Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)
1990-07-03 / 76. szám
4 KÉPÚJSÁG 1990. július 3. Tévénapló Csendes unalmak Tombol a kánikula, a szikrázó olasz ég alatt izzadnak a labdarúgók, a drukkerek is csak sör mellett bírják ki a tévékészülék előtt, akik pedig unják a mégiscsak egyhangú futballt, könnyű szórakozásra vágynak. Ilyen lehetett volna a Fürdőshow című filmgroteszk, amit hárman írtak, a jelek szerint következetesen közömbösítve egymás ötleteit, mert a végeredmény: félórás unalom. Öreg téma, Babits verset írt a kandi gyerekek nyári izgalmáról, amikor belesnek a női uszoda kerítésének hasa- dékán. Ettől még ez a könnyűség jó is lehetett volna, a költséget sem sajnálta a tévé, ami önmagában is feltűnik a sokat hangoztatott szegénységben. Nem oly régen egy magát megnevezni nem akaró szerző lapunkban kísérletet tett a pannóniai ezüstkincs, az úgynevezett Sevso-kincs megfejtésére. Nem váltott ki vitát, ami nem is csoda, mert olyan szakkérdésről van szó, amiről érdemlegeset csak hozzáértő mondhat. A Napzártának egyszerre három szakember állt rendelkezésére, két régész és egy rendőrtiszt, aki ismeri a műtárgycsempészet fortélyait. Ám régi tapasztalat, hogy a legokosabb emberis csak okos kérdésre tud válaszolni, ilyent pedig ezúttal bőven kínált a téma. Sajnos, a riporter nem készült, s az okosodni vágyó néző így eltévedt az évszázadok kavargásában. Eléggé ismert ma már, hogy a híres Sotheby cég aukciójára felkínálták a 14 darabból álló késő római ezüstkincset, aminek értéke körülbelül 150 millió dollár. A kincs feltehetően a Balaton környékén került elő, s valószínű, hogy innen csempészték külföldre. A három szakemberrel folytatott beszélgetésből kerekedhetett volna izgalmas régészeti nyomozás, hallhattunk volna arról, milyen volt az élet a Ba- laton-Felvidéken a IV.-V. században, láthattunk volna néhány eddig előkerült jelentős leletet, szobrokat, a balácapusztai freskókat, mozaikokat, illusztrálandó, hogy milyen gazdagságot halmoztak fel itt a római polgárok. Más oldalról közelítve mega kérdést, megismerkedhettünk volna a műtárgycsempészettel, ami évtizedek óta folyik, a szakember ott volt, csak meg kellett volna kérdezni. A kapkodó kérdésekből hiányzott a rendszer, a riporter nem készült s legfeljebb a tanulság maradt, hogy a szakemberekkel a televízióban is okosan kell gazdálkodni. Vajh ki Az Ablak bemutatott egy törvénytelen építkezést: a Vértes oldalában két tehetős úr fittyet hányva az érvényes rendelkezéseknek, megbontotta a hegyoldalt, s bár jó néhányszor figyelmeztették őket, folyik tovább az építkezés. Hallottuk, természetvédelmi területről van szó, azt is hallottuk, hogy az egyik építtető valamelyik nagy parlamenti párt tagja, az egyik bizottságban is ténykedik, talán ő az elnök, azt is hallottuk, hogy fenyegető modorban hivatkozott „magas” összeköttetéseire, s szóba sem hajlandó állni azokkal, akik törvénytelen ténykedésével szemben a törvényben bíznak Szépen vagyunk. Jól tudjuk, törvénysértők mindig voltak s lesznek is. De már nagyobb baj, ha a törvénysértő azpksorából kerül ki, akik hivatalból vagy éppen a nép bizalmából a törvény őrei. Tovább is csóválhatjuk a fejünket A máskor oly határozott Ablak ezúttal adós maradt a törvénytelenül építkezők nevével. Vajh ki ő?-kérdezhetjük Szép Ilonkával, hisz Vörösmarty versében ősz Peterdi valahol itt lakott szépséges lányával. Kérdésünkre azonban nem kaptunk választ A titokzatos idegen elhárította a riporter kíváncsiskodását Nesze neked, nyíltság, demokratizmus. Cs. L. A lambadától a bécsi keringőig Könyv Az elfelejtett őrnagy Elegáns, természetes testtartás, lábtechnika, ruházat, arckifejezés és még ki tudja hány szempontnak kellett eleget tenni a táncos lábú ifjaknak, hogy elnyerjék a szakavatott zsűri tetszését. A tánctanulás egyik alapszabálya: többet ér egy-két egyszerű figurát jól begyakorolni, mint akár több tucatnyit közepesen. Szombat este a szekszárdi sportcsarnokban fellépett 37 pártól rengeteg variációt láthattunk, s mindezt tökéletes kivitelezésben. Ami cseppet sem meglepő, hiszen a versenytáncosok már egy magasabb szintű mozgáskultúrát képviselnek. A sportcsarnok első alkalommal adott otthont ilyen nívós kulturális rendezvénynek, a nemrég lezajlott 25. Savaria nemzetközi táncverseny szervezőitől kapta meg az intézmény azt a lehetőséget, hogy a város polgáraival megismertés- sék a standard és a latin-amerikai táncok szépségeit. Telt ház fogadta a művészeket, a dán, osztrák, NSZK-beli, olasz és magyar fiatalok sodró lendületű, lüktető produkciója magával ragadta a közönséget. Különösen nagy sikert aratott a lambada egy dán páros, Helle Rusholt és Torben Skov előadásában. A két éve világbajnoki 5. helyezést elért, háromszoros nívódíjas szombathelyi Savaria társastáncegyüttes is osztatlan elismerést aratott. A versenybíróság értékítélete alapján végül a torinói táncklub műsora volt a legszínvonalasabb, a második helyet a hamburgiak hódították el, míg a harmadik helyet a dániai Aarhus táncklubja szerezte meg. Ordas Iván: Az elfelejtett őrnagy című történelmi dokumentumregényét a Móra Ferenc Könyvkiadó jelentette meg 1990-ben. A szerzőt aligha kell bemutatni olvasóinknak. Neve a regényírók között sem ismeretlen. A hőst viszont igen. Sokan vagyunk aki Sztankó Somát nem tudtuk elfelejteni, mert nem is ismertük. Könnyű dolgunk volt Ordas Iván korábban megjelent könyveivel, mert - Damjanich tábornok, A fekete cár, Tömöri büszke vezér, Simonyi Óbester, Hadik András, Az aradi tizenhárom - olyan hősöket jelentetett meg, akikről volt már kialakult képünk történelemtanulmányainkból, de Az elfelejtett őrnagy igazi ismert hőssé minden bizonnyal csak Ordas Iván tolla nyomán vált. Ezért tehát itt a műfaji megjelöléskor a regény kaphat nagyobb hangsúlyt. Az a vonulat, ami az iró képzelőerejének köszönhető, az avatja hőssé, regényhőssé Sztankó Somát. Gondolom, az olvasó is egyetért azzal, hogy Ordas Iván céljait elérte ezzel a könyvével is. Nem akarhatott mást, mint történelmet bemutatni, dokumentumokkal hitelesítve és mindennek egy kicsit romantikus ízt, színezetet adni. Romantikusnak persze csak mi, az utókor látja az embert próbáló világot, mert a százötven évvel ezelőtti hétköznapok meg- és túlAltematív zenei találkozó volt Mórágyon a múlt hét szombatján. Az ország különböző részeiből érkeztek ide a jól, vagy kevésbé ismert együttesek. Az egész napos program főszereplője és megvalósítója egy tizennyolc éves fiú, Lengyel Levente. Csodálatos, vadregényes tájék veszi körül az események színhelyét a mórágyi kőfejtőt Este 19 órakor érkeztem. Lelkes emberek fogadtak, sajnos 70%-uk nem azenétől szelleműit át Esztétikai katarzisuk forrása egy maszek italmérö. Nem ismerem Leventét vannak viszont tapasztalataim a szervezői munka milyenségéről. Ezért egy ide-oda rohangászó ifjút veszek célba. Bejön!- Szervusz Levente! Kicsit későn érkeztem, hogy sikerült a koncert?- Szolnokról, Debrecenből, Miskolcról, Pestről, Szegedről, Szekszárdról jöttek az együttesek Mórágyra. Főleg alternatív zenét hallhattunk, de volt púnk és más zenei irányzat is. Néhány név a színskálából: Csokonai Vitéz Mihály, Teksős Bika, sziámi Sziámi, Ippolit Matvejevics. Itt volt Müller Péter Iván is, őt biztosan sokan ismerik.- Minden rendben folyt le?- Jó is lett volna! Sajnos, semmi nem úgy sikerült mint ahogy elterveztem. A valódi alternatív rajongók helyett divatmajmok jelentek meg, akik többre értékelték a piát mint a zenét De gondolom ezt már te is észrevetted. A másik gond a pénz volt 40 000 Ft-ot költöttem a szervezésre, ebből 10 000-et úgy kaptam kölcsön. A belépőjegyeket 60 Ft-ért árusítottam, ebből 6000 Ft jött össze. Fogalmam sincs mit csináljak, mert a hiányzó pénzt az én anyagi helyzetem sínyli meg. Sok emberben csalódnom is kellett, többek között a saját klubom tagjaiban is. Ők megígérték, hogy segítenek a szervezésben, ez azonban csak ígéret maradt- Ezek szerint nem lesz többé Lengyel-féle buli!- Ezt nem mondtam. Mert igaz, hogy most nagyon el vagyok keseredve, de én hamar talpra tudok állni. Az pedig elég vigaszt nyújt hogy olyanokkal találkozhattam, akikkel már régen meg szerettem volna ismerkedni. A mostani bulival azt azonban már elértem, élői egyszerűen csak a haza iránti kötelességtudatnak lettek áldozatai, a mi szemünkben hősei. Az írói eszköz, a mód, a nyelvezet, amit Ordas Iván használ, segíti szándékát, mert felkelti és leköti az olvasók figyelmét. Azt éppen úgy érdemes lenne nyomon követni, hogy a könyv útja mikor ér végcéljához, mint azt, hogy a szerző vonzalmát mi táplálja újra és újra a XIX. század és az azt megelőző korokhoz. E két kérdésre könnyen választ lehet kapni azokon az iró-olvasó találkozókon, melyekre elvárják a rendezők mindkét felet - írót is olvasót is. A Móra Ferenc Könyvkiadó leginkább az ifjúsági korosztályhoz akar szólni. Ezzel a kötettel felnőtteket is toboroz táborába, mert olyan ismereteket továbbít a szerző segítségével, melyeket idősb, vagy még öregebb korban sem illik elfelejteni. Akár az őrnagyot, akiről most csak annyit áruljunk el - és erről szól a regény - egy szökött patikárius, aki a szabadságharc idején mintaszerű császári tisztté válik, kemény ütközetekben tűnik ki, és kalandos fegyvercsempészete is a hazájáért történik. Aki fegyvert fog, az fegyver által is vész el... így igaz! Pisztolylövés a fürdőben. Ezzel a fejezetcímmel indítja Ordas Iván a legfrissebb regényét melyet ezúton is ajánlunk az olvasók figyelmébe. - dig hogy a mórágyiak majdnem hogy meg akartak „lincselni”. Túl „alternatívnak” találták ugyanis a bulira idesereglő figurákat- Üzensz valamit ezeknek az ún. „figuráknak”? V- Igen. Azt hogy a koncert anyagát sikerű It felvenni, kazettán sokszorosításra kerül. Nálam meg lehet vásárolni. Cimem: Lengyel Levente, Mórágy, Kossuth L u. 22. * Miután Leventének hirtelen eszébe jut hogy még rengeteg „halálfontos” dolga van, elrohan. * A szolnoki Ippolit Matvejevics tagjaival beszélgetek.- Nem sok jót hallottam a rendezőtől. Nektek mi a véleményetek?- Az előzetes megbeszélések során arról volt szó, hogy itt megfelelő hangtechnika vár minket és nekünk csak a saját kellékeinket kell hoznunk. Amit megígértünk az itt is volt a megfelelő hangtechnikának viszont „szőrén- szálán” nyoma veszett- Milyen honorárium fejében jöttetek el?- A szereplést ingyen vállaltuk. A Leventétől csak az útiköltséget kértük. A mostani új helyzetben azonban valószínűleg kirándulásnak kell majd elkönyvelnünk a mai napot- Legalább a közönségetekkel meg vagytok elégedve?- Nagyon kínosan éreztük magunkat Arra, hogy eltalálják az üveggel a szájukat, jobban figyeltek, mint a zenére. <- Mi volt a hiba?- Leventének, véleményünk szerint, túl nagy falat volt ez a találkozó, illetve a megszervezése, szponzorokat kellett volna keresnie.- Egy ilyen gyönyört) helyen az itt megjelent zenekarokkal magas színvonalú műsort lehetett volna csinálni. * Mindegyik fél panaszkodott az alkoholtól mámoros „úriemberekre”. Érdekes az, hogy valaki megkérdezze azt az urat aki a 15—16 éves fiúkat szeszes itallal kiszolgálta, senkinek sem jutott eszébe. Pedig nem ártott volna! ZSÉDELY ANDREA RÁDIÓ-TV KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Hangszemle. 8.20: Baltikum -1940. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 10.30: URH-n: Országgyűlés. 11.30: Balaton-rádió. 11.10: Postabontás. 11.25: Nincs titok. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Világhírlap. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Poggyász. 14.35: Dzsesszmelódiák. 15.05: Mi lesz veled, Norbi? 15.45: Várnai Ferenc népdalfeldolgozásaiból. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Szívesen hallgattuk. 17.05: A Bliss-nyelv. 17.25: A Szabó család. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk hallottuk, olvastuk 19.30: Hol volt, hol nem volt.. 19.40: Gulyás László: Rabének 19.50: Hajszálgyökerek 20.00: URH-n: Labdarúgó-vb elődőntó. 20.05: Kiszori- tósdi. 20.35: Operaslágerek 21.05: Legenda. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Kapcsoljuk a ...stúdiót 23.40: Régi francia vokális muzsika. 24.00: Hírek Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.35: Sportreggel. 8.00: Hírek Időjárás. 8.05: Észak Dél ellen. 8.47: Hátizsák 9.00-13.45: Nyári zene-szó. 9.00: Hírek Időjárás. 9.35: Déry Tibor megkeresztelkedése. 10.30: Apró-cseprő. 11.00: Hírek Időjárás. 11.10: Hallhatnám még egyszer? 11.30: Kapaszkodó. 12.00: Szó-ki-mondó. 12.40: lllemcsepegtető. 13.00: Hírek Időjárás. 13.45: Idöjárás-és vízállásjelentés. 14.00: Vívás belülről. 15.00: Hírek Időjárás. 15.05: Csúcsforgalom. 17.00-21.00: RádióMa. Benne: 17.00: Hirek Időjárás. 17.30: Garázs. 18.00: Segíthetünk? 18.25: History. 19.00: HP j rek Időjárás. 19.13: Jenő néz! 19.30: Popregiszter. 20.20: Más-Világ. 21.00: Hirek Időjárás. 21.03: Egy környezetvédő gondolatai. 21.20: „Nóta-só”. 22.27: írok, csakúgy... 23.00: Hírek Időjárás. 23.03: Sporthlradó. 23.10: A dzsessz története. 23.50: Rézfúvósegy. felvételeiből. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.00: Műsorismertetés. 9.10: Sz. Richter zongorázik a Borogyin vonósnégyes játszik 10.20: A Magyar nyelv századai. 10.35: Hegyi beszéd. 10.51: Honegger: Dávid király. 12.00: Hirek Időjárás. Műsorism. 12.05: Zenekari operarészletek 13.00: Isten teremtményei. 13.53: Éneklő Ifjúság. 14.05: Fúvós nyitányok 14.31: Zenei Tükör. 15.00: Kamarazene. 16.00: Hírek Időjárás. Műsorism. 16.05: A PoP lensai Fesztivál vonószenekarának hangversenye. 17.50: Ha- mari Júlia énekel. 18.30: Na matemjem jeziku. 19.00: Hirek Időjárás. Műsorism. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Karinthiai Nyár 1989.20.31: Fúvósműhelyek 21.00: A Berlini Filharmonikusok Zenekar lemezeiből. 22.31: Ars poetica. 23.07: Néró, a véres költő. 24.00: Hirek Időjárás. Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi URH): 0.15-4.20: Népszerű muzsika, popzene, nóták 1.03: Az oroszlános kert, VII/5. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 8.48: Műsorismertetés. 8.50: Tévétoma nyugdíjasoknak 8.55: Autómánia. Autó kontra ember. 9.20: Stúdió ’90.10.20: Képújság. 10.25: Parlamenti Napló. 16.45: Képújság. 16.53: Műsorismertetés. 16.55: Pannon Krónika. 17.05: Nachrichten. 17.10: Nas Ekran. 17.40: Műsorajánlat. 17.45: Parlamenti Napló. 18.05: Új Reflektor Magazin. 18.55: Esti mese. 19.10: Közlemények Músorajánlat. 19.15: Híradó. 19.50: Italia '90. 21.55-22.35: Rémületben. 23.20-24.00: Híradó 3. TV2 Kudlik Júliával és Rózsa Péterrel 17.00: Képújság. 17.15: TV2.17.45: Mozaik 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 18.46: TV2.19.00: Derrick 19.59: TV2. Tízéves a Korái. 21.00: Híradó 2.21Z0: TV2.21.30: Napzárta. kb. 22.15: Nulladik típusú találkozások kb. 22.50: ősz- ] szefoglaló az angol nemzetközi teniszbajnokságról. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tévénaptár. 8.30: A kis világ. 14.45: Műsorismertetés. 14.50: Hirek 15.00: Éjszakai program. 16.30: Magyar híradó. 17.00: Tévénapló I. 17.20:0ktatómúsor. 17.50: Akis világ. 18.20: Számokés betűk 18.40: Rajzfilm. 18.45: Tudományos program. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tévénapló II. 19.53: Időjárás. 20.05: Témák és dilemmák 22.40: Tévénapló III. / A mai sport. 23.05: Éjszakai program. 1.05: Hirek 2. MŰSOR 16.15: Hírek 16.20: Tévénaptár. 16.30: Italia '90. 16.45: Italia '90.19.00: A fenntartott idő. 19.30: Tévénapló. 20.00: A fenntartott idő. 20.45: Hirek 20.50: Italia '90. 22.40: Dina. 0.20: Éjszakai program. 1.50: Határ nélküli álom. SUPER CHANNEL 7.00: PirkadaL 8.30: Egyveleg. 17.00: Nyár. 19.30: Hírek 19.45: Időlánc. 20.00: Ultra sport. 22.00: Nemzetközi hirek22.15:Ultra sport. 0.15: Hírek 0.30: Egyveleg. 1.30: Idölánc. 1.45: Egyveleg. EUROSPORT 9.30:TourdeFrance. 10.30: A labdarúgó vb-n történt. 11.00: Könnyűatlétika. 13.00: Nemzetközi motorsport 14.00: Ökölvívás. 15.00: Lovaglás. 16.00: Micsoda hét! 17.00: Tenisz. 19.00: Német túrakocsi-bajnokság. 20.00: Birkózás. 22.00: Labdarúgó-vb. 0.30: Golf. MUSIC TV 17.45: Délutáni egyveleg. 18.00: '90 legtehetségesebb közreműködői. 18.30: Az MTV legnagyobb sláge- 4 rei. 19.30: Yo! 20.00: Szombat éjjel. 20.30: TV-klub. 21.00: Rivaldafény. 21.30: Európai top 20.23.00: Riport 23.15: Maiken Wexo. 24.00: Az MTV legnagyobb slágerei. 1.00: Maiken Wexo. 2.00: Éjszakai videók RTL PLUS 6.05: Már megint te. 6.30: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 9.10: A Springfield-sztori. 10.05: Transformers. 10.35: Telebutik 11.00: Művészet és küldetés 11.05: Gazfickók 11.45: Kazéstsa. 12.30: Klasszikusok délidöben. 13.00: Nettó. 13.05: Gazdag és szép. 13.30: Kalifornia klán. 14.15: ASpringfield-sztori. 15.00:Tenisz. 19.10: Knight Rider. 20.00: A kérészi 21.45: Wimbledon 1990. 22.30: Robbanékony. 23.15: American Graffiti. 1.00: Knight Rider. 1.45: Aerobic. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT1 -gyei! 8.35: Szomszédok 9.05: Szerelemhajó. 9.50: Teletipp - teszt. / Horoszkóp. 10.05: Teleüzlet. 10.30: Az inkák kincse. 12.15: Szerencsekerék 13.00:Telebörze. 14.05: Koala maci kalandjai. 14.30: Teletipp - pénz. / Horoszkóp. 14.40: Szerelemhajó. 15.30: Megbabonázva. 15.55: Teleüzlet. 16.05: Bonanza. 17.10: Szomszédok 17.35: Teletipp. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Matt Houston. 18.45: Híradó, időjárás 19.05: Szerencsekerék 20.00: Vidáman tovább. 20.30: Justitia kis halai. 21.00: Szeretnék veled élni. 22.45: Tévétükör. 23.15: Látogatók az űrből. 0.05: Előrejelzés. A részletes RTV-műsor minden héten a pénteki RTV-EXTRA című műsormellékletünkben található. 4l A szombathelyi Savaria táncegyüttes A (siker)-telenség titka: ALKOHOL Alternatív zene Mórágyon Az Ippolit Matvejevics. A felvétel nem a kőfejtőben készült.