Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)
1990-07-04 / 77. szám
2 NÉPÚJSÁG 1990. július 4. Az egység első napjai I. Valutaunió közelről Országgyűlés Koronás címer Az NDK-ban olyan bűvészmutatványt sikerült végrehajtania július elsején, amelyért osztatlanul irigyelheti a többi közép- és kelet-európai „testvérország”. A kisebbik német állam máról holnapra konvertibilissé tette valutáját, és fogyasztói paradicsommá varázsolta a június utolsó napjaiban meglehetősen sivár képet mutató üzleteket, áruházakat. A mutatvány szépséghibája, hogy a Copyright az NSZK-é, amely aligha lesz hajlandó ilyen önzetlen gesztusra a többi néhai szocialista országgal szemben. A keletnémeteknek elseje óta tehát valódi kemény pénz lapul a tárcájukban: a nyugatnémet Bundesbank 25 milliárd márkát (6000 tonna bankjegyet és 500 tonna pénzérmét) szállított az elmúlt napokban az NDK takarékpénztáraiba, bankjaiba és posta- hivatalaiba. A júniusban számlanyitás és pénzbefizetés végett (készpénzt senkinek nem váltanak át DM-re) sorban állt polgárok vasárnap óta újból várakoznak. Ezúttal az első készpénzösszeg fölvétele vonzza őket a takarékpénztárakhoz. Aki már fölvette a 2000 márkában maximált gyorssegélyt, az hétfőn áruval megrakott boltokban dönthette el, mire adja ki élete első, állampolgári jogon szerzett nyugatnémet márkáit. Nemcsak Theo Waigel nyugatnémet pénzügyminiszter vasárnapi intelmeinek, hanem bizony az áraknak is tulajdonítható, hogy a (még) NDK-polgárok mértékletesen bánnak az új pénzzel. Az első meglepetés a vasárnap is nyitva tartó utcai büfékben érte a kuncsaftokat. Az Alextreff nevű közkedvelt helyén, alig száz méternyire a berlini tv-toronytól, a jól ismert Bratwurst (sült kolbász) a korábban megszokott 1,40 DdM helyett 3,80 DeM-be került. Egy feketekávéért 80 pfennig helyett 2,50 DeM-et kellett fizetni. A meglepetések sora hétfőn reggel a Kaufhalléknak nevezett közértekben folytatódott. Egy liter tej (korábban 0,66 DdM) immár 1,07 DeM-be kerül. A pénteken még 54 pfennigért árult barna kenyér (1 kg) új ára 2,80 DeM. A sertéshúsok ára átlagosan 3 márkával emelkedett, míg a marhahúsoké a háromszorosára nőtt (12-13 DdM helyett 39 DeM). Valamelyest olcsóbbak lettek a sajtok - például 1 kg Gouda sajt pénteken még 10,85 DdM volt, hétfőn viszont 9,90 DeM-be került. A napi fogyasztási cikkek - a szubvenciók megszüntetésének következtében - általában drágábbak lettek. Ezzel szemben többnyire csökkent az áruk a tartós javaknak. Míg korábban az Exquisit boltokban alig lehetett találni márkás cipőt 200 DdM alatti áron, addig a nyugatnémet Leiser cég új kelet-berlini üzletében nagyon szép modellek kínálják magukat 39—119 márkáért. A háztartási gépek esetében is lefelé módosultak az árak: míg az NDK-gyártmá- nyú kombinált fagyasztó-hűtőszekrény márciusban 3400, majd májusban 1900 DdM-be került, addig ma egy hasonló kaliberű Siemens masina 995 DeM-ért kapható. A szaküzletek és áruházak kínálatát a hétfői első benyomások alapján nagyobbrészt nyugatnémet termékek adják. Az egykori Centrum-áruházak (névtáblájuk júniusban lekerült a homlokzatról) például a Hertie- Wertheim áruházcsoporttal álltak össze, míg a Konsument áruházak partnere a kölni Kaufhof Rt. Bizonyos termékcsoportok esetében (például televíziók, autórádiók, CD-lemezek és lejátszók, világítótestek) a nyugati termékek 70-80 százalékkal részesednek a választékból. A közértekben a csillogó-villogó, szinpompás csomagolású importáruk mellett többnyire eldugott helyen szerénykednek a keletnémet termékek - ha egyáltalán rendelt meg belőlük a boltvezető, és nem állt át teljes mértékben nyugati szállítmányokra. A német valutaunió csapdája éppen ebben rejlik: a kereskedelem és a nyugati szállítók jól érzik, hogy az NDK-polgárok mihamarabb ugyanolyan fogyasztókká akarnak válni, mint odaát élő rokonaik. Ez pedig azt sugallja nekik, hogy az igényeket csakis nyugati árukkal lehet kielégíteni. A csábítás nagy, a vásárlóerő - ha mérsékeltebb szinten is, mint az NSZK-ban - megvan hozzá. Csakhogy az NDK-beli termékek iránti kereslet visszaesése hosszabb távon hatalmas gondokat okozhat: egyre több keletnémet cégnek fognak a nyakán maradni az eladhatatlan áruk, ami végső soron csődhöz, a dolgozók elbocsátásához, tömeges munkanélküliséghez vezethet. Fokozza ennek veszélyét, hogy a jelek szerint a nyugatnémet ipar eddig inkább csak értékesítési piacot, semmint munkahelyteremtő beruházási helyszínt lát az NDK-ban. Erre hívta fel a gyárosok vezető képviselőinek figyelmét a múlt héten Bonnban a két német kormányfő. A valutaunió sorsa azon (is) múlik, mennyire lesz foganatjuk Kohl és De Maiziere intelmeinek. (Folytatás az 1. oldalról.) Ház^zt a témát. Balsai István igazságügy-miniszter előadta, hogy a kormány ezúttal csak egyetlen javaslatot terjeszt a plénum elé, mégpedig a koronás kis címert. Salamon László, az Alkotmányügyi, Törvényelőkészítő és Igazságügyi Bizottság elnöke bejelentette, hogy a bizottság is ezt a változatot támogatja. Ugyanakkor azt is közölte, hogy Kőszeg Ferenc (SZDSZ) módosító javaslatot terjesztett be, s ezt még nem volt módjuk előzetesen véleményezni. Kőszeg Ferenc szóban ís kifejtette indítványát, melynek lényege, hogy az állami és a történelmi címert különböztessék meg, azaz alkalomtól függően használják a koronás, illetve a korona nélküli állami jelvényt. Mint mondotta: ez a kompromisz- szumos javaslat eredetileg nem is tőle, hanem Antall József miniszterelnöktől származik, aki még az elmúlt év nyarán állt elő ezzel az indítvánnyal. Csépe Béla (KDNP) mereven ellenezte a beterjesztett javaslatot, és kitartott amellett, hogy kizárólag a koronás címer fejezi ki az ezeréves magyar történelmet. Katona Tamás külügyminisztériumi államtitkár szintén azon a véleményen volt, hogy a koronás címert kellene bevezetni, már csak azért is, mert a közvéleménykutatások adataiból az derült ki: az ország népe nagyobb részben szintén ezt a változatot tartja kívánatosnak. Utalt a parlament legutóbbi döntésére, amelyben szintén a koronás címer nyerte el a képviselők túlnyomó részének bizalmát, s mindössze három szavazat hiányzott ahhoz, hogy kétharmados többséggel elfogadják azt. Teliér Gyula (SZDSZ) előrebocsátva, hogy kizárólag saját álláspontját képviseli, részletes címertani fejtegetésekbe bocsátkozott, majd végül leszögezte: a koronás címer azért megfelelőbb az állami jelvény szerepének betöltésére, mert egyszerre jelenti a magyar államiságot, a történelmi folytonosságot és az európai népek közösségéhez való tartozást, vagyis azokat a fogalmakat, amelyek nem nélkülözhetők az állami címerből. . Antall József miniszterelnök is szót kért a vitában, kijelentve: nem tartja indokoltnak, hogy további heraldikai, közjogi vagy politikai érvekkel folytatódjék a polémia. Tarthatatlan - mondotta -, hogy Magyarország továbbra is megtartsa régi kommunista címerét, mihamarabb dönteni kell tehát ebben a kérdésben. Hozzátette: a címer használatáról szóló külön szabályzatban lehet majd arról dönteni, hogy milyen esetekben van helye a koronás, s mikor a díszítmény nélküli egyszerű címernek. Kövér László (Fidesz) hevesen ellenezte, hogy morális nyomással próbálják többen - köztük a miniszterelnök is - a képviselőket döntésre kényszeríteni. Nem tartotta kellő hivatkozási alapnak azt, hogy az utca embere, illetve a külföldi lapvélemények elítélően nyilatkoztak a magyar parlament legutóbbi, felemás döntéséről a címer ügyében. Mint mondotta: a szavazás eredménye egyáltalán nem azt jelentette, hogy a régi címer maradt érvényben, hiszen az előző alkotmány hatályon kívül helyezésével megszűnt a korábbi címer hatálya is, azaz Magyarországnak jogilag ma nincsen címere. Ezt követően lezárták az általános vitát, majd Szűrös Mátyás az illetékes bizottságnak utalta megvitatásra a kompromisszumos módosító indítványt. A délutáni szünetet követően a címerre vonatkozó javaslat részletes vitájára került sor. Kéri Kálmán (MDF) sürgette a koronás címer állami jelképpé emelését. Mint mondotta: ennek a jelképnek még az uniformis gombon is ott a helye. Zété- nyi Zsolt (MDF) szintén a koronás címer mellett tette le voksát, meglehetősen támadó hangon szólva az SZDSZ állásfoglalásáról. Tamás Gáspár Miklós azonnal szót kért, és az SZDSZ nevében kifejtette: pártjának nincs kötelező álláspontja a címerről. Ezt jelzi az is - mondotta -, hogy éppen Teliér Gyula, az SZDSZ egyik tagja fejtette ki határozott véleményét a koronás elmer elfogadása érdekében. Visszautasította ugyanakkor, hogy MDF- es képviselőtársa valóságosnak tűnteti fel a kérdésben a pártok között meghúzódó látszatellentéteket. Bejczy Sándor (FKgP) követelte az elnöktől, hogy végre zárja le az újabb érvekkel már amúgy sem szolgáló vitát. Salamon László, az Alkotmányügyi, Törvényelőkészítő és Igazságügyi Bizottság elnöke bejelentette, hogy a testület szótöbbséggel elvetette Kőszeg Ferenc törvénymódosító javaslatát. Az Ország- gyűlés 213 ellenző szavazattal ugyancsak a módosító indítvány ellen foglalt állást. A kormány eredeti javaslatával 258-an értettek egyet, azaz az összes képviselő 67 százaléka. Ellene 28-an voltak, 35-en pedig tartózkodtak a véleménynyilvánítástól. Ez azt jelentette, hogy az Ország- gyűlés kétharmados szavazattöbbséggel Magyarország állami címerévé nyilvánította a koronával ékes címert. A képviselők felállva tapsolták meg a döntést, majd elénekelték a Himnuszt. Az Állami Vagyonügynökségről és a hozzá tartozó vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló törvény módosításának általános vitájában a képviselők heves, személyes indulatoktól sem mentes, a vagyonügynökség tevékenységét, vezetőjének személyét is érintő szócsatába bonyolódtak. Az alapprobléma e kérdésben az, hogy az Állami Vagyonügynökséget az Országgyűlés vagy a Minisztertanács felügyelje. Többen - Soós Károly Attila (SZDSZ) és Ungár Klára (Fidesz) - helyeselték, hogy a vagyonügynökség a kormány hatáskörébe kerüljön, de fontosnak tartották a legfontosabb személyi kérdésekben, a működési szabályzat jóváhagyásában az Országgyűlés hatáskörének fenntartását. Mások azt hangsúlyozták - Schamschula György (MDF), Tardos Márton (SZDSZ) -, hogy a privatizáció lebonyolítása olyan bonyolult folyamat, amelynek sikerén az ország gazdasága teljes átalakításának ügye áll vagy bukik. Éppen ezért ellenőrzése, kézbentartása nemzeti érdek. Szabad György ezt követően lezárta az általános vitát, majd a képviselők többsége úgy határozott, hogy később részletes vitára bocsátja a törvényjavaslatot. A Ház megbízott elnöke felkérte a gazdasági bizottságot, hogy vitassa meg a benyújtott módosító indítványokat. A népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló törvény módosításának tárgyalása bevezetéseként Balsai István igazságügy-miniszter ismertette a kormány módosító javaslatait. Mint mondotta, ezek legfőbb célja, hogy a népszavazást a lehető legsikeresebben és zökkenőmentesebben lehessen lebonyolítani. Javasolja a kormány, hogy a népszavazás esetében is a választási törvény előírásait alkalmazzák a nyilvántartásba vételkor, ám a névre szóló értesítés helyett a tanács hivatali helyiségében nyolc napra közszemlére kell kitenni a szavazók nevét, a szavazás időpontját, valamint címét tartalmazó hirdetményt. Ugyancsak a javaslatok között szerepel, hogy tekintsenek el új szavazókörök kialakításától, a népszavazást az országgyűlési képviselők választására létrehozott szavazókörökben folytassák le. Még mielőtt negyed hét után Szabad György az ülésnapot berekesztette-volna, Ráday Mihály (SZDSZ) képviselőnek rendkívüli ügyben adott szót. Az ismert városvédő okulásképpen elmondta, hogy hétfőn a Parlament folyosóján hagyott táskájából eltűnt a teljes havi jövedelme. Felhívta képviselőtársai figyelmét arra: vigyázzanak jobban értékeikre. A teremben többen bekiabálták, hogy ösz- szeadják a pénzt, lévén Ráday négygyermekes nagycsaládos. Az Országgyűlés szerdén a rendkívüli ülésszakba iktatott rendkívüli ülésnappal délután kettőkor folytatja munkáját. A napirenden szérepel többek között a köz- társasági elnök megválasztásának módjáról döntő népszavazás időpontjának kitűzése. Partok hírei Fidesz Csoportgyűlés A Fidesz Szekszárdi Csoportja 1990. július 5-én (csütörtök) küldöttválasztó csoportgyűlést tart a Bezerédj u. 2. szám alatt található új irodájában. (Saroképület emeletén.) A gyűlésre minden tagot várunk! SZDSZ Szervezőiroda Az SZDSZ területi szervezőirodája július 2-án megkezdte működését A szekszárdi szervezettel közösen Szekszárdon a Beloiannisz u. 1 -3., I. e. 116. szobában várják az érdeklődőket hétköznap 9-17 óráig. Dorogman László Berlin (MTI-Panoráma) Tisztelt JátszóHáz Sok évvel ezelőtt az ifjúsági mozgalom hetilapjában megjelent egy rövid közlemény, miszerint a Nemzeti dalt nem Bródy János írta. Nincs messze a nap, amikor tudatosítani .kell honunk polgáraiban, hogy a Parlamenti Napló cimű monstre televíziós produkciót nem Horváth Ádám rendezte. A hétfőn és kedden sugárzott műsor ugyanis folytatásos volta ellenére nem teleregény. Nemcsak a két műfaj, hanem a produkciók fogadtatása is eltérő. A Szomszédok nézettsége és tetszési indexe folyamatosan magas. A magas nézettséggel a Parlamenti Napló már csak a kedvezőtlen időpontban történő sugárzás miatt sem versenghet, d* mintha a tetszési mutatók is lefelé ereszkednének. Az indulás pátosza után a szereplők stílust váltottak, és olykor a hasunkat fogtuk a nevetéstől, de egyre feljebb emeljük felső végtagunkat, amely valahol a fejünknél állapodott meg. Ha az előadók nem lesznek képesek újra váltani, akkor a már úgyis kezünk ügyében lévő hajunkat fogjuk tépni. Ami ugyanis hatásos az egyik produkcióban, az lehet idegborzoló a másikban. A Szomszédok nézőserege izgalommal várja az utolsó percet, amikor az összes szereplő szót kér, hogy egyetlen rövid mondatba sűrítse az éppen esedékes bölcsességet. A gazdagrétiek példáját követik a Kossuth tériek is, annyi különbséggel, hogy a tömör fogalmazás mikéntjét még nem tudták elsajátítani. A Parlamenti Napló cimű műsor kezd kísértetiesen hasonlítani egy régebbi sorozathoz, ami az Országházból jelentjük cím alatt futott. Ott a szereplők kezdeti egyhangúságát az utolsó epizódokban a követhetetlen többszólamúság váltotta fel. Érthető, hiszen mint tudjuk, a szereplők kiválasztása esetlegesen, megválasztásuk pedig csöppet sem demokratikusan történt. A Nagy Rendező legyengülése, majd pusztulása után fejetlenné vált a társulat. Feloszlásuk megváltást jelentett nekik és a Közönségnek is. Az új társulat kiválasztásánál a vezérlő elv a rátermettség volt. Mégis mintha az új előadók a régiekkel egy színiiskolába jártak volna, mert az Új Rendező, hívják parlamenti demokráciának is, instrukcióinak nem tudnak eleget tenni. Az iróniát félre téve, de az előző hasonlatnál maradva a honatyák többsége szereptévesztésben szenved. Sokak tevékenysége kimerül abban, hogy teljes áhítattal átélik történelemformáló küldetésüket, kevés erejük marad a paragrafusok megformálására. Nehezen tudnak megbirkózni azzal a szerepcserével, amit az ellenzéki politikusokból a törvényalkotóvá vedlés jelent. Amivel két évvel ezelőtt szíveket lehetett megdobogtatni, az ma már csak ingerült grimaszt csal az arcokra. Ami tegnap az elhallgatott igazságok bátor kimondása volt, az ma nevetséges álkuruckodás. Csak kevesen értették meg, hogy a frakciókat nem azért hozták létre, hogy a különböző, csapatoknak szurkolókat elkülönítsék egymástól a tömegverekedések elkerülése miatt. A frakció arra hivatott, hogy előzőleg kialakított egységes álláspontot képviseljen a Ház plénuma előtt. Ez meggyorsítja és kiszámíthatóvá teszi a törvényalkotást. Ezzel szemben tartalmatlan hozzászólások áradatát hallhatjuk, melyekből a frakció álláspontja nem ismerhető fel. Kénytelenek vagyunk azt hinni, hogy egyesek (sőt frakciók) a koncepció és a képességek hiányát próbálják palástolni értelmetlen hordószónoklatokkal. Politikai hovatartozástól függetlenül el kell ismerni, hogy a többpárti parlament játékszabályait legnagyobb sikerrel a fiatal demokraták tartják be, akik igazi frakcióként működnek és a T. Ház élő lelkiismereteként a törvényalkotás felé igyekeznek terelni a hömpölygő szóáradatot. Képviselőink többsége már főállású, de még csak kevesen Profik. PUSKÁS IMRE /