Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)

1990-08-11 / 110. szám

6 - TOLNATAJ

1990. augusztus 11.

XI. országos fazekaspályázat

Gerencsér Sebestyén utódai

Sütő Károly szekszárdi fazekas bátaszéki korsója a III. díjat kapta

Az országos Gerencsér Sebestyén fazekaspályázat 1966 óta rendszeres találkozója, háromévenkénti nagy seregszemléje a népi fazekasság művészi hagyományait kővető alkotóknak. Akkor, amikor a művészeti élet számos fórumán csökken a résztvevők száma, apad az alkotókedv, az országos fazekaspályázat továbbra is tartja megszokott számbeli és kiemelkedő esztétikai színvonalát Az idén 61 fazekas pályázott 319 alkotással, illetve készlettel. A résztvevők között örvendetesen nagy a fiatalok száma, sokan jelentkeztek első ízben pályamunkáikkal. Többségében nem apáiktól örökölték ezt a mesterséget, hanem tudatosan választották és tanulták meg, vállalva a népi iparművészeti alkotó munka legfontosabb alapelveit: a népi hagyomány követését és a művészi érték létrehozásáét. A pályázati felhívás előírja a néphagyomány követését a művészi értéken felül, de ez nem jelenthet leszűkítést, ismerve a néphagyománynak a fazekasság terén is megnyilatkozó gazdagságát és változatosságát. A régi formákat és díszítéseket feleleveníteni, a művészi hagyományt követni, művészi módon felhasználni nem könnyű feladat az agyag- művesség területén sem. Komoly szakmabeli tudást, állandó kísérletező kedvet, tanulást kíván. Ez nem marad eredmény nélkül, ha sikerül újrafogalmazni egy-egy fazekasközpontban kikristályosodott, bevált mintát. Ezen a pályázaton a fazekasok a magyar fazekasság használati edényeinek formakincséből merítettek elsősorban. A pályamunkák zöfhe edénykészlet, -sorozat sütő- és főzőedény, amelyek nemes és egyszerű formáikkal éppúgy felhasználhatók a háztartásban és étkezésnél, mint ahogy alkalmasak lakásdísznek is. Sokan dolgozták fel az ország különböző fazekasközpontjainak míves dlszedényhagyomá- nyát, változatos technikai eljárások egész sorát alkalmazva, pl. a rátétes, áttört, Irókás stb. diszítésmódot. Külön színfoltja a bemutatott anyagnak a fazekasságra annyira jellemző figurális alkotások jelenléte. Sok humorral, ötlettel megtöltve viszik tovább ezt a stílust. Többen nyúltak különböző erdélyi fazekasközpontok forma- és mintavilágához. Nagyon szép eredménnyel dolgoztak a habán hagyományt követők. Néhány baranyai fazekas a mecseki németség fazekasedényeit újította fel. A pályázaton a Gerencsér Sebestyén-emlékdíjat kapták: Végh Ákos (Tata), aki a tatai fazekasközpont hagyományaiból kiindulva alkotott nagyméretű csurgatott mázas kan- csókat és szilkéket. Gy. Kamarás Katalin (Budapest), aki figurális kerámiáiban a Mátyás mondahagyományt formálta meg magas művészi szinten, többek között kerámia faliképsorozatokat, Mátyás királyról szóló mesék illusztrációjaként. Készített könyvbutellákat is a corvinák mintájával. Két fazekas házaspár kapta az idei I. díjat: Zsilinszki András és Farsang Adrianna (Nagyrákos), lakóhelyük, az Őrség használati edényeinek mintáján alkottak a mai használati és lakáskultúrába illő edényeket, egyszerű mázas sütőedényeket, tepsiket, fazekakat. Falusiné Térjék Éva és Falusi Béla (Kaposvár) különlegesen szép habán bokályokat, fedeles korsókat és patikaedényeket készítettek. II. díjat kaptak: ifj. Fazekas Lajos (Nádudvar), Lakatos Ari (Budapest), Vargáné Kozák Éva (Mező- túr-Gerjen). III. díjat kaptak: Sütő Károly (Szekszárd, Szekérné Kiss Andrea (Budapest), Farkas Gábor (Mezőtúr), Gradwohl Zsolt (Mecseknádasd), Kováts Lajos (Budapest). Külön díjat kaptak: Les Gábor (Budapest), Farkas Annamária (Mezőtúr). A díjat nyert és a pályázaton részt vett alkotásokból rendezett kiállítás nyílik Siklóson, a vár kiállítótermében, és 1990. december 31-ig lesz látogatható. MAJOR TÍMEA

írás közben

(Quadratura circuli.) Vagyis a kör négyszögesítése, amivel már a görögök is eljátszottak. A feladat látszólag egyszerű: olyan sokszöget kell szerkeszteni, melynek területe egy adott kör területével egyenlő. Megoldhatatlan feladat, a Francia Akadémia 1775-ben ki is mondta, hogy további megfejtésekkel nem foglalkozik, miként a perpetuum mobile, az örökmozgó megoldása sem érdekli. A tudósok azóta is így vélekednek; vannak álfeladatok, melyek az emberi elme alkalmi játékai csupán. A laikusok, akiket magántudósoknak is nevezhetünk, azonban makacsabbak, szakmai féltékenységre vagy éppen begyöpösödött elmék korlátoltságára gyanakodnak s csak azért fs nekirugaszkodnak a lehetetlennek. Időnként ma is jelentkezik feltaláló, aki úgy véli, rájött az örökmozgó titkára, magam is találkoztam ilyennel. Szűk konyhájában vizet eregetett csigarendszerbe szerelt tányérokra, melyek a másik oldalon megfordultak s visszaöntötték a vizet a lyukas vödörbe, ahonnan újfent kifolyt, állandó mozgásban tartva a nyikorgó szerkezetet, amit a feltaláló üres konzervdobozokból fabrikált. Természetesen ez volt az elmélet, a valóságban az egész miskulancia csak akkor működött, ha a mester hajtotta, de sebaj, mondta, az elv itt van, a többi gyerekjáték.

Csak bámulni tudom ezeket a lelkes elméket, akik megszállottan hajszolnak egy rögeszmét, s arra gondolnak, lám, a világ milyen hálátlan, a szakma pedig csak mondja a magáét. Tele vagyunk világraszóló felfedezéssel: egy jogász - a tv is mutatta egyik műsorában, - csodálatos gyógyszert talált ki, s most vevőt keres rá, az ára - csekélység! - 400 ezer dollár, egy iparos ugyancsak gyógyszert eszelt ki, arról már nem is szólva, hogy egy másik Petőfi sírját találta meg.

S most itt van egy újsághirdetés egyik napilapunkban, melynek feladója pénzt kér, nem is keveset, egy pályázat lebonyolításához, melynek azt kell eldöntenie, hogy létezik-e tömegvonzás, ezt ugyanis egzakt kísérletekkel eddig nem sikerült bizonyítani s így az egész kozmológia, űrhajósokkal, holdutazással csak látszattudomány, s - idézem „méltatlan a Tudomány (így, nagybetűvel) XX. századi fejlettségi szintjéhez”. Kemény szavak, gondolom Newton megütközve néz vissza a távoli csillagmezűkről.

Nem szakmám, botorság lenne belebeszélnem a bölcsek dolgába, annyit azonban mindenki tudhat, hogy a kérdés megfejtése Newton Philosophiae naturális principia mathe- matica című művében található, melyből megtanultuk, hogy két test kölcsönös vonzásának nagyságát testük tömege és távolsága határozza meg. Középiskolai tananyag, talán érettségi tétel is. Három évszázad óta türelmes tudósok újra meg újra ellenőrizték, de mi a bizonyíték arra, hogy nem tévedtek?

Az elmúlt évek nem egy meglepetést hoztak, kiderült, hogy az atomok világában minden másként van, a kozmosz sem egészen olyan, mint képzeltük, a Saturnusról pedig most tudtuk meg, hogy nem tíz holdja van, hanem ha jól számolták, tizenkettő. Nil admirari, semmin ne csodálkozz, mondták már az ókor bölcsei, tehát munkára fel!

Mi akkor a teendő? Az ellenkezőjét mondani annak, amit eddig állítottak, például, hogy a tömegvonzás humbug, amit a tudósok eddig összehordtak, közönséges ostobaság. Hogy is mondta Karinthy? Tudósok hasra!

Amikor Ortega nevezetes könyve, A tömegek lázadása megjelent, mindenki csodálta, de alig akadt, aki komolyan vette éleselméjű fejtegetéseit. Később átokkal sújtották, Sztálin nem szerette az érveket, ekkor már egyébként is a hatalom szolgálata volt a kötelező. S elkezdődött egy másfajta lázadás is, érték és igazság ellen, a hangos félműveltség jegyében, nem úgy, ahogyan Nietzsche gondolta, midőn minden érték átértékeléséről beszélt Az Umwertung a hagyományos szemlélet nem pedig az érték ellen támadt, s épp a klasszikus értékek nevében sejthette meg az ember olyan elaljasodását hogy egyszer megvalósítja a szocializmust. (Jenseits von Gut und Böse.) A többit tudjuk, felesleges rá a szó. Lázadni úgy is lehet, hogy a tudatlanság lép fel a tekintély, az érték ellen.

Manapság divatos is. A minap valaki arról értekezett, hogy Nagy László jelentéktelen költő, egy botfülű verselő azt mondja, ő is irt a kertjéről, nemcsak Arany János, nem olyan nagy dolog. S ha már itt tartunk, időnként arra sem ártana gondolni, hogy Arany öregen, félig süketen és vakon is jobb költő volt mintáz ifjú Reviczky, mert a tehetség végtére mégsem tartozik a fiatalság előjogai közé.

Egyébként szeretem azokat, akik ismerik saját értéküket, feleslegesen nem szemérmeteskednek, imígy kelletve magukat, örülök minden friss gondolatnak, de elcsüggeszt a buta ellentmondás, közös értékeink lerombolása. Félművelt hangoskodók azt mondják, mi nekik Arany János és mi Nagy László, a tudósok is, akik mögött egy élet munkája áll, nem érnek fadorombot, s a Holdon is legföljebb azért nem élnek emberek, mert akkor a szemét idepotyogna hozzánk, mint Csehov zseniális novellájában olvasható. Egyébként tessék csak kimutatni, hogy nincs gravitáció, lehet, hogy valóban nincs, vagy ha mégis van, ideje új nevet adni neki, s akkor a nagy felfedező sem marad hoppon, övé a dicsőség. Csak hát így nem megyünk semmire. Éppen most van múlóban egy rendszer, amely megpróbált elvitatni minden értéket lett légyen szó művészetről, vallásról, filozófiáról, tudományt sem kímélve, hisz Zsdánovék az Einstein-egyenletekre is azt mondták, úri huncutság, burzsuj szemfényvesztés.

Minden ott kezdődik, hogy szét tudjuk-e választani a hamisat a talmitól, azt pedig ne várja senki, hogy összeüljön az Akadémia, ha valaki azzal jelentkezik, hogy megtalálta a quadratura circuli megfejtését CSÁNYI LÁSZLÓ

Ábrahám Erzsébet:

A j e I

„Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz,

féltőn szerető Isten ő.”

Mózes IV. 4/24.

Ha elapad a szeretet

Ki tüske a sorsban

Testedben kínnal elmerülve

magad is tövissé száradsz,

szúrja önmagát is,

kiszáradt ág a támasz,

bánat játsza el eszedet

viselsz idegen vétkeket

mégis utolsó lobbanással

megtörve kinek kiálthatsz.

meggyaláz a sárhit.

isteni jellé válhatsz.

Falvaink építészeti értékeinek

megőrzése

Hazánk életének számos területén szakadt meg a gazdasági, kulturális és közösségi élet folyamatossága. Értékeink nagy része parlagon héVer, vagy már visszavonhatatlanul megsemmisült. A veszteségek számos területen igen súlyosak, az okokat a tulajdonviszonyok drasztikus megváltoztatásában, az erőszakolt iparosításban, a gazdasági és társadalmi viszonyok lezüllesztésében, a lakosság anyagi erejének és identitástudatának felmorzsolásában és az ezekből következő morális megrendülésben és értékzavarban kell keresnünk.

Tettenérhetjük a pusztulást tanyavilágunk, falvaink sorvadásában, kisvárosaink strukturális szétesésében és nagyvárosaink, főleg Budapest belső területeinek válságos állapotában. Nemzeti érdekünk az ezeken a területeken még ösz- szefüggő rendszert alkotóan megmaradt értéktömeg megmentése, élettel telítése, és az értékeket használó, birtokba vevő társadalom organizmusának a regenerálása.

A magyar táj valósága és a bennünk levő képzete mindannyiunk számára az élmények és emlékek bőséges tárháza, lelki életünk fontos támasza és bensőséges képei képzőművészetünk és irodalmunk legszebb alkotásainak örök témája. Az évszázados emberi munka nyomán kialakult, humanizálódott magyar vidék, a falvakkal benépesült, szelíden dombos dunántúli „pannon” táj, az Alföld sajátos falu- és tanyavilága, kisvárosaink jellegzetes közép-európai képe, fővárosunk

páratlan szépsége, kulturális, gazdasági identitástudatunk, érzelmi kötődésünk fontos bázisa. Tükrözi környezetünk történelmünket, őrzi múltunk tárgyiasult és szellemi emlékét, a magyarság és a nemzetiségek gazdag kultúráját, tehát pótolhatatlan és felbecsülhetetlen értékeket képvisel.

Falvaink képét döntően befolyásolja az a tény, hogy a viszonylagos anyagi jólétben élő, kétlaki életformát folytató tipikus mai falusi lakos (falun vagy agglomerációs övezetben lakik, ipari üzemben , dolgozik és háztáji földművelést folytat) közösséghez való viszonya megváltozott: a személyes jólét nem párosul a közösséghez kötődést biztosító szociális identitástudattal. A falusi épületek környezetében régen többnyire egységes volt a tárgykultúra, a házakat a körülöttük levő kemence, füstölő, üstház, ól, istálló, kukoricagóré stb. gazdagította. A házakban levő apróbb használati eszközök (rokkák, gerebenek, szövőszékek, cserépedények stb.) nagy része a városokba vándorolt, a „korszerű” életre vágyó lakók még a padlásokat is kiürítették a gyűjtők kedvéért.

Az új gazdasági körülmények közé került falusi lakosság egy része vagy elvándorolt az extenzív iparosítás időszakában az iparosodó területekre, vagy kétlaki, ingázó életet élt, a többiek a mezőgazdasági nagyüzem keretein belül találtak munkát. A hagyományos tárgyi életkereteket a helyben maradók közül sokan szűkösnek, idejétmúltnak találták, így a

falvak képe gyorsan változásnak indult. A lakókörnyezeti kultúra folyamatossága a legtöbb helyen megszakadt, a település morfológiai adottságait figyelmen kívül hagyó „összkomfortos” lakóépületek emelkedtek falvainkban országszerte. Ezek műszaki színvonala, felszereltsége, funkcionális kialakítása természetesen meghaladja a korábbi épületekét, de hiányzik belőlük mégis valami pótolhatatlan, amit a korábbi anonim építészet természetesen, logikus, néha véletlen- szerű szépsége és spontán összhangja jelentett. Azok a falvak, ahol a természeti feltételek nem kedveztek a nagyüzemi gazdálkodásnak, jobban megőrizték korábbi egységüket, de ugyanakkor ezeknek mára a lakossága megcsappant és épületállományuk romlásnak indult.

A fejlesztési elképzelések megvalósításánál akkor beszélhetünk igazán színvonalas építészetről, ha annak módszerei figyelembe veszik a földrajzi terület morfológiai adottságait, a régió, az építési hely szerkezetéből, forma- és gondolatvilágából adódó következtetéseket; vagyis képes megragadni a hely szellemét és képes is azt kifejezni építészeti formákkal, építőanyagokkal. A hely szellemét nemcsak a természeti viszonyok és az épített környezet határozza meg, hanem az ott lejátszódó események, történelmi, irodalmi, művészeti emlékek, történetek és legendák is. A megvalósítás helyessége ezeknek az adottságoknak a lényegi megragadásán, az átgondolt anyaghasználaton, a jól megválasztott építési módon és az értelmes gazdaságosságon múlik. Az építész munkája természetesen csak akkor lehet igazán magas színvonalú, ha az előbbi szempontokhoz komolyan megalapozott jövőkép is társul, és a munka gondolatisága az európai és világméretű szellemi áramlatokra is érzékenyen reagál.

Törekedjék az építész az értékek tudatos ápolására, elősegítve a közösségek szerveződését, a helyhez kötődő, a környezet összefüggéseiből merített, komoly analízisen alapuló, fegyelmezett munkával. Ásson mélyre a helyi kultúra talajába, vegye tekintetbe a környezetben testet öltött emberi munkát, az elődök és a kortársak tevékenységét és az ezekből sugárzó gondolatiság átélésével fogalmazza meg épületeit és azok környezetét.

A környezetalakitás természetesen nemcsak az építészekre ró feladatokat, hanem a települések, épületek formálásában szerepet játszó valamennyi személy és szervezet közös felelőssége is. A környezet alakításában közreműködők szerepét, feladatait fokozatosan egyre mélyebben tisztáznunk kell és tudatosításra vár a megkerülhetetlen személyes felelősség gondolata.

A változás folyamatában most megvalósulhat az önkormányzatok megszerve- ződésével, hogy a lakosság aktív részesévé váljék a lakóhelyével kapcsolatos rendezési tervek és konkrét építészeti javaslatok megvitatásának, elérve így azt, hogy a tervek a lakosság igényeivel összhangban legyenek, feleljenek meg céljainak és ezáltal valóban a sajátjuknak érezhessék az új épületeket. Ebben a munkában nagy'felelösség hárul az ön- kormányzati testületekre, de különösen az elképzeléseket kimunkáló főépítészekre. Meg kell növekedjék a helyi kultúra összefüggéseinek ismeretén alapuló településvédő egyesületek jelentősége, amelyek az értékekkel tudatosan gazdálkodó felelős magatartást kell képviseljék, integrálva a szakemberek és a lakosok törekvéseit. A jövőben alapjaiban itt fog eldőlni a települések fejlesztésének színvonala és kultúráltsága.

Mi lehet a műemlékvédelem szerepe átalakuló, demokratikussá váló közéletünkben? Talán nem szorul bizonyításra az az állítás, hogy az építészeti örökség egy és oszthatatlan. Ezen a teljességen belül azonban az értékek legszélesebb skálája található meg. Legtöbb esetben a különböző értékű elemekből összeálló rendszer, struktúra maga is érték. A cél, a feladat tehát az egész struktúra, illetve az egyes részek megfelelő helyi értékének objektív megállapítása és az értékmegóvás adekvát módszereinek a megválasztása.

Meggyőződésem, hogy a tudományos megalapozottságú, és a lelkesedés fűtötte „csináld magad” értékvédelem most élesnek látszó ellentéte azonnal megszűnik, ha ezen a téren a szakmai kompetencia hierarchiája tisztává válik. Sokasodó jelek mutatkoznak különböző fórumokon és olykor felelős személyek is javasolják: legyen az építészeti örökség, s a műemlékvédelem a helyi közösségekre, önkormányzatokra bízva. Ez a gondolat tagadhatatlanul tetszetős és ráadásul valós igényeket fejez ki, de véleményem szerint kellően át nem gondolt. Azt, hogy a szakértelem és az ellenőrzés legyen a mainál „testközelibb” helyzetben, magam is vallom. Nem mindegy azonban, hogy milyen struktúra szerint valósul meg. A helyi önkormányzatok érdekviszonyai között elképzelhetetlen és önellentmondásos, hogy saját magukat korlátozó és ellenőrző módon érvényesítsék az egész nemzet számára fontos műemléki érdeket - főleg, ha azok