Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)
1990-07-20 / 91. szám
1990. július 20. NÉPÚJSÁG 5 KOS (III. 21 .-IV. 20.) Szerelem: Lehetőleg kerülje a félreérthető helyzeteket. Legyen őszinte, ne taktikázzon, ha meri váiiani önmagát, elfogadja a partnere is. Hivatás: Lassan kimászik a gödörből, de még mindig nem csúcsformáját adja. Feltehetően nagyobb az elvárás önnel szemben, mint aminek képes megfelelni. BIKA (IV. 21 .-V. 20.) Szerelem: Nem szabad egy nyári kalandnak túl nagy jelentőséget tulajdonítani! Fogadja el a helyzetet, de ne tervezzen hosszú távra és akkor elégedett, magabiztos lehel Hivatás: A sok izgalom, bosszúság után végre egy kicsit csöndesebb napok következnek. Mi több, a kedd kifejezetten sikeres lesz. Anyagi helyzete ugrásszerűen javul egy nem várt pénzforrás jóvoltából. IKREK (V. 21 .-VI. 21.) Szerelem: Csütörtökre semmiképp ne tervezzen fontos randevút, mert vagy eleve kútba esik, vagy valami apróságon alaposan összevész partnerével. Hivatás: Ezen a héten vegye kicsit „takarékra” magái nem feltétlen kell minden vitába belekeverednie. A háttérből is érhet el eredményi RÁK (VI. 22.-VII. 22.) Szerelem: Vidámsága és jókedve átragad a környezetére is, a világ vonzónak találja önl s aki csak teheti, keresi az alkalmat, hogy közelébe férkőzhessen. Hivatás: Ez ugyan a szabadság ideje lenne, de ha mégis dolgozik, számítson rá, hogy csütörtökön mások miatt kell tartania a hátát. OROSZLÁN (VII. 23.—Vili. 23.) Szerelem: Kellemetlen szituációba keveredik, ami teljesen tönkreteszi a hangulatát Hét végére azonban minden tisztázódhat. Hivatás: Többet foglalkozik egy hivatali pletykával, mint amennyit a téma .megérdemel. Higgye el, nincsenek rosszakarói, sőt! Kollégái révén anyagi előnyhöz juthat SZŰZ (Vili. 24.-IX. 23.) Szerelem: Új kapcsolatok kialakítására nyílik alkalma, talán épp egy utazás során. Hivatás: Szerencsés fordulatot vesz a sorsa, kellemes meglepetéseket tartogat a hét, elsősorban az üzletemberek számíthatnak kiugró sikerre. MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.) Szerelem: A boldogság karnyújtásnyira van, s mégis elmegy mellette, mertany- nyira önmagával van elfoglalva, hogy nem veszi észre az élet kínálta lehetőséget. Hivatás: Ha most valaki meg tudja győzni arról, hogy tévúton jár, akkor néhány hét múlva ölébe hull a siker. De ha nem, akkor végigmegy a saját maga választotta megoldáson, és zsákutcába jut. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) Szerelem: Ez a hét rendkívül alkalmas arra, hogy tartósan rendezze szívügyeit. A boldogító igenre úgyis régóta vár már a partnere. Hivatás: Az idő sürgeti, döntenie kellene, de ha mégis tudja halogatni a dolgot, tolja ki a végleges választ augusztusig. Akkor sokkal kedvezőbben segítik ügyeit a csillagok. NYILAS (XI. 23.—XII. 21.) Szerelem: Szenvedélyes közeledését talán félreértik, de nem utasítják vissza. A többi pedig már azon múlik, mennyire tartja változatosnak új partnerét. Hivatás: Hirtelen olyan helyzet alakul ki, amelyben képtelen nemet mondani, pedig semmi kedve a felkínált munkához. Viszont az érte járó pénz fellendíti meglehetősen labilis pénzügyi helyzetét. BAK (XII. 22.-I. 20.) Szerelem: Lám, valaminek mindig közbe kell jönnie! Most, hogy végre boldog lehetne, a családja talál kifogásokat partnerével szemben. A döntés joga viszont az öné! Hivatás: Próbáljon meg elvonulni, nyaralni, pihenni a világtól távol, mondjuk egy csöndes hegyvidéki üdülőben. Mert úgyis bármibe kezdene, balul ütne ki. VÍZÖNTŐ (I. 21.-II. 20.) Szerelem: Bizarr ötletei felvillanyozzák partnerét s ha régi, kipróbált kapcsolatban él, akkor is rengeteg új élményben lesz része. Hivatás: Amíg azt íesi, más mit csinál, a saját munkájára nem jut ideje, s bizony ezt rosszallhatják a felettesei. Új ismerősét előbb ismerje ki, s csak utána társuljon. Anyagi ügyekben ugyanis nem árt az óvatosság! HALAK (II. 21 .-III. 20.) Szerelem: Szívügyei nem tartoznak a világra, tanácsot se igen kaphat senkitől, mert mindenki a saját szemszögéből látja a történteket. Hivatás: Váratlan külföldi utazási ajánlattal várják a hét elején, emiatt összecsapnak a hullámok a feje fölött. HERCZEG KATA TECHNIKA CENTER névén MŰSZAKI SZAKÜZLET nyílik BARCSON a Bajcsy Zs. u. 53. sz. alatt 1990. augusztus 1-én Széles választékban kínálunk korszerű KEDVEZŐ ÁRFEKVÉSŰ műszaki termékeket! | SHARP ELEKTRONIKA- zseb kalkulátorok- asztali szalagos számológépek- manager kalkulátorok llNFOTEC IRODATECHNIKA- fénymásolók- telefaxok- írógépek- kellékek (szalag, festék, stb) IELEKTROMOS ES <ÉZI SZERSZÁMOK (SKIL) SZÓRAKOZTATÓ ELEKTRONIKA- színes és fekete-fehér TV-k- video magnók és lejátszók- kazetták (magnó és video)- egyebek IMPORT HÁZTARTÁSI GÉPEK ESZKÖZÖK- mikrohullámú sütök- vasalók- robotgépek- kávéfőzők- hajszárítók- porszívók- egyebek ELEKTROMOS ÉS ROBBANÓMOTOROS KERTI SZERSZÁMOK (Mc'Culloch)- láncfűrészek - sövény-nyírók- egyéb kerti szerszámok EGYÉB MŰSZAKI ÁRUK Keresse fel szaküzletünket! NE FELEDJE:- különleges minőség- különleges választék - kedvező árfekvés (219/401 w w BURKOLOLAPVASAR! =1 5-30% engedménnyel Minden termékünket termelői áron kínáljuk vásárlóinknak, mely további 10% megtakarítást jelent önnek! ROM HÁNYBAN Mintaboltunk: Romhány, Kossuth u. 73. sz. Telefon: 27-11-345,27-12-134,27-12-268 (115) Hangulatos történelmi környezet, muzeális szőlészeti eszközök és szekszárdi borok bemutatójával várja kedves vendégeit egész évben a VÁRMEGYEHÁZA BOROZÓ Szekszárdon, a Béla téren. Vállaljuk esküvők, bankettek, baráti találkozók, bórkostolók megrendezését. Nyitva tartás: hétfő kivételével 10-18 óráig. (100) Bútorgyártók, barkácsolók! Egyszínű és különböző famintázatú színekben Kronospán faforgácslapok az Interspán termékeiből 15%-os árengedménnyel KAPHATÓK, július 13—31-ig! Keresse a tamási Fészek Áruházban! (131) Brando lánya - bűnrészesség? Gyilkosságban való bűnrészességgel vádolják Tahitin Cheyenne Bran- dót, Marlon Brando leányát. A szigeten tartózkodó hölgyet a vádemelés után ugyan nem vették őrizetbe, de nem hagyhatja el Tahitit. Előzőleg a világhírű amerikai filmszínész fiát, Christian Brandót vádolták meg azzal, hogy májusban, apja hollywoodi házában, lelőtte Cheyenne Brando barátját, a tahiti Dag Drolletet. Christian Brando azt állította, hogy Drollet megütötte testvérét és emiatt kezdődött a verekedés, amely a végzetes lövéssel ért véget. Cheyenne Brando ellen most ezzel kapcsolatban emeltek tettestársi vádat. Cheyenne Brando nemrégiben érkezett Tahitiba Los Angelesből. Júniusban gyermeknek adott életet. SxaJkmdtmg 9.1 rn . ee-S26 MA NYITÁS! Ne feledje, a mai napon 24 óráig meglepetés várja KÖLCSÖNZŐNKBEN! Kiváló műsoros videokazetákkal várjuk ÉJJEL-NAPPAL ertl-pécs VASÚTÁLLOMÁSNÁL + KOSSUTH L.9 (Sétáló utca) fll&ió július 20-ig gorenje MÉLYHÜTÖ- BOX - 50 I CSAK: 15.900.= Jl _______M H UTOSZEKRENY ELIN-1251 ■ HŰTŐSZEKRÉNY CSAK: 14.900.= ji___jl / M ELYHUT0LADA gorenje - 1201 2wotrCSAK: 19.900.= (gauknecht Mélyhűtő szekrény 200 I 39^0a- csak: AZ ELADO,TT,KESZÜLEKEK SZERVIZELÉSÉT GARANTÁLJUK. a # er Mélyhütöláda - 2001 36.900.S -csak: 25.900.ERTL TECHNIKA UZLETHAZ Osztrak-Magyar KFT 7623 PÉCS, Lenin tér 6 tel. 72 / 33-323 érti f eldbach • pécs