vezetője volt. Az adóállomás a háborús időkben rendkívül fontos volt stratégiai szempontból, természetes, hogy a hátráló németek nem szándékoztak sértetlenül átengedni a Pécs felé nyomuló szovjeteknek. Nagy volt a jövés-menés abban az időben az állomáson, magyarok és németek, híradós és tüzérszakaszok is Itt bujdosott Deák Ferenc Ismét megszűnt egy hagyomány A birkapörkölt titkai- De ennék már én is egy jó kis birkapörköltet - sóhajt nagyot Bánkúti János, a pincehelyi Vörösmarty Téesz nyugdíjas növénytermesztője, aki a lovasnapokon szokásosan megrendezett birkafőzőversenyek szinte örökös győztese volt. - Ma már nehéz birkahúshoz jutni, úgy hogy én sem főzök. A téesz felszámolta a birkaágazatot, mert veszteséges volt. Régebben 110-150 forintot is adtak a gyapjú kilójáért, most viszont csak ötve- net. Akinek még van birkája, az őrjönghet, mert elúszik a pénze. Amíg volt a téesznek is, addig ők adták azt a 30-40 állatot, ami elfogyott a lovasnapok alatt. Az idén már nem lesz birkafőző verseny, meg birkacsárda. Pedig nem kevesen voltak, akik nem is a lóverseny, hanem a birkapörkölt miatt jöttek Tamásiba. Volt olyan, aki három napon keresztül, reggel, délben, este azt evett.- Hogyan zajlott le egy ilyen vetélkedés?- Általában 8-10 versenyző volt, mindenki egy fél birkát kapott. Aztán elkezdtük a főzést, ki-ki a maga fortélya szerint, többnyire családi, baráti drukkolás mellett. Időre kellett elkészíteni, mire összeült a komoly szakértőkből és neves vendégekből álló zsűri. Az ételt aztán vagy kimérték a pálya mellett felállított birkacsárdában, vagy a versenyző megváltotta a húst és maga fogyasztotta le a családdal, barátokkal. Aztán nagyobb kon- dérokban főztünk eladásra a vendégek számára is minden nap háromszor.- Akkor talán térjünk a lényegre: mi a titka a jó birkapörköltnek?- Hát először is a megfelelő hús. A három-négyéves birka a legjobb erre a célra és nagyon fontos a hús-csont arány. Az igazi ízt a csontok adják. A faggyú, hártya lefejtése után kétszer-háromszor alaposan át kell mosni a húst. Az apróra vágott vöröshagymát zsíron meg szoktam pirítani a rézbográcsban, és egy kicsit a törött paprikát is. Nagyon sok múlik a paprika minőségén, ezt Kalocsán vagy Bogyiszlón kell beszerezni. A húst víz nélkül kell feltenni, enged az annyi levet, amennyit kell. Sokan félnek, hogy így odaég és ezért gyakran kevergetik. Ezt nem szabad, így összetörik a hús. Én egy főzőkanalat szoktam a hús közé középre beletűzni, azt időnként óvatosan megforgatni. így nem ég le. Aztán persze kell még a pörköltbe só, egy kis bors, fokhagyma, zöldpaprika, paradicsom is. Előfordult, hogy öregebb birkát kaptam, nem akart megpuhulni. Akkor néhány nagyobb vasszöget tettem a bográcsba, bár azóta megtanultam, hogy ilyen esetben jobb néhány kockacukor. Emlékszem, szóltam az asszonyoknak, hogy amikor kimerik az ételt, figyeljenek a vasszögekre, egy mégis belekerült valakinek a tányérjába. Egy német úr volt az, de nem vette a szivére a dolgot, jóízűen megette a pörköltet, majd mosolyogva hozta a szöget nekem, hogy erre még szükség lehet a következő adaghoz.- Sajnálja, hogy megszűnt ez a hagyomány?- Sajnálom hát. Most már nem tudok sem főzni, sem enni egy igazi jó birkapörköltet, mert nem lehet birkához jutni.- Arra nem gondolt soha, hogy ezzel a tudással, tapasztalattal saját birkacsárdát nyisson valahol?- Dehogynem. Ha csak negyven-ötvenéves lennék, biztosan megpróbálnám, de már túl öreg vagyok ehhez. Majd a fiatalok.- áa Juventus ventus? A címbeli szólás semmiféleképpen sem jellemző arra a fiatalra, akiről olvashatnak a következő sorokban. A legifjabb generáció képviselője a 24 éves Nagy Márta. Ha megkérdeznénk tőle, mi a foglalkozása, a válasz nem is lenne olyan egyszerű. Történész tanári diplomáját most kapta kézhez, ugyanakkor továbbra is latin-német szakos egyetemi hallgató, illetőleg szeptembertől ösztöndíjjal tanul a németországi tübingeni egyetemen. Ismerjük meg közelebbről, honnét indult, hol tart most, s talán mindezekből a jövő képei is megrajzolhatók. Tamásiban egy háromgyerekes család elsőszülöttjeként látta meg a napvilágot. Sokoldalúsága, képességeinek palettája már általános iskolás korában is jól látható, mérhető volt. Kiváló matematikai gondolkodású gyermek volt, akit ugyanakkor érdekelt sok egyéb is, köztük az irodalom, a történelem, a nyelvek. Az általános iskola befejeztével a szegedi egyetem gyakorló gimnáziumának matematika speciális tagozatán folytatta tanulmányait. Itt már elég korán világossá vált számára, hogy nem a matematika lesz további életének meghatározója. Egyre inkább a történelem, az irodalom és a nyelvekfelé fordult, s így történhetett meg, hogy a matematika speciális tagozaton érettségiző Nagy Márta a szegedi egyetem humán tagozatára jelentkezett. Eredetileg magyar-történelem szakon indult, menet közben vált a latin nyelv „szerelmesévé", s csak úgy kedvtelésből - vagy nagyon is tudatosan? - belekezdett a német nyelv tanulásába. Sikerrel, mert ma már felsőfokú nyelvvizsga birtokosa. A nagy német humanista Rotterdami Erasmust választotta szakdolgozata témájául. Latin nyelvű prédikációit, hitvitázó szövegeit fordította magyarra olyan jelesül, hogy szakdolgozatát elfogadták doktori disszertációnak. S Németországban tovább kutathat e témában, hiszen ezért nyerte el az egyéves ösztöndíjat. Azért az irodalomhoz sem lett hűtlen. Nemcsak olvasója, hanem művelője is e művészetnek. Önálló írása jelent meg a Palócföld című folyóiratban. A vele való beszélgetés során kirajzolódott szándéka: a tudományos pályát választja, a felfedezetlen területek érdeklik, inspirálják. Egyébként teljesen olyan, mint a fiatalok általában; szép, vidám, éli az életet. Egy valami mégis az átlag fölé emeli: tehetsége, akarata, erős szándéka. A pályája elején van, de bizton remélhetjük, hogy hallani fogunk még róla. or Erdős Tiborné
