Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)
1990-07-04 / 77. szám
Feszült politikai helyzet Jugoszláviában A praktikus és viszonylag olcsó palackos pb-gázt nagyon sokan használjuk megyénkben is, és akik ezzel főznek, netán fűtenek, azok tudják, hogy bizony az utóbbi években gyakran voltak problémák az ellátással. Remélhetőleg ez a gond hamarosan megoldódik, mert a DDGÁZ pincehelyi üzemegységénél - ahol a palackokat töltik - befejezéséhez közeledik egy olyan beruházás, amely a töltőkapacitás növekedését eredményezi, és más fontos, a fogyasztókat érintő technikai változások is várhatóak. (Folytatás a 3. oldalon.) Országgyűlés Koronás címer A parlament rendkívüli ülésszaka kedden folytatta munkáját. Szűrös Mátyás, az Országgyűlés alelnöke 296 képviselő jelenlétében bejelentette, hogy több képviselő nyújtott be kérdést. Horváth Vilmos (SZDSZ) a különböző rendű és rangú kiskirályok anyagi és erkölcsi elszámoltatása tárgyában; Ráday Mihály (SZDSZ) a gépjárművek környezetkárosító hatásának mérséklése ügyében; Varga Mihály (Fidesz) a távozó Szovjet csapatok magyarországi környezetszennyezése tárgyában kíván kérdést feltenni. Szűrös Mátyás ezután ismertette a már elfogadott napirendet, majd Dénes János (MDF) soron kívül kért és kapott szót. Ismertette az oroszlányi márkushegyi bányában sztrájkolók kiáltványának és követeléseinek lényegét hangsúlyozva, hogy a parlamentnek mindezeket figyelembe kell vennie jövőbeni döntései során. Deák Sándor (SZDSZ) oroszlányi képviselő nehezményezte, hogy bár kért, nem kapott szót már hétfőn e tárgyban, és kérte a házelnököt, hogy egyenlően mérje a kormánypárt és az ellenzék képviselőjének hozzászólási szándékát. Bírálta Dénes János előadásmódját is, mire reagálásként az MDF-es frakciótagok egy csoportja kivonult az ülésteremből. A plénum ezután áttért a Magyar Köztársaság alkotmánya, címerre vonatkozó módosításának tárgyalására. Mivel az Országgyűlés egy korábbi ülésén nem sikerült dönteni a címer kérdésében, most újból napirendjére tűzte a (Folytatás a 2. oldalon.) Belgrádban nagy ellenérzéssel fogadták a hétfőn Koszovón és Szlovéniában elhatározott egyoldalú döntéseket: a szövetségi képviselőházban a törvényhozók jórészt a koszovói albánok és a szlovén parlament nyilatkozatát vitatták, s nem a kormányprogram napirenden szereplő pontjaival foglalkoztak. Hétfőn előbb Koszovóról érkezett hír, hogy a helyi albán képviselők a pristinai parlament előtt felolvasták nyilatkozatukat, miszerint a Szerbiához tartozó tartomány kiMa este Torinóban az NSZK-Anglia összecsapáson eldől, melyik válogatott lép a vasárnapi római fináléba, s melyik kényszerül a szombati, Bariban sorra kerülő bronztalálkozóra Délre utazni. A Fiat autók fővárosában a mérkőzés előtt kaotikus állapotok uralkodtak. Javában érkeztek az angol szurkolók ezrei, akik vélhetően nem állnak túl jól anyagilag, mert nem szállóba vagy kempingbe mentek, hanem a Stadio déllé Alpi parkolóiban ütöttek tábort. Nem kis fejtörést okoztak ezzel az olasz rendfenntartó egységeknek, amelyek már hétfő reggel óta posztóinak a pályaudvaron és a repülőtéren, ráadásul jelentős erőkkel ellenőrizniük kell a sportlétesítmény környékét is. A szisztéma egyszerű: amint befut egy vonat, vagy leszáll egy repülő, a carabinie- rik csoportokban átvizsgálják az angolok csomagjait, hogy senkinek se sikerüljön megtörnie a Mondiale idejére meghirdetett alkoholstopot. Annyi tény, elég sokan szurkoltak és szurkolnak Bobby Robson szövetségi kapitány legénysége ellen, mert szurkolóiktól valósággal rettegnek az itáliaiak.- Akár tetszik, akár nem, most már a Mondiale zárórájáig el kell viselniük bennyilvánitja függetlenségét a jugoszláv föderáció, illetve konföderáció keretén belül. Röviddel ezután érkeztek hírek Ljubljanából, ahol a szlovén parlament szintén elvi dokumentumot szavazott meg a köztársaság szuverenitásáról. Kedden Koszovón a helyi albán lakosság kirobbanó örömmel fogadta a hétfőn felolvasott „függetlenségi deklarációt”. Sokan összekapcsolják a most kezdődött mohamedán Bajrám ünnepet a függetlenségi „örömünneppel”. nünket - jegyezte meg epésen Robson a keddi olasz lapokban, utalva arra, hogy válogatottja a vártnál jóval tovább jutott, kiválóan szerepel. Igaz, két alkalommal is csak hosszabbításban jutottak tovább, de ki emlékezik már arra, hogy Belgiumnak a 120. percben „köszönt be” Platt, és hogy Kamerunt is csak 1:2 után sikerült térdre kényszeríteni...?- Lehet, hogy sokan más válogatottakat vártak a legjobb négy közé, de az elődöntő mezőnye végül is parádés szereposztású - fűzte hozzá Robson. - A sportág sajátos törvényszerűsége, hogy az a négy csapat érdekelt még, amelyik Brazília után a finálék örökös tabelláján a 2-5. helyen áll. Amennyire a jelek szerint tisztában van a futballmúlttal Robson, annyira nem tud (vagy nem is akar?) jósolni szerda estére. Pedig optimizmusra van oka. A Mondiale ’90 selejtezőit és a döntő eddigi öt megmérettetését vereség nélkül állták az angolok, ami nem kis dolog. A 41 éves Shilton kapus a kvalifikációk során egyetlen gólt sem kapott, s itt, Itáliában is csak hármat. (Folytatás lapunk 6. oldalán.) Mekkái tömegbaleset Diplomáciai források szerint legalább 1400 halottja van annak a tömegbalesetnek, amely hétfőn történt egy Mekka közeiében lévő alagútban. Szaúdi tisztviselők túlzónak nevezték ezt a számot, s a mekkai Fejszál király kórház orvosa szerint 187 zarándok holttestét szállították be hozzájuk. Amint arról a hírügynökségek hétfőn beszámoltak, a hívők reggel a Minába vezető 500 méter hosszú, 20 méter széles Muajszem-alagútban öszetorlódtak, s az alagút szellőzőrendszere felmondta a szolgálatot A zarándokok között a nagy hőségben pánik tört ki, és sokan megfulladtak, másokat agyontapostak. Az áldozatok többsége szaúdi, malájziai és indonéziai hívő volt Robson: Az elődöntő parádés szereposztású Jól látok, a benzin is? Az ülésteremben Fotó: gk Hol van az a nyomógomb? Ne aggódj, Józsi, a rendcsinálás az én dolgom. Már megint packáznak velem * Több gáz Pincehelyről Az új, könnyűszerkezetes üzemcsarnok