Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)
1990-07-28 / 98. szám
2 KÉPÚJSÁG 1990. július 28. Falu - város: egyenlősít az áremelés Drágul a tüzelő, az áram, a meleg víz Termelőpartnereket keresnek Az Indra Bonyhádon (Folytatás az 1. oldalról.) gosan 26,9 százalékkal drágul. Azokon a településeken, ahol eddig kedvezményes tarifák érvényesültek - igy például Budapesten, Hajdúszoboszlón, Hódmezővásárhelyen, Szegeden, Nagykanizsán és további 24 zalai községben - 30 százalékot meghaladó mértékű lesz az áremelkedés. A nappali villamos energia díja Budapesten és néhány más kiemelt városban 44,1 százalékkal növekszik, egyéb városokban 19,5 százalékos lesz az emelkedés, a községekben azonban változatlan marad a díjszabás. (Ezzel pont került a város és a falu eltérő díjszabása miatti áldatlan vita végére. A vidéki lakosok régóta sérelmezték ugyanis, hogy míg Budapesten, illetve a kiemelt nagyvárosokban élőknek csupán 1,70 forintot kellett fizetniük az áram kilowattórájáért, addig a községekben élőknek 2,45-be került a villamos energia. Most egységesen a falun érvényes díjszabás, a kilowattóránkénti 2,45 forint lesz érvényben.) Az éjszakai áram díja országosan egységesen 44,4 százalékkal növekszik, a jelenlegi 0,9 forint/kwh-ról 1,30-ra. Mind a gáz-, mind az áramdijak emelésére érvényes, hogy - a mérők kéthavonkénti leolvasása miatt - csak az árváltozás időpontját két hónappal követő fogyasztást számolják el a felemelt áron. % .távhőszolgáltatás - a fogyasztói árhoz viszonyítva - 175 százalékos mértékű árkiegészítésben részesült eddig. A kormány az árkiegészítés fokozatos leépítését tekint) céljának. Ennek egyik lépése a mostani 42 százalékos mértékű fogyasztóiár-emelés. Ezzel azonos mértékben, 42 százalékkal növekszik a meleg viz díja. Az eddigi köbméterenkénti 22,20 helyett augusztus 1-jétől 31,50 forintot kell fizetni. A szakemberek számításai szerint egy 1,5 szobás budapesti lakásban élő háromtagú család éves rezsiköltségét mintegy 3300 forinttal növelik a mostani árintézkedések. Ár- helyett versenyhivatal A kormány csütörtöki maratoni ülésén - délelőttől hajnali egy óráig - meghallgatta a készülő versenytörvényről, ártörvényről és a kartellhivatalról szóló előzetes beszámolót. E jogszabálytervezetek immár kidolgozott formában várhatóan két hét múlva kerülnek ismét a kormány elé. A tervezet szerint a megszűnő árhivatal helyébe versenyhivatal lép. Az eddigi alacsonyabb szintű, kusza szabályozás helyett pedig egy átfogó ártörvény lép életbe. Ezzel együtt létrehozzák a tisztességtelen piaci magatartást tiltó törvényt is. A kartellek, a különféle fúziók ellenőrzését a kartellhivatal látná el, amely egyben vizsgálná a gazdasági erőfölénynyel való visszaélés eseteit is. László Balázs szóvivő bejelentette azt is, hogy megalakult a privatizációs kormánybizottság, amely a tulajdonreform és a privatizáció koncepciójának kidolgozásával foglalkozik. A testület élén a Miniszterelnöki Hivatal gazdaságpolitikai államtitkára, Matolcsy György áll. Egy év múlva jön a pápa A kormány meghallgatta Pálos Miklós miniszterelnökségi politikai államtitkár beszámolóját a pápalátogatás előkészületeiről. Ennek kapcsán elhangzott, hogy a katolikus egyházfő jövő nyáron esedékes látogatásának programja már naprakészen összeállt. A tervek szerint II. János Pál augusztus 16-tól 20-ig tartózkodik Magyarországon. A kormány áttekintette a nagymarosi beruházással kapcsolatos osztrák kártérítési követeléseket is. Ezzel kapcsolatban elismerte az eddigi fizetések megalapozottságát, ugyanakkor nem kíván hozzájárulni további számlák elismeréséhez a készültség fokának alapos felméréséig. Egyetért viszont azzal, hogy az OVIBER kezdjen tárgyalásokat az osztrák fővállalkozóval, korrekt egyezségre törekedve az elszámolások ügyében. A kormány áttekintette a minisztériumok statútumait. Ezzel kapcsolatos változás, hogy a szakképzés irányítása döntő részben az új Munkaügyi Minisztérium feladata lesz. Az építőipar felügyeletét az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium látja el. A Környezetvédelmi Minisztérium kapja meg a területfejlesztés központi igazgatási feladatait. Az államtitkok, szolgálati titkok kezelésének szabályozása továbbra is a Belügyminisztérium hatáskörében marad. A minisztériumok hatáskörének kormányvitájáról a tájékoztatón megjelent Balsai István igazságügy-miniszter adott bővebb felvilágosítást. Érdekességként elmondta, hogy az áttekintés során kiderült: a közvetlen pártirányítás alá tartozó Külügyminisztérium ügykörére gyakorlatilag semmilyen jogszabály nem vonatkozott mind a mai napig. A kormány most változtatott ezen az „ex-lex" állapoton. Vállalati tanács - csak igazgatóváltásra Balsai igazságügy-miniszter készülő jogszabály-tervezetekről Í6 beszámolt. Közölte: a kormány elhatározta az állami vállalatokra vonatkozó törvény végrehajtásáról intézkedő, többszpr módosított kormányrendelet ismételt módosítását. Ennek lényege: a kormány elrendeli, hogy szeptember 15-éig mindenhol ismételten létre kell hozni a vállalati tanácsot, ott is, ahol a közelmúltban voltak választások. Az ismételt választás célja, hogy olyan legitim munkahelyi testületek jöjjenek létre, amelyek felelősen, jogszerűen dönthetnek a vállalatvezetők megmérettetése ügyében. Az újjáalakult vállalati tanácsok kétharmados szavazat- többséggel elbírálják: alkalmasak-e a vállalatok vezetői munkakörük további betöltésére; ha a vezető nem kapja meg a testület bizalmát, akkor pályázati úton intézkednek az állás betöltéséről. Balsai István mindazonáltal nem tagadta, hogy a kormány a vezetőcserék egyszeri aktusára kívánná csupán a vállalati tanácsok legitimitását, s a továbbiakban nem számít közreműködésükre a gazdasági célok valóra váltásában. Két, egymáshoz szorosan kapcsolódó törvényjavaslat is a kormány elé került. Az egyik értelmében - parlamenti jóváhagyás esetén - megszűnik a társadalmi szervezetek kezelői jogának intézménye. Bár a törvény hatálybalépésekor megszűnik a kezelői jog, a társadalmi szervezetek döntő többsége - a vagyonhoz fűződőjogviszonyuk egy későbbi rendezéséig - tovább használhatná ingatlanait. A tervek szerint a kormány október végéig tenné le javaslatát a parlament elé arra vonatkozóan, hogy miként rendezzék az egyes társadalmi szervezetek vagyonhoz fűződő viszonyát. Három variáció képzelhefő el: a társadalmi szervezetek - jellegüktől, a társadalomban elfoglalt helyüktől függően - tulajdonként kapják meg az ingatlanokat; ingyenes használatba kapnák azokat; vagy bérleti szerződés alapján hasznosítanák. (Folytatás az 1. oldalról.) szeretne lépni, elsősorban azért, mert itt alacsonyak a bérköltségek és Kelet-Eu- rópában még viszonylag itt a legelfogadhatóbb a minőség. A bonyhádi irodát azért nyitották, hogy a dél-dunántúli régiókban megfelelő termelőpartnereket kutasson fel bérmunka jellegű együttműködésre. A gyártáshoz a korszerű technológiát, gépeket, tőkét az Indra biztosítja. Baritz István, a jelenleg még egyszemélyes iroda vezetője elmondta, hogy tulajdonképpen már hároméves a kapcsolata az Indrával, amely az általa feltalált Super Ventil cipők licencjogának egy részét megvásárolta és ezt a terméket A nyugatnémet Vörös Hadsereg Frakció (RAF) terrorszervezet ismét életére tört egy magas állású bonni közhivatalnoknak: Hans Neusei belügyminisztériumi államtitkár ellen péntek reggel elkövetett merénylet azonban sikertelen volt, a hatvankét éves férfi csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A terroristák pokolgépet robbantottak a minisztériumhoz vezető autópályalejárat közelében. A robbanás akkor következett be, amikor Hans Neusei maga vezette gépkocsiján közeledett. Az államtitkár, aki a belbiztonságért felelős, személyes rendőrségi kíséret nélkül és páncélozatlan autón érkezett. A merénylet után - amelyről a RAF veMegdöbbentő bűncselekmény történt pénteken Siófokon: reggel 5 és 6 óra között agyonlőtték Sándor Tamás, 32 éves siófoki lakost, a Napfény Szálló portását. A gyilkosságot - amelynek tettese, vagy tettesei még ismeretlenek - a szálloda recepciójánál követték el még ismeretlen típusú pisztollyal. A portás súlyos koponyatörést, agyroncsolódást szenmenedzselni, forgalmazni kívánja. A tervek szerint egy 130 főt foglalkoztató üzemet létesítenek Bonyhádon, amely először csak cipőgyártással indulna, később pedig a bőrfeldolgozás több ágába is bekapcsolódna, mint például a bőrruházat, bútor, vadászfelszerelések gyártása. Az üzlet beindulásával az iroda személyzete is bővülni fog olyan jól képzett szakemberekkel, akik segítenek majd a régiókban talált partnereknek a nyugati üzleti életben, korszerű bank- technikában eligazodni. A bemutatkozó tájékoztatást üzleti megbeszélések követték a frissen megnyílt bonyhádi Indra irodában. zetősége egy helyszínen megtalált levélben közölte, hogy a szervezet tagjai hajtották végre - a nyakán és karján vérző Hans Neusei gyalog ment be minisztériumába. Itt orvosi ellátásában részesítették, majd kórházba szállították. A kórházat azonban elhagyhatta, és még a nap folyamán munkába áll. Megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy a közelmúltban Wolfgang Schäuble belügyminiszter által előterjesztett országos belbiztonsági jelentés súlyosnak nevezte a RAF általi fegyegetettséget, és jelezte, hogy további merényletek várhatók a magukat baloldalinak feltüntető szélsőséges elemek köréből. vedett, a helyszínen azonnal meghalt. A gyilkos, vagy a gyilkosok 105 ezer forintot raboltak el. A holttestre a reggeli munkába érkező dolgozók találtak rá. Az ügyben a rendőrség nagy erőkkel folytatja a nyomozást. Sándor Tamást egyébként csendes, szolid, a munkáját szerető, azt jól ellátó fiatalembernek ismerték. (MTI)-áaMerénylet Bonnban Agyonlőtték a portást Parlamenti munkarend Szent István-napi búcsú Az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának július 30-i ülésnapja rendhagyó lesz, mert a plenáris ülés megkezdődik ugyan 10.00 órakor, de a képviselők csak egy rövid időszakra ülnek össze. Arról határoznak, hogy a miniszterelnök által a közszolgálati tájékoztatási eszközök vezetőinek kinevezési rendjéről szóló törvényjavaslatot sürgősséggel tűzzék-e napirendre, miként azt Antall József kéri a képviselőktől. Az általa benyújtott szövegtervezet lényegében meg.gyezik a KDNP képviselője, Gáspár Miklós korábbi módosító indítványával, kivéve a zárórendelkezést, amely nem tartalmazza azt a mondatot, hogy a PárMagyarország elsősorban tartalékainak növelésére, az előkészületben lévő hitelszerződések alapján, a tervezettnél később befolyó kölcsönök megelőlegezésére kívánja igénybe venni az NSZK bankok által legújabban biztosított 500 millió márkás hitelkeretet - mondotta Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese az MTI munkatársának. A hitelmegállapodás Antall József miniszterelnök NSZK-beli látogatása nyomán jött létre. Ennek alapján - a Deutsche Bank szervezésében - NSZK-beli bankok egy csoportja 500 millió márkás készenléti hitelt biztosít Magyarországnak egyéves lejáratra. Az összeg 90 százalékára a bonni kormány garanciát vállalt. Magyarországnak az idén 2 milliárd dollár értékű külföldi hitelt kell felvennie tatlan Tájékoztatás Bizottságáról külön törvényt kell alkotni. Az ülés kezdetén Horváth Balázs belügyminiszter bejelentést tesz az alkotmány módosításáról, a helyi önkormányzatokról, illetve az önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslatok átdolgozásáról. A plenáris ülés 14.00 órakor folytatódik a parlamenti frakciók álláspontjának ismertetésével. Az országgyűlési képviselők kedden és szerdán bizottsági üléseken vesznek részt. Az újabb plenáris ülés csütörtökön délután 14.00 órakor kezdődik, pénteken is tart, s ha szükséges áthúzódhat hétfőre. (MTI) ahhoz, hogy eleget tehessen adósság- szolgálati kötelezettségének. Az év elején még úgy látszott: az idei hitelfelvétel teljes összege 2,5 milliárd dollár körül fog alakulni, mivel a folyó fizetési mérleg hiánya eléri az 500 millió dollárt. (Ez utóbbit is külső forrásból kell finanszírozni.) A kedvező gazdasági folyamatok hatására azonban az év első felében a folyó fizetési mérlegben 200 millió dollártöbblet keletkezett. Amennyiben nem romlik a gazdasági helyzet, és az eddig kialakult irányzatok folytatódnak, akkor az idén a folyó fizetési mérleg egyensúlyba kerül. így elképzelhető, hogy a tervezettnél kevesebb külföldi hitelre lesz szükség, és sok év után először sikerül megállítani a külföldi eladósodás növekedését. (MTI) Vásári téboly Pécsett (Folytatás az 1. oldalról.) románok, cigányok sokaságában tűnnek elő a képmutogatók, artisták, tűz- és kardnyelők. Mindez miért? - kérdeztük Bagossy Lászlót, a Pécsi Nyári Színház igazgatóját, az elő- adás#rendezőjét.- Vállalkozásunknak két lényeges momentumáról érdemes beszélni: magáról a műről, a századforduló után, az első világháború előtt játszódó történetről, amelynek a mai napig érvényes mondatai, pillanatai és hangulatai néha hátborzongató aktualitással érzékeltetik az írói nagyságot. Krleza, az izig-vérig horvát író, aki Pécsett és Budapesten, a Lu- dovikán végezte tanulmányait, s maga is jól beszélt magyarul, fantasztikus történelmi és színházi látomássá formálta ezt a történetet, amit színpadra vinni igen nehéz; feladat. A Kö- zép-Európa, sőt Európa legjobb drámai vonulatához tartozó szerző expresszionista korszakában született darabban olyan szerzői instrukciók szerepelnek, mint például: „Csapat kutya fut át a színen”... Jó részüket nem azért nem vettük figyelembe, mert megvalósíthatatlanok, hanem mert megoldásuk nagyon drága. A vállalkozás másik figyelemre méltó vonatkozása a kétnyelvűség. Ennek a vidéknek - Baranya-Tolna, illetve a határon kívüli részek - történelmileg ötvöződött többnyelvűsége tette szándékunkat égetően indokolttá. A A tolerancia rendezője: Bagossy László nemzetiségi probléma 1848-ban és még előbb véleményem szerint akkor lépett be az itt élő emberek életébe, amikor a politika; a darab arra magyarázat, hogy a nemzetiségek harmonikus egymás mellett élésében a politikának semmilyen pozitív szerepe nincs, ellentétben a művészettel, amely közelebb hozza egymáshoz az embereket. Példaértékű gesztusnak szántuk ezt a kulturális megmozdulást: július utolsó hetét a Magyarországon élő nemzetiségek hetévé kívánjuk nyilvánítani. A horvát szereplők egy része Magyarországon élő, horvát származású színész; az előadáson részt vesznek az Eszéki Nemzeti Színház művészei.- Mibe került - és miből - ez a vállalkozás?- Körülbelül hárommillió forintba. Nagy részét a költségeknek különféle támogatásokból fedeztük, a Művelődési Minisztérium (mind a régi, mind az új) támogatott jelentős mértékben bennünket aztán Pécs Város Tanácsa, a pécsi rádió, a Pro Media Kft., a Janus Pannonius Múzeum és más szponzorok, például a Népszabadság 50000 forinttal, vagy Samu László magánvállalkozó Dombóvárról félmillióval. És még sokan mások. Jelentős támogatást várunk a kisebbségek javára tett alapítványtól. A Magyarországi Délszlávok Szövetsége is támogatja a vállalkozást. Vendégünk az eszéki polgármester, a horvát művelődési miniszter, érdeklődött a rendezvény iránt a zágrábi és Növi Sad-i televízió. A pécsi körzeti stúdió augusztus 2-án kétórás műsorban közvetíti az előadást. Jövőre hasonló rendezvényre készülünk, német orientációval, ősszel félhivatásos horvát színházat indítunk, amely kisebb-nagyobb produkciókkal tájolni fog. Ugyanezt szeretnők németül is beindítani. Zömében amatőr színészekből fognak állni a társulatok, de hivatásos színház patronálja tevékenységüket A főpróbán vettünk részt - a nemzetiségi kérdést az egyedül lehetséges, humánus megközelítésben felmutató előadás főpróbáján. DOMOKOS ESZTER Fotó: GOTTVALD KÁROLY U j a b b hitel